Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-19 / 195. szám

„USSolceBizu” kortyok 7400 holdról A falon barna fényképen jó­képű fiatalember mosolyog. Az ágyon 40 éves öregember ül. A fénykép alig másfél év­tizede készülhetett. — Tizen­hat éves koromig nem ittam én egy kortyot sem. Aztán el­mentem summásnak, ott meg adták a rossz bort. Én meg ittam, mert járt. Mennyi rossz bort ittam én, a „tízliteres bajnok”... mert hát jó bor ne­künk nem jutott. ★ 1890: Nagy filoxéra-pusztítás egész Európában, Magyaror­szágon is: százezer holdakat tesz tönkre a kór. „Leég” az abasári Sárhegy két oldala, ál­lítólag az Eged szőlője is. A gazdák a filoxérának el­lenálló direkt fajtákkal — no­va, delaware, otelló — pótol­ják a kárt. Gyöngyösön a „Nagyatádi-földreform” után is az olcsó novaalany kerül a földbe. 1930-ban a gyöngyösi képviselőtestület petícióban kéri a „méltóságos minisztert”, engedélyezze a direkt termő fajta további telepítését A városi virilisek hasznukat már az amerikai „rókaszőlő” utó­daiban keresik. A nova betelepedett a gyön­gyösi történelmi borvidékre, a delaware pedig Eger környé­kére. 1895-ben Heves megyé­ben még kicsi a direkt termő aránya, 1931 ben 11, 1937-ben 13, 1952-ben már 24 százalék A könnyű megművelés, a nagy termés, az erős bor, úgy lát­szott, győzhet Aztán a felismerés: irtani kell a direkt termőt „tűzzel­­vassal”. Nemes alanyokkal, korszerű, nagyüzemi táblákkal szükséges pótolni „hiányát”. Elsősorban az elmúlt öt évben gyorsult meg a telepítés. A szőlőleltár ma így mutat: 7400 hold direkt termő van megyénkben, — 1200 hold no­va, 2500 hold otelló, 400 hold delaware, 3300 hold vegyes direkt termő adja termését. ★ — Nekünk csak rossz bel 1 jutott. A jó bor drága. Egy­szer a körzeti orvosnál dolgoz­tam napszámban. Amikor be­fejeztem a munkát, a doktor úr elém tett egy üveg bort „Nem szabad, nekem innom” — mondtam. „Ezt megihatja, ha mindig ilyet ivott volna, jóember,, nem is lenne semmi baja.*!★ 1966. szüret’a gyöngyössoly­­mosi Mátra Tsz-ben 60 hold szórvány nováról 10 vagon (!) termést szüreteltek le. Rossz volt a termés. Egy hektó novabor 300 fo­rintba van, adóval együtt 800 forintba. Keverés után a ter­melők eladhatják literenként 13—20 forintért. Minden hek­toliteren legalább 500 forint a tiszta haszon. Gyöngyössoly­­moson a kőbányászok szeretik az italt. A hátizsákokból elő­kerülő „rókaízű” kortyok az Alföldön jó borként eladha­tók. A novát magának köve­telte a tagság — egyetlen de­ci sem indult a pincegazdaság­ba. Az emberek az üres demi­­zsonok között veszekedtek, sőt verekedtek a nováért. Nem az italért. A pénzért! A seftelési lehetőségért.★ — Énraj­tam már csak az orvostudomány segíthet. De az elvonó kúra szörnyű dolog. Nagy „hurkatöltő” injekciók­kal szurkálják az embert. Vagy 10 éve nem is csináltam vé­gig a kúrát. Azt mondtam: „Megállom én magamtól is, hogy ne igyák.” ★ Gyöngyössolymosról 1966- ban 13 delirium tremenses be­teg érkezett a gyöngyösi kór­házba. A többi novás terület­ről, Gyöngyösta­rjánból, Gyön­gyöspatáról, Gyöngyösorosziból még több. Megszólal a magnetofon: ,,Én alkoholista voltam. Én alkoholista voltam” — hang­zik a hangszóróból a szender­gő beteg fülébe, így megy ez több napon át. Az Antethyl tabletta, a kü­lönböző injekciók, elektrosok­­kos kezelések, a munkaterá­piás gyógyítás mellett a tudati ráhatást is alkalmazzák a spe­cialisták. Először beismertetik a beteggel a tényt: alkoholis­tává vált. A következő magnótekercs szintén egyetlen mondatot is­métel: ,,Soha többé sört, bort, pálinkát nem iszom.” Végül az erkölcsi ráhatás: „Afci italt nem­ fogyaszt, értékesebb em­ber. Az elvonó kúrák sokszínű kezelése — nem csodaszer. A beteg visszakerül megszokott környezetébe és — otthon várja az olcsó bor. ★ — Én tudom, hogy a nova méreg, de nem tudok meglen­ni nélküle. Két napja nem ittam, s rosszul is vagyok. Émelyeg a gyomrom, hányin­gerem van. Vedelem a vizet, de attól meg kipukkadok. Hát innom kell a mérgek ★ A nova vegyi elemzése még várat magára, a szerves vegyü­­letek összetételének kimutatá­sa nem könnyű dolog. A metil­­alkoholos szemléletet tagadják az orvosok. Valószínű, hogy mérges alkaloidák léteznek a silány, kellemetlen mellékízű borban. E feltétezés és a gyen­ge minőség miatt a direkt ter­mő fajtát — az ételó kivételé­vel — forgalomba hozni tilos. Hová lesz hát a megye 7400 hold direkt termő szőlője? Az elmúlt években a Heves me­gyei Szeszipari Vállalat egyet­len deci novát sem kapott, amiből pedig a nova kellemet­len tulajdonságait kiküszöböl­ve szeszt főzhettek volna: likőrök, konyakok alapanya­gául. Nem tudjuk azt sem, hogy a pincegazdaságon keresztül mennyi nova indul útnak az ipar, a gyógyszeripar felé. Pe­dig a termés megvan. Mi lesz vele? Mint az előbbi példa is mu­tatja — nem elsősorban saját fogyasztásra, hanem pénzszer­zésért — maguknak követelik a tagok. (A tsz nem kockáz­tatja meg, hogy a pincegazda­ságnak szállítandó szőlőt no­­vával keverje, mert akkor az egész szállítmányt „direktté” minősítik.) A nova sok helyütt tehát „otthon” marad, kevert, si­lány borok alapanyagát adva. ★ — Az édesanyám tsz-tag, de a háztáji szőlőjét még fürtben eladja. Hiszen borként meg­innám én gyorsan. Nőtlen va­gyok és 40 éves. Szeretnék megházasodni, de így, részegen nem tudok.„★ Riportunkat kétszálas cse­lekményszövéssel szerkesztet­tük: a nova mint ital, mint az alkoholizmus forrása, és a no­va, mint termés. A végkövet­keztetéseket is két irányban kívánjuk megvonni. A nova mint ital: tragédiák okozója. Valóban méreg. Nem szabad engedni, hogy a tagok­nál maradva seftelés, önma­guk vagy mások tönkretételé­nek forrása legyen. Nova­, delaware, otelló-tőke van. Jelenlétével számolni kell. A telepítések fokozatosan folynak. Amíg direkt termő fajta létezik a közös gazdasá­gokban, addig tervezni lehet rá. Nem úgy, hogy a tagokat elégítsék ki vele, hanem úgy, hogy például az ipart, a szesz­ipart, a gyógyszeripart szol­gálják. Novás területek elsősorban a háztájiban vannak. Jó lenne az ellenőrzés miatt ezeket ne­mes szőlőtáblákkal felcserélni. A direkt termő szőlőt közösen összegyűjteni — ha a háztáji­ban marad, akár hatósági esz­közzel is — és csak az ipar­nak átadni. A felvásárlási ár is emel­kedhetne, hogy kifizetődő le­gyen ez a nehézkes munka­­szervezéssel járó külön szüret, és érdemes legyen lemondani keveréséről is. A nováról csak a szélsősé­gek hangján beszélnek. Szél­sőségesen telepítették és erő­sen sürgetik a kivágását is. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra. A nova nemcsak fekete,­­ fehér is. Tudni kell a határo­kat szétválasztani. Míg a „ró­kaízű­” kortyok emberek egész­ségét, boraink hitelét teszik tönkre, a direkt termő hekto­literek becsületes hasznot is hozhatnak. A 7400 hold fölött nem sza­bad szemet hunyni. Jó lenne elérni, hogy az „átok” inkább értéket adjon. Fóti Péter Kilátótorony a Sástónál Festői környezetben, a Mát­ra egyik legnagyobb kilátótor­nya épül Sástón. A torony vázát — fúróto­rony volt — a Gyöngyösi Vá­rosi Tanács vásárolta, az át­alakítási, építési munkálato­kat pedig a váltó és kitérő­gyár dolgozói végzik, részben társadalmi munkában, részben pedig szerződéses alapon. A kilátótoronynak több szintje lesz, a föld és a legfel­sőbb szint közötti távolság 45 méter. A munkálatok amelyek ed­dig elég lassan, vontatottan folytak, most már gyorsabb ütemben haladnak, és ha min­den jól megy, szeptember 30- án megkezdődhet a műszaki átadás-átvétel. | Épül a kiskörei vízlépcső Az első épület átadása — új műút a Tiszához Az étkeztetésről gondoskodjanak TAVASSZAL tudósítást kö­zöltünk arról, hogy megkez­dődött a kiskörei vízlépcső építése. Beszámoltunk arról, hogy az ország egyik legna­gyobb mezőgazdasági beruhá­zására a szélsőséges időjárás, a gyakori aszály miatt van szükség. Az idei nyár ugyan­csak bizonyítja a javaslatok szükségességét: porzik a határ, sok helyen arasznyinál alig nagyobb és máris sárgul a kukorica. Természetesen, az elmúlt egy-két hónap alatt még csak hozzákezdtek az építkezéshez, még csak az alapját vetik meg annak, hogy a gátak, utak, épületek és öntözőmű­vek elkészüljenek, 1973-tól fo­lyamatosan félmillió kataszt­­rális hold területet öntözhes­senek, a Tisza mintegy 120 ki­lométeres szakasza hajózható­vá váljék és az új, 127 négy­zetkilométeres víztároló tük­rén haltenyészet létesüljön és otthont találjanak a vízispor­tok kedvelői. A nagy, természetátalakító munka most éli hőskorát. Kis­körétől délre, a régi mfsút és a Tisza-híd közötti területen új épületek szürkéllenek, az elmúlt héten adták át az első épületet. Az építők veszik birtokba, innen irányítják a tereprendezést, a gépeket, az emberek százait, az egész npor^­zabásű építkezést. MÁR MOST HÁROM nagy­vállalat dolgozik — a ki­sebb alvállalkozók mellett — az építkezésen: a Vízügyi Épí­tő Vállalat, a Betonútépítő és az ÉM. Heves megyei Állami Építőipari Vállalat. Az elmúlt héten több mint 500 ember dolgozott Kiskörén, de ta­vasszal lényegesen emelkedni fog a létszám. Először az első munkáscsapatoknak kell élet­­feltételeket teremteni: szállást, étkezőhelyiséget, utat és fel­vonulási épületeket kell épí­teni. A szerény méretű, 60 sze­mélyes öltöző és fürdő falai már állnak, majd 160 szemé­lyes következik. Az elmúlt hé­ten kilenc szképer tépte, mar­kolta a földet. Tereprendezés: tömör egyszerűséggel így mondják a szakemberek. De a víztelenítésen, az elektromos vezetékek építésén is dolgoz­nak már. Ahová a múlt héten vonultak a gépek, pár hét múlva talán rá sem ismerünk. Ezer négyzetméteres szerelő­tér, épület, vagy a Tisza új gátja lesz ott? Minderre csak az építésvezetők és az asztalo­kat elborító tervrajzok adhat­nak pontos választ. Ma még teherautók jönnek, földgépek zúgnak, örökké mozog és vál­tozik minden. Kisköréről új, párt alapított út vezet az építkezés központ­jába, ezen közlekednek a mun­kásokat szállító autóbuszok. Tarnaszentmiklósról, Kisköré­ről, Szolnok megyéből, a Jász­ságból érkeznek az emberek. Ma még szerény feliratot ol­vashatunk az ideiglenes épület falán: kovácsműhely, oxigén­tárolóhely és a szabadban sze­relik, javítják a földgépeket és járműveket, de a szennyvíz­­tisztító telep szivattyúházát már az elmúlt héten betonoz­ták, majd sor kerül a többi épületre és a különböző föld­munkára. A MŰSZAKI irányítókat és a gépkezelőket leszámítva most még környékbeli kubiko­sok és segédmunkások dolgoz­nak Kiskörén, de máris pa­nasz van a kosztra. A távolab­bi vidékek szakmunkásai ké­sőbb érkeznek, a 800 személyes étkezde építéséhez még hozzá sem kezdtek, de a kiskörei kis­vendéglő, amit átmenetileg használhattak, összedőlt. A je­lenlegi, több mint 500 fős, il­letve az egyre szaporodó lét­szám indokolja, hogy az épít­kezés konyháját és étkezdéjét a tervezettnél korábban meg­építsék és használhassák. Sür­gős, soron kívüli intézkedésre van szükség. Amióta a kisvendéglő össze­dőlt, a szabadban és az isko­lában étkeznek a kiskörei épí­tők és azt állítják, hogy a koszt is romlott. A mostoha körülményekkel magyarázhat­ják ezt az illetékesek, de nem magyarázatokra, hanem gyors intézkedésekre van szükség! A konyhát és az építkezésen dol­gozókat jobban elláthatnák, a helybeli és a környékbeli ter­melőszövetkezetek szállíthat­nának sertést és baromfit, csak meg kellene szervezni, többet kellene törődni az élel­mezéssel. GONDDAL, BAJJAL, sok munkával és költséggel szüle­tik az új. De az alapvető prob­lémákat az építkezés kezdetén kell megoldani. Ki tagadná, hogy az építkezés talán a leg­fontosabb, nemcsak szociális ellátás kérdése, hanem a ter­meléstől is elválaszthatatlan. Idejében és jól szervezzék meg a munkások étkeztetését, hogy szívesen jöjjenek Kiskö­rére és erejük, kedvük legyen a nagy munkához. (F. L.) — Azért mégiscsak borzasztó — fintorgott a hölgy és rémületében belekapaszkodott ha­sáig érő nyakláncába —, mégis borzasztó, hogy nálunk csak mindenbe belekezdenek, de semmit sem fejeznek be... A barátnője belehörpög a szimplába, s he­ly­eslőleg bólintott, ők ketten egy mondattal elintéztek min­dent, ami „nálunk? van. El­intéztek egy-két ötéves tervet, tíz-húszezer la­kást, néhány ezer gyárat, ki tudja hány autó­busz- és vasútállomást, gépeket, vonatokat, gátakat, elintézték az Emke-aluljárót és a falusi járdák kilométereit, — mindent. Mert nálunk mindenbe csak belekezdenek, de sem­mit sem fejeznek be.„ Ámbátor, mi van azzal a szocializmussal? Még most sem épült fel?! Felháborító és borzasztó, hogy mik lehet­nek nálunk(—ó) Hagyd aludni az oroszlánt! — Mondd, képes len­­nél te engem megcsal­ni? — kérdezte a férj a feleségétől, inkább viccből, mint komo­lyan, inkább csak azért, hogy esküvést halljon, dicséretet, asszonyi szerelmi vallomást. — Én? Téged? Csa­csi. Hát lehet téged megcsalni? Hát van olyan férfi a világon, akit veled el tudnék cserélni? — turbékol­­ta az asszony és köze­lebb húzódott a férfi­hez, aki egy pillanat alatt megnyugodva az újság után nyúlt. — Kedves vagy, Szí­vem — mormogta még és tanulmányozni kezd­te a biafrai helyzetet. Az asszony nézte, néz­te elmerülten olvasó férje olyannyira is­mert arcélet, egy kicsit elmerengett és efféle gondolatok kezdtek keringeni simán szép homloka mögött... „Csacsi. Hogy szeret. Féltékeny is biztosan egy kicsit, csak nem mutatja. Az én embe­rem, az én egyetlen emberem. Igen, en­gem így lehet szeret­ni. Így tud ő, az én egyetlen emberem sze­retni, csak ne olvasna most újságot. Azért egy kicsit hálás is le­hetne, hogy ennyire szeretem, hogy ennyire nincs más férfi az éle­temben. De tudja, hogy nincs más. Biztos a dolgában. Biztos? Hm. Akkor miért kérdezte, hogy képes lennék-e meg­csalni? Természetes, hogy nem lennék ké­pes, de... Tudom már, miért kérdezte. Olyan, mint amikor a rendőr, csak úgy kíváncsiság­ból igazoltatja a gép­kocsivezetőt... Maga sem hiszi, hogy baj lenne a fékkel, vagy a lámpával, de azért hadd lássák azok a gépkocsivezetők, hogy ő éber és figyel. Úgy figyel, hogy oda se fi­gyel... Azért öntelt és szem­telen ez a Feri. Ter­mészetes, hogy nem csalná meg, de azért nem rabszolga ő, s Fe­ri sem szultán, hogy csak ilyen odavetett félmondatokkal bán­jon vele. Mert igenis, sokan megfordulnak utána és igazán nem lenne kunszt megcsal­ni Ferit, hiszen...” — És te képes len­nél megcsalni engem? — Hogy, micsoda? — kapta fel a fejét a férj, aztán már dugta te vissza az orrát az új­ságba... „...hogy micsoda? Ide se figyel. És, ha Feri csalná meg őt? Még csak nem is kér­dezhet. Feri igen, őt igen, de ő nem kérdez­heti. Voltaképpen né­ha igazán nagyképű, öntelt és kibírhatatlan fráter. Most is úgy ol­vas, mintha ő a vilá­gon se lenne... Túlsá­gosan is magabiztos, túlságosan is tulajdo­nának érzi a feleségét. Magántulajdonom egy érző, szenvedni, sze­retni tudó asszony. Azért mégiscsak bor­zasztó, hogy most m­ár mint valami hűséges kiskutya, vagy inkább mint doromboló macs­ka kell leélnie az éle­tét egy ilyen közöm­bös és öntelt fráter mellett, akinek fogal­ma sincs, micsoda ér­ték­el­és van mellet­te...” — Feri, szeretsz te engem? — Persze, Szívem, persze... persze... Csak a vacsorát ne feledd el... .....pukkadj meg a vacsoráddal együtt. Ferin kívül nincs férfi, aki négyszemközt egy kívánatos asszonnyal, félhomályban a gyom­rára gondolna, önző fráter. Ostoba fickó. Meg kellene csalni, na nem nagyon, csak egy kicsit... Csak annyira, hogy az fájjon Feri­nek, hogy rádöbben­jen, ki, mi az ő felesé­ge... És még van képe olyanokat kérdezni, hogy meg tudná-e csal­ni... Hát mi ő, rab­szolga? Igenis, meg tudná, sőt meg is fog­ja csalni. Most már csak azért is! Még jó, hogy eszébe juttatta...” — és megelégedett mo­sollyal simogatta meg Feri fejét. — Hozom a vacsorát — mondta, és lágyan ringó csípővel kivonult a konyhába, megmele­gíteni a szalontüdőt zsemlegombóccal. Mert Feri ezt nagyon sze­­­­reti! ' *­ &nik a gépek­ mell&! Zeng az utca. A vidám ének hangja messzire száll, önkéntelenül arra gondo­lunk, ahogy a hangok eljut­nak a fülünkbe: no, már megint valamelyik táskará­dió-tulajdonos feledkezett meg arról, hogy nem csak 6 van egyedül a világon. De a hangok makacsul kö­vetelik, hogy oda figyeljünk. Aztán kezd tisztázódni ben­nünk, hogy az ének nem va­lamelyik túl hangos rádióból tör elő. Akkor hát honnan? A gépek mellől. A háziipa­ri szövetkezet gyöngyösi üze­mében énekelnek a lányok, a szövőszékek mellett, a sző­nyegek csomózása közben. Amíg fürge ujjakkal a szála­kat kötik be a minta szerint, fürge ajakkal és a lélek vi­dámságával énekelnek. Min­den felszólítás nélkül, szük­ségletből. Kint süt a nap, kellemes nyári este kezdődik, az em­berek jókedvvel sietnek haza a munkából, pezsdül az utcák élete, vacsorák jó ízére, az otthon örömére gondolnak az emberek, és a szőnyegszövő lányok én-ke adja mindeh­hez a dallamos aláfestést. Olyan az egész, mint egy neo-realista film egyik epi­­zódja. Még Itália légkörét is magunk körül érezzük. Itália...? Ugyan. Itthon va­­n­nunk, Gyöngyös egyik utc­á­­jában, és végtére is nincs eb­ben az egészben semmi külö­nös. Jókedvünk van? Miért ne lenne? (g. mól—) figri) 11967. augusztus 19., szombat

Next