Népújság, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-17 / 220. szám
r VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XVIII. évfolyam, 220. szám AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA 1967. szept. 17., vasárnap VASÁRNAPI iegjyxenuik. Az öreg egri Líceum két évszázados falai között ünnepet ülnek. Húszéves a tanárképző főiskola. Az ünnep előretekintés és emlékezés. Emlékezés az első lépésekre, ünnepi tanévnyitókra, az első diplomaosztásra, jelentős állomások lépcsőire, arra az útra, amelyet eddig maguk mögött hagytak. Az első kapunyitás még Debrecenhez fűződik, de egy év után már Egert gazdagítja a jelentős intézmény. Kevesen, hetvenöten voltak az első hallgatók, s a tanárok huszonöten. Azóta a számok megsokszorozódtak. A főiskola polgársága ma mér 760 lelkes, s a jól felszerelt tanszékeken 110 tanár oktatja-neveli a jövő pedagógusait. A húsz esztendő munkáját, eredményeit reprezentáló adat: nappali tagozaton 3000 friss diplomás általános iskolai tanárt bocsátottak szárnyra, levelező tagozaton pedig 5000-en szereztek képesítést. Észak-Magyarország területén nincs olyan község, ahol ne találnánk a tanárok között írott egri főiskolást. Az eltelt két évtized során az egri főiskola rangot és hírnevet szerzett. Ismertté lett nemcsak határainkon belüli de külföldön is. Az intézmény kiterjedt nemzetközi kapcsolatokat épített ki a Szovjetunió, az NDK és a Vietnami Demokratikus Köztársaság testvéri főiskoláival. Ezek a baráti kapcsolatok jó alkalmai a hasznos tapasztalatszerzésnek, lehetőséget teremtenek arra, hogy mind jobban tökéletesítsék, szélesítsék a marxista tanárképzés formáját, módszereit. Az ünnep értékét emeli, hogy a huszadik születésnapon új kollégiumot is avatnak, ahol a lehető legjobb elhelyezést kapják a főiskola polgárai. S már kész a terv, jövő márciusban hozzáfognak az új matematika —fizika—kémia tanszék épületének munkáihoz. Fejlődik, bővül az egri főiskola. Örömmel és büszkeséggel gratulálunk eddigi munkájukhoz a mai napon. Köszöntjük a huszadik születésnapon valamennyiüket, tanárokat és diákokat, a főiskola minden polgárát. Kívánjuk, hogy még több sikert és eredményt érjenek el, öregbítve szerte a világon városunk jó hírét, nevét. (pataky) 's_________J * *» Ülést tartott Egerben az országgyűlési képviselők Heves megyei csoportja Szombaton délelőtt Egerben tanácskozott az országgyűlési képviselők Heves megyei csoportja. A képviselőcsoport ülésén részt vett dr. Földi Pál, a megyei pártbizottság osztályvezetője is. Az országgyűlési képviselőket Hevér Lajos, a csoport elnöke tájékoztatta a soron következő országgyűlés előkészületeiről. Ismertette, hogy a különböző szakbizottságok hogyan készítették elő az országgyűlés elé kerülő törvénytervezeteket — a Munka Törvénykönyve, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló törvény és az új földtörvény tervezetét Ára: 80 főtér Tovább növekszik közös gazdaságaink önállósága Megalakult az Eger-Gyöngyös vidéki Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége Megyénk szőlőterületének 85 százalékát foglalja magába a szövetség Tegnap délelőtt Egerben, a megyei tanács nagytanácstermében megtartotta alakuló közgyűlését az Eger—Gyöngyös vidéki Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége. Az ülésen megjelent Szabó István elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Termelőszövetkeztek Országos Tanácsának elnöke, Tamás László, a megyei pártbizottság titkára, Bíró József, a megyei tanács elnöke. Szabó István, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium osztályvezetője. Megjelentek a párt-, állami, társadalmi szervek képviselői, az üzemek, vállalatok kiküldöttei. Az ülésen Nagy László, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője üdvözölte a vendégeket, majd a részvevők Molnár Nándort, a Gyöngyösi Járási Tanács vb-elnökhelyettesét választották meg az ülés levezető elnökévé. Ugyancsak megválasztották a mandátumvizsgáló, a jelölő és a szavazatszedő bizottság elnökeit, valamint tagjait. Ezután Fekete Győr Endre, a verpeléti Dózisa Termelőszövetkezet elnöke, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökségének tagja mondott beszédet. Fekete Győr Endre beszédében kitért arra, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusa, valamint a termelőszövetkezetek I. országos kongresszusa jelentős eseménynek bizonyultak a parasztság életében, és kijelölték a mezőgazdaság számára az elkövetkezendő évek feladatait. Elmondotta, hogy megyénk közös gazdaságai sokat fejlődtek az elmúlt évek alatt. Az 1962-es évhez képest tavaly, a mezőgazdasági árutermelés megyénkben már 30 százalékkal volt magasabb. • A közös gazdaságokból az idén 60 százalékkal több kenyérgabona került átadásra az állam részére, mint 1962-ben. A tagok szorgalmas munkájának eredményeként az elmúlt öt év alatt 85 százalékkal emelkedett megyénkben a termelőszövetkezetek közös vagyona. Beszédében kitért arra, hogy a közeljövőben a gazdasági mechanizmus reformjának bevezetése az egész népgazdaság területén elő fogja segíteni az önálló gazdálkodás széles körű kibontakozását és a gazdaságirányítás színvonalának további emelését. A cél az, hogy közös gazdaságaink a jelenleginél önállóbban és eredményesebben gazdálkodhassanak. Elmondotta, hogy a mezőgazdasági feladatok megvalósítása érdekében rendkívül célszerű, ha a szövetkezetek önkéntes egyesüléseket, szövetségeket hoznak létre. A területi szövetségek a termelőszövetkezetek szervei lesznek. Feladatkörüket a szövetségben részt vevő közös gazdaságok alakítják ki. A területi szövetség — mondotta — több irányú feladatot végez. Főképpen a gazdasági kapcsolatok területén kell kifejtenie tevékenységét. A szövetség tájékoztatja a termelőszövetkezeteket az értékesítés beszerzés lehetőségeiről, feltételeiről, kezdeményezi, az árukapcsolatok létrehozását, közreműködik' az áruk átadásánál, • átvételénél", minősítésénél. Bekapcsolódik a szerződéskötésbe, az árvitákba, és óvja a termelőszövetkezeteket a számukra hátrányos megállapodások megkötésétől. Megszervezi és elősegíti a közös gazdaságok jogvédelmét. Kifejtette, hogy a területi szövetségek gazdasági körzetenként alakulnak, ezért kívánatos, hogy az azonos adottságú közös gazdaságok bizonyos elhatárolás mellett egy szövetségbe társuljanak. Ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével, természetesen a közös gazdaságokkal történő előzetes megbeszélések alapján terjesztette elő a megyei előkészítő bizottság javaslatát, hogy az egri és gyöngyösi járás közös gazdaságai egy szövetségbe tömörüljenek. Az Eger —Gyöngyös vidéki Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége főképpen a szőlőtermelő, valamint a hegyvidéki közös gazdaságok szövetsége. Ez a szövetség magába foglalja megyénk szőlőterületének 85 százalékát. A távolabbi tervekről szólva Fekete Győr Endre elmondta, hogy a harmadik ötéves terv célkitűzéseinek értelmében megyénkben 3200 Hold szőlő és 800 hold üzemi gyümölcsös telepítését teszik lehetővé a népgazdaság erőforrásai. A szőlőtelepítés, a bor- és csemegefajták aránya, valamint a borszőlők fajták szerinti megoszlása mind olyan kérdés, amely a területi szövetségen belül az érintett termelőszövetkezetekkel közösen oldható meg csak eredményesen. Külön kiemelte a hegyvidéki termelőszövetkezetek problémái. Elmondotta, hogy a szövetség feladata lesz az is, hogy segítse ezeknek a közös gazdaságoknak a megerősödését; termelésük gazdaságosságut! 1 Ezek után kitért a szövetség legfontosabb feladataira. Elmondotta, hogy rendkívül fontos a kereskedelmi kapcsolatokban való segítségnyújtás, a jövő évi termeltetési és áruértékesítési szerződéskötéseknél, a tagszövetkezetek érdekvédelmének biztosítása. Rendkívül fontos a tagszövetkezetek értékesítési és beszerzési problémáinál a segítségnyújtás, valamint a helyes információk adása. Lényeges a szövetkezetek jogvédelmének biztosítása, továbbá a versenymozgalom, a szocialista brigádmozgalom fejlesztése, a szociális és kulturális szervező és segítő munka. Beszámolójában megemlítette, hogy több termelőszövetkezet a szövetségtől valamennyi hiányosság szinte azonnali megszüntetését várja. Ilyen nagyfokú igényt a szövetség nyilván nem tud egyhamar kielégíteni. Éppen ezért nem helyes a türelmetlenkedés a szövetség munkájával kapcsolatban. Beszéde befejező szakaszában elmondotta, hogy a termelőszövetkezetek jogos várakozással tekintenek a szövetség munkája elé és nem is hiába. A most megalakult Termelőszövetkezet Szövetség bizonyára hozzájárul, hogy a mezőgazdaságunk tovább fejlődhessen. A beszámoló után hozzászólások következtek, melynek során felszólalt Szabó István, az MSZMP KB tagja, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, valamint Tamás László, a megyei pártbizottság titkára. " Mindketten méltatták a szövetség célkitűzéseit és kifejezték reményüket, hogy a szövetségi munkája hasznos segítséget nyújt a jelenleg még fennálló problémái megoldásában. Az alakuló közgyűlésen került sor a területi szövetsé elnökségének, tisztségviselőinek és a bizottságok megválasztására. A részt vevő küldöttek a területi szövetség elnökévé Babus Zoltán, az atkári Új Élet, Termelőszövetkezet elnökét, elnökhelyetteseivé Czifra Miklóst, az andornaktályai Búzakalász és Széll Ferencet, a váraszói Gárdonyi Termelőszövetkezet elnökét választották. A szövetség titkára Takács Sándor lett. Az elnökség tagjai: Vinczepap Ferenc, az egri Nagy József Termelőszövetkezet elnöke, Polonkai Lajos, a maklári Lenin Termelőszövetkezet, Dér József, az egerszóláti Béke Tsz elnöke, Barta János, a bélapátfalvi Március 15. Tsz elnöke, Nagy István, a gyöngyösi Dimitrov brigád vezetője, Hacsavecz Béla, a visontai Reménység, valamint, Németh András,, a gyöngyöstarjáni Győzelem Termelőszövetkezet elnöke. A közgyűlés részvevői a felügyelő bizottság elnökévé Csernus Sándort, a gyöngyöspatai Béke Tsz elnökét, a közgazdasági és áruforgalmi bizottság elnökévé Pichler Endrét, az egerbaksai Dobó István Tsz elnökét, a szociális és kulturális bizottság elnökévé Prokai Andrásáét, a kerecsendi Aranykalász Tsz párttitkárát, mríg a versenybizottság elnökévé Csörgő Tibort, a viszneki Béke Tsz elnökét választották. Fekete Győr Endre beszámolóját tartja. Brezsnyev megbeszélése a DAFF képviselőjével MOSZKVAV (TASZSZ): Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára szombaton fogadta Dang Quang Minh-t, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front állandó moszkvai képviseletének vezetőjét. „Az SZKP és az egész szovjet nép — mondotta beszélgetés során vendégé ■ nek Brezsnyev — sokrétű segítséget nyújtott és nyújt a jövőben is, mind a dél-vietnami hazafiaknak, mind a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak a szabadságáért és függetlenségéért vívott harcában.” Dang Quang Minh tájékoztatja az SZKP vezetőjét a NDFF rendkívüli kongresszusáról, amely új politikai programot fogadott el. Leonyid Brezsnyev kijelentette, az SZKP Központi Bizottsága igen nagyra értékeli azt a tényt, hogy a Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front az ország minden rétegéhez szóló, fontos politikai dokumentumot fogadott el. Ez az okmány — mondotta — kétségtelenül elősegíti az ország lakosságának további összefogását • az amerikai agresszorok és saigoni kiszolgálóik elleni ■ küzdelemben. A beszélgetésben részt vett Borisz Ponomarjov, az SZKP Központi Bizottságának titkára. Tűzszünet a tibeti határon ÚJ -DELHI: Új Delhiben a honvédelmi minisztérium bejelentette, hogy a sikkim-tibeti határon szünetel a tűzharc. A tűzpárbaj befejezése ellenére Sikkimben továbbra is fenntartják az éjszakai elsöptésre és a többi óvatossági rendszabályra vonatkozó intézkedéseket. ' Hivatalosan cáfolják Nasszer lemondásának hírét KAIRÓ (MTI) Az Egyesült Arab Köztársaságban hivatalos cáfolatot adtak ki azzal kapcsolatban, hogy egyes nyugati hírügynökségek Nasszer elnök állítólagos lemondásáról adtak hírt. Az EAK tájékoztatásügyi minisztériuma a Mena hírügynökség szerint nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangsúlyozza: „Minden alapot nélkülöznek az izraeli sajtó által Nasszer elnök állítólagos lemondásáról terjesztett hírek.” ★ Miként az Al Ahram című egyiptomi lap szombati számában írja, az Egyesült Államok kormánya megvonta a diplomáciai státust és a mentelmi jogot az Arab Liga képviselőitől. A lap közli hogy az arab küldöttek Xi Thaninál tiltakoznak a diplomáciai státus megvonása miatt.