Népújság, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-31 / 126. szám
99 Vegyétek korul a gyűlölet falával*.•” Az öregek még emlékeznek rá, a fiataloknak már esik történelmi esemény, hogy közvetlenül a 133 napos Magyar Tanácsköztársaság megdöntése után az ország vezetését 1919. augusztus 1-én, Peidl Gyulával az élén, szakszervezeti funkcionáriusokból alakult kormány vette át, de ezt a feudális arisztokrácia és a nagytőkések vezette ellenforradalom egy hét leforgása után minden ellenállás nélkül puccsszerűen félreállította. Helyét elfoglalta az úgynevezett Fridrich-kormány. Ezután I. Ferenc József egykori szárnysegédének, Horthy Miklós volt császári és királyi tengernagynak „fővezéri”, majd kormányzói uralmával megkezdődött és egyre féktelenebbül, bestiális módon fokozódott Magyarországon a fehérterror, ezrével gyilkolták a védtelen munkásokat. Tízezrével bebörtönözték és a rögtön felállított internáló táborok szögesdrót kerítései mögé csukták őket. Vérszomjas, „darutollas” tiszti különítmények garázdálkodtak országszerte, rettegésben tartva az egész magyar népet. A magyar ellenforradalmárok mint a későbbi külföldi fasiszta rendszerek, nem tettek különbséget szociáldemokraták és kommunisták között. A nemzetközi sajtó állandó témaként folyamatosan számolt be a szervezet munkások és a haladó gondolkodású polgárok üldözéséről. A világ szervezett munkásságának körében mélységes felháborodást váltottak ki a fasiszta magyar reakció és az elvadult katonatiszti rémuralom borzalmas tettei. Tombolt a fehérterror a munkások, vezetőik és szervezeteik ellen. A munkásság nemzetközi szolidaritása ekkor tettekben nyilvánult meg: az amszterdami szakszervezeti szövetség kezdeményezésére a Nemzetközi Szállítómunkás Szövetség 1920. június 1-én bojkottfelhívást adott ki. A Kommunista International 11. kongresszusa, amely a bojkott idején ülésezett, külön felhívást bocsátott ki a magyar proletariátus megsegítésére. „Fel a harcra Magyarország hóhérai ellen — mondja a kiáltvány —, ...vegyétek körül a gyűlölet falával a gyilkosok és hóhérok országát...” — „Legyetek erősek! Az egész világ proletariátusa veletek van!" — ««ól a magyar munkásokhoz. 1920. június 20-án a bojkott tervszerűen megkezdődött. Magyarországgal megszűnt a külföldi vasúti forgalom, megszakadt a posta-, a telefon- és távirati összeköttetés. A bojkottban legjelentősebb szerepe az osztrák és a csehszlovák munkásságnak volt, mert Magyarország e két országgal, illetve rajtuk keresztül bonyolította le nemzetközi forgalmának túlnyomó részét. Június 28-án és 30-án tárgyalások folytak Bécsben a nemzetközi munkásszervezetek vezetői, a cseh és az osztrák szállítómunkások megbízottai és dr. Gratz Gusztáv bécsi magyar követ között. A megbeszélések során azonban kitűnt, hogy a horthysta bécsi követség nem hajlandó ezekről a kérdésekről tárgyalást folytatni. Erre elhatározták a bojkott továbbfolytatását. A nemzetközi szállítómunkás-szervezet bojkottakciója a magyar proletariátusnak jelentős segítséget nyújtott. Ez a nemzetközi szolidaritási bojkott, amelyben a Magyarországgal határos országok munkássága közvetlenül részt vett, mintegy másfél hónapig tartott. Ha a bojkott nem is érte el kitűzött célját, a fehérterrorista rendszer megdöntését, mégis erős morális és politikai nyomást gyakorolt a magyar fasiszta kormányra. Horthyéknál kormányválságot idézett elő. A Simányi-kormány a bojkott megrendezése után egy héttel lemondott. Az újonnan megalakult kormány, amelynek miniszterelnöke Teleki Pál gróf, az úgynevezett Bethlen-csoport egyik vezető politikusa lett, a nemzetközi nyomás hatására az internáltak nagy részét szabadon bocsátotta. A magyar munkásság rendkívüli szakszervezeti kongresszusa 1921. decemberében köszönetét fejezte ki a nemzetközi munkásosztálynak a bojkottakcióval tanúsított szolidaritásáért és harcos megmozdulásáért. Székely Artúr Orosz nyelvi vetélkedő Egerben A Magyar—Szovjet Baráti Társaság Heves megyei elnökségének nyelviskolája szombaton délelőtt Egerben rendezte meg a közép- és felsőfokú tanfolyam hallgatóinak orosz nyelvi vetélkedőjét A versenyen a részvevők magas szintű nyelvi ismeretekről tette tanúbizonyságot. A felsőfokú tanfolyam versenyén az első helyezést Bozsik Zsuzsanna, az egri Gárdonyi Géza Gimnázium tanulója szerezte meg. A második helyre megosztva Wéber Katalin, az egri Gárdonyi Géza Gimnázium, és Jancsó Kornél, a hatvani Bajza József Gimnázium tanulója került. Zöllei Ágnes, a hatvani Bajza József Gimnázium tanulója lett a harmadik. A középfokúak versenyében Mónus Borbála, az egri Gárdonyi Géza Gimnázium tanulója szerezte meg az első helyet. A második és harmadik helyre Módos Magdolna és Laczik Zsuzsanna, hatvani gimnazisták kerültek. A versenyben az első helyezést elért tanulók egy hetes jutalomüdülésen vesznek részt a Szovjetunióban. A második és a harmadik helyezettek pedig 300, illetve 200 forintos könyvutalványt kaptak. 1*70. május 31., vasamsp Befejezte munkáját a Komszomol 16. kongresszusa MOSZKVA: Szombaton ünnepélyes záróüléssel véget ért a Lenini Komszomol 16. kongresszusa. A küldöttek a munka során behatóan megvitatták Jevgenyij Tyazselnyikovnak, a Komszomol Központi Bizottsága első titkárának beszámolóját, jóváhagyták a Komszomol Központi Bizottságának tevékenységét és elfogadták a kongresszusi határozatokat. A szovjet fiatalok nagy tanácskozásába tevékenyen kapcsolódtak bele a kongresszus külföldi küldöttei, akik mintegy 90 ország haladó ifjúságát képviselve, igazi internacionalista találkozó jellegével ruházták fel a Komszomol kongresszusát. A külföldi delegációk felszólalásaiból kitűnt, hogy a haladó ifjúság mozgalmának egyes osztagai, korunk alapvető kérdéseiben azonos nézeteket vallanak. Volt náci miniszter BÉCS: Csak nemrég mondott le „betegség” címén Ellinger osztrák földművelésügyi miniszter, miután a demokratikus sajtó leleplezte, hogy a hitleri SS tagja volt. Most a kormány újabb tagjának, Otto Rösch belügyminiszternek derült fény náci múltjára. Az osztrák demokratikus sajtó közölte, hogy Rösch a hitleri fasianus idején az SiA rohamosztagaiban szolgált, tagja volt a náci pártnak, a második világháború után pedig részt vett egy titkos újnáci szervezet tevékenységében. Ez utóbbi tevékenysége miatt 1947-ben bíróság elé is került, de „kellő bizonyítékok hiányában” felmentették. Az üggyel kapcsolatban a sajtó felhívta a figyelmet két további politikus náci múltjára is. Az egyik Schachner- Balzicek, az Osztrák Szocialista Párt neves funkcionáriusa, a másik politikus pedig — név szerint Szetel — a Hitlerjugend fasiszta ifjúsági szervezetnek volt funkcionáriusa. (MTI) Labdarúgó vilgbajnokság -1970 A labdarúgó világbajnokság rajtja előtt az események szinte egymást érik Mexikóvárosban. A figyelem természetesen elsősorban a vasárnapi nyitómérkőzés, a Mexikó—Szovjetunió találkozó felé fordul. Kacsalin, a szovjet csapat szakvezetője továbbra is összeállítási gondokkal küzd, nem döntött még a kapus poszton Jasin és Smuc között sem. A szovjet válogatott mesterének másik problémája a csatársor átütőerejének hiánya. A támadósorban Parkujan, Nodija és Jevruzsihin helye már biztosnak látszik, a további két játékost csak a nyitómérkőzés előtt jelöli ki. A mexikói szakvezetőket csak a népszerű Borja szereplése aggasztja. A közönség kedvence az utóbbi időben ugyanis fegyelmezetlenségeivel és gyenge formájával hívta fel magára a figyelmet. A FIFA pénteki döntése után megnyugodtak a kedélyek a mexikóiak házatáján: a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség engedélyt adott a sérült Onofre helyettesítésére. A FIFA rendkívüli ülésén ugyanis a következő határozatokat hozta: 1. Az előzetesen bejelentett. 22-es keretekből egy sérült játékost helyettesíteni lehet szombaton 15 óráig. A cseréről csak szigorú orvosi vizsgálat után lehet szó. 2. Amennyiben a június 21-i VB fináléhosszabbítás után sem döntene, a találkozót június 23-án 16 órai kezdettel megismétlik. 3. Kijelölték a csoportmérkőzések ellenőreit. Mexikó, Puebloluca: Gustav Wiederkehr (Svájc), Fernando Hidalgo (Ecuador) és Tessema (Etiópia), Guadalajara: James McGuire (Egyesült Államok), Leon: Harry Cavan (É. Írország) és Hermann Neuberger (NSZK). 4. Fair Play Kupa eldöntésére a fegyelmi bizottság különleges pontozási táblázatot dolgozott ki: a végső sorrend kialakulásában az összes játékos szabálytalansága, fegyelmezetlensége beleszámít. 5. A világbajnoki bírók közreműködési díját 20 dollárról 25 dollárra emelték fel. A mexikói labdarúgó szövetség döntött a sérült Ondire helyettesítéséről, ezek szerint Marvos Rivas lesz a mexikóiak 22. játékosa. A mexikói válogatott eddig ötször találkozott a szovjet válogatottal, ebből négy al Halommal volt döntetlen az eredmény (háromszor 0:0, egyszer pedig győzött a Szovjetunió 2:0-ra — mégpedig 1967-ben Moszkvában.) A Szovjetunió—Mexikó nyitómérkőzés előtt a rendezőség rövid ünnepélyt tart, amelyen Gustavo Diaz Ordaz a Mexikói Köztársaság elnöke nyitja meg a nagy tornát. Az első mérkőzésre természetesen mind a 105 ezer jegy elkelt, így a szovjet csapatnak a tűző déli napon kívül más okokból is igen „melege lesz”.★ A salvadori labdarúgók a főváros egyik áruházának kirakatában elhelyezett Jules Rimet, Kupa előtt fényképeztették le magukat — mondván, hogy legalább a fotókon legyenek a kupa közelében.★ — Semmiféle ellenségeskedésről, vagy összeesküvésről nincs szó Dél-Amerikában az angol válogatott ellen —, írta Alfonso Lopez kolumbiai külügyminiszter táviratában, melyet Michael Stewart angol külügyminiszterhez intézett. — Pusztán arról van szó, hogy egy kínos ügyben vizsgálatot kellett folytatnunk, amely szerencsére gyorsan és kedvezően rendeződött. A „Moore-ügy” döntésébe korántsem nyugodott bele a bogotai ékszerbolt tulajdonosa, Padilla. Ügyvédjén keresztül kérte a vizsgálóbíóság határozatának felülvizsgálását.★ Továbbra is sok a sérülés. A legújabb „áldozatok”: Gerson, a braziloknál, Mazurkiewicz és Rocha az uruguayaknál, Adamec a csehszlovákoknál, Challe a perui csapatban, Filipov a bolgár válogatottban, Dumitrache a románokéban. ★ A brazil válogatott Guadalajarában az edzőmérkőzések után továbbra is kemény edzéseket — főleg egyéni foglalkozásokat — folytat Egyetlen játékos — Roberto —, nem vett csak részt az edzésen, Tostao Piazza pedig könnyített adagot kapott. ★ Tolucaban a svédek továbbra is „bújócskát” játszanal. Sem az edzésekre, sem szálláshelyükre nem engednek be senkit, a róluk alkotott vélemények és közlemények így félhivatalosak. ★ — Hazaküldésemről szó sincs — mondotta dühösen Rivera, az olaszok fenegyereke, akiről olyan hírek terjedtek el, hogy Valcareggi kapitány fegyelmezetlensége miatt küldi vissza Olaszországba. (MTI) A tv júniusi sportműsora A tv júniusi sportműsora is igen változatos. A részletes program: 3., szerda: 22.50—01.00 Labdarúgó VB Csehszlovákia— Brazília. 18.05—18.35: Mesterfokon (díjnyertes tv-sportfilm). 4., csütörtök 9.30—• 11.00 Labdarúgó VB Csehszlovákia—Brazília (ismétlés). 6., szombat:22.50—01.00 Labdarúgó VB Uruguay— Olaszország., vasárnap: 18.50—21.00 Labdarúgó VB Anglia—Brazília. 10., szerda: 22.50—01.00 Labdarúgó VB NSZK—Peru. 11., csütörtök: 10.00—11.30 Labdarúgó VB NSZK—Peru (ismétlés). 22.50—01.00 Labdarúgó VB Anglia—Csehszlovákia 12., péntek: 10.00—11.30 Labdarúgó VB Anglia—Csehszlovákia (ismétlés). 14., vasárnap: 18.50—21.00 v. 21.25 Labdarúgó VB negyeddöntő: 17., szerda: 22.50—01.00 v. 01.25 Labdarúgó VB elődöntő: 18., csütörtök: 10.00—11.30 Labdarúgó VB. Az előző napon közvetített elődöntő ismétlése. 17.30—18.00 Labdarúgó VB. Az előző nap nem közvetített elődöntő. 20., szombat: 22.20—01.00, 01.25 Súlyemelő EB papírsúly Szombathelyről. Labdarúgói VB a 3. helyért. 21., vasárnap 18.50—21.30 Labdarúgó VB döntő. Súlyemelő EB légsúly. Ha a VB döntőn hosszabbítás van, akkor: 22.20—22.50. Súlyemelő EB légsúly. 23., kedd: 22.40—23.20. Súlyemelő EB pehely- és könnyűsúly. 24., szerda: 22.00—22.30 Súlyemelő EB váltósúly. 25., csütörtök: 22.10—22.40 Súlyemelő EB középsúly. 26., péntek: 22.50—23.20 Súlyemelő EB. Félnehézsúly. 27., szombat: 18.00—19.20 Atlétikai, lengyel—csehszlovák—magyar női, férfi, I. nap Varsóból: 22.55—23.25 Súlyemelő EB nehézsúly. 28., vasárnap: 18.00—19.20 Atlétika, lengyel—cseh—magyar női, férfi, II. nap Varsóból 22.00—22.30 Súlyemelő EB ólomsúly. TASZSZ-nyilatkozott a közel-keleti helyzetről MOSZKVA (TASZSZ) A szovjet TASZSZ hírügynökség szombaton nyilatkozatot tett közzé a közel-keleti helyzettel kapcsolatban. A közel-keleti feszültségnek Izrael oktalan cselekedeteivel kiváltott élezését határozottan elítélik a Szovjetunióban — hangoztatja a nyilatkozat. A közel-keleti béke helyreállítása érdekében kényszeríteni kell Izraelt arra, hogy — tartsa tiszteletben az ENSZ alapokmányát, — vessen véget a fegyveres provokációknak, — vonja ki csapatait az összes megszállt arab területről, — hajtsa végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1967. november 22-i határozatát és az ENSZ más határozatait. Izrael uralkodó köreinek ideje megérteniük, hogy a kalandor politikai vonal folytatása veszedelmes következményekkel járhat mindenekelőtt magára Izraelre nézve — állapítja meg a TASZSZ nyilatkozata. Az izraeli szoldateszka közel két hete majdnem szünet nélkül hajt végre fegyveres provokációkat Libanon déli határán. Ezekben a provokációkban páncélos és gyalogsági egységeket vetnek be, amelyek a légierő és a tüzérség támogatásával behatolnak a libanoni köztársaság területére, durván megsértve annak szuverenitását. Izrael nem rejti véka alá, hogy kényszeríteni próbálja Libanont, a közös arab front elhagyására és azon mesterkedik, hogy Libanont elszigetelje az arab világ többi részétől. Ily módon Izrael nemcsak azt tervezi, hogy gyökeret ver a mér megszállt területeken, hanem azt is, hogy kiterjeszti a megszállást Libanon déli területeire. Izrael bűnös cselekedetei ismét megmutatják, hogy a sovinizmustól elvakult izraeli uralkodó körök nem békére törekednek a Közel- Keleten, hanem — mint azt maguk is hangoztatják —új területi hódításokra. képtávírönkön érkezett Két tehervonat ösöntí ött a NSZK-beli Rosenheim város vasútállomásán. Több vasúti kocsi elégett vagy súlyosan megrongálódott. A képen: kisiklott tartálykocsik és az egyik szerelvény égő villanymozdonya. (Tetei ©*© — AP—MTI—KS) Fegyelmez az Ú. Dózsa Az Ú. Dózsa fegyelmi bizottsága május 30-án megtárgyalta Deák Ferenc öttusázó sportolójának fegyelmi ügyét. Deák ugyanis az országos felnőtt bajnokságon mint egyéni induló doppingszert használt. A fegyelmi bizottság — figyelembe véve a sportoló eddigi magatartását — egy évre minden hazai és külföldi versenyzéstől eltiltotta az öttusázót. (MTI) Öttalálatos nem volt A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 22. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 46 fogadó ért el, nyereményük egyenként 82 ezer 732 forint. Három találata 4679 fogadónak volt, nyereményük egyenként 407 forint. A kéttalálatos szelvények száma 142 026 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek.