Népújság, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-11 / 189. szám
4 AZ EGRI NYÁRI EGYETEM VENDÉGKÖNYVE Megálljt szabtak az Enyészetnek Beszélgetés dr. Kiss Lászlóval, az Országos Műszaki Múzeum főigazgató-helyettesével Ebben az országban — s ez mindenképp elismerésre méltó — tízezrek szorgoskodkodnak azért, hogy az ipartörténet emlékeit átörökítsék a jövőre. A szerteágazó, s a nagyközönség által kevéssé ismert tevékenység krónikájáról, eredményeiről és feladatairól beszélgettünk dr. Kiss Lászlóval, az Országos Műszaki Múzeum főigazgató- helyettesével. Nulláról indultak — A felszabadulást követő évtizedekben súlyos adósságot kellett törleszteniük. Miként boldogultak ezzel a felelősségteljes teendővel? — 1945 előtt az ilyen jellegű törekvéseket kormányzati szinten alig támogatták. A múlt hagyatékának lelkes őrzői, védői azt mégis elérték, hogy a XIX. század végén létrejött a Magyar Mezőgazdasági és a Budapesti Közlekedési Múzeum. Ezzel lényegében zárult is a kör. A bajokat csak tetézte az, hogy az utóbbi intézmény európai rangú gyűjteményét a II. világháború csaknem teljesen megsemmisítette, így aztán nulláról rajtoltunk. Komoly segítséget jelentett az 1949. évi törvényerejű rendelet, amely a technika relikviáinak számbavételét is előírta. 1954. újabb fordulópont volt: az ekkor életbe lépett közérdekű regula megszabta azt, hogy kiemelten foglalkozzunk a ipari értékek mentésével. Ennek nyomán a szaktárcák is aktivizálódtak. Az összehangolt munkálkodás nem volt hiába, hiszen egyre-másra alakították a szakági múzeumokat, velük párhuzamosan szerveződött az országos centrum, amely 1973-ban kapta meg a Műszaki Múzeum elnevezést, s azt a feladatkört, hogy a művelődési kormányzat megbízásából szakfelügyelje és koordinálja a hazai buzgólkodást. Megtették a tőlük telhetőt, a megyei tanácsok által működtetett múzeumi szervezetek is. A leletmentés érdekében fogtak össze a különböző üzemek, vállalatok, mozgósítva a társadalmi aktívák széles rétegét. Jó kapcsolat formálódott az Országos Műemléki Felügyelőséggel. Ezzel magyarázható, hogy közösen megoldhattuk az épületek és egyéb ingatlanok felmérését, s megalkothattuk azt az ipari műemlék katasztert, amely tartalmazza a leglényegesebb tudnivalókat. Eredmények, közelről — A sikerlista terjedelmes. Hallhatnánk ebből ízelítőt? — Büszkék vagyunk arra, hogy jelenleg 27 működési engedéllyel rendelkező műszaki, ipartörténeti szakmúzeum tevékenykedik, közülük 15 országos gyűjtőkörű, 12 gyár históriai vagy egyéb jellegű. Emellett húsz üzemi profilú kollekció is létrejött, ezek helyi szempontból lényegesek. Úgy vélem, kifejező erejűek a statisztikai mutatók is. Nyolcvanezer egyedi tárgyat, kétszázezer fotót, 120 ezer archivális dokumentációt tartunk nyilván, s mintegy 150 ezer kötetnyi olyan kiadványt őrzünk, amely megkönnyíti az eligazodást ebben a témakörben. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy ezek szinte felbecsülhetetlen kincsek, s bizonyítékai annak, hogy összehangolt akcióink révén megálljt szabtunk az Enyészetnek. Megfontolt elképzelések — Mit ígér a jövő, milyen tennivalókkal kell megbirkózniuk az elkövetkező időszakban? — Célunk az, hogy minél több eredeti értéket őrizzünk meg, méghozzá természetes környezetében. A szakmúzeumi hálózatot nem óhajtjuk bővíteni, mert ez szétaprózná erőinket. Ehelyett az itt folyó munka hatékonyabbá formálására törekszünk. Annál is inkább, mert — ez rendkívül örvendetes — érdeklődőkben nincs hiány. Évente száz kiállítással jelentkezünk, s ezek anyagát egymillió látogató tekinti meg. Továbbra is számítunk a társadalmi támogatásra, a tisztes ügyért áldozathozatalra kész tízezrek aktivitására. Jó érzés arról szólni, hogy központi múzeumunkhoz lelkes leletfelderítő és bejelentő tábor szerveződött. Kezdeményező készségükre továbbra is szükség van. Távlati elképzelésünk az, hogy a tudományos feldolgozás meggyorsításával — összefoglaló jelleggel — megszülessen az ipar és a technika magyarországi fejlődésének rendszerezett krónikája. Helyes irányban — Miként értékeli a megyei eredményeket, milyen célok mióta váltására serkentenek? — Nem hiába szorgoskodtak, hiszen jó irányban haladnak. Csak elismeréssel szólhatok a Heves megyei Múzeumi Szervezetnél munkálkodó szakemberek lelkiismeretességéről. Kollégáimmal együtt annak örülnénk, ha a hagyományőrző lendület fokozódna. Méltán dicsekedhetünk az Egri Csillagdával, az itt található anyagot még inkább a közművelődés szolgálatába lehetne állítani. Érdemes lenne kutatni és megírni a szilvásváráéi Keglevich-féle Vasgyár históriáját. Meggyőződésem az, hogy levéltáruk értékes információkat őriz, csak nyomozni kellene utánuk. Sokat tehetnek az egyes üzemek is, méghozzá úgy, ha gyűjtik a múltjukkal összefüggő dokumentumokat, tárgyakat, mert így nemcsak hadat üzennek az Enyészetnek, hanem „fegyverletételre” is késztethetik. Pécsi István (Fotó: Szántó György) Ismeretlen Garay-vers Ismeretlen Garay-versre bukkant Czeglédi Imre, a békéscsabai múzeum történésze a Békés című gyulai lap egyik 1882-i számában; az „Alföldön” című költemény hiányzik Garay János valamennyi eddig megjelent kötetéből, összes műveinek 1886-os ötkötetes kiadásából is. Az 1853-ban elhúnyt költő 1882-ben lett volna 70 éves, így a verset valószínűleg az évforduló alkalmából jelentették meg a lapban, melynek közlése szerint az „Alföldön” című költemény Gyulán született, s rossz hangulata, szóhasználata arra utal, hogy a bukott szabadságharc után. Kísértetiesen hasonlít Petőfi Sándor 1844-ben íródott az Alföld című versének első sorára (Mit nekem te zordon Kárpátoknak...). A Garay-vers 3. versszaka így hangzik: „Mit nekem te zordon vadorsjáték hisz / visszhangod csak hízelegni tud; / a csalódott benned míg vakon hisz / részvétet vár s gúnyolásra jut. / Harsogd vissza tért panaszt feledve / pártos felhők dörgő harczdalát; / ne tudd, mi az emberek keserve, / kebleden nem könnyül úgyse terhe ... /üdvözöllek, nyájas rónaság!” NÉPÚJSÁG, 1983. augusztus 11., csütörtök Gyöngyösről Augusztus második felében hosszú útra indul a gyöngyösi Vidróczki néptáncegyüttes; Nagy-Britanniába szóló meghívást fogadtak el. A most folyó próbákat idézik képeink. (Fotó: Kőhídi Imre) HAGE ifjúsági nap A korábbi esztendők hagyományaihoz híven az idén is megrendezik a Hajdúsági Agráripari Egyesülésben az ifjúsági napot. Az országban elsőként alakult egyesülés tizenhat taggazdaságában — tizenhárom tsz-ben, egy állami gazdaságban és két ipari üzemben — több mint tizenhatezren dolgoznak, s ezek között nagyon sok a fiatal. Az idén augusztus 14-én a Hajdúszoboszlói Állami Gazdaság látja vendégül a HAGE-nap több mint ezer résztvevőjét. Koponyás marad ön mégis miért marad? — tették fel az újságírók a kérdést Koponyás Hugónak, a szilasberceli tanács alkalmazottjának. Hogy miért éppen ezt kérdezték, erre az a válasz, hogy mostanában többnyire ezt kérdezik azoktól, akik nem mennek máshová, s hogy miért éppen Koponyás Hugótól, arra meg az, hogy éppen rákerült a sor. Nos, de nem is ez a lényeg. Koponyás Hugó a kérdés hallatán ráncba húzta homlokát, szemét előreszögezte, koponyáját pedig elgondolkozva ingatta. — Nehéz erre válaszolni. Hívtak engem ugye máshová is, például a pipacspusztai ktsz-be nappaliőrnek, de valahogy nem fűlt hozzá a fogam. — Biztos idevalósi... — Én, dehogy kérem. Ha idevalósi lennék is, letagadnám. Tudja, hogy mit tartanak az emberek Szilajbercelről? ... Ne is kérdezze. Én is csak azért kerültem ide, mert fegyelmit kaptam, végső figyelmeztetéssel. Különben a kutya életbe se tettem volna be ide a lábamat. — De hát megszokta, ugye? — Megszokni? Itt? Rosszabb ez kérem, mint a Szahara. Nyáron olyan homok van, hogy reggelente szinte ki kell lapátolni az ajtót, hogy ki tudjon menni az ember. — De az emberek ... — Ne mondja el senkinek, sötét gonosztevők. Lopnak, csalnak, hazudnak. Az még a jobbik, amelyiknek zugpálinkafőzdéje van, de amelyik emellett még üzérkedik is. Hajaj! Ha ismerné őket. Itt este ki se meri tenni senki a lábát, mert leütik, kirabolják. — Akkor biztos a jövedelmi viszonyok? — Uram, hogy mást ne mondjak, már hatodszor szanálták a tsz-t. Mondom, lopnak, csalnak ... — De hát egyénileg ... — Nézzen rám! Foszlik rólam a ruha, a cipő. Ha szegény anyukám nem segítene Bürgözdpócsról, már nem is tudom mi lenne velem. Fizetés alig, prémium semmi, a szolgálati földről még zölden lelopják a kukoricát. De nem is mondom tovább. —A kulturális élet? — Sohasem volt. A művelődési háznak beomlott a teteje, de nagy baj nem történt, mert kacsákat tartottak benne. Az ifjúsági klubot fel kellett oszlatni, mert a klubvezető eladta a berendezést. Még a kocsmát is betiltották, mert minden este megkéseltek valakit. Szóval sötét egy hely ez nagyon. — Talán a városközelség? — Uram! Kapaszkodjon meg! A legközelebbi város, Sárostó hetven kilométerre van. Vonat nincs. Busz nincs. Posta nincs. A leveleket postagalamb hozza a tanácsházára, mert a hivatal is összeomlott. — De hát akkor mégis, mi tartja itt? Koponyás arcán átszellemült mosoly húzódott végig. — Szeretek itt lenni — mondta, ahogy kifelé mászott a neki ásott veremből. Kaposi Levente AGRIA ’83 Hangverseny három gitárral Az Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztivál résztvevői közül az idén is ellátogatott hozzánk, Egerbe három fiatal művész, hogy ízelítőt adjon az évek óta rendszeres esztergomi gitáros találkozó hangulatából. Ez a rendezvény egyre több hívet szerez ennek a hangszernek, és annak a zenei anyagnak, amely még mindig déli, spanyol muzsikának számít Európában. Ezt a hangversenyt az Ifjúsági Házban, ott is a Muzsikáló udvarban rendezték meg. Évekkel ezelőtt a bazilikában kaptak nyilvánosságot, komoly közönséget a gitáros szólisták. Mindenki féltette őket és intim hangzású hangszereiket a nagy tér nyomasztó hatásától. Ma mégis úgy látjuk, hogy a Muzsikáló udvar akusztikai problémái miatt — meg lehet oldani őket, nem nagy befektetéssel! — mégis jobb lett volna a bazilika helyszíne mellett maradni. A három művész három országból érkezett hozzánk. Tokos Zoltán (Románia) a hangszer adottságain túl is lírikus alkat. Szemmel láthatóan zavarta félórásra szabott műsorában az is, hogy későn érkezve hangszerét nem tudta behangolni, sem a térség adottságait bemérni. Ez a pódiumra ugrás meg is látszott halványabb teljesítményén! Pedig az előadott művek, Turina Miniatúrák című alkotása és Tedesco Szonátája hangulatos alkotások, a műfaj úgynevezett nagy számai. Itt-ott megcsillant az a szépség és technikai bravúr, amit a hangszer szerelmesei annyira szeretnek. Guerra Ray (Kuba) műsora már éreztette azt a temperamentumbeli különbséget, amely az ő javára szólt Tokos játéka után. Amíg az erdélyi művész a lírának inkább a sejtelmes-epekedő vonulatát játszotta végig, addig a kubai gitáros a forróvérű déli ember robbanékonyságával hangsúlyozta a dallamokat, azokat az érzelmeket, amiket megszólaltatott. Három számot játszott Tedesco műveiből, a Platero and I-t, a Golondrinas-t és az Arrulladorát, míg Leo Bruwer Estudios Sencillos-ából két részletet. A biztos dallamkezelésen túl az átélt muzsikálás hatott az elegáns megjelenésű kubaiban. Az est harmadik szólistájaként Hubert Käppelt (NSZK) hallottuk, ő megint egy más szemlélet, más lelki alkat indíttatásából kezelte a gitárt. A vibráló mozgékonyság a gitáros lételeme. Meglátszik minden mozdulatán, hogy sokat játszott gyerekeknek, rendkívüli rutinnal adta elő nem éppen könnyű programját. Ez a gitárzene európai volt abban az értelemben is, hogy az olvadékony déli melódiák helyébe David Kellner darabjai léptek. És főképp és mindenekelőtt J. S. Bach! Ez utóbbi átiratokban ugyan, de H. Käppelt hozta-adta a nagy barokk mester zenéjének szépségét ebben a miniatürizált gitár-letétben , is. David Kellner gitár-fantáziái, Rondola és Gigája, valamint Bach Partitá-ja (emoll, BWV. 830x, No 6.) érett művészi élményt adott. Nemcsak azzal, hogy a klasszikus dallamok fegyelmezett, zárt rendjét a művész a gitáron maradéktalanul igyekezett feldolgozni, hanem azzal is, hogy Hubert Käppel ezekhez a zeneszámokhoz bőven adagolta derűs életszemléletét is. Farkas András