Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-27 / 205. szám
Labdarúgó NB II. Eger—Hatvan Vasárnap 17 órakor Az Eger SE kapcsán, a harmadik fordulót megelőzően egy közmondás jutott az eszembe: három a magyar igazság. De hogy a kijelentő mód jelen esetben helytálló-e, az csak holnap délután derül ki a Városi Stadionban. Az ESE 17 órától az NB II. Keleti csoportjának másik megyei csapatát, a Hatvani DVSC-DEKC-t fogadja. A mérleg egyelőre a HÉVSC-re nézve kedvező, hiszen már szereztek két pontot. Az ESE viszont a mezőnyben egyedül, pont nélkül kullog a tabella legvégén. Bánkúd László a piroskékek vezetőedzője nem is kerülgette a forró kását, amikor az esélyek kerültek szóba. A győzelemre, méghozzá a három pontos győzelemre törnek. Fizikailag friss a társaság, kimondottan a hét végi mérkőzésre csütörtöktől készültek. Méhesi kidőlt a sorból, viszont Fegyverneki felépült, így ő ismét elfoglalja helyét a védelem tengelyében. Kérdéses még Jávorszky és Lengyel szereplése, de feltehetően rájuk is számíthat a szakvezető. Pádár és Lehnert is meggyőzően mozgott az edzéseken, lehet, hogy ők is helyet követelnek maguknak az együttesben. Néder István, a hatvaniak mestere arról számolt be, hogy egészséges versenyláz fűti a fiúkat a holnapi találkozót megelőzően. Tudják, hogy ellenfelük rutinosabb, amit ők a lelkesedéssel akarnak kiegyenlíteni. Nem téveszti meg a csapatot az ESE eddigiekét veresége, ennek megfelelően a megyei rangadón a tisztes helytállás a céljuk. Fükő combsérülés miatt kimarad a kezdő tizenegyből, és a két középpályás Gohér és Zombori is kisebb húzódással bajlódik. A védelem — amelyben Hegedűs is szóhoz jut -,és a csatársor lényegében adott, de mivel még így is sok a bizonytalan pont, egri kollegájához hasonlóan Néder edző sem tudta felvázolni a vasárnap pályára lépő csapatot. A mérkőzés játékvezetője Tajthy lesz. Labdarúgó NB III., Mátra-csoport Most Gyöngyösön lesz rangadó A hét végén a harmadik forduló mérkőzéseit játsszák a Mátra-csoportban. Az öt Heves megyei csapat közül csak kettő lesz pályaválasztó, s az előző fordulókhoz hasonlóan ezúttal is sor kerül egy „házi” rangadóra. A legutóbbi bajnokság bronzérmese a Gyöngyösi SE, az ugyancsak élmezőnyben végzett Bélapátfalvát fogadja. Az eddig megszerezhető hat pontból a GYSE négyet gyűjtött, az Építők pedig csak egyet. Ebből is arra lehet következtetni, hogy a pillanatnyi jobb forma és a hazai pálya előnye a mátraaljaiak mellett szól. A Hevesi SE két egypontos döntetlen után a győzelem reményében fogadja az előtte álló Edelényt. A Balassagyarmaton mutatott első félideji eredményes játékkal ez elérhető lenne. A Recsknek esélye van arra, hogy „pontosan” térjen haza Romhányból. Nehéz kilencven perc vár az eddig derekasan helytállt újonc Apcra, a jó rajtot vett Borsodi Bányász otthonában.* A további párosítások: H. Köteles SE-Balassagyarmat, SBTC-Nagybátony, Bag-St. Síküveg, Mád-St.Kohász. Megyei bajnokság A megyei bajnokság második játéknapján a nyitányon rangadót nyert Honvéd Gáspár SE hazai pályán biztos győzelemre számít a gyengén bemutatkozott, újonc Egercsehivel szemben. A forduló slágermérkőzésének ígérkezik a Selyp-Füzesabony találkozó, mivel mindkét csapat biztatóan rajtolt. Kíváncsian várjuk, hogy az Atkár a nagyrédei bravúr után hazai közönsége előtt milyen eredményre lesz képes a javítani akaró Sírok ellenében. Hasonló szándékkal utaznak a rédeiek is Tarnaőrsre. Háromesélyes a Tarnalelesz-Petőfibánya összecsapás. Döntetlenhez közeli eredmények várhatók a Kompolt- Gyöngyösoroszi és a Poroszló-Gyöngyöshalász mérkőzéseken. A Pétervására-Kisköre találkozón az első pontjaik megszerzéséért vetélkednek majd a csapatok. APRÓHIRDETÉS Hét végi sportműsor Szombat Kézilabda: Siroki Vasas-Mezőberény NB II-es női mérkőzés, Sírok, 15. Labdarúgás: Heves-Edelény NB III-as mérkőzés, Ágoston, 16.30. Megyei bajnokság (16.30): H. Gáspár SE-Egercsehi, szolnoki jv., Selyp-Füzesabony, Kocsis, Atkár-Sírok, Dévai, Eger SE-V. Dózsa NB-s serdülő és ifjúsági mérkőzés, Eger, Spartacus pálya, 10.30, illetve 12. Vasárnap Labdarúgás: Eger SE-Hatvani KVSC-DEKO NB II-es mérkőzés, Eger, Városi Stadion, Tajthy (Ádám M., Oláh), 17. Gyöngyös-Bélapátfalva, NB III- as mérkőzés, Marcsok, 16.30. Megyei bajnokság (16.30): Tarnalelesz-Petőfibánya, nógrádi jv., Kompolt-Gyöngyösoroszi, Répás, Poroszló-Gyöngyöshalász, borsodi jv., Tarnaőrs- Nagyréde,Rideg, Pétervására- Kisköre, Bartos. Eger körzeti bajnokság I. osztály (16): Istenmezeje-Mátraderecske, Verpelét-Andornaktálya, Novaj- Egerbakta, Kisnána-Hevesaranyos, Egerszólát-Demjén, Paküse-Balaton, Maklár-Felsőtárkány. II. osztály (16): Eger SE ifi II.-MCKSZ Kerecsend, Noszvaj-Szilvásvárad, Egerszalók- Nagyvisnyó, Szajla-Markaz, Bekölce-Mátraballa, Bodony-Egerbocs, Apella ISZE-Vécs. Gyöngyös körzeti bajnokság (16): Heréd-Visonta, Rózsaszentmárton-Domoszló, Visznek-Csány, Karácsond-Szücsi, Gyöngyöspata- Gyöngyöstarján, Gyöngyösi SE II.-Ecséd (Sport úti pálya, 11 óra), Adács- Boldog, Heves-Füzesabony. Összevont körzeti bajnokság (161: Átány-Sarud, Szihalom-Tenk, Besenyőtelek-Erdőtelek, Kál- Kápolna-Boconád, Tiszanána- Pély. ÁLLÁST KÍNÁL Szobafestő kisiparos szakmunkás alkalmazottat állandó munkára felvesz. Érd, Eger, Cecey út 11.18 h-tól. * 9360/ 2 ) ÁLLÁST KERES Kereskedelmi érettségivel, könyvelési jártassággal munkahelyet keresek Gyöngyösön vagy környékén. Ajánlatokat munkakör és bérezés megjelölésével a gyöngyösi takarékszövetkezetbe kérem „Fiatal nő 322” jeligére. * 9293/3 INGATLAN Felsőtárkány, Dózsa út 1. szám alatt 150 négyszögöl közművesített építési telek eladó. Érdeklődni ugyanott. * 8712/3 f______________ Eladó 57 m2-es 2 sz. összk. lakás OTP átvállalással 1 éves átfutással. Eger, Zalka M. út 57. I.e.4. Érd: 16794 naponta 17 órától, hétvégén egész nap. * 9239/ 2 f Hajdúhegyen 65 m2-es kétszobás földszinti lakás és 22 m2-es garázs eladó. Érdeklődni: Domoszló, Vörösmarty tér 2. * 9250/ 2 f Egerben hatlakásos társasházban 80 m2-es öröklakás eladó. Érdeklődni: tel: 10- 421. * 9264/ 2 f_________ Almárban saját tulajdonú telek, kis kőházzal betegség miatt eladó. Érdeklődni 10- 448-as telefonon. * 9266/ 1 Tiszanána, Csokonai út 102. sz. alatt kis parasztház nagy kerttel eladó. Érdeklődni: Eger, Széchenyi u. 32. T.: 36- 17-614. * 9313/ 21 Üzlethelyiséget bérbeadnék. „Igényes 9323” jeligére m2/ Ft megjelöléssel a kiadóba, Eger, Pf. 23. * 9323/ 2 f Eladó 3 szobás 66 m2-es OTP-s öröklakás kp + OTP. Érdeklődni esténként 15- 702, szombat, vasárnap a lakáson: Eger, 17-576, Szarvas G. u. 5. IV/51. * 9330/ 2 f Eladó 330 m2 területű kétszobás családi ház padlástér beépítési lehetőséggel. Eger, Pallos út 2. sz. Vécsey út (sarok). Érd., Pető 4. * 9331 / 2 f Belvárosi 1 szoba összkomfortos 48 m2-es lakás hozzátartozó kamrával és kerttel azonnali kiköltözéssel eladó. Érdeklődni: Eger, Csiky S. u. 23. 4. ajtó. * 9332/ 2 Családi ház eladó Andornaktálya, Rákóczi út 149. sz. * 9344/ 2 ________________ Garázs eladó Egerben, a Rákóczi út elején, Eger, 10-444. Dr. Varga, hétköznap. * 9357/ 2 Eger, Tizeshonvéd utcai társasház építéséhez másfél-háromszobás lakásokra és garázsra társat keresünk. Eger, 10-444 Dr. Varga, hétköznap. * 9358/ 2 3 szobás családi ház, gázfűtéses, tetőtér beépítési lehetőséggel eladó, vagy építési telek anyaggal, építési engedéllyel. Eger, Babócsy S. utca 13. * 9469/ 1 Gyöngyösön kétszobás, összkomfortos lakás kiadó. „Kócsag utca 305” jeligére a gyöngyösi takarékszövetkezetbe. * 8582/6 Eger, Galagonyás u. 24/a sz. alatti családi házam eladó, vagy elcserélném városközponti magas földszint, vagy I. emeleti 1,5 vagy 2 szobás öröklakásra, illetve vennék. Érd.: 17 h-tól 19 h-ig. Zelei: * 8818/ 2_______ ^ Két szoba összkomfortos szövetkezeti lakás, Gyöngyös, Ifjúság u. 5. szám alatt eladó. Érdeklkődni: 13-127- es telefonon. * 8877/ 4 Tenk, Ady E. u. 5. szám alatti hagyományos ház nagy kerttel kedvezményes áron eladó. * 8906/ 2 Mezőszemerén régi típusú ház eladó. Érdeklődni lehet: Tóth Imréné, Szabadság út 56. * 8975/ 2 Makláron kertes kis családi ház eladó. Érdeklődni Eger, Arany J. út 9. * 9167/ 4 Eladó igényesen átalakított 55 m2-es összkomfortos erkélyes lakás Gyöngyösön a Mérges úton. Érdeklődni: 12 030/22 mell. Ács Lászlóné. * 9177/ 4 Ingatlan és beépíthető telek Kápolna központjában eladó. Érdeklődni Ignác, Kápolna, Rákóczi u. 15. * 9258/ 2_________________ Almárban 220 négysz. vegyes gyümölcsös bérleményemet átadnám kis házzal, pincével, villannyal. Ugyanott jó állapotban lévő pedálos Simson eladó, „ősz 398” jeligére az egri hirdetőbe. * 9271/ 2 LAKÁSCSERE Elcserélném egyszobás, összkomfortos OTP-s lakásom kétszobás tanácsia. Érdeklődni 18-19 óra között. Eger, Rákóczi u. 87. fsz.l. * 9247/ 1 f Elcserélném 3 szobás gázos 70 m2 öröklakásomat kerttel, garázzsal, bérházra. Érdeklődni Breznai út 14. / vasútállomás mellett/ 17-20-ig. * 9265/ 3________________ Egyszobás komfortos családi házamat eladnám vagy elcserélném értékegyeztetéssel. Eger, Kisvölgy u. 47. * 9310/ 3 f Eger, Kallómalom 13. lépcsőház 9. emelet 1. ajtó alatti tanácsi 2,5 szobás lakásom kétszobásra cserélném, négyemeletesben a másodikig, 9-10 emeletesben a legfelsőbbig is lehet. Megtekinteni naponta 15 órától. * 9350/ 1 f Salgótarján, Arany J. u. 21. l.em. 3. OTP lakásomat elcserélném egri belvárosi lakásra. Min. OTP-átvállalással. Érdeklődni: Eger, Újsor u. 57. Tel.: 16-377. *9381/3 ALBÉRLETET KÍNÁL 2 diáknak, vagy 1 felnőttnek szoba kiadó összkomfortos lakásban. 37-15-150. * 9046/ 3 JÁRMŰ Jó állapotú, garazsírozott, s friss műszakival ZI rendszámú Skoda 100-as kedvező áron eladó. Érdeklődni: Eger, 15-626-os telefonon. * I 9324/ 1 f_____________ 3 éves Zastava 7 ezer km- rel I eladó. Érd. Galyó Béla Eger, I Hell Miksa út 3. III/2. 27-én a 4,5 éves Wartburg kevés kilométerrel kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: Füzesabony, Ady E. 16. * 9345/ 2 f UX rendszámú Trabant Lim. kitűnő állapotban eladó. Eger, Radnóti u. 8. sz. Tel: 13-751. * 9349/ 2 Jó állapotban lévő PC-s 126- os Polski Fiat eladó. Érdeklődni: Kál, Arany u. 50., naponta 17 óra után. * 9378/ 2 ZX frsz-u Trabantok jó állapotban eladó. Érdeklődni az egri 19-630-as telefonon, 17 óra után. * 9383/ 2 Építkezés miatt sürgősen eladó Zsiguli Dombi. Érdeklődni: Terjék, Parád, Kossuth u. 324. * 9402/ 2 I TV Zastava friss műszakival megkímélt állapotban eladó. Megtekinthető Eger, Szovjethadsereg u. 10-16. ház előtt. Érdeklődni ugyanott földszint 2. * 9452/ 2 Három éves júliusban vizsgázott 1200 SLADA eladó. „Szeptember 9467” jeligére a kiadóba Eger, Pf. 23. * 9467/ 2 KV-s Skoda 105-ös eladó. Eger 20-295 este. * 9476/ 1 Eladó Tudor félteher kétszemélyes gépjármű műszaki nélkül, 6 éves. Érdeklődni lehet Nagyréde, Gárdonyi út 9. * 9050/ 4 TN-es Wartburg príma állapotban vonóhoroggal és Svalbe kismotor eladó. Telefon Eger 13-404, 6-9-ig. * 9273/3 7 éves Trabant Combi eladó Gyöngyös, Aranysas 43. Tel: 13-424. * 9291/ 2 VEGYES Nőorvosi rendelésemet Eger, Szovjethadsereg út 9.sz. alatt folytatom. Szerdán 16.30-tól 18.30- ig, pénteken 15.30-tól 17.30- ig, dr. Ludányi István. * 9274/ 2_______________ Pszichológiai rendelésemet Eger, Szovjethadsereg út 9.sz. alatt megkezdtem. Rendelési idő kedden és csütörtökön 16.30-18.30. Dr. Domby Mária. * 9275/ 2 Kb. 2000 db HB-38-as tégla eladó. Eger, Cifrakapu út 39. fsz. 2. Szelei Lászlóné. Érdeklődni este 6-8 között. * 9312/21 Értesítem a kedves vásárlókat, hogy 1988. augusztus 29-én megnyitom BARBARA divatáru üzletemet, Gyöngyösön a Fő tér 11. sz. alatt. Divatos női blúzok, szoknyák, alkalmi ruhák, bizsuk, férfi nadrágok, zakók, sportcipők széles választékát kínálom. * 9549/ 1 f Általános és középiskolásoknak angol nyelvoktatást, matematika korrepetálást vállalok. Gyöngyös, Pillangó u. 36. * 9213/ 3____________ Vállalkozásom bővítéséhez tőkével rendelkező csendestársat keresek. „Szerényebb tőke” jeligére az egri hirdetőbe. * 9276/ 1 ADÁS-VÉTEL Büfé falatozó borozóval 70 főt befogadó, Egerben főútvonal mentén eladó. „Október 318” jeligére az egri hirdetőbe. *9102/2 Betegség miatt 15 NB méhek eladók. Csaba Mihály Poroszló, Petőfi 12. * 9236/ 2 f . Bontásból származó építőanyagot nagy mennyiségben vásárolok: faanyag, cserép, falazóanyag stb. Papp István i 3263 Domoszló, Dobó út 2. * § 9243/ 1 f_______________5 Magyarvizsla és kuvasz kölykök olcsón eladók. Érdeklődni: 36-14-910-es telefonon 14 h után. * 9267/ 1 f % Közületek, kiskereskedők, % kisiparosok! Családi házamat 1 üzlethelyiséggel eladnám , vagy elcserélném szerényebb ^ kertes családi házra. Eger, Harangöntő u.,2. Érd.: kizárólag telefonon; 11-613. * 9322/ 2 f ---------------------------/ Bontásból építőanyagok, cserepek, ajtók, ablakok eladók. Eger, Mindszenthy u. 35. alatt. * 9326/ 2 f 1 Melegkonyhás borozó reális ■ áron eladó. Érdemes megnézni. Érd.: Eger, Szépasszony-völgy „Hörpince”. * 9352/ 2 f________________I A kőlyuktetőn előnyös helyen pince eladó + felszerelés, 700 öl kékfrankos tér ,■ méssel vagy anélkül. Érd.: 17 h-tól 16-619-es egri telefonon. * 9353/ 2 fi Rizlingszilváni borszőlő eladó. Tel.: 14 550, Eger. * 9377/2 Eladó Gyöngyösön a Gólya út 77.Sz. alatt 3 szoba + hall, garázzsal, kis kerttel. Érdeklődés az esti órákban. Ugyanott nagy pálmák eladók. * 9288/ 3________________ Eladó Gyöngyös, Csalogány 22. III/4. 2 és 1/2 szobás, gázfűtéses lakás garázzsal, kerttel. Érdeklődni Komjátiné. Tel: 74036. * 9290/ 2 Áron alul eladó kettőszobás nagyerkélyes, 54 m2-es lakás a Csebokszáriban. Érdeklődni: Eger, Zalka M. út 54. 9/27.19 óra után.*9335/21 Családi ház eladó: Gyöngyös, Kis Antal u. 27. * 17 után megtekinthető. 9394/ 2 9329/ 11 Gyöngyös, Mérges úti ltp. földszintes tanácsi, 38 m2-es központi fűtéses lakást elcserélnénk gyöngyösi vagy közvetlen környéki kis kertes házra. Érdeklődni: Gyöngyös, Róbert K. u. 16.1/4. * 9395/ 1________________ Gyöngyösön, városközpontban a piacnál, Széchenyi u. 8. sz. alatt családi ház készpénzért eladó. Érdeklődni a helyszínen: * 9396/ 2 Eladó Gyöngyös, Farkas G. út 7. II/6. sz. alatt 71 m2-es öröklakás beköltözhetően. Érdeklődni: Gyöngyös, Petőfi u. 35/2. * 9399/ 2 Eladó Gyöngyös, Mátrai u. 5. IV/19. sz. alatt 2 szoba összkomfortos OTP-s öröklakás. * 9400/ 2 HALÁLOZÁS Fájó szívvel tudatjuk, hogy özv. OLÁH PÁLNÉ szül. Kiss Rózái életének 88. évében augusztus 25-én rövid szenvedés után elhunyt. Temetése augusztus 29-én (hétfőn) 11.30 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. __________ Gyászoló család. ( mozi ) ( rádió ) Kossuth 8.30: Családi tükör 9.05: Színes népi muzsika 10.05: Ismét — a mából! 12.30: Fórum a jövőnkért 13.00: Klasszikusok délidőben 14.20: Mindennapi irodalmunkat 14.50: Bemutatjuk új fúvósfelvételünket 15.25: Új Zenei Újság 16.00: 168 óra 17.30: A szülőföld muzsikája 18.45: A főszerepben: Bulla Emma. Macskajáték 20.58: Jacobi Viktor operettjeiből 21.39: Karcsú deréktól Shakespeare-ig 22.25: Európa hangversenytermeiből 23.36: Régi híres énekesek műsorából Petőfi 8.11: Zsoldos Imre trombitán játszik 9.05: Családi szilánkok — négy tételben 10.00: Szombat délelőtt 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: Miska bácsi levelesládája 14.00: Magunkat ajánljuk kb. 14.45: Hetet egy csapásra. Egri János műsora 17.05: Önnek milyen volt a vakációja? 18.00: Töltsön egy órát kedvenceivel! 19.05: Nótakedvelőknek 20.00: Kérted — hallgathatod! 20.25: Slágerfilmek — filmslágerek 21.03: Country világ 23.15: Éjszakai koktél Bartók 8.19: Romantikus orgonamuzsika 9.00: Mozart: B-dúr szimfónia 9.28: Nagy alakítások a Magyar Állami Operaházban 10.30: Slágerlista 11.00: Hangfelvételek felsőfokon 12.10: Romantikus kamaramuzsika 13.05: Kívánságműsor szombaton 14.05: Operaegyüttesek 15.00: Lemezbörze helyett 15.55: Új kompakt lemezeinkből 17.30: Bemutató — komolyzenei újdonságainkból 18.20: Debussy:Tavasz — szvit 18.37: Balladáink világa 19.05: Opera-művészlemezek 20.08: Maurice André trombitán játszik 20.30: Mindennapi irodalmunk 21.00: Herbert von Karajan fiatalkori lemezeiből 22.18: Nyelvrokonaink zenéje — Balti finnek 22.42: Rádiószínház Miskolc 8.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás, lapszemle. 8.10: Hová menjünk, mit csinálunk? Programajánlat. 8.20: Visszapillantó /Információk, tudósítások, riportok a hét legfontosabb eseményeiről. 8.40: Napjaink kérdései. Ónodvári Miklós jegyzete — A zenét szerkesztik a hallgatók. Telefon: 35-510. 9.00: Észak-magyarországi krónika. 9.30: Mikrofonlánc. Riporter: Hubai Miklós. 9.55-10.00: Műsorelőzetes. VASÁRNAP Kossuth 8.30: Énekszóval, muzsikával 9.00: Neveletlenek 10.05: Örökzöld dallamok 11.00: Gondolat-jel 12.03: Jó ebédhez szól a nóta 12.58: Népdalkörök pódiuma 13.20: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek 14.59: A falu jegyzője. Eötvös József regényének rádióváltozata 16.05: Romantikus zene 17.00: Értékmegőrző 17.30: Komolyzenei lemezlovas 18.40: Remekírók hangszalagon 20.12: Romantikus dallamok 20.26: Kodály: Háry Já nos. Daljáték négy kalandban 23.06: Nyáresti muzsika Petőfi 8.05: A piros esernyő. Csetényi Anikó mesejátéka 9.05: „Gyermekkor”. Bemutatjuk Halász Judit „Aranyalbum” című lemezét 10.00: „Ahol nem volt árnyékom” 11.10: Vasárnapi koktél 12.03: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: Mikrofonpróba 14.00: Szerpentin. Az ismeretterjesztő szerkesztőség órája 15.05: Táskarádió 16.00: Poptarisznya 21.05: Társalgó 21.59: Handa-banda 22.29: Tip-top parádé 23.10: Az 1987. évi Montreux-i Dzsesszfesztivál műsorából Bartók 8.13: A Regensburgi dóm gyermekkórusának hangversenye 9.01: Kamarazene magyar előadóművészek tolmácsolásában 9.30: André Chénier: Részletek Giordano operájából 10.20: Új Zenei Újság 11.00: Az Északnémet Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye 12.28: Mozart: B-dúr vonósnéges K.458. 13.05: Törvénykönyv 13.20: Richard Strauss operáiból 14.10: Queen-érdekességek — Queen-dalok ínyenceknek 15.00: Zenekari muzsika 16.05: Házimozi, Horváth Péter hangjátéka 16.51: Kamarazene 17.30: Klasszikus operettekből 18.30: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor 19.35: Haydn: G-dúr /Katona/ szimfónia 20.00: Visz-e az expresszvonat a mennyországba? 20.40: Feleki Kamill rádiós szerepeiből 21.00: Slágerfilmek , filmslágerek 21.40: Barokk kamarazene 22.30: Kritikus füllel Miskolc 9.00: Jó reggelt, jó szórakozást, jó pihenést! Zenés információs szolgáltató műsor. 9.30: Válogatás a stúdió havi műsoraiból. Szerkesztő: Paulovits Ágoston. 10.25: Műsorösszefoglaló. 10.30: Szlovák nyelvű műsor. /Hírek, információk, aktualitások — Válogatás az elmúlt hónap műsoraiból — Zenés percek. Szerkesztő: Hubai Miklós. 10.55-11.00: Információk és a délutáni program ismertetése. 19.30: Műsorismertetés, hírek, időjárás. 19.35: Mérkőzésen, versenypályán. Vasárnapi sportmagazin. 19.57-20.00: Műsorismertetés. ( televízió ) 1. műsor 8.25: Tévétorna gyerekeknek 8.30: Nas ekran — A Pécsi Körzeti Stúdió szerbhorváth nyelvű nemzetiségi műsora (ism.) 9.00: Képújság 9.05: Hármas csatorna VI/1. rész: Európai városok: London 9.50: Az élővilág egysége. Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat XV/15. rész: Energiaelosztás 10.05: Reklám 10.10: A láthatatlan nyomozó. Amerikai tévéfilmsorozat: A diplomácia finom művészete (ism.) 10.55: Idesuss! Ajánlóműsor gyerekeknek 11.20: Szomszédok — Teleregény — 35. fejezet (ism.) 11.50: Képújság 15.30: Képújság 15.35: Forró szél — Jugoszláv tévéfilmsorozat X/6. rész: A lakás (ism.) 16.30: Gyémántdíjasok fesztiválja — Belga zenés film 16.50: Reklám 17.00: Hiíradó 17.15: A Magyar Televízió díjnyertes műveiből. Móra Ferenc: A kis bicebóca — Tévéfilm r ) (ism.) 17.35: Párbeszéd VIII. rész: Láthatatlan jövedelmek 17.50: Van benne valami — Barkochba-játék 18.30: Családi torna 18.35: Reklám 18.45: Hupikék törpikék — Belga rajzfilmsorozat: 1. A repülő varázsló 2. Az első törplefon (ism.) 19.10: Esti mese 19.25: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Vers mindenkinek — Tamási Lajos: Nyárvégi viharok 20.05: Mi vagyunk a világ! (We are the World) Egy dal születése — Amerikai zenés film 21.00: Magyar évszázadok. Szent István törvényei 21.15: Van öt perce? VI. magyar tánc 21.20: Nőstényfarkasok — Francia tévéfilm 23.00: Híradó 2. 2. műsor 15.45: Képújság 15.50: Rába ETO — Tasem Essen. Férfi kézilabdamérkőzés a Chemolimpex Kupáért. Közvetítés Győrből 17.25: MOVIKrónika 17.35: Rockstúdió 18.35: Philemon és Baucis. Tévéfilm Déry Tibor műveiből (ism.) (Bulla Emma születésének 75. évfordulója) 19.25: Képújság 19.30: Szász takácsok — NDK rövidfilm 20.00: Érzelmi ügyek — NSZK tévéfilm (Feliratos!) 21.15: Az olasz művészet enciklopédiája — Velence Kelet és Nyugat között. Olasz film 22.05: Képújság Csehszlovák televízió 1. műsor 8.30: Hazudsz, Melita! — Jugoszláv tévésorozat befejező része 9.00: Úttörők magazinja 10.00: A tudományról és technikáról gyermekeknek 10.40: Norvég tévéfilm (ism.) 12.05: Honvédelmi magazin 12.20: Találkozás szovjet művészekkel 13.15: Autósok-motorosok magazinja 13.55: Ifjúsági labdarúgó mérkőzés 15.50: Mesefilm 16.35: Zenés vetélkedő 17.15: Naumachos — olasz tévésorozat 18.05: Válasz a nézők leveleire 18.20: Esti mese 18.30-19.10: TV-magazin 19.30: Híradó 20.00: Út a dicsőséghez — amerikai film 22.05: Sporthíradó 22.20: Operettmelódiák 22.55: Rémkép — tévéfilm 2. műsor 15.55: Nemzetközi férfi kosárlabda mérkőzés 17.45: Szórakoztató műsor. Helyszíni közvetítés a Magas-Tátrából 19.00: Útirajzfilm 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.00: Irodalmi műsor 20.30: Színházi közvetítés 22.55: A hegyi vízesések — dokumentumfilm VASÁRNAP 1. műsor 8.55: Tévétoma gyerekeknek 9.00: Képújság 9.05: Óvodások filmműsora: 1. Anti, a mintagyerek. Svéd rajzfilm (ism.) (Anti és apu c. sorozat) 2. A garázs. Csehszlovák rajzfilm (A kutya, a macska és az egerek c. sorozat) 9.25: Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat. 1. Egyszer fent, aztán lent. 2. Irányított egerentyű. 3. A repülő macska (ism.) 9.45: Látogatók. Csehszlovák filmsorozat XVI/8. rész: Tömlőcben a géniusz 10.15: Miliők 11.00: Hírek 14.05: Képújság 14.10: RTV Közönségszolgálat 14.15: Forma-1. Belga Nagydíj. Közvetítés Spa-Francorchamps-ból 16.50: Párbeszéd VIII/6. rész: Van-e jó adórendszer? 17.00: Reklám 17.10: Delta — tudományos híradó 17.35: Nézzük együtt! 18.05: Reklám 18.15: Családi torna 18.20: Meséről mesére: 1. Az ólomkatona meséje — Angol rajzfilm (A bűvös gömb c. sorozat) 2. Holló Jankó — Magyar rajzfilmsorozat (ism.) (Magyar népmesék c. sorozat) 3. Sebaj Tóbiás és a kutyák — Magyar gyármafilm (ism.) (Sebaj Tóbiás c. sorozat) 18.55: Reklám 19.00: A HÉT 20.00: Híradó 21.10: „Legenda az ? ezerarcú lélekről” Karinthy Frigyes 1887-1938 20.40: Gyilkosság gondolatban — Angol tévéfilm 21.40: Telesport 22.25: Jári Szivin (Cseh- Szlovákia) A „VIDEOTON” Interi jazz Fesztiválon Alba Regia Napok — 1987. Székesfehérvár, Vörösmarty Színház 22.45: Hírek 2. műsor 15.45: Képújság 15.50: Robog az úthenger (1977.) VI/6. rész: Kultúrházavatás (FF) (ism.) 16.40: Tükörkép. Válogatás a Magyar Televízió műsorából (1988. augusztus 11- től augusztus 24-ig) 18.10: Gondolkodó — Tudományos hetilap 18.55: Képújság 19.00: Lovas díjugrató ; derby. Közvetítés Uny-ból, felvételiről 20.00: Száz híres festmény. Külföldi múzeumok gyűjteményeiből. Carraci: Római táj. Angol rövidfilm (ism.) 20.10: Caetano Veloso , műsora. Portugál zenés film 21.10: 5 Múltunk tanúi — Hajdú-Bihar műemlékei 21.30: Régi holland mese terségek. Az üvegműves. Hollandi rövidfilm 21.40: Elmúlik a tavasz. Grúz film (1983.) 22.45: A HÉT (ism.) 23.45: Képújság Csehszlovák televízió 1. műsor 8.30: Gyermekeknek 9.10: Kicsinyek magazinja 10.10: A biztonság szigete — tévéjáték 2. rész 11.35: Objektív — magazin 12.10: Cseh animációs film 12.35: Csehszlovák Nagydíj: Motorkerékpár VB. Közben: 13.25: Portréfilm 14.40: Ausztrál dokumentumfilm 16.05: Természetfilm 16.35: Fehér sötétség — szlovák film (FF) 18.20: Esti mese 18.30-19.10: Zenés-szórakoztató műsor 19.30: Híradó 20.10: Ifigenia — görög film 22.15: Sporthíradó 22.30: Forma-1. VB felvételről 23.10: Zenei krónika 2. műsor 16.20: Sportdélután — Motorkerékpár VB és nemzetközi salakpályás verseny 18.40: Szovjet animációs film 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: Az NDK TV revűműsora 21.40: Híradó 22.00: Dokumentumfilm 22.20: Krónika — tévéfilm, 1. rész (FF) (hét végi műsorok) Egri Vörös Csillag: (Telefon: 11-888) du. fél 4 és este 7 órakor Dublőrök éjszakája ill. 27- én este 10 órakor Ufó Arizonában 28- án délelőtt 10 órakor A Pál utcai fiúk Video mozi: 27- én: Halálos játszma I. 28- án: Halálos játszma II. 27-én este 10 órakor 90 nap Egri Bródy mozi: (Telefon: 11-773) du. 4 és 6 órakor Androidok lázadása este 8 órakor A zsaru és a szex Egri Kertmozi: este fél 9 órakor A tuareg bosszúja Prizma: 27- én: de. 1/2 11 órakor Donald kacsa nyári kalandjai 28- án du. 5 órakor Váratlan szerelem este 7 órakor Az amerikai feleség Gyöngyösi Puskin: Az ördög jobb és bal keze Gyöngyösi Szabadság: du. fél 4 órakor Hupikék törpikék és a csodafurulya du. fél 6 és este fél 8 órakor Szökevény-vonat Gyöngyösi Kertmozi: Ágyúgolyó futam Hatvani Vörös Csillag: du. fél 4 órakor A három amigo du. fél 6 és este fél 8 órakor Taxisofőr Hatvani Kossuth: Feltámad a vadnyugat Füzesabony: 27- én: A menyasszony gyönyörű volt 28- án: Híd a Kwai folyón Heves: 28-án: Hajsza szárazon és vizen Pétervására: 28-án: Nagy zűr kis-Kínában