Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-03 / 77. szám
4a 1990. július 3., kedd mr _1 A b nn hat KÉPERNYŐ m m m ELŐTT Színészbravúr Előbb a művek születnek, aztán a többnyire írásbana irodalomtudorok kirukkolnak a zömében íróasztal mellett gyártott elméleteikkel. Időben messzi volt egy szerző, akit úgy felbolygattak az őt körülvevő világ torzulásai, hogy igazságtevő indulatától sarkallva még inkább felnagyította a kóros jegyeket, s ezt a fura görbe tükröt ajánlotta olvasóinak: pillantsanak bele, rettenjenek meg önmaguktól. A groteszk műfaj kelléktára azóta is divatos, mert azok a remélt, azok az annyira óhajtott angyalszárnyak mindmáig nem suhognak. A változatlanul kedvelt formai öltönyre voksoltak a június 26-án bemutatott Fürdőshow gazdái. Igaz, nem megdöbbenteni, nem riogatni kívántak bennünket, csupán szórakoztatni. Elismerés a szándékért, s azért is, hogy mindössze huszonnyolc percre rendeltek minket a készülék elé. Azt se tagadjuk, hogy jó néhány fordulat megnevettetett mindnyájunkat. Nem akármilyen érdem ez, hiszen a felhőtlen derű mostanság ritkán osztályrészünk. Más kérdés az, hogy közben meditálásra is jutott időnk. A sztori lényege a következő. Rakoncátlan gyerekek megcserélik a strand női és férfiöltözőjének feliratait. Erről mit sem tudó főhősünk természetesen a hölgyek részlegébe téved be. Mit tesz ilyenkor az átlagember? Sűrű elnézéskérések közepette távozik. Igen ám, de ebben az esetben elmaradna a produkció, az ígéretesnek hitt téblábolássorozat, a pszichológiai esélylatolgatás. Emiatt azonban benn kell rekednie, hogy fantáziátlon, s kiutat keresve mind furább bonyodalmakba sodródjon. Ezért a nem mindennapi lehetőségért Rudolf Péter igen hálás lehet. Bizonyíthatta ugyanis, hogy nem akármilyen színész. Bravúrját vitathatatlanul megcsodáltuk. Mesterfokon érzékeltette azt a metamorfózist, amelynek révén a teremtés koronája feminizálódik, vagyis sokon Olyan hosszú ideig pergett Az elsüllyedt világok című rajzfilmsorozat a televízióban, hogy közben Kelet-Európában egy újabb került a föld alá. Nem könnyű dologra vállalkozott ennek a folytatásos történetnek az alkotógárdája: a gyermekek számára szerették volna megfoghatóvá tenni a múló időt, s azon keresztül a történelmet. A legkisebbek ugyanis nehezen tudják megemészteni, hogy ami volt az elmúlt, a ma elűzi a tegnapot, a holnap pedig mind a kettőt. A felnőttek élete más, számunkra fontosabb a jelen, az egyidejűség: ezen a szemüvegen át nézzük a világot. Még az sem számít, hogy önmagukban teljes világok és időtlen hangulatok lesznek az enyészetéi. A gyermek viszont nem foghatja fel, hogyan tűnhet el az, ami a tökéletes bizonyosság. A föld rétegei között járt-kelt 26 részen keresztül Arkana, Spartacus, Bob és Rebeka, egy mesterségesen teremtett lány, egy különös férfi és két gyermek. Felkeresték az emberiség valóságos és kitalált élettereit, különböző korszakait, amelyek a mese szerint ott húzódnak a mélyben. A jó fantasztikus művekben ott rejlik a valóságnál is mélyebb igazság. Ebben a sztoriban is hasonlóképpen megláthattuk önmagunkat: az ami elmúlt, valózatosan oldalbordává lényegül. Nehéz penzummal birkózott meg, számos alkalommal „bakizhatott” volna, de még véletlenül sem hibázott. Alakításáért babér dukál. Neki köszönhető, hogy nem füstölgünk az életidegen szösszenet miatt. Érthető, hiszen hitelessé varázsolta ezt a légből kapott szituációt. Legfeljebb azt sajnáljuk, hogy a stáb tollforgatói nem jelenünk bántóan morbid hajtásait nyesegették. Ha megrajzolják például a köpönyegforgató karakterét, akkor hamisítatlan sikernek örvendeznénk. Ne feledjék: adottságaik erre is feljogosítanák valemennyiüket. Törlesszék hát az adósságot! Minél hamarabb... Pécsi István ban ott bújik a föld alatt különböző tárgyak és más leletek formájában, s az emberi tudat mélyrétegeiben is, csak a megfelelő alkalom hiányzik arra, hogy előkerüljön a teljes múlt. Ez a sorozat tényleg ráirányította a gyermeki figyelmet arra, hogy megfogható a história, nem veszhet el semmi, sokkal közelebb van hozzánk, mint valaha is hihetnénk. A változatos megoldásokon túl a kitűnő zene is segítette azt, hogy nagyon várták vasárnaponként a legkisebbek az újabb folytatást, így néha sutaságok és az ismétlődések is megbocsáthatóak voltak, nem tűnt fel különösebben, ha véletlenül — mert erre is volt példa — nem a megfelelő résszel folytatta a Magyar Televízió ezt a szériát. Végül is érdemes volt belevágni Az elsüllyedt világok vetítésébe, még ha az elején reménytelenül hosszúnak is látszott a befejezés, első hallásra különösnek tűnt ennyi részt leadni egy gyermeksorozatban. Az eredmény mégis a vállalkozást igazolja, s remélhetően lesznek még hasonló, elgondolkodtató művek. Mert nemcsak olyan rajzfilmeket érdemes vetíteni, amelyek könnyedek és játékosak: valamilyen formában fontos a legkisebbek számára is a történelem, a múlt ismerete. Gábor László Világok a föld alatt Rektori konferencia Gyorsan a perifériára kerülhetünk... A felsőoktatás teljes átalakítása nélkül elképzelhetetlen, hogy hazánk a világ fejlettebb részéhez kapcsolódjék. Vagy gyorsan a perifériára kerülünk, és teljesen leszakadunk, vagy az alkalmazkodás és az együttműködés útját választjuk — hangzott el a Rektori konferencia, a Főigazgató konferencia és az Országos Felsőoktatási Érdekképviseleti Szövetség kibővített ülésén a napokban Budapesten. A tanácskozáson a résztvevők a felsőoktatás átalakításának lehetőségeit, illetőleg a felsőoktatás aktuális kérdéseit vitatták meg. A tanácskozáson elhangzott: felsőoktatásunk létszámarányait, működési módját, struktúráját tekintve kirí azon országok közül, amelyekhez csatlakozni kívánunk. Ugyanakkor a felsőoktatásban fennmaradtak igen színvonalas iskolák, amelyek alapot adnak a megújuláshoz. A mostani válság részben morális, részben anyagi természetű. Az intézmények a működésképtelenség felé sodródnak. Ugyanakkor a felsőoktatással szemben támasztott követelmények nőnek, éppen ezért nem tartható fenn tovább a jelenlegi beiskolázási eljárás. A felsőfokú képzésben való részvétel az előírt előtanulmányokkal rendelkezők számára állampolgári jog, ennek érvényesülése ugyancsak halaszthatatlan, és azt eredményezi, hogy az egyetemisták számát kétszeresére, a középfokú oktatás fejlesztése után háromszorosára kell növelni igen rövid időn belül. Ezzel párhuzamosan szükséges emelni az egyetemi képzés színvonalát, az általános műveltség szintjét, nyelvtudását, innovációs készségét is. Szóba került az is: a hallgatókat nem „oktatni” kell, hanem lehetővé kell tenni számukra, hogy az oktatók irányításával tanulmányokat folytassanak, és így alkalmassá váljanak a társadalomban felmerülő feladatok ellátására. (MTI)* Az Ifjúsági Házban Sarkadi „ mitológiája ” Sarkadi Péter most egyéni kiállításával jelentkezik az Ifjúsági Ház Galériájában. Hosszú idő óta nem kaptunk ilyen összefoglalót a grafikustól, munkáinak körképe mindenképpen öröme, nyeresége az egri közönségnek. Sarkadi tanult mestersége szerint grafikus. Artisztikusan bánik a vonalakkal, mindennek, mindenütt pontosan kimért, lendületes harmóniája támad, lágy, sehol semmi erőltetettség. Az arc úgy áll össze a rajzolatok hullámzó, olykor kemény mozgásából, hogy a szemlélő azonnal rádöbben: ehhez az „egyszerűséghez”, ehhez a rendhez nem kulcs a fotószerűség, a konzum-szépség átmásolhatósága egy élményrendszerben nem arra utal, hogy egy kitűnő reklámszakember érett művészi eszközökkel elénk állít női arcokat, férfi-jelenségeket, akik hol magányukban, hol kettesével ránk néznek és azzal, ahogy ezt teszik, elmondják-elmesélik a saját, nem is olyan nyugodt sorsukat. Ha csak betévedőként szemlélem végig a faliképek megszokott méreteinél nagyobb léptékű műtárgyakat, akkor is kiderül, hogy itt is Sarkadi Péterről van szó. Nem is a külsejéről, bár arca nem egy alkotáson nyilvánvaló azonosságig ábrázolt. Inkább a lelkéről, az élményeiről, a szenvedélyeiről, a küzdelmeiről, azokról a kínzó megpróbáltatásokról, amik itt leképezve láthatók. Sarkadi azzal a fintorával köszönti ezen a tárlaton a vendéget, hogy ránk adagolja első, szavakban is kiírt tételét: Megtanulunk nézni. De vajon valóban megtanulunk-e látni, miközben az élet és az idő kirohanni látszik alólunk, előlünk? Ösztöneinkben hordjuk a legtöbb értékünket, a szerelmet, a legfőbb tudninézni-látni-megélni valót, miközben harmóniák tapadnak hozzánk, belső és külső kényszerek, megpróbáltatások, emberek, arcok, emlékek vagy éppen múlttá foszló pillanatok, dallamok, a készségekből fakadó alkotások, megpróbáltatások, az adottságainkból következő, azoktól nem függetleníthető kínlódások, szerepek, szereplések, barátságok, összetartozások, mind-mind, ahogyan a mitológiában is egykor elénk éltek, megmutatták nekünk a hősök, az istenek. A módját is, a tartalmát is! A tárlat bevezető képsorán, akril vásznon, ami a technikát illeti. Erős, célzottan expresszionista hatások, a karminnal is húzott kontúrok szinte ránk kiabálnak, ezt nézni kell. Pedig mindez csak inkább harsogó előkészítés a ceruzarajzok elmélyültebb világához. A Fogpasztamosoly, a Féltékenység, a Tollászkodunk a toalettben, a Lányok, a Csók, majd megint a Csók, de ceruzával formai csillogtatás, azoknak a soha nem múló harmóniáknak a visszaidézése, amik a művészembert az alkotásra ingerlik. Aztán elérkeztünk a mélylélektani búvárlás lehetőségeihez, ahová a „blickfangos” képek hatásával léptet be Sarkadi. Az L.A.-féle talált vonal E.P.-féle parafrázisa és a Génsebészet között. szabályos, nagy műgonddal felrajzolt, öt táblán öt fekete szó, mind nagybetűvel, a nyomdai precizitás legfelsőbb fokán: FICTIO, CORPUS, ANIMUS, FACTUM, KARTHAGO. A latin szavakat sorra fordítom és összeáll a képlet: feltételezés, test, lélek, tett és Karthago — egy régen volt pun város, amelyet a rómaiak — győzelmük után — leromboltak és dühük, iszonyatos haragjuk példázatául sóval hüntették be területét, hogy ott újból élet ne támadhatna többé. Lehetetlen, hogy ez az öt szó, öt fogalom véletlenül került egymás mellé. Mintha ezekben az így leírt szavakban tömörülne össze mindaz, amit a művész önmagáról, életéről és a tennivalókról egyáltalán el tud, el akar mondani. A fictiot fordíthatom életnek is, a corpust egyszerűen csak az emberi testnek fogom fel és nem adok hozzá olyan liturgiai értelmezést, amely máshová vinne, mint az evilági sorsunk formai hordozójához, hiszen a test a székhelye minden történésünknek. A factum, a test elé helyezi az animust, a lelket, érdekesen hímnemben tartva azt, amit általában animának, tehát nőneműként szoktunk használni. Eljut a tettig, de azt már — ha a lelki folyamatot jól értjük — megkérdőjelezzük, hogy minden tett, vagyis minden alkotás után ott van az a Karthago, aminek a földjét sóval perzselik fel a szemtelenül nagyratörő hatalmak? Nem kétséges, hogy ez a vallomás ebben az öt szóban, a személyes sors rámája, hiszen előtte ott áll, egészen más betűtípussal ismét a művész kitárulkozása: „egopetiline”. Az ego petiline-től pedig csak három lépés a Génsebészet című, láttatási játéknak is felfogható, mélyebben is elemezhető képsor, feszes rendben, még talán a pszichológiai aranymetszésnek is beillő ábrázolás, amelyből kitűnhetik, hány arca is van, lehet, szükségszerűen és átokszerűen annak, aki folyton önmagával van elfoglalva. Mint a művész, aki bármit is láttat, bárhová is tekint mindig és ezerszer újból kénytelen önmagára figyelni, visszakapcsolni, mert neki az a hivatása, hogy a világot önmagán átszűrve ábrázolja. Ami ezen túl van, az mind csak adalék a jelenhez, a valódi, az egyetlen téma megszenvedéséhez, önmagához, így azok a mitológiából és mindennapjaink élményeiből is származó arcok, fejek, sorsok, végzetek is, amik segédletként szórakoztatják belső történéseink fejedelmét, a tudatot. És akkor még egy szót sem szóltunk az etsetekről, az aranyban megfogalmazott Danáéról, Philemon és Baucisról, a páváskodó Hárpiákról, amint kiöltik nyelvüket magukra és a világra, a Gigászokról, a zöldben fetrengő Fúriákról. Szitanyomataiból kiemelkednek témájuk, ábrázolt tekintetük miatt is a sárgában ránk mosolygó Európé, Narkisszosz, a fehér-sárga Pluto, Kratos, ez a találóan modern fogalmazás a hatalomról. S míg a Gigászokkal többször is megmérkőzik ez a művész, minket az Eltűnt mosoly tekintete izgat, ahol a szemüveg a bal szemen jól kirajzolódik, míg a jobb szem helyén a háttérből ideolvasható repülőgép törzsének egyik ablaka bámul felénk. Mi és hogyan van itt, a csúsztatás, a csúszások mögött? Ez is mitológia? És miért van nekem mindig vissza nem szorítható kényszerem inkább az emberi tartalomról beszélni? Nem jobb lenne szakmai, megjelenési leírásokkal elfecsegni-elrejteni a sírnivalóan keserves sorsát az alkotónak? Most negyvenéves! Farkas András MAI MŰSOROK ( mozi ) EGRI URÁNIA Du. 6 és este 8 (Telefon: 11-888) órakor: Du. 3 órakor: Halálos fegyver Rocky IV. II. Színes amerikai Színes, kalandfilm szinkronizált Du. 5 és este fél 8 amerikai bűnügyi órakor: kalandfilm A mélység titka GYÖNGYÖSI Színes, SZABADSÁG szinkronizált Du. fél 6 és este fél amerikai film 8 órakor: EGRI BRÓDY Gyilkos lövés Du. fél 6 és este fél Színes, amerikai 8 órakor: bűnügyi film Tengeralattjáró GYÖNGYÖSI KERT Színes NSZK film Este 9 órakor: EGRI KERT Fergeteges Este 9 órakor: középcsatár Vissza a jövőbe Színes olasz II. filmvígjáték Színes, HATVANI szinkronizált APOLLÓ amerikai Du. fél 4 és fél 6 kalandfilm órakor: GYÖNGYÖSI Lambada, a PUSKIN tiltott tánc Du. 4 órakor: Színes, Oliver és társai szinkronizált Színes, amerikai film szinkronizált Este fél 8 órakor: amerikai Könnyű vér rajz-kalandfilm Színes magyar film AGRIA ’90 20 órakor: A fojtogató köldökzsinór Sziki Károly műsora (Gárdonyi Géza Színház — belső udvar) ( rádió ) KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30: Regeli Krónika 8.05: Hangszemle 8.20: Baltikum — 1940 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05: Napközben. Tel.: 138-7951 10.30: Urh n: Országgyűlés 11.30: Balaton-rádió 11.10: Postabontás 11.25: Nincs titok. Nemes György regényének rádióváltozata — IV/2. 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? — A Néprajzi Múzeumban 12.45: Világhírlap 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: Poggyász 14.35: Dzsesszmelódiák 15.05: Mi lesz veled, Norbi? Lengyel Nagy Anna dokumentumműsora 14.45: Várnai Ferenc népdalfeldolgozásaiból 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Szívesen hallgattuk 17.05: A Bliss-nyelv. Nemzetközi kommunikációs módszer a halmozottan fogyatékos beszédképtelenek számára 17.25: A Szabó család 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Gulyás László: Rabének 19.50: Hajszálgyökerek 20.00: Urb n: Labdarúgó vbelődöntő 20.05: Kiszorítósdi 20.35: Operaslágerek 21.05: Legenda — Benda József 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Kapcsoljuk a... stúdiót. Drahos Béla fuvolázik 23.40: Régi francia vokális muzsika 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor 6.03: Reggeli csúcs 7.35: Sportreggel 8.05: Észak Dél ellen — II/1. Verne regényének rádióváltozata 8.47: Hátizsák 9.00-13.45: Nyári zene szó, benne: 9.00: Hírek. Időjárás 9.35: Déry Tibor megkeresztelkedése 10.30: Apró-cseprő — gyerekekről 11.10: Hallhatnám még egyszer? 11.30: Kapaszkodó. Gyógypedagógiai szerviz 12.00: Szókimondó 12.40: Illemcsepegtető 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Vívás belülről 15.05: Csúcsforgalom 17.00-21.00: RádióMa — benne: 17.00: Hírek. Időjárás 17.30: Garázs 18.00: Segíthetünk? 18.25: History 19.13: Jenő néz! 19.30: Popregiszter 20.20: Más-Világ 21.03: Egy környezetvédő gondolatai 21.20: „Nóta-só” — a rádióhallgatók kívánságaiból 22.27: Írok, csak úgy... 23.03: Sporthíradó 23.10: A dzsessz története — 80/70 23.50: Rézfúvósegyüttes felvételeiből. BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel 9.00: Műsorismertetés 9.10: Sz. Richter zongorázik, a Borogyin vonósnégyes játszik 10.20: A magyar nyelv századai. Mikes Kelemen törökországi levelei (2.) 10.35: Hegyi beszéd. Tar Sándor novellája 10.51: Honegger: Dávid király — szimfonikus zsoltár 12.05: Zenekari operarészletek 13.00: Isten teremtményei. Szabó István elbeszélése 13.53: Éneklő Ifjúság 14.05: Fúvós nyitányok 14.31: Zenei Tükör (ism.) 15.00: Kamarazene 16.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés 16.05: A Polleniai Fesztivál vonószenekarának hangversenye 17.50: Hamari Júlia operaáriákat énekel 18.30: Na matemjem jeziku 19.05: In der Muttersprache 19.35: Karinthiai Nyár 1989: Christa Ludwig és Jean-Luc Chaignaud dalestje 20.31: Fúvósműhelyek 21.00: A Berlini Filharmonikus zenekar lemezeiből 22.31: Ars poetca, Durkó Zsolt zeneszerző 23.07: Néró, a véres költő. Kosztolányi Dezső regénye 24.00: Hírek. Időjárás. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-4.20: Népszerű muzsika, popzene, nóták. 1.03: Az oroszlános kert, VII/5. ( televízió ) TV 1 8.48: Műsorismertetés 8.50: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.55: Autómánia. Angol rövidfilmsorozat. XIII/5. rész: Autó kontra ember (ism.) 9.20: Stúdió90. A Televízió kulturális hetilapja (ism.) 10.20: Képújság 10.25: Parlamenti Napló. Közvetítés az Országgyűlés mai üléséről (A műsor délutáni adáskezdésig tart) 16.45: Képújság 16.53: Műsorismertetés 16.55: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúdió híradó-műsora 17.05: Nachrichten — Hírek németül 17.10: Nas Ekran. Német nyelvű nemzetiségi magazin 17.40: Műsorajánlat 17.45: Parlamenti Napló. Összefoglaló az Országgyűlés e heti ülésszakáról 18.05: Új Reflektor Magazin. Érdekvédelmi riportműsor 18.55: Esti mese. Frakk 19.10: Közlemények. Műsorajánlat 19.15: Híradó 19.50: Italia'90 — A 49. számú mérkőzés közvetítése Nápolyból (Hosszabbítás lehetséges!) 21.55/ 22.35: Rémületben. NDK tévéfilm 23.20-24.00: Híradó 3. TV2 Kudlik Júliával és Rózsa Péterrel 17.00: Képújság 17.15: TV2 Benne: Riportok — Időjárás — Zene 17.45: Mozaik. Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! Atomhangya. Amerikai rajzfilmsorozat: 1. Megkergetve és megkergítve 2. A házőrzők gyöngye 3. Kopogd le a fán 18.46: TV2 19.00: Derrick. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. Derrick hosszú éjszakája (ism.) 19.59: TV2. Benne: Rockarchívum. Tízéves a Korál — A jubileumi koncertről készített felvétel 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2 21.30: Napzárta, kb. 22.15: Nulladik típusú találkozások. Sci-fi magazin. Déri János műsora, kb. 22.50: Összefoglaló az angol nemzetközi teniszbajnokságról kb. 23.50: TV2. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat 8.30: Egyveleg 17.00: Nyár — zenés show-műsor 19.30: Hírek 19.45: Időlánc — tévénosztalgia 20.00: Ultra sport 22.00: Nemzetközi hírek 22.15: Ultrasport 0.15: Hírek 0.30: Egyveleg 1.30: Időlánc 1.45: Egyveleg, EUROSPORT 9.30: Tour de France 10.30: A labdarúgó vb-n történt 11.00: Könnyűatlétika 13.00: Nemzetközi motorsport 14.00: Ökölvívás 15.00: Lovaglás 16.00: Micsoda hét! 17.00: Tenisz 19.00: Német túrakocsi-bajnokság 20.00: Tour de France 21.00: Birkózás 22.00: Labdarúgó vb MUSIC TV 17.45: Délutáni egyveleg 18.00/90 legtehetségesebb közreműködői 18.30: Az MTV legnagyobb slágerei 19.30: Yo! 20.00: Szombat éjjel 20.30: MTV-klub 21.00: Rivaldafény 21.30: Európai top 20 23.00: Riport 23.15: Maiken Wexo 24.00: Az MTV legnagyobb slágerei 1.00: Maiken Wexo 2.00: Éjszakai videók. RTL PLUS 6.05: Már megint te! (ism.) 6.30: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.10: A Springfield-sztori (ism.) 10.05: Transformers (rajzfilmsorozat) 10.35: Telebutik 11.00: Művészet és küldetés 11.05: Gazfickók (amerikai sorozat) 11.45: Kaz és tsa (amerikai krimisorozat) 12.30: Klasszikusok délidőben 13.00: Nettó a gazdaság ma 13.05: Gazdag és szép (amerikai sorozat) 13.30: Kalifornia klán (amerikai sorozat) 14.15: A Springfield-sztori (amerikai sorozat) 15.00: Tenisz — Wimbledon, 1990 19.10: Knight Rider (amerikai akciófilm-sorozat) Repülőgép-eltérítés 20.00: A kereszt (NSZK film) 21.45: Wimbledon 1990 22.30: Robbanékony — politikai magazin 23.15: American Graffiti (amerikai játékfilm) 1.00: Knight Rider (ism.) 1.45: Aerobic. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok (ism.) 9.05: Szerelemhajó (ism.) 9.50: Teletipp — teszt (ism.) / Horoszkóp 10.05: Teleüzlet 10.30: Az inkák kincse (ism.) 12.15: Szerencsekerék (ism.) 13.00: Telebörze 14.05: Koala maci kalandjai (rajzfilmsorozat) 14.30: Teletipp — pénz / Horoszkóp 14.40: Szerelemhajó (am. sorozat) 15.30: Megbabonázva (amerikai sorozat) 15.55: Teleüzlet 16.05: Bonanza (amerikai westernsorozat) 17.10: Szomszédok (ausztrál sorozat) 17.35: Teletipp — autó 17.45: Műsorismertetés 17.50: Matt Houston (am. krimisorozat) Ámor nyila halálos is lehet 18.45: Híradó, időjárás 19.05: Szerencsekerék 20.00: Vidáman tovább — játék 20.30: Justitia kis halai (sorozat) 21.00: Szeretnék veled élni (NSZK- argentin krimi) 22.45: Tévétükör — magazin 23.15: Látogatók az űrből