Heves Megyei Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-15 / 140. szám
1990. szeptember 15., szombat Az egri garzonházban nem milliomosok laknak Eddig még senki sem került az utcára ...és ha letelik az öt év?! Nem mondunk újat azzal, hogy ma a lakásárak a csillagos égig rúgnak. A szó szoros értelmében milliomosnak kell lenni annak, aki készpénzért akár egy kétszobásat is vásárolni tudna magának. Persze nem is ez az általános gyakorlat, csak a bökkenő ott van, hogy a hitelek, a kölcsönök kamatai is oly rohamosan emelkedtek, hogy a bérből és fizetésből élők ugyancsak kínlódva tudnak törleszteni. Az sem éppen leányálom, hogy évről évre kevesebb lakás épül... Ezért is „áldásos”, hogy még 1983-ban megépült Egerben az ifjúsági garzonház. Tavaly év végéig a 196 lakásban közel ötszáz fiatal házas lakott itt öt évig. A feltételek ismertek: a bérlők havi 3 ezer forint úgynevezett előtakarékossági kötelezettséget vállaltak a beköltözéskor. Hét éve még szinte valamennyiüknek megvolt a reménye arra, hogy öt év alatt összegyűjtsenek annyi pénzt, OTP-lakást vásárolhassanak. Ma már azonban sajnos más időket élünk. Az itt lakó fiataloknak meglehetősen lapos a pénztárcája, s ha fizetik is havonta a kötelező összeget, úgy tűnik, vajmi kevés reményük van arra, ha letelt az idő saját otthont vehessenek. Békési Józseffel, az egri városi tanács megbízott elnökével arról beszélgettünk: a mindinkább nehezedő életfeltételek mellett jutnak-e ötről-hatra a garzonház fiatal lakói. — Oly mértékben emelkedtek a lakásárak, hogy a kispénzű ifjú házasok szinte semmilyen előtakarékossági, állami, szociálpolitikai, illetve tanácsi támogatással nem tudnak saját lakáshoz jutni — mondta Békési József — Hogy miért van maga a város is nehéz helyzetben? Sokkalta kevesebb lakás épül már az idén is, mint mondjuk két-három évvel ezelőtt. Aggasztó, de jövőre százhúsznál több új és felszabaduló lakásra nem számíthatunk Egerben. Annak ellenére, hogy az ország ilyen helyzetben van, a város évente 18 millió forint támogatást ad ahhoz, hogy a családalapítók egyáltalán lakáshoz juthassanak. Ezért tulajdonképpen azt kell mondanom, szerencsés helyzetben vannak akik a garzonházba bejutottak. — Számoljunk egy kicsit. Havonta 3 ezer forintot kell a takarékba tenniük az itt lakóknak, s a rezsivel együtt 4700-at fizetnek. Ha össze tudják húzni magukat, öt év alatt 180 ezer forint gyűlik össze a fiataloknak. Tessék mondani, hogy lehet ma ennyiért egy OTP-lakást megvenniük, hiszen tanácsit nem kaphatnak... — A kamattal együtt az előtakarékossági betét 230 ezerre emelkedik, s plusz 230 ezret kapnak még öt év után a fiatal házasok lakásvásárlási kölcsönt a gyermekek számától függően 300-500 ezret vehetnek fel, a szociálpolitikai kedvezmény pedig két gyereknél 200 ezer forint. Mindezek mellett a helyi tanács kamatmentes kölcsönt adhat, ennek összege 120-160 ezer forint. Ez majd csak egymillió. Ma, egy ötvenöt négyzetméteres kétszobás lakás ára egymillió kétszáz-egymillió háromszázezer forint. Tehát még mindig hibádzik tetemes összeg. Mit tegyenek akiknek lejárt az öt év? Kunyeráljanak a rokonoktól, innen, onnan? A másik dolog pedig: ennyi kölcsönfelvétellel — még ha a magas kamatot havonta törleszteni is tudják — tulajdonképpen majdnem életük végéig adósként tartják számon ezeket a fiatal házasokat. — Tökéletesen igaz. S akkor még nem számoltunk azzal: a lakásárak még tovább emelkednek, az infláció is egyre nagyobb mértékű. Éppen ezért a megalakuló helyi önkormányzatnak mindenképpen megoldást kell találnia, ha másként nem, módosítva az eddigi gyakorlatot. Ha a magánvéleményemre kíváncsi: például ösztönözni kellene vállalkozókat vagy magas tőkével rendelkező cégeket arra, hogy építsenek lakásokat. Természetesen ez csak akkor lehetséges, ha megérnek erre a feltételek, hiszen ma csődben van a lakásépítés és -forgalmazás is. A városnak ugyanis útépítésre, közművesítésre kell a pénz, s ne felejtsük el, kevesebb jut fejlesztésre, mint működtetésre. Hiszen az egészségügyi intézményekben gyógyítani kell, az iskoláknak fontos, hogy fogadhassák a gyerekeket... és sorolhatnám tovább. Vagyis rövid időn belül a garzonházra vonatkozó rendeletet felül kell vizsgálnia a helyi önkormányzatnak. — Végül is hát nem kell félniük attól a fiatal családoknak, ha letelik az öt év, és nem sikerül összegyűjteniük a szükséges pénzt, hajléktalanok lesznek... — Ebből a házból eddig még senki sem került az utcára, s nem is fog. Nemcsak méltányossági alapon. A szociálpolitikának lesz a feladata, hogy segítsen. Reménykedünk abban, lehetőséggel is bír majd. Az viszont tény, az új önkormányzatnak figyelembe kell venni a tömeges elszegényedést, de semmiképpen sem kerülhet sor arra, hogy egyszerűen kiköltöztessenek családokat a garzonházból. Mikes Márta (Fotó: Gál Gábor) Egy szökött gyermek ürügyén Utcai kép: 30 fok körüli hőség az egri uszoda mellett a Petőfi téren. A járőröző kocsi körül három fiatal rendőr tanakodik, majd az autójukba ülnek és elhajtanak. Valakit keresnek, de nem találják. „Felszívódott” — ahogy mondani szokás —, pedig csak egy fiatal srác volt, intézetből lépett meg, mondja az egyik ott álldogáló. Somolyog az ember, majd folytatja útját. Jómagam is ezt teszem, s nem tudom közben megmagyarázni magamnak, miért is somolyogtam? Tetszik talán a csibész gyerek vagánysága, szemfülessége? Talán. Nem tudom. Végsősoron mégiscsak a felnőttek eszén járt túl. Dehát miért szököt meg? Ezt sem tudom. Bántották, csúfolták? Éhes volt, netán rossz fát tett a tűzre, nagy kárt csinált? Egyszerűen csak, mert szabadságra, szeretetre, szülei, testvérei után vágyódott? Nem tudom, mert nem kérdezhettem meg. Elinalt, bajt bajjal tetézve. Fiatalon, néhány évvel a háta mögött máris számkivetett lett, megbélyegzett. Ő a veszélyeztetett helyzetben lévő fiatalkorú. Számuk nagy és gyarapodó. Hazánkban, egyes felmérések szerint, mintegy 300, más adatok szerint csaknem 500 ezer veszélyeztetett gyermek él. Megyénkben, városainkban, községeinkben is. Intézetbe kerültek, és az előtt állók, rossz, csavargó életmódot folytató családok sarjai, árvák, kitaszítottak. Mindnyájunknak fáj a szíve, ha rájuk gondolunk. A napi taposásban, marakodásban mégis egyre kevésbé, talán csak karácsonykor, húsvétkor, gyermeknapokon. Édeskevés mindez, pedig tisztába vagyunk vele régóta, hogy a társadalom megújhodását, a gyermeknevelést a családból kell indítani, mert az iskolák, az intézetek, főleg jelenlegi állapotukban erre bizonyítottan nem képesek. Segíthetnek természetesen. Az alapproblémákat viszont csak a társadalmi önszerveződések oldhatják meg legsikeresebben. A társadalom elsődleges érdeke, hogy bármilyen okból családon kívül rekedt gyermekek, fiatalok örökbe fogadása, nevelőszülői tevékenység, vagy legalább családmodellt megvalósíttató intézeti nevelés révén, mégiscsak családias nevelésben részesüljenek. Szép szavak, határozott, pontosított kijelentések ezek, tudom. Mégis mintha szégyenkeznénk ebben az irányban jelentős lépéseket tenni. Gátat vetnek például a legjobb szándéknak is az ellentmondó jogszabályok. Az érdekütköztetések arra kényszerítik az illetékeseket, hogy a gyermekek érdekei ellen dolgozzanak. Jelenleg 144 jogszabály, illetve útmutatás köti a kezét az ezzel foglalkozónak. Nagyot lendítene tehát az ügyön a gyermek és ifjúságvédelmi törvény megalkotása és végrehajtási rendeletének megfogalmazása. A cselekedet egyik súlypontja lehetne az árvaszékek visszaállítása, a kiskorúak pénzvagyonának értékmegőrzése is. Két és fél milliárd forintról van szó. Az eddigi „kezelés” eredményeként gyermekek sokasága lett kisemmizve ebből. A jelenlegi nevelőotthoni rendszert is át kellene alakítani kisebb intézményekké — szakítani a laktanyarendszerekkel —, amelyek a gyermekek igényéhez jobban, rugalmasabban igazodna. S nem utolsó sorban a helyi érdek-összefonódásokat szétzilálva felelősségre kellene már végre vonni azokat a személyeket, akik még ma is sértik viselkedésükkel a gyermeki jogokat, sőt büntetendő cselekményeket is képesek ellenük elkövetni. Sok a tennivaló, a bepótolni való tehát ezen a területen is. Ezeket a társadalmi feladatokat viszont mindenképpen teljesíteni kell, mert csak ezen az úton juthatunk el az áhított európai felzárkózásunkhoz. (fazekas) 5. Nem halunk szomjan 2000-re Tiszta vizet a pohárba! Nem közömbös, hogy az elkövetkező években lesz-e ivóvizünk, s ha igen, milyen minőségű. A megyei tanács építési és vízügyi osztályának képviselőjétől, Bíró Ervintől egyebek mellett erre a kérdésre is választ kértünk a közelmúltban. — Érdemes először a megyében lévő települések vízgazdálkodásának utóbbi éveiről szólni — mondja a szakember. Az elmúlt négy-öt évben településeink biztonságosabb ellátásáért a több kútra támaszkodó vízbázisok kiépítését, a községi vízművek kialakítását, valamint a vízminőség-javító beruházásokat szorgalmaztuk, különös tekintettel a közegészségügyileg veszélyeztetett településekre. — Milyen feladatok állnak az ágazat előtt, napjainktól az ezredfordulóig? — Szeretnénk a települések ellátását felzárkóztatni a fejlett európai országok színvonalára. Ehhez azonban szükség van arra is, hogy településgazdálkodási művek üzemeltetésével kapcsolatos jogi-műszaki szabályozást — a társadalmi-gazdasági rendszerváltással összhangban — a Nyugat-Európában általános önkormányzati irányításnak megfelelően építsük át. Ez várhatóan a korábbi elképzelések újragondolását, a tulajdonviszonyokban történő változások újraértékelését is szükségessé teszi. — Konkrétan hogy állunk a megyei ivóvízellátással? — Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a társulati úton épült vízművek száma. Ennek is köszönhető, hogy jelenleg a megye 118 településéből 103 rendelkezik közműves ivóvízellátással. Az év végére elkészül a Tarnalelesz — Szentdomonkos és a Bükkszenterzsébet — Fedémes községi vízmű. Idén kapcsolódott be az ellátásba Tarnaszentmiklós és Egerszólát lakossága. A tervek szerint pedig október közepén elkezdődik Bátor,Hevesaranyos, Szűcs, Terpes, Szajla, Kisfüzes ivóvízhálózatának kiépítése is. Nagyvisnyón, Istenmezején és Tarnaszentmárián 1991 — 92-ben fejeződik be a fejlesztés. Ezzel párhuzamosan a biztonságos ellátás érdekében évente 8 — 10 új kút„ lemélyítésére” kerül sor, amellyel a jelenlegi kapacitást bővítjük. — Gondolom, a vízminőségjavítás is központi helyet kap a távlati fejlesztési programban. — A közelmúltban oldottuk meg Poroszlón, Pélyen és Hevesen az arzénmentesítést, s hasonló munkákat folytatunk Hevesvezekényen is. A községek jelentős részében pedig folyamatosan építjük be a vas-mangántalanító berendezéseket. — Milyen fejlesztéseket hajtottak végre nagyobb városainkban? — Egerben elkészült a déli vízmű, 10 új kutat kapcsoltunk be a hálózatba, amely naponta 12.000 köbméternyi vizet jelent. Megépült az 500-as gerincvezeték Andornaktálya és Eger között, és az Almagyar-dombi víztároló medencéket is átadtuk rendeltetésüknek. Terveink szerint a déli vízbázist továbbfejlesztjük az Ostoros-patak melletti kutak bekapcsolásával, s egy újabb tisztítómű kialakításával. Gyöngyösön a most készülő Külhatár úti gerincvezeték, valamint a városi vízmű komplett számítógépes kialakítása a legjelentősebb beruházásunk. Hatvanban nemrég fejeződött be a Hatvan — Lőrinci vízbázis fejlesztése. Hevesen, Füzesabonyaban és Pétervásárán is történt hálózatbővítés. Összességében elmondható, hogy a városok ellátása javult az előző évekéhez képest. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a bányavíz-hasznosításra települő Detk — Ludas — Nagyfüged regionális vízvezeték első ütemének építése is elkezdődött. — Említette, hogy a cél az európai színvonalhoz való felzárkózás. Milyen feltételek szükségesek ehhez? — Fontos, hogy a szolgáltatásban a fogyasztókkal való kapcsolat az egyenlő partneri viszonyon alapuljon. Nélkülözhetetlen a jó szakembergárda is. Erősíteni kell azt a szemléletet, hogy 1992 — 93. év végére megyénk minden állampolgára egészséges ivóvízhez jusson. Ehhez azonban meg kell szerezni a szükséges állami támogatást, s a szennyezettnek minősített településeken segítséget kell nyújtani a lakosságnak. Kiemelt feladatként szükséges kezelni a bányavízhasznosításra támaszkodó vízellátó rendszerek zavartalan működését, s az ivóvízbázisok védelmét. Természetesen a vízpazarlást is meg kell akadályozni. — Hogyan befolyásolja az ágazat tevékenységét a leendő önkormányzatok működése? — Gyökeres szemléletváltásra van szükség a helyi gazdálkodószerveknél. Az önkormányzat által irányított településfejlesztésnek ugyanis szerves része lesz a közeljövőben a vízgazdálkodás. Elsősorban az adott településen élők igényein és felelősségérzetén múlik, milyen víz jut majd a poharukba. (barta) ..A történelem fokmérőjévé vált a romániai eseményeknek” Beszélgetés Bihar megye szenátorával Ma már tudjuk, hogy a második bécsi döntés évfordulóján nem voltak súlyos provokációk Románia magyarlakta területein. A megemlékezés napján azonban ez még nem volt ennyire világos, több helyen erős volt a félelem, hiszen nem olyan régen történtek a marosvásárhelyi események. Bihar megye szenátora, Demény Lajos történész, aki Bukarestben él, aznap Nagyváradon járt, s meglepően nyugodt volt. Látogatása nem is függött össze a román gyászünneppel, mindössze hagyományos országjárásán volt. — Nincs erő ahhoz, hogy ezt megcsinálják. Ha a hadsereg vagy más állami erő nem támogatja őket, akkor nem megy — mondta. — Itt a városban hallottuk, hogy a román sajtó szívesen állítja egymás mellé a Vatra Romaneascát és a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségét. Nyilván nem osztja ezt a véleményt. — Természetesen ellenfelek vagyunk. Hiszen az a támadás, amelyik a Vatra részéről érte az RMDSZ-t, az fellépésre kényszerített bennünket is ez ellen. De nem ugyanaz a két dolog, és itt a különbség. Mi semmiféle hátsó gondolattal nem indulunk a közéletben, tehát a szélsőségesség vádja nem bennünket illet. Ezzel szemben a Vatra — úgy gondolom — már elég bizonyságot adott arról, hogy milyenek is ők. Szerintük nekünk minden jog kiváltság, nekik viszont minden jog jog, még ha kiváltság is. — Az események azt mutatják, hogy területenként más és más a két szervezet kapcsolata. — Az ellentét nem mindenütt feltétlen. Vannak bizonyos társadalmi és nemzeti feszültségek. Sokszor a kettő fedi egymást. Az iskolák kapcsán például a nemzeti feszültség jött felszínre. De a múlt egyik öröksége, hogy néhány társadalmi problémát is úgy kezelnek, mintha az nemzeti lenne. A gondolkodás és az érdekek ma még ilyenek. Viszont a határ menti zónákban a nagyobb vendégjárás miatt a szélsőségesek háttérbe szorulnak, pedig itt is volt ennek hagyománya. De errefelé korántsem olyan súlyos a helyzet, mint Maros megyében, vagy a Szilágyságban. De gondolom, hogy itt sem kerüljük majd el október hatodika táján a sajtókampányt, vagy bizonyos körök provokációit. A történelem fokmérőjévé vált a romániai eseményeknek, sok múlik azon, hogy az évfordulókat hogyan ítélik meg az emberek. — Vélhetően most Romániában újra egy átmeneti időszak zajlik, a választások nem biztos, hogy megoldottak valamit. — A kérdés csak az, hogy ennek az időszaknak mikor és milyen körülmények között lesz vége. Ilyen az élet most Közép-Kelet-Európában. Mindenki átalakul. Ki jobban, ki kevésbé. Kovács Attila (Fotó: Koncz János) Nagytakarítás a cserepeskői, a Bálla-, a peskői és a Denevér-barlangokban — Korántsem csak a kirándulók szemetelnek — Nagyobb figyelmet Tábor után A bükki Hereg-réten nemrégiben már a huszadik környezetvédelmi hegyi táborozást rendezték dr. Lénárt János emlékére, s a pihenés mellett természetesen most is közhasznú céllal. Ez utóbbiról kérdeztük Hortobágyi Ernő táborvezetőt, a nyári emlékek felidézésére. — Ismeretbővítő, szórakoztató programunk mellett kezdettől feladatunknak érezzük szép vidékünk értékeinek megőrzését, a táj csinosítását — mondta. — Az idén folytattuk ezt a törekvésünket, s nagytakarítást végeztünk a cserepeskői, a Balla-, a peskői, illetve Denevér-barlangokban, s a hegycsúcsokon is összegyűjtöttük, majd szintén elszállítottuk innen a szemetet. Szomorú tapasztalatunk, hogy korántsem csak a kirándulók szórják szét a hulladékot. Sajnos, rendetlenek az erdészet dolgozói is, akik eldobálják olajosflakonjaikat. S mi több, a honvédségről sincs jobb véleményünk, hiszen a Hereg-rét térségében nem kevesebb, mint négy zsáknyi elásott konzervdobozokra bukkantunk munkánk közben. Több, sokkal több figyelemre, szeretetre lenne szükség a Bükk iránt az említettek részéről is. Hiszen nemcsak nekik nyújthat számtalan örömet, hanem mindenkinek, aki ide látogat hazánkból és külföldről. A hegység is nemzeti kincsünk, amit fokozott felelősséggel, gonddal kell óvnia minden jó érzésű embernek!