Hévíz, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 1. szám - Praznovszky Mihály: Viszonozni valamit, amit az írótól kaptam...
megannyi kiválósága kötődik ide, kell hát, hogy tudjunk róluk, legyen emlékjelük. Mert a világ ma túl gyorsan felejt s gyermekeink az iskolában mindent megtanulnak a modernizációs, globalizált világról csak azt nem hogy ezen belül van egy szűkebb fogalom, a haza s ezen belül egy még szűkebb: a szülőföld. A szülőföldet önmagunkban úgy lehet megőrizni, ha tudjuk, valóban nem „térkép e táj”. A két szerető szív, Kisfaludy és Szegedy Róza; a Paulerek hatalmas tudós nemzedéke; a balatoni festő magányossága; a fájdalomherceg Karinthy Gábor magába zártsága; a sziklák alatti ház drámai írója, de létezésében huncut csavargója; a kortárs esszé mestere Tamás István, nem akarom összehasonlítani más balatoni tájakkal a badacsonyi értékrendet, mert hál istennek Pannónia legszebb részén élünk, de mégis beleborzong az ember ha felnéz a sziklákra s le a Tó vizére s eszébe jut: az Örökkévalóság mennyi kincsét helyezte ide elénk. Nekünk csak vigyázni kellene rá, olykor letisztítani a feledés porától, felragyogtatni s beszélni róla. Miként most történik ez Herczeg Ferenccel, az egyik legnagyobb magyar íróval, aki diák korában még magyarul sem tudott. A hazai svábság, egy verseci polgár gyermeke, akit nem a kényszerített asszimiláció, hanem a nemzeti história példázata és a magyar lét érzelmi átélése tett magyarrá. Egyszerűen nem értem, mi baja volt 1945 után a rendszernek Herczeggel! Nem volt ellenség, gyűlölte a fasizmust, szerkesztett fél évszázadon át egy remek családi folyóiratot, sikere volt a könyveinek, sikere volt a színpadon. Persze hogy tudom, mi volt a baj vele: magyar volt és polgár. Egyikre sem volt szükség a szocializmusban. Rajongva szerette a hazáját, amelyet Trianon felszabdalt s ő is szülőföld nélkül maradt. Hontalan lett hazájában, száműzött, író mivoltában. Badacsonylábdiba azonban még nem menekülni jött, hanem pihenni. Felfedezte ezt a csodát, a táj szépségnek ezt az egyedülálló harmóniáját. A táj ugyanilyen volt, de a falu, hegyközség, még őrizte évszázados érintetlenségét, bár a hegyet már kezdte megsebezni az ártó emberi szándék, amely ellen éppen ő, a természetrajongó Herczeg is szót emelt. Csend, pihenés, barátok, esti borozgatások a Tóra néző borospincék lugasából, a víz örökkévalóságot nyújtó látványa és élménye kell-e még több egy ilyen fantáziájú írónak, mint Herczeg Ferenc volt. Itt Badacsonylábdiban egyszerre pihent és alkotott. Még nem tudni, hány remekművet köszönhetnek a magyar olvasók e badacsonyi menedék múzsa-ligetnek. Nem vagyok idevalósi, nem tudom, hogyan lesz ezután a Herczeg megemlékezések sora Tördemicen, Lábdihegyen. Nagyon örülök, hogy 2009/1 Hévízi 73