Híd, 1958 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1958-09-01 / 9. szám - Herceg János: Papp Dániel és a Vajdaság
első novellája, a Marcellusz a Pesti Naplóban megjelent. De hát abban az időben egyetlen novella is elég volt, ha csakugyan kitűnő volt az a novella, hogy mindjárt befogadják íróját a legjobbak közé. A kezdő Papp Dániel elé egyenesen Mikszáth sietett, és Kiss József, a legtekintélyesebb folyóirat, „A Hét” szerkesztője nyújtotta neki a karját. És Papp Dánielnek sietnie kellett a siker felé, mert csak öt esztendőt engedélyezett neki életre és írásra a sorsa. Otthagyta a bojtárkodást az ügyvédi pályán, gyorsan megírt egy regényt, vagy másfélszáz novellát és rengeteg cikket, mert keletje volt az írásainak, s nyilván a kis családnak is mind több pénz kellett a magyar fővárosban. Mivel pedig az író, állítólag, egész életén át viszi magával az ifjúság élményeit s a gyerekkor csodáit, Papp Dániel a Bácskáról írt, a Telecska és Fruskagora vidékéről, bunyevác kurtanemesekről és görögkeleti kalugyerekről, akik nemcsak az isteni ige szolgálatában állnak, hanem szerelmes szívüknek is rabjai. A leghatalmasabb érzés, a szerelem, különben is nagy helyet foglal el Papp Dániel életművében. Többnyire katonatisztek, ábrándos diákok, papok, hivatalnokok és egyéb kifogástalan úriemberek szerelmi históriáit meséli el anélkül, hogy csak egy kicsit is mélyebbre merészkedne Bácska társadalmi rétegeibe, anélkül, hogy egyéb kérdéseket is meglátna ott a dobokai puszta közelében, az egyre gyakoribb aratósztrájkokat vagy a nemzetiségi ellentétek fellángolását egy-egy választási agitáció alkalmával, hogy olykor sötétebb színezetet kapna a hangja vagy drámaibb fordulatot a meséje, ezt hiába várja az érdeklődő, aki Papp Dániel könyveit veszi a kezébe. Idill és idill váltakozik a mesélőkedv bőségében, elegánsan lejtő mondatok, szellemes sziporkázás, könnyed csevegés és olykor a líra egészen vékony fonala folyik az író tollából, aki fél szemét az olvasón tartja és élvezi a hatást. Az olvasó ebben az esetben a felemelkedő magyar középosztály — erre megint a fénykép figyelmeztet — , az úrhatnám polgár, ha úgy tetszik, amely zavartalan örömet és némi ellágyulást keres az irodalomban. A magyar korízlés, amelyhez nemcsak Herczeg Ferenc, de életművének bizonyítékaként Papp Dániel is igazodott, még a Hölgyfutár és a Magyar Szalon hagyatéka volt. S hiába írta meg akkor már Gárdonyi a Lámpást, társadalmi sorskérdéseket feszegető regényét, Justh Zsigmond a Gányó Julcsát, s Bródy a küszködő kisemberekről szóló novelláit, a kor állóvizének tükrén alig kavartak hullámokat ezek a művek, az uralkodó ízlés megkövülten állta a bontakozóban lévő új szellemi áramlatok becsapódásait. A kiegyezés látszatnyugalma még tartott, s az ország legnépszerűbb költője Szabolcska Mihály volt. Kell még valamit mondani arról az időről s azokról a viszonyokról, melyekben Papp Dániel élt és alkotott? Avagy megmagyaráz mindent a cirmos bajusz s a nyakkendő lenge szárnya? Azt hiszem, Szenteleky is ott tévedett, amikor más helyzeti adottságból nézve Papp Dániel életművére, megfeledkezett az időről s Bácska reális korképét várta ettől a méltatlanul elfeledett írótól. Talán nem is a közösségi érzés határozottabb megnyilvánulását szerette volna látni tőle a különféle társadalmi rétegekkel és a magyar néppel, hanem a tájleírás hitelességét és több tárgyi hozzájárulást az ő programjához, mely a Neue Sachlichkeit jegyében a semmiből volt kénytelen önálló magyar szellemi életet teremteni ezen a vidéken. Az elődöt kereste Szenteleky Papp Dánielben és bosszantotta, hogy helyette egy többnyire szerelmi patronokkal dolgozó romantikus írót talált. De hát a jugoszláviai magyar irodalomnak nincsenek ősei és elődei. Ez a mi mozgalmunk kezdettől fogva az adott helyzet lehetőségeit követte: az önálló nemzeti és szellemi élet vállalását, az itt élő népek egymásra tett hatásának megváltását, s a ragaszkodást a vidékhez, a szülőföldhöz, a hagyományokhoz, az anyanyelvhez, tehát csaknem mindazon tényezőkhöz, melyek a regionális irodalmat kialakítják. Aki magyar itt tollat vesz a kezébe, önkéntelenül is népének sorsához kötelezi el magát, ahhoz a népcsoporthoz, amelynek jugoszláviai magyar nemzetiség a neve. Mindebből természetesen semmit se találhatunk Papp Dániel írásaiban. Mégis a keményebb helytállást hiányolhatjuk nála, melyet más korban és más helyzetben élve sem alakított ki magában. Van azonban az ő elbeszélő művészetében valami, ami mégis csak arra figyelmeztet, hogy irodalmi jelentőségén túl a bácskai színek festőjét, s a bácskai lélek megszólaltatóját is tisztelnünk kell benne, s azt a becsületes