Híd, 1982 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1982-06-01 / 6. szám - Bori Imre: A költészet témája: a filozófia
aránt témaként foghatta fel, ha nem is elszigetelten, de mégis szorosabb kapcsolatok nélkül, függetlenül az „életrajztól”. Ezekkel a schopenhaueri tanokkal a fiatal Reviczky Gyula ismerkedett meg, és nyomban kamatoztatta is őket mind elméleti szinten, mind a költői gyakorlat fokán. De még tíz esztendő múltán, az 1880-as évek derekán is, foglalkoztatja a pesszimizmus kérdése. Erre enged következtetni a verseken kívül Justh Zsigmond 1886-ban keltezett levele, amely mintegy köznapi szinten mutatja a pesszimizmus filozófiájáról való gondoskodás mértékét abban a szellemi körben, amelyben Reviczky Gyula is mozgott. Lényeges jegynek tartották a Nirvána utáni vágyat, a „semminek”, a néant-nak a megkívánását és a „percben élést”. De általánosabb érvényűek az önjellemzésként leírt alábbi sorok is: „A fájdalom birodalma széles rengeteg, beláthatatlan, mindennap fedezhetünk fel benne újabb és újabb eddig ismeretlen, öntudatlan helyeket, s e felfedezéseknek még az a vigasza sincs meg (mert tapasztalatunk mást mond), hogy tán ez az utolsó volt. A végokok országútja e birodalmon megykeresztül s a határokhoz fordulnak tanácsért s a végtelenhez segélyért. Tanács! segély! Az a vége, hogy lehull a hályog, tudunk (újabb baj) s nyitott szemmel sötétségbe, a végtelenbe nézünk. Hol van a saját szenvedéseink, a végokok könyörtelensége és a végtelen sötétségből a kiút? Ki adja vissza naivitásunk, boldogságunk napjait? Ki fog vigasztalni, miután barátaink is vigaszra szorulnak, mert hiszen azért barátaink.” Reviczky Gyula pesszimizmuson alapuló költészetének rendszere tíz éven át készül, világnézetét gyorsabban, a felléptét követő két-három esztendőben határolja körül és térképezi fel abban a kilenc tanulmányban, amelyet Az eszmék országából cím alatt akart 1876-ban megjelentetni. Ha megjelenik, a kor magyar esztétikai gondolkodásának egyik kulcsfontosságú dokumentuma született volna meg. De így, lehetséges keretei nélkül is, értékelhetőek ezek a Reviczky-tanulmányaik, s bizonyítják, hogy a költő nézetei életről és irodalomról jól körvonalazottak és rendezettek. Nem hagy kétséget afelől, hogy a számára modern költészet leírásának, meghatározásának a kérdése a legfontosabb, amit a humor filozófiája segítségével igyekszik megragadni. Nem lép ki mesterének bűvköréből, hanem abban mozog, de nem szolgai követőjeként. Schopenhauer tanításait a maga nézetei megfogalmazásának eszközeként kezeli. Nem leképezte, hanem alkalmazta azokat a tételeket, amelyek a maga számára jelentőséggel bírtak. Hogy vannak ellentmondásai, homályos helyei, terminológiai bizonytalanságai, s hogy nem is érzékeli problémája minden vonatkozását, természetes. Olyan kérdések megfogalmazására készül, amelyek újdonságuk miatt akkor jelentkeznek először, s ezért előképekre sem támaszkodhatott. Alapgondolatát azonban biztos kézzel rajzolja fel. Ezt tapasztaljuk, amikor korának hanyatló jellegéből kezd következtetni, s mondja: