Híd, 1991 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1991-09-01 / 9. szám - Kérdések és válaszok - Bori Imre: A modern irodalom eszméinek terjedési módjai a magyar irodalomban

A MODERN IRODALOM... 18-án. Lédáéknak pedig még előbb, 1903. november 23-án írott levelében so­rolja, mit akar Párizsban csinálni, s többek között „szándéka bizonyos távoli és magasabb nézőpontot kapni Párisban, hol dolgozni, írni, hazalátni jobban és szabadabban lehet”. De a párizsi hónapok interpretációja kapcsán nehéz elfogadni Varga József­nek azt a véleményét, amely szerint „Párizs legnagyobb szerepe Ady életében mégis az volt, hogy írói példaképeinek műveit - akiknek tehetségével, úgy érezte, a legrokonabb az övé - eredetiben olvashatta, s hathatott rá a párizsi irodalmi-művészeti miliő. . .” Korompay H. János fontos tanulmányából, amelyben „egy félszázad magyar Baudelaire-értelmezéseit” mutatta be, tud­juk, azért, hogy Baudelaire-t olvasni lehessen, s hogy francia nyelven olvasni lehessen, nem volt szükség Párizsba utazni - Nagyváradon is kézbe lehetett Baudelaire-kötetet venni. Jehan Rictusról is tudott előbb is, a már jelzett Somlói Bódognak írott levelében azt is leírja, „most olvassa, hogy Jehan Ric­tus az ő meg sem született dalait megírta”. Véleményem szerint azonban nem az a fontos valójában, hogy a francia poétának verseit próbálta tolmácsolni „egy bámulója, egy finom lelkű, szép asszony” segítségével, s hogy azok a pró­bálkozások a Pesti Napló 1904. március 12-i számában is megjelentek, hanem ugyanannak a cikknek egy olyan kitétele, amely eszmei vonatkozásaival mu­tatja Ady Endre szemléletének az érlelődését. Ezt megfogalmazni már érde­mesebb volt Párizsba indulni. Ady „költői világnézete” szinte maradéktalanul körvonalazódik a „koldusok poétájáról” szóló, március 8-i keltezésű cikkben. Nem Rictusról, nem Párizsról, hanem Ady Endréről van szó: „Dehogy is szocialista Jehan Rictus!. . . Betegebb, finomabb, szenvedőbb, modernebb, mintsem az legyen. Ő sokunknak-sokunknak a lelke. A nagy vá­gyak, nagy érzések és nagy ideák rongyos, halálra fárasztott, de éhes és szom­jas fejedelme, aki nem tud trónusához jutni. Mi ez a trónus? Hát mi a mai élet trónusa? Kényelmes, szőnyeges, puha lakás, divatos ruha, gazdag konyha, au­tomobil, szép asszonyok, pezsgők, likőrök stb. És pénz, sok pénz. Jómód, csók és mámor. Jehan Rictus részesedést kíván mindabból, amit a modern élet egy embernek nyújthat. Azt hirdeti, hogy az élethez, s az élet minden valóságához a legteljesebb joga van mindenkinek, aki ezekre­­ vágyik.” Nem versekre, erre a fentebb idézett gondolatra utalva már el lehet fogadni Adynak azt az állítását, hogy Rictus „megindította az ő lelke forrásait is”. Közben arra is gyanakodhatunk, hogy nem Baudelaire, hanem éppen Rictus az, aki befolyásolta a fiatal magyar költőt a költői Én interpretációjában. A szerepjátszó-archaizáló-alakoskodó költői Én verses látványa a Rictus-versek­­ben (gondoljunk a Jehan ódonabb névváltozatára az újabb Jean ellenében) vonzó példája lehetett a magát elrejtő-megmutató Ady Endrének is - a későb­binek mindenképpen, egészen a kuruc-versekig. Különben pedig feltűnő, hogy a költő mennyire béna a franciaországi hónapok idején. Vezér Erzsébet sze­rint mindössze tizenegy, illetve tizenkét verset írt, Varga József szerint tizen­hármat Az annyit emlegetett Baudelaire-fordítása pedig már ősszel készült, s

Next