Híd, 2005 (69. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám - Bányai János: Önéletrajzi esszé a "másik" Európáról (Cs. Szabó László az európai műveltség színpadain) (tanulmány)
A Hűlő árnyékban azonos című leghosszabb írásának végén, „mint tükrük előtt a festők”, Cs. Szabó László önarcképet vázolt fel. Persze Rembrandt és Montaigne a minta, az ő példájukat követi. Az esszébe írt önarckép nem állókép, csupa történetből, történetszilánkból és -részletből szerveződik. Már többször elmondott történetek, egy-két újabb fordulattal, részlettel gazdagítva követik itt egymást, a gyerekkor, a kamaszkor, az ifjúság és felnőttkor történetei, eseményei és fordulatai. A család és a családhoz tartozó emlékek. Minden, ami egy helyre terelhető, minden, ami kéznél van, és amiből az önportré megkonstruálható. Itt tartja igazán fogva a fellelhető, itt már nincs helye az elképzeltnek, pedig a megírt önarckép az írás törvényeinek engedelmeskedve csupán elképzelhető. Az író, aki Lengyel Balázs szerint a „portréfestő esszé” művelője, amikor önarcképet fest, többet törődik a képet alkotó történetekkel és eseményekkel mint a látvánnyal, többet a láttatással mint a konstruálással. Hajszínről, gyaloglásról, rövidlátásról, házimunkáról, könyvtárról, a könyvtár zűrzavaráról, állatokról, borokról, ételekről esik szó, amíg alakul az önarckép, és persze az írásról a legtöbb szó: „öreg, de éber fegyőröm az íráskényszer”, mondja, majd hozzáteszi: „furdal a lelkiismeret, ha egyetlen napot kihagyok”. Mégsem ír könnyen, mert a könnyedség nem könnyűség, csak „gyorsan”, ahogyan Poszler György látta? A gyorsaság azonban csak akkor erény, ha újraírás követi. Erről beszél Cs. Szabó, meg arról, hogy sohasem volt csak író „több mint fél évszázadig”. Sok minden foglalkoztatta. Sokszor azért, mert „rendelkezésre állt”, sokszor kedvtelésből, máskor kíváncsiságból, megint máskor, mert élni kellett, megélni a harmincas években, a háború és az ostrom idején, a kényszerű száműzetésben, nemegyszer jég hátán. És aztán az öregség... Rekonstruálható-e a leírás alapján Cs. Szabó László önarcképe? Csak annyiban, amennyiben a Hűlő árnyékban szövegei alapján rekonstruálható az életrajz, amelyet nem kalandok, árulások, hőstettek, nagy fordulatok, átrendeződések hitelesítenek, hanem a műveltség, a stílus és a tudás, a „másik Európa”. Cs. Szabó László önéletrajzi esszéje a kulturális beszédmód egyik kitüntetett változata, amelyben elkülönítve ugyan, mégis együtt van benne jelen a „valóságos” és a „fiktív” történet, a történeti és az elképzelt. S ezeknek nyomán helyezhető el a történelemben az író életrajza. Az önéletrajzi esszé és az önarckép megírását a történelem, a kegyetlenségben más századokat felülmúló huszadik századi történelem indokolja. Érdemes, és nem is egyszer, Cs. Szabó László élettörténetének olvasását meg újraolvasását, ahogyan Lengyel Balázs javasolta, elölről kezdeni.