Híd, 2014 (78. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - BORI IMRE EMLÉKÉRE - Harkai Vass Éva: Bori Imre (1929-2004)
(Két költő címen kettős monográfiát Nagy Lászlóról és Juhász Ferencről), másrészt pedig, ugyanazon korosztály tagjaiként, jó barátságban voltak. Régi egyetemista kori emlékem, hogy Juhász Ferenc költői estet tart Újvidéken, talán az M Stúdióban, s másnap Bori tanár úrral sétálnak Újvidék utcáin, a Zmaj Jovinán át a Svetozar Markovic (ma Pasié) utca felé, leendő akadémikus és költő az Akadémia utcája felé, kényelmesen lépkedve, beszélgetve, egy régi, hetvenes évekbeli napsütéses délelőtt öröknek tűnő jelen idejében. Mintegy az idő, a múlt megállított pillanataként, akár Ferenczy Károly Napos délelőttjének, szűrt fényében, fény-árnyék kontrasztjában lépkednének. A pontos útvonalat, miszerint Bori Imre és Juhász Ferenc a Zmaj Jovinán és a Svetozar Markovic (ma Pasié) utca felé tartott, onnan tudom, hogy tanszékes kolléganőmmel, aki érettségi tablójukra Juhász Ferenc szellemében és stílusában írt verset (legyünk őszinték: Juhász Ferenc-reminiszcenciát), követtük őket: gimnáziumi tankönyveink szerzőjét, leendő tanárunkat és a hetvenes években tájunkon közkedvelt költőt, akinek hosszúversei (ahogyan ő maga nevezte: eposzai) középiskolás korunkban, amikor már a magunk ízlése szerint ismerkedtünk az irodalommal) bűvöletben tartottak bennünket. Nem volt és ma sincs tudomásom a Bori Imre és Juhász Ferenc közötti barátság pontos részleteiről - ennek a barátságnak csupán néhány mozzanatát ismerem: könyvheti és konferenciatalálkozásaikat, későbbi könyvheteken Juhász Ferenc érdeklődését Bori Imre hogyléte felől, s végül azt, hogy ennek az egy életen át tartó barátságnak lírai kivetülése az a hosszúvers, A nem látott halott című Bori Imre-sirató, amelyet Juhász Ferenc Bori Imre halálára írt, s amelyet a Híd közölt 2004. augusztusi számában. Ez a Bori Imre életrajzából immár kihagyhatatlan, korántsem mellékes epizód adta számomra az ötletet, hogy épp Juhász Ferenc költeményei közül válasszak az évfordulóról szóló megemlékezéshez méltó szöveget. Bár, ha csupán az irodalmi kötődések fonalát követem, bőven választhattam volna verset több költőtől is: Kosztolányi Dezsőtől, Radnóti Miklóstól, Füst Milántól, Kassák Lajostól, József Attilától, Nagy Lászlótól, Fehér Ferenctől, akikről Bori Imre monográfiát írt vagy akár prózarészletet a szintén Bori-monográfiák tárgyát képező Krúdy Gyulától, Móricz Zsigmondtól, Szenteleky Kornéltól, Sinkó Ervintől, Miroslav Krlezától, de akár Jókaitól, Justh Zsigmondtól, Csáth Gézától, Török Gyulától, a Cholnokyaktól, Németh Lászlótól, Déry Tibortól, Szentkuthy Miklóstól, Mándy Ivántól, Mészöly Miklóstól, verset a költő Pilinszkytől, Weöres Sándortól, Tandori Dezsőtől, Orbán Ottótól és másoktól a „pálya szélén” és az irodalom centrumában egzisztálóktól egyaránt, akikről Bori Imre lényeges, a maga idejében úttörő és szemléletformáló tanulmányokat írt.61