Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)
1. szám - Nebojszki László: 350 éve született Luigi Ferdinando Marsigli
HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2009. 89. ÉVF. 1. SZ. tésre kiküldött Marsiglit a mintegy 150 000 fős török sereg előőrsei felfedezték és bekerítették. Elfogása után eladták Ahmed temesvári pasának, s Bécs alá már rabszolgaként, új urát kísérve érkezett. Egy kis híján az életébe kerülő, balul sikerült szökési kísérlet után a csatát vesztett és visszavonuló törökökkel, újabb gazdáinak (két bosnyák kereskedő vette meg) szoros őrizete mellett Pannonhalmán át Budára hurcolták (ittléte alatt volt alkalma megfigyelni az erődítés gyenge pontjait, ezek az „emlékek" Buda 1686-os visszavételénél katonaként „jól jöttek" számára, ahonnan rövid pihenő után tovább vitték Boszniába. A fogva tartói által kért váltságdíjat itáliai kapcsolatai megküldték, s szabadulását követően tett kisebb szülőföldi kitérő után Magyarországra visszatérve ismét jelentkezett a császári hadseregbe. Rövidesen az 1686-ban Budát bevenni készülő csapatok hadmérnöke lett, majd a vár sikeres visszavétele után megkapta az alezredesi rendfokozatot. Tudós kíváncsiságától vezérelve járta be a visszafoglalt erődítést, mentette a kultúra értékeit (pl. Mátyás híres könyvtárából származó könyveket), helyszínrajzot készített a fontosabb épületekről, stb. Konstantinápolyi megfigyeléseit kiegészítve magyarországi és boszniai (katonaként és rabságban szerzett) tapasztalataival, illetve feljegyzéseivel átfogó (kéziratos) munkában foglalta össze a török birodalomra vonatkozó ismereteit. Honoráriumát megkapta, azonban a bécsi udvar - a nyomdai kiadást megakadályozva - csak a legmagasabb rangú katonai vezetők számára tette lehetővé a tanulmányhoz történő hozzáférést. Buda várának visszafoglalása után a háborús tevékenységek színtereivé a déli és erdélyi országrészek váltak, s ennek megfelelően Marsigli katonai és diplomáciai megbízatásainak helyszínei ezek a területek lettek. Magyarországi gyűjtőmunkájának legtermékenyebb időszaka következett, amelynek során végzett megfigyelései, feljegyzései, mérései, adatgyűjtései, stb. alapozták meg a későbbi „Danubius Pannonico-Musicus, " a XVII. század végi Magyarországot forrásértékűen bemutató munkájának anyagát. Közvetlen munkatársaként 1696-tól 1703-ig dolgozott Marsigli mellett Johann Christoph Müller (1673-1721), aki nürnbergi tanulmányait követően Magyarországon csillagászati méréseket végzett, pontos és szép térképeket rajzolt, különböző országrészeket mért fel, s egyúttal titkári feladatokat is ellátott. Tevékenységük eredményeképpen tűnt el a Duna - Lázár deák által az 1520-as években helyesen megrajzolt, de Tanstetter György hibás tájolása miatt a későbbi térképeken állandósult torz folyásiránya. Savoyai Jenőnek - a török ellenes erők főparancsnokának a zentai csatában aratott döntő győzelme után a Karlócán, 1698. november 13-án kezdett béketárgyalásokon az I. Lipótot képviselő Leopold Schlick titkára Marsigli lett, akit a békeszerződés 1699. január 26-án történt aláírását követően az osztrák határkijelölő bizottság vezetőjévé neveztek ki. Ebben a minőségében a mintegy 850 kilométer hosszúságú, két birodalmat elválasztani hivatott határvonal felmérése és a török megbízottal egyetértésben történő kijelölése lett a feladata. A karlócai béketárgyalások megkezdését követően Bécs azonnal kereste a változó politikai viszonyokból adódó, jövedelmeit gyarapító pénzügyi lehetőségeket. A császár parancsa nyomán készítette el Marsigli azt a tanulmányt (a kísérő iratok szerint 1699. október 16-án küldte el Bécsbe), amelynek szemléltetéséhez Müller rajzolta a mappát. Hazai viszonylatban mindenképpen első kereskedelmi térképünk az Adriai-tengert Erdéllyel és Magyarország északkeleti részével ill. a Kárpát-medencét a Balkánnal összekötő útvonalak forgalmi csomópontjául, középpontjául Baját jelölte meg. Marsigli véleménye két részletben összegezhető: ,, Valószínűleg nemcsak Császári Felségeteknek, hanem másoknak is feltűnik majd, hogy Baját több kiindulási vonallal tüntettem ki, mint a fő erősséget, Budát. Személyes ismereteim ugyanis, melyekkel a meghódított területekről rendelkezem, indítottak erre. Ezeket az ismereteket részben a Lotharingiai herczeg Nagyharsánynál aratott győzelmét és az azt követő, Erdély visszafoglalását célzó menetelés alatt szereztem. Ezen túlmenően is a különböző háborús ügyekben tett utazásaim meggyőztek arról, hogy az említett kiindulási pontnak, Bajának, békeidőben ugyanúgy, miként háborús időkben, fő lerakóiként kellene szolgálnia. " Végül így zárta értékelését: „Nem feledkeztem meg Budáról sem, mint kiindulási pontról, Bajának azonban a forgalom szempontjából nagyobb jelentőséget tulajdonítok." A témával a Bajai Honpolgár 1999. novemberi számában ,,Mappa mercantilis 1699" című cikkében ill. a „ Tanulmányok a természettudományok, a technika és az onoslás történetéből" című, 2001-ben megjelent kötetben „Első kereskedelmi térképünk" című tanulmányában dr. Deák Antal András foglalkozott részletesen (utóbbi tanulmány a két fenti Marsigli idézet forrása). A határkijelölés befejezése után I. Lipót birodalmának németországi, nyugati részére helyezték át, ahol Breisach várában Philipp Arco gróf, császári tábornok, várkapitány helyettese. Mivel a jelentős francia túlerő közeledtével határozott kérésükre sem kapták vissza a vár korábban Freiburgba vitt ágyúit, az ostromnál várható nagy áldozatok megelőzésére - saját döntésük alapján, a szabad elvonulás feltételével - 1703. szeptember 3-án feladták az erősséget. Következményként a hadbíróság 1704. február 15-én mindkettőjüket halálra ítélte: Arco grófot Bregenzben kivégezték, az uralkodó végül Marsiglinek megkegyelmezett, de tábornoki rangjától és javaitól megfosztották. A kor felfogása szerint a lefokozással becsületét is elvesztette. A száműzött Marsigli kisebb kitérők után Franciaországba ment, ahol Montpellier-ben letelepedve a város akadémiáján természettudományok művelésével foglakozott (a tenger élővilágának kutatása kötötte le érdeklődését). Pályájának derékba törése azért is érintette érzékenyen, mert ebben az időben már körvonalazódó Dunamonográfiájának anyaga nagyrészt összegyűlt, és a nyomdai előkészítés is folyamatban volt. A kor szokása szerint az érdeklődés felkeltésére 1699-ben és 1700-ban 60 oldalas Prodromust (bevezetőt, előzetest) jelentetett meg. A császárnak ajánlott könyvben a tudományos élet tagjainak jóindulatú bírálatát kérte, azonban a breisachi eseményeket követően a legfőbb támogatót - I. Lipótot -elvesztve a mű megjelenése bizonytalanná vált. A pápai hadsereg katonai terveinek készítéséhez hívta 1708 tavaszán, azonban az egy év múltán harc nélkül megkötött béke katonai pályafutásának befejezését is fel