Hidrológiai tájékoztató, 1982
1. szám, április - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Scheuer Gyula-Tóthné Németh Ildikó: A Budakalászi-Óbudai-öblözet építéshidrológiai viszonyai
1. Az építéshidrológiai tájegység határa, 2. Mélyfekvésű belvizes vagy magas talajvízállású terület, 3. A becsült átlagos talajvízszint izometrikus vonalai (mB. f.), 4. Jellemző építéshidrológiai szelvény, 5. Jelentősebb fúrás, 6. A talajvíz áramlási iránya átlagos vízállásnál, 7. Termális karsztforráslődést négy helyen megszakítják a termális karsztforrások területén (Árpádforrás, Római fürdő stb.) kimutatott felső eocén és triász karbonátos repedezett kőzetek, amelyek sasbércszerűen kis területi kiterjedésben ékelődnek körbe. A rendelkezésre álló adatok és irodalmi közlések (Pécsi M.) alapján az öblözet korára és kialakulására vonatkozóan megállapítható, hogy az is hasonlóan a kelenföldi öblözethez, földtanilag nagyon fiatal. A mai helyzetet és állapotot a felsőpleisztocénban és a holocénban lezajlott földtörténeti események alakították ki. Döntően a Budai- és a Pilisi-hegység keleti részén az öblözet területén történt süllyedés és ennek következtében megjelenő Duna eróziós és akkumulációs tevékenysége játszotta ebben a főszerepet. A közelmúlttól kezdve pedig az emberi tevékenység is jelentős változásokat eredményezett, amelyek bizonyos természeti természeti folyamatok és adottságok megváltoztatását okozták (folyószabályozás, feltöltés stb.). Az öblözet peremi részei mentén — egyes szakaszokon — magasabb szinten további Dunateraszok is megtalálhatók, jelezve azt, hogy a folyó korábban az öblözet mai állapotának kialakulása az óholocén előtt — középső és felsőpleisztocén — is végzett eróziós és akkumulációs tevékenységet ezen a területen. Ebből az a következtetés vonható le, hogy az öblözet — a hegységi területek szakaszos emelkedésével ellentétben — időszakosan süllyedő mozgást végzett a hegység peremi törésvonalak mentén. Ennek következtében a Duna esetenként megjelent e területen és lerakta üledékeit, jelentősen lepusztítva a korábbi időszakokban felhalmozódott üledékanyagát. 3. Építéshidrológiai viszonyok A Budakalászi—Óbudai öblözet építéshidrológiai szempontból olyan egységet képvisel, amely a dunai üledékek elterjedési területe. Keleti oldalán teljes hosszában érintkezik a folyóval, ezért a talajvíz elhelyezkedését a Dunával párhuzamosan 600—800 m-es sávban a mindenkori folyóvízállás és annak tartóssága határozza meg. Az építéshidrológia tájegység nyugati oldalán — a Dunához hasonlóan — teljes hosszában a magasabb felszínű domborzati (hegységi) területtel érintkezik, mely ugyancsak jelentős hatást fejt ki az építéshidrológiai viszonyokra. A tájegység egészére vonatkozóan megállapítható, hogy a vízföldtani adottságokat az említetteken túlmenően a dunai alluvium szélessége is befolyásolja. Azon a területszakaszon, ahol a tájegység nyugat felé kiöblösödik (Budakalász, Óbuda térségében), a vízföldtani viszonyok alakulásában az előzőekben említett kettős hatás a jellemző. A Duna fő, döntő befolyásoló szerepe pedig ott mutatkozik meg, ahol alluviuma keskeny sávra korlátozódik, illetve ahol a hegység pereme azt megközelíti (Szépvölgyi út környéke). A 2. ábrán közölt vízföldtani szelvényekből látható a Duna leszívó hatása a talajvízre, az építéshidrológiai tájegység egész területén, a talajvíz szintje a folyó felé esik. A vízáramlás iránya tehát keleti. A talajvíz szintjét, mozgását, áramlási irányát jelentősen módosítják még a vízföldtani tájegységet behálózó patakok és belvízlevezető árkok (Aranyhegyipatak, Mocsáros dűlő, Római fürdő árkai, Hévízi árok) is, amelyek mint helyi erózióbázisok — átlagos talajvízszín esetén — maguk felé irányítják a talajvíz áramlását, tehát különböző mértékű depressziót okoznak. Maximális talajvízszín esetén, a már jelzett parti sávban, a folyó visszaduzzasztó hatása érvényesül a talajvízre, jelentős mértékben megemelve annak szintjét. Ugyanakkor a hegységperem felől érkező, ugyancsak maximális talajvíz a hegységperemi területsáv alatt emeli meg a dunai alluviumba mozgó talajvíz tükrét. A két irányból (kelet és nyugat) érkező maximális talajvíz egy mélyebb, teknőalakú vízfelszínt eredményez. A tartós dunai LMV — abban az esetben, ha a belé torkoló patakok nem rendelkeznek elzáró műtárggyal — több km-re is visszaduzzaszt a patakokba, megemelve annak vízszintjét és így környezetében a talajvíz tükrét is. A jellemző fúrásadatokat az 1. táblázat tartalmazza. 1. ábra: A budakalászi—óbudai öblözet áttekintő helyszínrajza az építéshidrológiai adottságok feltüntetésével