Hirnök, 1843. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)

1843-09-17 / 74. szám

74. [37.] szám. A Hírnök kinevezései*, hivatalos tudósitások, honi és külföldi politicai hírek, mindennemű statisticai adatok, pénzkeret, piaczi árak , dunavizállás és min­denféle hirdetmények minél gyorsabb közlésé­vel ; — a Századunk terjedelmesb politicai s ro­kon tudományu értekezésekkel, a Kis futár litera­túrai művészeti és közéletbeli jelesebb tünemé­nyek találmányok és intézetek ismertetésével­­ foglalkodnak főképen. HÍRNÖK September 17.1843. Szerkeszti s kiadja Balásfalvi Orosz József. Megjelennek e lapok minden vasárnap és csütör­tökön. Előfizetés 12-ik félévre postán 6 fr. 48 kr. p., helyben boríték nélkül 0 fr., borítékkal 6 fr. 12 kr. Előfizethetni a szerkesztőségnél az irgal­ma­s­o­k átellenében a 245. sz. ház Iső emeleté­ben, Pesten Wéber Józsefnél a Tudakozó intézetben, kinél a hirdetmények s a szerkesztőséget illető egyéb közlemények is elfogadtatnak. Minden nem-hivatalos leveleknek bém­entes beküldetése kéretik. Jelentjük a t. ez. közönségnek, hogy a többektől nyilvánított kívánságnak megfelelni akarván, lap­jainkra oct. 1-sejétől dec. végéig ismét elfogadjuk az évnegyedi előfizetést, postán 3 frttal 24 krral, helyben boríték nélkül 3 frttal p. p. JL szerit. Tartalom. Magyarország. Kinevezések. Országgyűlési közlések. A Főtiek 5 — Dikei üléseinek részletei; a 44—46 orsz. ülések mind­két táblai tanácskozásának folyama: görög n. egy. vallásunk iránti törvényjavaslat; bűnt. rendsz. munkálat további vizsgálata. Ke­rületi ülések (55 és 56). Tudósítások Tolna és Pest m­egyékbül. Austria. Hadseregi változások. Nagybritannia. Franczi­­a­orsz­ág. Az angol királyné honába visszatért. Spanyolor­szág. Az u­j kormány n. Britannia és Németalföld által elismerte­tik. Törökország. Kis futár. Somorjai levelek. Hirde­tések. Magyarország­. . cs. s apost. kir. Felsége a fiumei váltó kereskedő törvényszéki elnökségre és tengeri consulságra P­r­i­v­i­t­z­e­r Ignácz kormányszéki ülnököt. —Pauer Károly tör­vényszéki ülnököt pedig, a fiumei kormányszék ülnökévé legkegyelmesben kinevezni méltóztatott. Ő cs. s. apóst kir. Felsége a pesti k. egyetemben a bá­romorvosi tanszéket Zsamál Vilmos orsz. báromorvosra ruházni legkegyelmesben méltóztatott. A nm. m. k. udv. Kamara a selmeczi, klaki és újbányai erdökerületekbeli egyesült erdészhivatal szabályozása kö­vetkeztében : a selmeczi k. erdömesteri hivatalra Rom­­bauer Emil eddigi erdöfelügyelőt, a k. erdészhivatali szám­­vivőségre Seyffert Eduard ottani erdészhivatali írnokot, ennek állomására pedig Ocsenás József ugyanottani er­dőkerülőt s kiaki ideiglenes erdészt, továbbá a woszinczi erdészségre Pro­ts­eh­el József gyökiczi ideiglenes er­dészt, az újbányai erdészségre Steiner Ignácz körmöczi erdészhivatali írnokot, a kliniki erdészségre Szladkay József szkleni erdőkerülőt, s a broodi erdészségre Hasz­­linger Vincze libellini erdészt, az ekép megürült libellini er­dészállomásra pedig N­e­u­b­e­h­­­e­r Pál beszterczebányai er­­dészhivatali első írnokot, s Melchiori Lajos fokozatos előléptetése által megürült beszterczebányai másod-irnok­­ságra Ma­k­o­vi­c­z­k­i József kliniki ideiglenes erdészt; végre a Steiner Ignácz előléptetése által megürült körmöczi erdészhivatali irnokságra S­t­a­h­l Ferencz újbányai helyettes erdészt kegyelmesen kinevezni méltóztatott. Országgyűlési közlés. A nmlgy FORR. f. h. 5kei üléséről bevégzetnek jelenlett tudósításhoz pótlólag még e két főérdekű szónoklatot ad­juk. A helvet vallásunk főhivatalnoka, ugyanis a módosítási indítvány iránt a kép nyilatkozott, hogy mi annak első pont­ját illeti, örömest hozzájárul, annyival inkább, mivel maguk a Karok és Rendek üzenetekben elismerték, hogy a lé­nyeges különbség a KK. és RR. és a FöRk közt csakugyan­ezen pontban áll. Mi a javaslatnak második részét illeti, észrevételei előadását akkorra tartja fen a nm. szónok, miu­tán a formalitásokról szólandott. A­mi már ezeket illeti, foly­tató, kettő áll előttünk, egyik a KR. és RR-é, a másik a mó­­dosítvány. Meggyőződése szerint ezeknek egyike sem nyug­tatja meg a nm.­szónokot, de ha még­is a meggyőződéséhez legközelebbit kívánja elfogadni, kénytelen kinyilatkoztatni, hogy ez a RR. által javaslott mód jobban kielégíti. De mi­után örömest közelít, hol lehet a módosítványra aggodal­mait előadja. Első aggodalma ugyanis abból áll, hogy ezen vélemény szerint az, ki átmenni kíván, az illető törvényha­tóság elnökénél tartozik magát jelenteni, az elnök tudósítja arról az illető lelkészt, hogy azon ember átmenni akar szab neki időhatárt, melly azon naptól kezdődik, mellyben a lel­kész által kihallgattatik, a kihallgattatás a lelkészre van bizva, következőleg a határidőnek meghatározása is, a lel­kész tehát egy hónap, két hónap, sőt tiz hónap múlva is a kihallgatást halogathatja. Második aggodalma a nagymagos szólónak inkább a stílust illeti, mert úgy hiszi, valóság­gal az indítványoztatott, hogy azon lelkész semmibe se ele­gyedhessék, mint abba, hogy megtudja azon egyéntől, hogy át akar-e menni vagy sem, de semmi kérdésbe, hogy mi okoknál, mi tekintetnél fogva kíván át­menni. Ez nincs tisz­tán kifejtve az érdeklett indítványban. Továbbá az monda­tik, hogy a lelkész kihallgatja az illető egyént két tanú előtt: ki választja azon tanukat? a lelkész; ekkor az átmenni kí­vánó eléggé biztosítva nincs, következőleg, mivel az nincs tisztán kifejezve, sőt inkább a szerkezet szerint úgy látszik, hogy azon két tanút a lelkész tetszése szerint fogja válasz­tani, abban megnyugvását szinte nem találja a nm. szóló. További észrevétele az, miszerint az mondatik, hogy a lel­kész adja ki a bizonyítványt; tehát ha a lelkész nem adja ki a bizonyítványt, arra semmi sanctio nincs, vagy ha volna is, ha a lelkész megbüntettetnék is, az még elég nem volna, mert ha meg is büntettetik a lelkész, az illető egyén mégis hátratétetik czéljának elérésében s lelkiismeretének meg­nyugtatásában, s igy nincs más mód, mint azon két tanúnak a bizonyítványt kiadni ; azon esetben, ha a lelkész azt tenni nem akarja, a két tanú bizonyítványának épen olly erővel kell bírnia, mint a miilyennel birt volna a lelkész bizonyítvá­nya. De legfőbb észrevétele a nm. szónoknak az­ 0 Felsége által gyakorlandó, felügyeleti jogra nézve van. Ő Felségé­nek e jogát nem kívánja kétségbe vonni, s azt tartja, hogy azt senki sem kívánja. Ő Felsége, midőn koronáztatása al­kalmával megesküszik, arra is megesküszik, hogy a törvé­nyeket nemcsak maga fen tartja, hanem mások által is fen­­tartatni kívánja, s mivel ő Felsége minden decretum elején, mellyel a törvényt sancsionálja ugyanezt ígéri; következőleg az kötelessége is ő Felségének, azt neki kötelességévé az ország alkotmánya teszi. Minélfogva kétségbe vonni nem lehet, hogy ő Felségének fölügyeleti jogának kell lenni mind­azokra, miket a törvény szab. De fussuk át a corpus jurist, nevezetesen az újabb törvényeket, s látandjuk, hogy ő Fel­ségének ezen fölügyeleti joga, —mellyel egyik törvényre sem lehet kétségbe hozni — különböző, neveztesen, mi a privát törvényeket illeti, e részben ö Felsége másokra bízza azon törvények megtartását, és csupán a legfelsőbb főügye­letet tartotta magának fen és sententiának publicaliója elött nem kell felküldeni a dolgot, nem ö Felsége publicálja az ítéletet, hanem a biró, s ha a biró hibázott, ő­felségének fen­­marad joga, hogy a bíróságnál kédész legyen. De vegyük fel, mond tovább a nm. szónok, a statáriumot: valljon a sta­­tariális ítéletet végrehajtása előtt kell-e felterjeszteni, hogy formasága megtartatott-e vagy sem? a szóló az ellenkezőt tudja, hogy ugyanis ő­felsége az ítélet végrehajtását meg­engedi, s csak azután terjesztetik fel a jegyzőkönyv, és ha feltesszük, hogy a bíró hibázott, és hogy az büntetést érde­mel, megbüntettetik-e a bíró, azt mindnyájan t­udjuk, kik az országot ismerjük. Mire nézve nem látja okát a szóló, miért kelljen a jelen esetben is ő Felségének felügyeleti jogát úgy gyakorolni, hogy azon szegény egyén, ki talán a formalitá­sokat nem tudja, mivel a törvényt nem érti, büntetessék az­által, hogy czélja elérésében hosszabb ideig gátoltassék, mi­ért is nem gyakorolhatja-e ő Felsége felügyeleti jogát úgy, hogy azon egyén — ha formalitásokban esett is hiba — meg­győződése szerint menjen át más vallásra; az pedig, ki a formalitásokat nem tartotta meg, ő Felsége által kérdésre vonassék és mennyire a törvény kívánja, meg is bün­­tettessék.Harmadik része volt az indítványnak, melly a vi­­sszonyosságról szólt. Amennyire kivehető, mond a szóló, két okból kívántatik, vagy nehezíttetik inkább azon viszo­nyosság,­ls, hogy a formaságok azért hozattak, miszerint a könnyű átmenetei, visszalépés stb. által a vallásosság ne szenvedjen. A szóló úgy vélekedik, s reméli, ebben az in­dítványozó gróf is egyetért vele, hogy a statusnak köteles­sége azon lenni, hogy a protestáns is szinte olly vallásos legyen, mint a catholikus, s hogy a vallásosságot mind a két felekezetben, mennyire lehet fentartsa, s ezen tekintetben a szólónak is a viszonyosságot kívánnia kell. S miután felho­zatott, hogy a törvénynek minden vallásos felekezettel an­nak valláselveihez képest kell bánnia, megvallja, hogy a protestáns ugyan megengedi az átmeneteit és nem nehezíti, a nélkül azonban, hogy azt különösen szeretné, minthogy meg van győződve, hogy vallása legjobb. Ez ellen azonban nincs mondani­valója, csak kéri mindazokat, kik ez elvből kiindultak, hogy midőn más pontra kerü­l mh­b a tárgyalás, ezen elvbeli viszonyosságot ott is megtartsák. Előadását avval fejezi be a nm. szónok hogy csak azon feltételek alatt fogadhatja el az indítványt, mellyek felhozott aggodalmait elenyésztetik. — Ugyanezen a méltóságu szónok egy nm. püspöknek beszédére vonatkozólag tett előadása következ­tében ismételve illykép szólalt föl: Bocsánatot kérek, hogy másodszor szólalok fel ezen tárgyban, melly mint már ő cs. k.Főherczegsége bölcsen meg­jegyzé annyiszor állott sző­nyegen ezen tábla előtt és mellyben alkalmasint már a múlt országgyűlésen elmondatott mind az, mi e tárgyban elmon­­dathatik, mint ezt a mai és tegnapi tanácskozások bizonyít­ják, mellyekben én igen kevés újat találtam vagy mi­nt mon­datott is, a dolog lényegét nem találta. Csupán azért szó­­la­lok fel, minthogy a tegnapi napon két részről olly kije­lentések történtek, mellyek személyesen érdekelnek, és mellyek következéseit szemeim előtt tartván, nem óhajtanám, hogy azon értelemben vétetnének , mellyben látszanak talán jövendő tanácskozásainknak is zsinórmértékül szolgálhatva vétetni, — az első idéztetés történt egy megyés püspök ö­nm. által, ki által idéztetni mivel személyét mélyen tiszte­lem, dicsőségemnek tartom, ő nuga ugyanis pár szavaimat, mellyeket a múlt országgyűlésen mondottam, méltóztatott idézni, t. i. hogy én mindazon tiszteletem mellett, mellyel hazám s fejedelmem iránt tartozom, mégis lelkiismerete­met magaménak tartom. Ezen mondásomat én mondot­tam, s most is állítom; egész éltem, minden vagyonom és lelkitehetségem hazámnak és Fejedelemnek van szentel­ve, lelkiismertem az enyim ; azért az istenemnek számo­lok, azonban emlékeztetem a nagyméltóságát, hogy én ezt akkor mondottam, midőn az átmeneteiről volt szó, s igy ezen kiejtésekből más következéseket hozni nem lehet. Tovább megyek mi talán ő amagának kedvezőbb lesz, és azt is állítom, hogy tökéletes meggyőződésem az, hogy a tör­vényhozás egyik vallás dogmáira következéskép vallásom­nak dogmáiban is nem avatkozhatik, s azokra nézve tör­vényhozás nem létezhetik. De ebből nem bátorkodom kö­vetkeztetni azt, hogy a vallásról a törvényhozás ne intéz­kedjék, hogy a törvényhozásnak némelly körülményekben intézkedni ne lehessen. Minden olly országokban, hol több vallások vannak, hol több érintkezésbe jönnek egymással, ott a törvényhozásnak kötelessége, hogy ezen érintkezé­seket ne bízza magukra a vallásokra, mert az így kelet­kezni kellő tusa gyűlölséget szül a felek között, hanem kelt törvény által úgy intézze a dolgot, hogy sem az egyik, sem a másik vallás sérelmével ne történjék, és így azon mondásomat ezen értelemben kívánom vétetni, azt is kí­vánom nyilatkoztatni, hogy ha — mit feltenni nem kívánok — Magyarországnak törvényhozása lelkiismeretemet, val­lásom dogmáit sértené, és én a hozandó törvényt lel­­kiismeretemmel, dogmámmal nem tudnám egyeztetni ak­kor is, bár törött szívvel inkább kimennék hazámból, hogy sem a törvényt megszegném. Második kijelentés történt egy általam szinte igen tisztelt tag által mire nézve két szóló már némelly argumentumokat előadtak. Azokat ismételni nem akarom, csak azt kívánom ezek mellett még röviden meg­jegyezni, hogy én semmi következetlenségbe nem estem, midőn nyíltan a múltra nézve a reversálisok eltörlésére nyi­latkoztam; s mégis, ha ezen véleményemtől a többség által elültetném, a módosítványt fogadom el, mert vannak olly dolgok, mellyeknek az országgyűlési teremekbeni minél­­előbbi elvégzését a jó hazafinak kívánni kell; ezek kö­zé sorolom én a jelen tárgyat is. Ezen tekintetből mentem ki, s ha némi nemű áldozattal is történt az, hogy hozzá­já­rultam olly véleményhez, mellyel tökéletesen pártolni nem tudok, onnan történt, hogy ezen teremből, s ezen ország­gyűlésből, ezen nem igen kedves tárgy minél előbb men­jen ki, mit minden jó érzésű hazafi bennem nemcsak mél­­tányoland, hanem valóságos hazafiuságnak fog tekinte­ni.— Ezen előadásra az említett nagyméltóságu püspök következőleg válaszolt. Én ő excájának mai országgyű­lési nyilatkozatát nemcsak félre nem értettem , sőt inkább azt mai magyarázatával s consequentiáival együtt magam­ra is alkalmazva egész kiterjedésében elfogadom, csupán ő excájának azon mondására van észrevételem, hogy ő excája, ha a polgári törvény lélekismeretével ellenkeznék, hogy aziránt itthon engedetlen lenni ne kényteleníltessék, kész volna inkább hazájából kivándorolni. Ez ugyan ren­den van egyes személyekre nézve, s ezek illy körülmé­nyekben jobbat nem lehetnek, mintha maguknak olly hazát keresnek, hol istenüket legjobb meggyőződésük szerint imádhatnák; de mi történnék ott, hol a polgári törvény milliomok, vagy egy egész nemzet lélekismereti jogait erőltetné? mi történt volna az első századokban a keresz­tényekkel, kik a római birodalom határi közt mindenütt üldözve, zaklatva nem találhattak volna az akkor ismert világban olly menedékhelyet, hova Roma sassai nem ha­tottak volna? mi történt volna Franczhonban, hol a con­vent az atheismust proclam­álta s minden cultust, a katholi­­kusokét úgy, mint a protestánsokét megszüntette? Én azt tartom, hogy illy szomorú helyzetben a keresztényeknek nincs mást mit tenniök, mint tűrni, szenvedni, balsorsukat Is­tennek panaszolni, s­őt kérni, hogy közelítse a napot, melly­ben a törvényhozó átlássa önigazságtalanságát, szüntesse meg lélekgyötrő törvényét, s tegye magáévá azon nagy igaz­ságot, mellyel a mi törvénykönyvünk eme szavakban olly bölcsen fejez ki: ,,non valent statuta, quae finit de salute animarum‘.— „Lex contra legem divinam nec populi assensu, nec consuetudine diuturna est valida.“ — (A m. FORRK sept. 6. és 7ki üléseinek folyt.) E két ülés tárgya , mint már tudva, az átmenetei volt. Azon jeles nyilat­kozatok közül, mellyek e tárgy érdemében tartattak, követ­kezőket vélünk főkép kiemelendőknek. Egy m. b. ekép nyi­latkozott: Kétségtelenül érzi mindenki közöttünk, hogy az átmeneti kérdés a vitatás alatti vallásos tárgyak leglényege­sebbje, legfontosabbja, s ennek mi módoni megoldása lesz próbaköve annak, „mennyiben ismeri el a jelen­t­hozás a különbféle vallásbeli felekezeteknek, békekötések szente­sítette jogegyenlőségét, mennyire méltányolja a kölcsönös­ségnek minden hitfelekezetek által egy iránt igénylett elvét, s mennyire képes vagy akarja megóvni a lélekismeretnek szabadságát, az igazi vallásosságnak ez egyedüli és legbiz­­tosb palládiumát.“ Érzi bizonyosan azt is mindenki közöt­tünk, hogy e kérdésnek ezért időszerű elintézése által, az egész vallásbeli ügy más alakot öllend magára ; legyen csak egyszer viszonosság mellett szabad, vagy csak kevésbé is korlátolva az átmehetés, s azonnal elvesztik a reversalisok rémalakjukat; választhassa csak minden, ki bizonyos élet­

Next