Hirnök, 1844. január-december (8. évfolyam, 1-104. szám)

1844-12-03 / 96. szám

96. szám. O­K December 3. 1844 A Zlirnek kinevezések, hivatalos tudósítások, honi és külföldi politicai hirek, mindennemű statisticai adatok, pénzkeret, piaczi árak, dunavizállás és min­denféle hirdetmények minél gyorsabb közlésé­vel; — a Századunk terjedelmese politicai s ro­kon tudományu értekezésekkel, a Kis futár litera­túrai , művészeti és közéletbeli jelesebb tünemé­nyek, találmányok és intézetek ismertetésével foglalkoznak f­őképen. ~--------------------------jj---------====. Szerkeszti s kiadja Balásfalvi Orosz József. Megjelennek e lapok minden kedden és pénte­ken. Előfizetés­e 15-dik félévre postán 6 fr. 48 kr. p., helyben boríték nélkül 6 fr., borítékkal 11 fr. 12 kr. Előfizethetni a szerkesztőségnél Hófehér­­utczában a 21. sz. a. ház udvarra eső lső emeleté­ben, Pesten Wéber Józsefnél a Tudakozó intézetben, kinél a hirdetmények s a szerkesztőséget illető egyéb közlemények is elfogadtatnak. Minden nem-hivatalos leveleknek bérmentes beküldetése kéretik. Sz* Több oldalról! tudakozások következtében van szerencsénk a Hírnök és Századunk t. cz. pártolóit ezennel előlegesen ez ikerlapok ára felett tudósuli, melly jövő új esztendőtől kezdve félévenkint h­elyben boríték nélkül 4 fr., borítékkal 4 fr. 12 kr., postán 4 fr. 48 kr. p. p. leend. A lapok belső, a mostani körülményeknek megfelelő elrendezése iránt az annak idején megjele­nendő programmára utasítjuk a t. olvasó közönséget. Szerk. Tartalom. Magyarország. Pozsonyi újdonságok. Megyei tudósítás. Tolna. Vegyes közlemények. Budapest. Sel­­mecz. Kőszegi posztó­­s gyapjuszövetgyár. A pesti czukorgyár­­egyesület alapszabályai. Figyelmeztetés a honi gyám­okokhoz, ipar­­űzőkhöz és honi iparművekkel foglalatoskodó kereskedőkhöz. Ér­dekes levelek a honi ipar ügyében. Mérsékleti egyesület Nagy-Di­­vinán. Munkács. Ausztria. Nagybritannia. Francziaor­­szág. Spanyolország. Németország. Amerika. Kis futár. Közlemények Ponori Thewrewk József utazásnaplójából. Hirdetések. Magyarország. Pozsonyi újdonságok. Pozsony, dec. 1. Már akár malitiából, akár a gyön­gédség legparányibb részében is szűkölködő együgyüség sugalmából történt, el nem mulaszthatjuk legszigorúbb meg­rovás vesszejével kikelni egy a német szinlapon olvas­hatott jelentés ellen, mellynek tartalma következő vola: egy hátramaradt országgyűlési tag (úgy hisszük az alsóbb ré­giók sorából­ minden készpénzét, 35 pártot elvesztvén, kéri a feltalálót, hogy ezen összegnek hacsak felét is szol­gáltassa vissza, hogy legalább mehessen el Pozsonyból. Ha a történet való, mit vajon s könyörület értelmével fogad­nánk, a kérdéses hirdetményt nem volt mód máskép , ille­delmesben szerkeszteni? ha nem az, akkor természetesen nem egyéb vastag satyránál, mit szerzőjére önmaga a gyön­­gédtelen tény eléggé visszasujt. Megérdemli, hogy ha még tud, minden nemeskeblü, valódibb érzelműért piruljon.— Volt itt egy özvegynőnek derék szorgalmas leánya, kit azonban egészséges korában a kényelmes anya túlságos munkával elhalmozván, a szülőtisztelő leány csakhamar asz­­kárba esett s minapában elhalt. Az anya most őrülten jajve­­székel, de melly tápláló gyermekét életre visszahívja, nincs szó a néma sircsarnokban. Nem leendett-e jobb, azt élve megkímélni? Siralmas, de hathatós példa minden illy szü­lőkre nézve, miszerint aggkoruk jövendő gyámolóit, egyet­len kincsöket emberbarátibban megbecsüljék. — Városunk mellékén czigánycsoportok telelnek. Minap egy illy csapat a városban mulatván, a Lőrinczkapu mellett közülök hirte­len két férfi összezördült, s hatalmas ökölcsapásokkal esett egymás ébenszin arczának. S ime e pillanatban komoly lép­tekkel s földre szegzelt anda tekintettel előbukkan egy vá­rosi poroszló, kit mihelyt a verekedő czigányok nagyobbika észreven, a legsimább, minden szenvedélyből kivetkezett arczvonásokat bámulatos ügyessséggel váltván, harczelle­­nének kezét megragadó, s annak nyakába nagy hévvel min­den nézők csodálkozására borult, s már azt gondolok, hogy egy antropophagosi jelenetet idézend elő, midőn a nyakpi­szok közül kidugott éjpofa vigyorgó bűmosolyát a rásütött napsugárok még inkább eltorziták. S ki tagadná most, hogy komoly auctorisnak csakugyan nincs szokatlan hatása. — Ép ez este egy életunt nő panaszkodott társnéja előtt férje ritka kegyetlenségéről, s jeremidjál: „kedvesem, vagy fela­kasztom magam, vagy Dunába ugrom“ szavakkal végezvén, a ház belsjébe suhant. Szegény Duna! mit ártottál te, hogy életvesztési módul használtassál, holott gazdag életerekét kellene tiszteltetned hazánk jólétének. Pozsony, dec. 2-án. A tegnapi nap ismét ragyogó példát nyujta a pozsonyi lakosok közszellemének nagy­szerűségéről életbehozásánál olly közhasznú vállalatnak, melly részletes­ leírást igényelvén, Századunk jövő számá­nak hasábjaiban körülményes leírást nyerend. Jelenleg csak annyit említünk, hogy tegnap 11 órára, az itteni polgári ca­­sinóban gyűlés hirdettetvén, valamelly nagyszerű vállalat létrehozása végett, a lakosoknak előkelőbbjei nagy szám­mal megjelentek, s többnyire csak ott hallván legelőször a tervnek részleteit, midőn annak kivitelére 300,000 pengő forintnyi tőke szükségesnek mondatott, azonnal aláíráshoz fogtak, s egy óra le­folyta előtt a megkívánt roppant sommát mintegy 30.000 forinttal túlhaladták, több jelen nem levők nevében pedig olly nyilatkozatok létettek, hogy talán másnap ismét hasonló sommát jegyezni lehetett volna. Quid ad haec, édes uraim, kik mindig és mindenütt csak halotti éneket kintornáztak a föléledő magyar műiparnak és közre­­munkálásnak? — De mint mondok, erről majd többet jövő lapjaink számában. Elnöklő első alispán ur a számosan egybegyült Karokat és Kendeket szívesen üdvözlé, előadván: mikép e rendkívüli közgyűlés az országyülési követek tudósításainak tárgyalá­sa végett jön a Karok és Rendek által eleve kitűzve, ennél­fogva azt ezeknek felolvasásával lenne szükséges megkez­deni . — felkelt azonban táblabiró Sztankovánszky Imre ur, és a megye köz sajnálata s fájdalmára elhunyt Csapó Dá­niel táblabiró urnak jeles tulajdonait és fényes érdemeit e következendő tartalomdús beszédében emelé ki: „Tekintetes Karok és Rendek! Ismét összegyűltek, hogy intézzék a közügyeket. De fájdalommal nélkülöznek jelenleg tanács­teremükben egy férfiút, kinek a közdolgok folytatásában higgadt nyomatékos ítéletére figyelmezni, és minden köz­állapot iránt szilárd komoly szándékkal párosult buzgalmán, biztos tanácsán és sikeres eszközlésein megnyugodni évti­zedek óta megszoktak. Ez életbölcs férfiú, e­meleg ember­barát, e békebelü hazafi, e munkás a közjónak élt, és feje­delme, hazája iránt tántoríthatlan hüségü honpolgár, mint közülünk kiki mélyen érzi, Csapó Dániel volt! Sajnos meg­­illetődéssel látjuk most e teremben üresen álló székét, melly­­röl tanácsa minket olly sokszor vezérlett, szelleme olly sokszor meghatott, lelkesített. Közveszteség, közgyásznak napja volt e megyére nézve 1. évi augustus 5-dike, mellyen e rövid betegség után Pesten váratlanul múlt ki szelíden, mint élt, e világból. De közös és hazaszerte nyilatkozik a részvét is, és a méltó sajnálat halálán, melly szép és üdv­teljes életének 66 év múlva is korán vete véget, tekintve közhasznúságát és a buzgó közóhajtást, melly azt a leg­hosszabb időre szerette volna terjeszthetni. Szerényen hallgatnom kell itt a keservről, melly tisztelt családi körét az ő halálával érte ; mert annak mértékét hátrahagyott évei­nek mély és gyöngéd érzelmük szerint kifejezni sem tud­nám. E helyen tehát csak a nagy közveszteséget érintem, melly Csapó Dániel gyászos elhunytéval főleg e megyét, de méltán mondhatni a hazát is érte! Utolsó útját is, mellyen őt a kérlelhetlen sors meglepte, nem országos ügynek szen­telte-e? hogy a magyar gazdasági egyesületnek, mellynek egyik lelkes alapitója, egyik legbuzgóbb éltetője ő volt, egy­szersmind egyik fáradhatlan elnöke is, nemzeti alapot, állást és emelkedést szerezzen a törvényhozás utján, mélyen érez­vén­­, ki az iparos okszerű mezőgazdaság téréin is annyi érdemmel és sikerrel ösztönző példakép működött, mélyen érezvén, mondoad ő, hogy olly nemcsak közhasznú, mint inkább közszükségű intézetet földmivelő hazánk káros há­tramaradás nélkül továbbá nem nélkülözhet. És ezenkí­vül is nem van-e e szerényen és legbuzgóbb, leghatályosb részt tanáccsal, munkával, bőkezű pénzáldozattal minden közvállalatokban, mellyeket utóbbi időkben az egyesületi szellem a haza fölvirágoztatására keletkeztetett? Igenis, ő mindazokban példásan elöljárt, mert nem volt lelkének for­róbb, édesebb vágya, mint az, hogy a drága hon föl viruljon, mellynek ő olly hű, és munkás, olly magas érzelmű és pél­dás, olly erényes és polgári kötelességeit szentül betöltő fia volt, miilyenek ha volnának csak ezerek, vajmi hamarább magasra földicsőülne édes hazánk! Nem volna pedig továb­bá e helyen szükséges világító szövétneket gyújtanom Csa­pó Dánielnek e megye iránti roppant érdemei fölött, miután azok a t. Karok és Kendek előtt nem annyira ismervék, mint elismervék és 30 s annyi év óta teljesen méltatvák. De a mi kedves előttünk, szeretünk arra visszaemlékezni, és há­lás indulatunk az érdemnek örömmel nyilvánítja hódolatát. És azért, ámbár az é­lett- és érdemdús életének részleteit teljes és hozzá illő méltó rajzban előtüntetnem sem idő, sem alkalom nem engedi, annak főszakaszait legalább rövid, és csak egyszerű vonalakban érintenem szabad legyen. Mint egyik hadi lisztje a haza védelmére e megye részről 1805. évben fölkelt nemes seregnek bátor lélekkel teljesítene ő a hon védelmében nemesi kötelességét. Később a bekövetke­zett béke napjaiban csakhamar kitűnt a megyék nemes jel­leme és derék egyénisége mellett jeles észtehetsége, tudo­mányos szép miveltsége, igazságérzete, szilárd alkotmány­­­szerüsége, mellyet ö, rendületlen hűséggel megőrzött; kitűnt szép lelkű idének fövonása az eleven tettes jóakarat és áldott életeé a soha nem szűnő példátlan munkásság; e kettőnek nyomán pedig ügyvezérlő és bevégző szerencsés tapintata úgy, hogy több, és több legfontosb állapotban meg­­bizatnék, és mint a béke és szeretet emberéhez , hozzá for­­dittatnának a legszámosb ügyek, mellyekben egyeztetése volt szükséges a feleknek, mert a barátságos egyeztetésben ő remeklő mester volt senkitől felül nem múlva; mi olly annyira lelkületébül folyt, hogy valamint hozzá nem fért ha­rag, bosszú és gyűlölet; úgy illy szenvedélyek és a viszál­­kodás szikráit az ő tiszta lelkűidének kifolyása másoknál is, kiknél közbejárult, sikeresen eloltotta. — A béke mü­­ve képen hány családi osztályt eszközlött ö, és hány egyéb ügybajt intézett el a feleknek közös megelégültökre ezek­nek iránta viseltetett osztatlan bizodalmuknál fogva? és a szeretet műveképen, csupán azon jutalomért, melly a jólét öntudatából származik, hány nemes árvát ápolt és nevelt­e fel, kik épen ezen nevelés alapján most polgári állásukat méltán neki köszönik. — Csapó Dániel annyi jeles tulajdo­nai és a megyének tett annyi hasznos szolgálatai és érdemei nem kerülhették el a megyei Rendek hálás méltatását, és ezeknek inkább öregbedő bizodalma­s óhajtásuk, hogy a tisztelt férfiú jeles tulajdonai minél inkább halhassanak a közjó eszközlésében, őt az 1827. évben a megye első alispánjává megválasztotta. Megválasztatott , azután ismét a következett lisztujitáson lelkesült osztatlan közbirodalommal. —­ Mikép hatott pedig­­ évek folytán e hivatalban? mikép honosította meg a haladás szellemét a megyében, és eszközlött azzal átala­kulást, és alkotott a megyei életben uj korszakot: tudják a tekintetes Karok és Rendek, kik kor és hű munkatársai va­­lának; az ifjabb nemzedék pedig a lefolyt változatos megyei életnek azon rajzából fogja megismerni, melly az ő kor­mányzása alatt létesült intézményekben, a megye jegyző­könyvei s irataiban rejlik, és onnan fejleszthető. — Igen Csapó a haladás embere, hive, szívvel lélekkel óhajtotta a közhazának, és ebben legközvetlenebb ezen nemes me­gyének, mellynek javát díszét lelkesedéssel mindig szivén hordozta, előmenetét és emelkedését; mi hogy erőszak nélkül törvényszerű és alkotmányos utón valódilag történ­jék is, és következzék, arra mindent, mi tőle függött vagy telhetett, megtenni el nem mulasztott, semmi előfizetéstől, áldozattól nem vonakodott, így vélt­e mint hazafi, igy mint megyei elöljáró megfelelni, és teljesen meg is felelt ál­lásának és azon feladatoknak, mellyeket az idő körülményei, a kor igényei és követelései éleibe tűztenek. Méltánylással emlékezünk vissza az ő kormányára, mellyel midőn a főispányi szék időközben megürült, egyedül vitt, és akár általánosan közigazlási tekintetben akár különösen a törvény- és igaz­ságszolgáltatási részben mindenkor teljesen kielégítő ered­ményei, mert illyen­­ akarat és értelem által igazságosság, függetlenség, buzgalom, fedhetetlenség mellett saját fárad­­hatlan munkásságával, és ahol kivántatott, kellő erélyet is tudott biztositni.­­ Pedig nehéz idők is jövének kormánya alatt a megyére, és rendkívüli viszontagságok érték azt; egy­szer nyomasztó kenyérszűke, többször helyenkint kiütött ragályos nyavalyák, pusztító elemi csapások, a megye mezei gazdaságának fő alapját megrendítő marhavész, és mind­ezen súlyos esetekben az ö özfigyelme, éber felügyelete, és czélszerű intézkedései rögtön minden lehető segedelmet, és a bajoknak, ha meg nem szünését, legalább enyhülését eszközlötték. — És mit szóljak azon buzgalom, azon önfölál­­dozásról, mellyel ő a megyében rémiten öldöklött cholera alatt csüggedetten úgy, mint derekasan teljesítette elöljárói tisztét, és szóval, teljes, példával tiszttársait hasonló eljárásra buzdí­totta, vezérletté és az egész megyére olly iszonyú viszontag­ságnak közepette is biztos és foganatos kormányzásával jóté­konyan, nyugtatólag hatott. Ő valóban mint buzgó, megvesz­tegethetetlen és hasonlíthatatlanul munkás megyei hivatal­nok is utánzásra méltó példakép állott. Közmegegyezéssel és méltó bizodalommal kétszer küldetett a tisztelt férfiú e megye részéről országgyűlésre képviselőül, és ott kétszer tűnt­­ ki. Követtársainak szeretete, bizodalma és becsülése környezte ott, és sajnálata kisérte onnan őt haza, mit neki, midőn hanyatló egéssége miatt a követi pályáról időközileg 1834-dik évben lelépett volna, a nemzet sok jeleslejei külön emlékirattal is tanúsítottak, melly dicsőült Köleseinek Szath­­már akkori lelkes képviselőjének, a koszorús költő, a clas­­sicus írónak remek tollából folyt. Mik ha a boldogultnak igen kedvesek lehetének, Tolna vármegye is méltán örvend­­hető a kitűnő befolyásnak, mellyel részéről követe a tör­vényhozásban birt, és a díszes állásnak, mellyben Tolnának képviselőjét az egész haza szemlélte. És miután ő a hiva­talos pályáról lelépett, csalatkoznék, ki felőle azt vélné, hogy véghezvitt annyi közhasznú munkát és fáradalmai után a megérdemlett nyugalom ölébe ereszkedett. Nem szűnt ő meg akkor sem gyenge egészségének eretelésével is lélek­­erejét a közjónak szentelni, és nem tért le a cselekvés, ha­tás mindig tapodott közösvényéről, hanem azon szüntelen if­­judó, azért fogékony és a kor igényeihez simulni tudott lélek­kel, mellyet korának 66 éves súlya nem birt elaggasztani, nem roskasztani, tovább törtetve mind a megyei életben folyvást élénk és hatályos részt ven, mind pedig hazai köz­vállalatok körében szakadatlan működék olly buzgón­, hogy mint már felebb említem, élete végnapjait is egy országos érdekű ügynek áldozná. De ő bitt még, és­pedig különö­sen közérdemmel mint legkitűnőbb honi mezőgazdáinknak egyike, mert e téren is, mellyen félreismer­­etlenül alapszik sok tekintetben hazánk egyik legsajátabb rendeltetése, és egyik legfőbb, s azért minél tágabb és minél előbbi megol­dást leginkább sürgető föladata, lelkesen munkálkodott Megyei tudósítások. Tolna. (Tolna vármegyének f. év sept. 2-ik napján Szegszárdon tartott közgyűlése jegyzőkönyvéből­ *­ 4219. *) Ezen jegyzőkönyvi kivonat még od­ob. hónapban küldetett be hoz­zánk , de azt az országgyűlési tárgyak halmaza miatt mindeddig nem közölhettük ; most azonban közrebocsátjuk , tartozásunk némi részét látván az által leróva a derék férfiú emléke iránt.

Next