Melléklet 1997
1997 / 1. szám - Glatz Ferenc: Magyarorlszág az ezredfordulón
THMILItlfulYOK EZREDFORDULÓ • 1. SZÁm jét, a nyugat-európai-atlanti kultúrát tartotta. És igyekezett bennünket is ezen „szülőellenes ideológia" nevében vezérelni. Most, a Szovjetunió összeomlása, az elválasztó katonai-politikai és gazdasági zónahatárok összeomlása után hirtelen szembekerülünk a világrendszerbe való visszailleszkedés ezer éve megmegújuló gondjaival. A Szovjetunió összeomlása után nem lehet egyszerűen visszatérni a térségben az 1947 előtti modellhez. (Ez bizonyosodott be az 1990-94 közötti években.) De nem lehet kritikátlanul átvenni az elmúlt évtizedek amerikai vagy nyugat-európai közösségszervezési modelljeit sem. Részben azért nem, mert itt erősek a sajátosságok, részben azért, mert azok ott szintén gyökeres átalakulásban élnek. Ők is szembesülnek az új világrendszer kihívásaival. De nem folytatható a „szerves fejlődés" nevében az 1949-89 vagy az 1968-89 közötti társadalmi-politikai rendszer sem. (Ez most, az utóbbi két esztendőben — 1994-95 — válik világossá, Magyarországon és északkeleti szomszédainknál is.) Rendszerváltás: hogy honnan, azt még csak tudjuk, ha történészeink gonddal és gyorsan dolgoznak az elmúlt évszázad történelmén. De hová, s főként hogyan? Ezt már nehezebb körvonalazni. Informatika, globalizáció A szovjet zóna összeomlásának másnapján rászakad egész Közép-Kelet-Európára az ipari-technikai forradalom újabb hulláma, az informatika kihívása is. És az informatika közreműködésével kiteljesedik a globalizáció. Kihívás állami-politikai intézményeinknek éppúgy, mint az egyének, a közösségek számára. Minden falu, minden kisparaszti, ipari, gazdasági egység, minden iroda, dolgozószoba megmérettetik a világversenyben. A globális versenyben. Szellemet pezsdítő, akaratot edző kihívások ezek. Egyúttal kegyetlen kihívások is. Az évezredes múltra visszatekintő európai integráció mellett most szembe kell nézni egy új típusú, világméretű integrációval is. A globalizáció első eszközei, az interkontinentális termelési-stratégiai-hadi rendszerek még a századelőn alakultak ki. Mára kiteljesedtek. Az elmúlt évtizedektől kibontakozó informatikai forradalom ezen termelési és politikai, kulturális, szervező elveket világuralomra segíti. A globalizáció ezen újabb eszköze forradalmat hoz a közösség belső szerveződésében is. Fordulatot az egyén és közösség viszonyában. A közlési-érintkezési kultúra forradalma új fejezetet nyitott az emberi viszonylatok történelmében. Nemcsak a közösség politikai szervezetében, de új fejezetet nyitott az individuum és a helyi közösség, valamint a világ különböző kultúrái közötti viszony történelmében is. És új fejezetet nyitott a közösségszervezés lokális igazgatási egysége (az állam) több ezer éves történelmében is. Újra kell gondolni egyén és közösség viszonyát — mondjuk 1992 óta vissza-visszatérően. Az új ellentét a világban immár nem katonai-politikai jellegű, mint 1945 és 1992 között volt. Az új ellentét a lokális társadalmak lokális érdekei és a termelési rendszerek nemzetközi érdekei közötti konfliktusként jelentkezik. Mi a saját érdekünk? A lokális (a lengyel, cseh, szlovák, magyar, román, horvát, szerb stb.) közösségek érdeke? A rendszerimportáló társadalmi igyekezet nem bizonyult eredményesnek. Az atyáké sem, akik a keleti, a fiúké sem, akik az atlanti formák változatlan bevezetését kínálták. Az európai integráció már kialakult szervezete mennyire hozható összhangba a globális méretű integrációval? Egyáltalán, az integrációk 3-4 vagy 7-8 nagy állam érdekeit fogják követni? És a kis népek? Azon régiók érdekeit, amelyek nem mutathatnak fel nagy katonai, politikai teljesítményű államalakulatot, ki fogalmazza meg? (Mint amilyen pl. a mi régiónk, Közép-Kelet-Európa.) Akiknek képviselői nem ülnek ott a különböző „csúcsértekezleteken". Mert a cél — mi így gondoljuk —, hogy az integráció és a globalizáció kölcsönviszony legyen. Ahogy ezt másfél száz évvel ezelőtt a kor vezérlő férfiai is látták. Nem egy-egy hatalmi központ kultúrájának ráerőltetése a „közbülsők"-re. Vagy akár egymásra. Új világrend: hogy honnan, azt még csak látjuk. Ha őszintén nézünk vissza. Egyéni, közösségi életutakra. De hová? A polgár ezen kérdésére már nehezebb választ adni. Újragondolás És előretekintés Az újragondolás a múlt és a jelen elemzését kívánja. És előretekintést, kérdéseket tenni fel a jövő lehetőségeiről. Egyén, kisközösség, állam, nemzet, kontinensek jövőjéről. Kérdések állítása a jövőről, a lehetséges alternatívák felmutatása és a válaszjavaslatok megfogalmazása, keresése — ez az ezredforduló nemzedékének nagy feladata. Kutatni a világban zajló változásokat, keresni azokban a mi érdekeink lehetőségét. Nem egy-két esztendőre, de évtizedre szóló feladat. Nem egyszeri nekirugaszkodás, „feladatjegyzék", ötletjegyzék készítése. Sokéves szívós kutatás, gondolkodás dolga. Elméleti 4