História 2005
2005 / 10. szám - ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK - CSORBA LÁSZLÓ: Tél a Középtenger partjainál
Tél a Középtenger partjainál Karácsony fagy nélkül századokon át, miközben a Duna és a Kárpátok tájain a novemberi ködből és esőből lassan kikristályosodott az első hó, az iskolapadokban görnyedő latinista kisdiákok a verseiből ércnél maradandóbb emléket alkotó költőtől tanulták, milyen is a mediterrán tél. „Nézd a Soraetet! nézd, magas orma hogy ragyog fehéren! roskad a hó alatt, és nyög az erdő, és a fagyban a folyamok vize mind beállott. Fűts hát, hadd oldja vad szigorát a tél, füts jó keményen!s hozd ide kétfülü kancsódat és tölts bőkezűbben, óh, Thaliarchus, a legjavából!” (Horatius: Thaliarchushoz Ford. Szabó Lőrinc) A Soratte (erre puhította a keményen kattogó latint a lágyabb ajkú olasz) hegy hármas púpja ma is vidáman üdvözli az észak felől Róma kapujába érkező idegent. De ha időnként el is lepi a csúcsait a hótakaró, csak ritkán olyan szigorú körülötte a tél, ahogyan arra a költő emlékezik. A tenger, e hatalmas „hőtartály” kétoldali közelsége a legfőbb oka annak, hogy sem elviselhetetlen forróság, sem elviselhetetlen hideg nem gyötri a karcsú Appennin-félsziget lakóinak életét. November vége felé már a római villagazdaságokban is véget ért a mezei munka: elboronálva az őszi szántás, betakarítva a termés, pihenőre elpakolva a gazdaság tavaszi-nyári-őszi működéséhez szükséges szerszámok, eszközök. Már csak emlék a szüret víg zsivalya, meg az a derékropogtató fáradtság is, amivel a szőlő begyűjtése, kádakba öntése, mustta préselése, taposása együtt jár. Nincs dolog a határban, így kissé megpihenhet az örökmozgó parasztember - ahogy a görög költő írja: „[eljön] a terméketlen tél évszaka - mert sokan akkor élvezik azt, hogy a tűz mellett lustán heverésznek” (Bien: Az évszakok - Trencsényi- Waldapfel Imre fordítása). Hiányzó hónapok a naptárból Az élelemtermelő kultúrák kialakulásának hajnalán, a korai neolitikus társadalmakban az első földművelők olyannyira átélték az idő téli lelassulását, hogy ezt az időszakot bele sem vették a naptárba. Erről tanúskodik a római kalendárium története is, amelyet a mitikus hagyomány szerint maga Romulus király alkotott meg a város alapításakor. Az év kezdőhónapját apjáról, Mars istenről nevezte el (Martius), a következőt meg istennőősanyjáról, Venusról (etruszk megfelelője, Apró után: Április). A harmadiknak a meglett korúak (maiores, tkp. nagyobbak) tiszteletére a Malus, a negyediknek a fiatalok (iuniores) után a Iunius nevet adta. A napév többi holdnapját már csak sorszámokkal jelölte öttől tízig: Quntilis, Sextilis, September, October, November, December. Ez a szép legenda világosan jelzi a téli napforduló és a tavaszi napéjegyenlőség közötti időszak sajátos helyzetét egy olyan kultúrában, ahol a mezőgazdasági munkák szezonális ritmusa szabta meg az alapvető rendet a közösség életében. A Kr. e. 8-7. század folyamán lett azután Ianus, a mozgás, a kezdet és a vég, a kapuk különleges itáliai istene a megmaradt két hónap egyikének névadója (Ianuarius), míg a másik a tisztulási ünnepről kapta a Februarius nevet. A február név arra utal, hogy a sokáig „időtlennek” tekintett periódus egyben fontos ünnepeket foglalt magába. Közel hozzá, december közepén tartották a Saturnaliát, ezt az ősrégi latin népünnepet, amely Saturnus - az embereket a földművelés titkaira megtanító - mitikus istenkirály boldog aranykorát idézte, olyan szokásokkal, mint a szegények megvendégelése, a rabszolgák, cselédek asztalhoz ültetése. A császárkorban e napokra munkaszünetet rendeltek el, és cirkuszi versenyeket, álarcos felvonulásokat rendeztek. (A közösségi jókedv kitombolásának e formáiból fejlődött ki később a középkori bolondünnep és a karnevál.) Saturnalia idején a családtagok megajándékozták egymást - e szép szokás máig él a karácsonyi ünnepkörben. Február közepén tartották a Lupercalia ünnepét, amely eredetileg az állattenyésztéssel függött össze. Faunus „nyájisten” kultuszával. Ám az ünnep karaktere ennél is ősibb hagyományra utal. A „dies februatus”, aki- Sem elviselhetetlen forróság, sem elviselhetetlen hideg nem gyötri Itália lakóit. Siena télen, 1999 30