História 2011

2011 / 1-2. szám - MAGYARORSZÁG A SZOVJET ZÓNÁBAN - GECSÉNYI LAJOS: Világrendszerek határán: Ausztria és Magyarország, 1945-1965 : Hullámvölgyek között

MAGYARORSZÁG A SZOVJET ZÓNÁBAN Világrendszerek határán: Ausztria és Magyarország, 1945-1965 Hullámvölgyek között M­agyarország és Ausztria kap­csolatát a II. világháború be­fejezését követően politikai problémák nem terhelték. A magyar külügyminisztérium 1945 nyarától arra törekedett, hogy állampolgárainak gondozására és az állam érdekeinek érvényesítésére (a háború végén hatal­mas tömegben Ausztriába hurcolt álla­mi és magánvagyon tulajdonjogának biztosítására, illetve visszaszerzésére) mielőbb megteremtse ausztriai képvi­seletét. Törekvésüket az osztrák politi­kusok is üdvözölték. Magyarországot ők mint lehetséges élelmiszer-expor­tőrt vették számításba országuk közélel­mezési problémáinak megoldásában. Vagyonjogi viták, 1945-1947 1945 decemberében megszületett egy rövid távú kereskedelmi egyezmény, amely az osztrák nyersanyagokért és ipari félkész termékekért elsősorban magyar élelmiszerexportot várt. A ke­reskedelmi szerződés előkészítése so­rán azonban már élesen felvetődött az Ausztriában lévő elhurcolt magyar va­gyon visszaszolgáltatásának a kérdése. 1946 januárjában az osztrák külügyi hivatal egyik vezető tisztviselője, Rudolf Seemann tanácsos látogatott Budapestre. A célja az volt, hogy tá­jékozódjon a hivatalos kapcsolatok fel­vételének lehetőségéről és a magyar­­országi osztrák (német) vagyont érintő, egyre súlyosabb szovjet intézkedések­ről, az osztrák vállalatok vagyonrészei­nek átadásáról a Szovjetuniónak. Meg­beszélései meggyőzték arról, hogy a magyarországi politikai helyzetet alap­vetően a kommunisták uralják, akik a szovjet érdekeket képviselik. Ily mó­don nincs realitása annak, hogy bár­milyen módon megakadályozzák az itteni (eredetileg) osztrák vagyonnak - a potsdami határozatok alapján - a Szovjetunió számára történő átadását. A Seemann-jelentésben rögzített negatív benyomások és következteté­sek megalapozták a kapcsolatokat a következő két évtizedben legsúlyosab­ban terhelő témakört, a vagyonjogi vi­tát, amely magyar oldalról kiegészült az Ausztriába hurcolt magyar tulajdon visszaszolgáltatásának - már említett - problémájával. 1946 és 1947 folyamán a történel­mi hagyományok bázisán - a rende­zetlen helyzet ellenére - folyamatos személyes érintkezés alakult ki a magas rangú osztrák és magyar politikusok, közigazgatási vezetők és szakemberek között. Előrehaladtak a tárgyalások a jogsegélyegyezményekről, a határ mentén létező kettős birtokok művelé­séhez nélkülözhetetlen kishatárforgal­­mi helyzet rendezéséről, a közös határállomások használatáról. A leg­jelentősebb előrelépés a kereskedelmi kapcsolatok terén született: 1947. március 11-én fizetési, majd 1948. jú­nius 3-án árucsere-megállapodásokat írtak alá. A fizetési megállapodás az elvi kérdéseket tekintve mintegy 15 esztendőn át a kereskedelmi kapcsola­tok keretéül szolgált, míg az árucsere­szerződés a kereskedelmi kapcsolatok felügyeletére és folyamatos megújítá­sára egy kormányközi vegyes bizottságot állított fel. Az államok közti viszony tovább­fejlesztése 1947 késő őszétől azonban akadozni látszott. Ebben nyilvánvalóan nem Ausztria korlátozott szuvereni­tása, hanem a nemzetközi helyzet vál­tozása (a Truman-doktrína meghir­detése, a Kominform megalakulása, a Marshall-segély nyomán keletkezett Az Ausztriát megszálló négy hatalom katonái, Bécs, 1955

Next