História 2012

2012 / 1. szám - KÖZÖS DOLGAINK - GLATZ FERENC: Rendszerváltás, kisebbségpolitika, kultúrpolitika, 1989-1990

Ukrajna, Szovjetunió, 1989. július-december Egy „szovjet kártyát” a magyar kormány művelődési minisztere, Köpeczi Béla már 1986-ban kijátszott: az 1985-ben meghirdetett hungarológiai program ugyan elsősorban a nyugati világban élő magyarság felé szólt (így alakult meg akadémiai és kormány­együttműködéssel a bloomingtoni „magyar tanszék”), de a kor­mány már 1986. januárban megállapodást írt alá Moszkvával a Szovjetunión belüli hungarológiai kutatások támogatásáról. És ez - valamint a szerződést követően bejelentett Magyarság­kutató Intézet - már nyitást jelzett a határokon túli magyarság irányába. (Első igazgatója Juhász Gyula, baráti kollégám a Tör­ténettudományi Intézetben.) 1987-ben - még mindig a szovjet kormánnyal - megállapodás: Budapesten russzisztikai, Ungvá­­ron hungarológiai intézetet hívnak létre. Ennek eredményeként - a nemzeti mozgolódások Ukrajnájában - 1989 májusában összeül, alapszabályt fogalmaz meg a szovjet hungarológusok közgyűlése. (Szervezője a sokoldalú ungvári magyar filológiai tanár, Lizanec Péter.) Majd kitűzik a Szovjet Hungarológiai Központ átadását (november 10.), amelyet immáron magyar kormányzati és vállalati pénzsegítséggel építenek. Közben lét­rejön a teljesen civil Magyar Kulturális Szövetség (február 26.), amely már nem tagja a Szovjet Baráti Társaságok Hálózatának, és amelyet a Budapesten júniusban kiépülő új minisztériumi ki­sebbségpolitika partnerének tekint. (Miniszteri fogadás június 27-én, természetesen a szovjet követség orosz tisztviselőjének társaságában a „kisebbségpolitika több mint hungarológia” alapelvének bejelentése, majd augusztusban miniszterhelyettes és főosztályvezető delegációja Kárpátalján, tankönyvküldemé­nyekkel és kárpátaljai magyar professzor magyar kitüntetésével otthonában.) A Hungarológiai Központ megnyitásán (novem­ber 10.)­­ vonakodó ukrán kormánytisztviselők és az össz­­orosz-szovjet kormány miniszterének támogató részvételével - a magyar miniszterként az új demokratikus politika és a magyar kisebbségpolitika programjáról beszéltem, és a kárpátaljai ma­gyar kisebbségekről. Meghívásra már november 19-22-én Ma­gyarországon az ukrán kulturális miniszter és kulturális közös tárcaközi egyezményt (konkrét munkatervet) írunk alá, benne kiemelt helyen a magyar kisebbség kulturális intézményeinek támogatásáról. (Akkori ukrán kollégáink mai visszaemlékezé­seikben legalábbis így emlegetik: ez volt az első eset, hogy egy tagköztársaság kormánya - Moszkva közbeiktatása nélkül - nemzetközi megállapodást írt alá szomszédos állam kormányá­val. Sikernek könyvelték el a Szovjetunión belül önállósodni - vagy attól függetlenedni - kívánó ukrán politikusok, sikernek könyveltük el a magyar kisebbségpolitikához szovjet hozzájáru­lást kapó magyar tisztviselők, sikernek könyvelték el a gorba­­csovi demokratizáló politika szovjet-orosz hívei. Mindenki a maga nemzeti-világnézeti érdekeit követte.) 1989. december -1990. március: Helsinki és a német egység Kárpátalja, Ukrajna természetesen továbbra is megmaradt a magyarországi kultúrpolitika egyik célterületének. Részben az ottani tömbmagyarság okán, részben mert az újraformálódó közép-kelet-európai régióban benne láttuk az erős, nagy keleti szomszédot. Ahogy megmaradt a későbbi - immár független ukrajnai állam - tisztviselőiben a „magyarok jó emlékezete”. (Hamarosan lehetett aztán beszélni az etnikai alapú magyar­­ellenes 1944-1945. évi kárpátaljai tisztogatásokról, a helyi ma­gyar értelmiség erős civilszervezete után kialakulnak az etnikai magyar pártok mint az önállósodó és demokratizálódó Ukraj­nai állam egyik - igaz szerény - politikai ereje.) De 1989 decembere után - Málta után, a „szovjet” visszahú­zódásának bejelentése után, a csehszlovák, majd a román forra­dalom decemberi győzelme után - a magyar kisebbségpolitika határokon túli programjának új igazodási pontja többé már nem a Szovjetunió. Részben Ukrajna fokozódó önállósodása folya­matában már nem Moszkva, hanem Kijev a partner részben azért, mert a még létező szovjet államnak immáron semmi ráha­tása nem lehetett az új csehszlovák és román államra. Tehát nem lehetett segítségünkre. Hanem az új célpontok: maguk a szomszé­dos országok! (Miniszteri utazások, egyezmények és kudarcok, Bukarest, 1990. január 16., február 3., Pozsony: január 23.) ... A kisebbségpolitika 1989. évi alapelveihez már az 1975. évi helsinki egyezmény szellemében kellett megfelelő nemzetközi politikai támogatást keresni ,amely kimondja a határok sérthe­tetlenségét, s amely ugyan beszél a nemzeti kisebbségekről, de elsősorban egyénekként és nem közösségként tekinti őket jog­alanyoknak. És semmi szabályozást nem ír elő­. Az új hatalompolitikai tájékozódási pont: a német egység létrejöttének következtében alakuló új világpolitikai alapelvek. Mert tudomásul kellett venni - még ha az itthoni közvélemény figyelmét el is kerülte mindez a belpolitikai új pártalakulások hónapjaiban -, hogy a német egység létrejöttének során (a fal 1989. novemberi leomlása után ez volt a világpolitika fő kérdé­se) a térségben a kisállamok közötti minden konfliktus kezelése alá lesz rendelve a németkérdés rendezésének. Az ott kialakuló alapelvek a térség - államokról, határokról, nemzeti kisebbsé­gekről szólva - általános alapelvekké merevednek. (így az új német állam és a lengyel, francia, szovjet, USA és Nagy-Britan­­nia közötti viszony újrarendezésében meghatározó.) Márpedig ezek a tárgyalások az első pillanattól, 1989. novembertől min­den határmódosítást kizártak, a kisebbségek helyzetéről pedig csak a jövő témájaként beszéltek. Ekkor - 1990. január 16. - hirdeti meg a magyar kisebbségpolitika, a területrevízió nem, de cél a nemzeti kisebbségi autonómia. (Országos perszonális és kulturális alapú lokális területi autonómia.) Megszületnek az első, kormányok közötti dokumentumok, de mindenki tudatá­ban van: az alapelvek, alapintézmények megteremtésén túl ezek elfogadtatása már csak egy új, demokratikusan megválasz­tott többségi kormány politikájának eredménye lehet. Akár ná­lunk a területrevíziókról való lemondás újra tudomásulvétele a parlamentben, az utcán, a lelkekben, a másik oldalon pedig szomszédainknál a magyarság kisebbségi autonómiájának elfo­gadtatása - ugyancsak a parlamentben, az utcán, a lelkekben. Kitekintés Ezt a szembesítést - érzelem és értelem, nemzeti célokban a le­hetőségek és a vágyak közötti ütköztetést - tette meg az Antall­­kormány. Amikor külügyminisztere, Jeszenszky Géza az ukrán függetlenség deklarálásának „másnapján”, 1990 augusztusában közös nyilatkozatot ír alá ukrán kollégájával, majd 1991. december 6-án - tehát még mindig a szovjet államszövetség hivatalos felbomlása előtt -, Antall József Kijevben aláírja az ukrán-magyar alapszerződést, amely a kisebbségi kérdés rende­zését helyezi kilátásba, és amely egyben lemond a trianoni hatá­rok megváltoztatásáról. GLATZ FERENC 4

Next