História 2012
2012 / 1. szám - SZEMTANÚ - KÁRPÁTI FERENC: A renszerváltás és a fegyveres erők
kodott forradalom” című, magyar nyelven kiadott könyvében Grósz Károlyról szólva a következőket írta: „Egy levélben és egy ahhoz kapcsolódó interjúban 1994 júniusában kifejtette, hogy eredetileg kétféle előkészületet tett a szükségállapot bekövetkezésére. Az első olyan intézkedések tervezetéből állt, amelyeket egy gazdasági válságot kezelő rendszer léptetett volna életbe, ha a teljes gazdasági öszszeomlás legrosszabb forgatókönyve valósul meg. A másik készenléti terv a rezsim politikai összeomlásához kötődött, s ennek bekövetkeztekor a katonai igazgatás és bíráskodás rendszerére tértek volna át.” A könyvből nem derül ki, hogy írója az állítását milyen forrásból szerezte. Honnan, miből származhatott vajon egy ilyen súlyos, a társadalomra rendkívüli hatást kiváltó állítás? Vegyük sorra, hogy Grósz Károly minderről hol, mikor és mit nyilatkozott. Rendkívüli intézkedések? Grósz Károly valóban tett olyan kijelentést az ifjúsági kongresszus szünetében, egy csoportos beszélgetés során, hogy a Politikai Bizottság ülésén felmerült a gazdasági helyzettel összefüggő és arra irányuló rendkívüli intézkedések megtételének szükségessége. Ezt követően Németh Miklós kormányfő a sajtón, rádión, televízión keresztül azonnal reagált ennek az alaptalanságára és kijelentette, hogy erre nem fog sor kerülni. Grósz Károly 1991. október 26-án az „Új Magyarország” újságnak adott interjújában arra a kérdésre, hogy „Mit gondolt 1989- ben?”, a következőket válaszolta: „ Azon a nyáron jutottam el oda, hogy itt nem modellváltás, hanem rendszerváltás lesz - és ennek nem belső, hanem külső okai voltak. A szocialista országok megingása és Magyarország gazdasági megítélése külföldön.” Amikor mindezt felismerte, gondolt arra, hogy a rendszerváltást megakadályozza, hiszen a hatalom a kezében volt?" - Természetesen. Látni kellett, hogy 1989-ben szétszedik, szétmarják a pártot. Ugyanakkor markáns ellenzék nem mutatkozik. Akkor felmerült, de csak szűk körben, hogy esetleg adminisztratív erővel kikényszerítünk egy modellváltást a társadalomból. Végül úgy döntöttem, hogy az a politikai rendszer, amelyet a saját népével szemben fegyverrel kell megvédeni, hosszú távon életképtelen.” Én abban az időben úgy fogtam fel, hogy ahhoz a bizonyos szűk körhöz tartozom. Grósz Károllyal gyakran találkoztam és fontos, bizalmas kérdésekről tárgyaltunk. A sok kérdés közül egyet említek, ami talán jól kifejezi a kettőnk viszonyát. Mielőtt a nyugati határmegnyitásra sor került volna, négyszemközti megbeszélésre került sor közöttünk. Az foglalkoztatta, hogy az NDK és Csehszlovákia tiltakozása nyomán nem kell-e tartani attól, hogy a szovjetek alkalmat találnak arra, hogy ezt megakadályozzák. Ő is ismerte Gorbacsov véleményét, hogy nincs szándékuk egy ilyen lépést megakadályozni, de talán én tudhatok valamit, hogy katonai berkekben nem készülnek-e mégis ilyesmire. Hogyan lett volna lehetséges tehát, hogy valamilyen katonai közigazgatás bevezetésének kidolgozásával foglalkoztak valakik, s engem, mint honvédelmi minisztert, meg sem kérdeztek és teljesen mellőztek? Egy ilyen rendkívüli intézkedés kidolgozása nagyon komoly feladat és időigényes, nem egy-két ember szükséges hozzá. Meggyőződésem, hogy ha Grósz Károly fejében ilyesmi fel is merült, legfeljebb a közvetlen környezetében váltott szót erről. Előfordult, hogy a számtalan alaptalan híresztelés során felelős vezetőket is sikerült ilyesmivel ijesztgetni. Ezek között talán a legijesztőbb az volt, ami 1989. október elején, az MSZP alakuló kongresszusán történt. A kongresszus a befejezéséhez közeledett, már döntés született, hogy új párt jött létre, a vezetőit is megválasztották. Németh Miklós a szünetben összehívta a jelen lévő kormánytagokat, hogy megbeszéljék, miről és hogyan tájékoztassa a nemzetközi sajtó képviselőit. Az ülésről kihívták Németh Miklóst, hogy tájékoztassák valamiről. Amikor visszajött, sápadt volt és ingerült. Elmondta, hogy értesítést kapott arról, hogy munkásőrök vonultak be a Kongresszusi Palota épületébe, s vezetőik Grósz Károllyal tárgyalnak. Döbbent csend támadt, mindenki hallgatott, hiszen ez úgy ért valamennyiünket, mint derült égből a villámcsapás. Németh Miklós rám nézett és kérdezte, most mit csináljunk? Azt válaszoltam, hogy a leghelyesebb, ha meg Grósz Károly és Kádár János az 1988. májusi országos pártértekezleten Grósz Károly és Németh Miklós a parlamentben, 1988. november 24.