História 2012

2012 / 1. szám - SZEMTANÚ - KÁRPÁTI FERENC: A renszerváltás és a fegyveres erők

kodott forradalom” című, ma­gyar nyelven kiadott könyvé­ben Grósz Károlyról szólva a következőket írta: „Egy levél­ben és egy ahhoz kapcsolódó interjúban 1994 júniusában ki­fejtette, hogy eredetileg kétfé­le előkészületet tett a szük­ségállapot bekövetkezésére. Az első olyan intézkedések tervezetéből állt, amelyeket egy gazdasági válságot kezelő rendszer léptetett volna élet­be, ha a teljes gazdasági ösz­­szeomlás legrosszabb forgató­­könyve valósul meg. A másik készenléti terv a rezsim politikai össze­omlásához kötődött, s ennek bekövet­keztekor a katonai igazgatás és bírás­kodás rendszerére tértek volna át.” A könyvből nem derül ki, hogy írója az állítását milyen forrásból szerezte. Honnan, miből származhatott vajon egy ilyen súlyos, a társadalomra rend­kívüli hatást kiváltó állítás? Vegyük sorra, hogy Grósz Károly minderről hol, mikor és mit nyilatkozott. Rendkívüli intézkedések? Grósz Károly valóban tett olyan kije­lentést az ifjúsági kongresszus szüneté­ben, egy csoportos beszélgetés során, hogy a Politikai Bizottság ülésén fel­merült a gazdasági helyzettel összefüg­gő és arra irányuló rendkívüli intézke­dések megtételének szükségessége. Ezt követően Németh Miklós kormányfő a sajtón, rádión, televízión keresztül azonnal reagált ennek az alaptalanságára és kijelen­tette, hogy erre nem fog sor kerülni. Grósz Károly 1991. ok­tóber 26-án az „Új Magyar­­ország” újságnak adott in­terjújában arra a kérdésre, hogy „Mit gondolt 1989- ben?”, a következőket vála­szolta: „­ Azon a nyáron jutottam el oda, hogy itt nem modellváltás, hanem rendszerváltás lesz - és en­nek nem belső, hanem kül­ső okai voltak. A szocialista országok megingása és Ma­gyarország gazdasági meg­ítélése külföldön.” Amikor mindezt felismerte, gon­dolt arra, hogy a rendszerváltást meg­akadályozza, hiszen a hatalom a kezé­ben volt?" - Természetesen. Látni kel­lett, hogy 1989-ben szétszedik, szét­marják a pártot. Ugyanakkor markáns ellenzék nem mutatkozik. Akkor fel­merült, de csak szűk körben, hogy esetleg adminisztratív erővel kikény­szerítünk egy modellváltást a társada­lomból. Végül úgy döntöttem, hogy az a politikai rendszer, amelyet a saját né­pével szemben fegyverrel kell megvé­deni, hosszú távon életképtelen.” Én abban az időben úgy fogtam fel, hogy ahhoz a bizonyos szűk körhöz tar­tozom. Grósz Károllyal gyakran talál­koztam és fontos, bizalmas kérdésekről tárgyaltunk. A sok kérdés közül egyet említek, ami talán jól kifejezi a kettőnk viszonyát. Mielőtt a nyugati határmeg­nyitásra sor került volna, négyszemközti megbeszélésre került sor közöttünk. Az foglalkoztatta, hogy az NDK és Csehszlovákia tiltakozása nyomán nem kell-e tartani at­tól, hogy a szovjetek alkalmat találnak arra, hogy ezt meg­akadályozzák. Ő is ismerte Gorbacsov véleményét, hogy nincs szándékuk egy ilyen lé­pést megakadályozni, de talán én tudhatok valamit, hogy ka­tonai berkekben nem készül­­nek-e mégis ilyesmire. Hogyan lett volna lehet­séges tehát, hogy valamilyen katonai közigazgatás beveze­tésének kidolgozásával foglal­koztak valakik, s engem, mint honvé­delmi minisztert, meg sem kérdeztek és teljesen mellőztek? Egy ilyen rendkívüli intézkedés kidolgozása nagyon komoly feladat és időigényes, nem egy-két em­ber szükséges hozzá. Meggyőződésem, hogy ha Grósz Károly fejében ilyesmi fel is merült, legfeljebb a közvetlen kör­nyezetében váltott szót erről. Előfordult, hogy a számtalan alap­talan híresztelés során felelős vezető­ket is sikerült ilyesmivel ijesztgetni. Ezek között talán a legijesztőbb az volt, ami 1989. október elején, az MSZP alakuló kongresszusán történt. A kongresszus a befejezéséhez közele­dett, már döntés született, hogy új párt jött létre, a vezetőit is megválasztották. Németh Miklós a szünetben összehívta a jelen lévő kormánytagokat, hogy megbeszéljék, miről és hogyan tájékoz­tassa a nemzetközi sajtó képviselőit. Az ülésről kihívták Németh Mik­lóst, hogy tájékoztassák valamiről. Amikor vissza­jött, sápadt volt és inge­rült. Elmondta, hogy érte­sítést kapott arról, hogy munkásőrök vonultak be a Kongresszusi Palota épületébe, s vezetőik Grósz Károllyal tárgyal­nak. Döbbent csend tá­madt, mindenki hallga­tott, hiszen ez úgy ért valamennyiünket, mint derült égből a villámcsa­pás. Németh Miklós rám nézett és kérdezte, most mit csináljunk? Azt válaszoltam, hogy a leghelyesebb, ha meg­ Grósz Károly és Kádár János az 1988. májusi országos pártértekezleten Grósz Károly és Németh Miklós a parlamentben, 1988. november 24.

Next