Hitel, 1989. június-november (2. évfolyam, 13-24. szám)

1989 / 17. szám - Vasadi Péter: Zene - Hunyadi Mátyás: Papír-krisztus nád-kereszten

MAGÁNTÖRTÉNELEM kiadványában, a Nyelv- és Irodalomtudomá­nyi Közleményekben Kolozsvárott, illetve egyet a budapesti Irodalomtörténet című fo­lyóiratban, az MTA 1981-ben egyéves ösz­töndíjat ajánlott föl számomra. Mivel sem­milyen utánajárással nem sikerült a buka­resti hatóságoktól szolgálati útlevelet kap­nom, tanulmányutam elmaradt. (Egyébként az elmúlt négy esztendőben turista útleve­let sem kaptam.) Az említett két szakkiadványon kívül na­gyobb terjedelmű írásaimat többek között a budapesti Ars Hungarica, Magyar Nyelv, Színház, Újvidéken az Új Symposion, Ko­lozsváron a Korunk, Korunk Évkönyv, Ütünk, Marosvásárhelyen az Igaz Szó, Bu­karestben pedig a Művelődés és A Hét ha­sábjain közöltem. Publicisztikai megnyilvá­nulásaimnak a romániai magyar napi- és hetilapok adtak teret. (Román fordításban is megjelent néhány írásom, köztük mű­velődéstörténeti vonatkozásban.) Szerkesz­tettem, előszavaztam és jegyzetekkel ellát­tam a Kriterion Könyvkiadó számára Pla­tón, Kemény Zsigmond, Kodály Zoltán, Fü­­lep Lajos, Veres Péter műveit, az Albatrosz Kiadónál pedig Kányádi Sándor legszebb verseit 1972 és 1979 között. A Kriterion föl­kérésére 1981-ben összeállítottam magyar művelődéstörténeti tanulmánykötetemet, az Erdélyi nézőt. Kéziratom megszerkesztése és elfogadása után a budapesti Szépirodal­mi Könyvkiadó 1983 őszén 1500 példányt rendelt az akkor nyomdába küldött köte­temből. Nem sokkal utóbb azonban minden hasonló témájú magyar könyv kiadását be­tiltották Romániában, az én tanulmánykö­tetem sem jelenhetett meg. Művelődéstörténészi munkásságomat tekin­tem életem fő céljának. Több száz lapnyi el­kezdett kéziratomat szeretném minél előbb befejezni. Két kiadványomnak a közel­jövőben kellene megjelennie a Kriterion­­nál: az első egy kottás könyv, az Udvar­hely környéki (és jórészt elfeledett) székely folklórkincs régi stílusú dallamainak javát tartalmazza, a másik, amelyet az ősz fo­lyamán kellene befejeznem, egy mellőzött erdélyi költő, Bárd Oszkár kéziratos hagya­tékából válogatott gyűjteményes kötet( (Ez az 1988-as kiadói tervben szerepel.) Egyre nehezebb körülmények között ke­resem meg a kenyeremet, és egyre nehe­zebb feladat 91 esztendős Édesanyám el­tartása. Publicisztikai, illetve tudományos munkával — teljesen elszakítva könyvtár­tól, levéltártól, szabadidő nélkül — alig van lehetőségem foglalkozni. Feltételezem, hogy a fentiekből kiderül, nem olyan ember vagyok, aki a magasabb életszínvonal reményében mond búcsút szü­lőföldjének. Tamásival vallom: „Akármelyik dombon áll is a pásztor, ugyanazon nyáron a szeme”. (Budapest, 1987. augusztus 20.) KATONA ADAM Székelyud­varhely 38 HITEL • 1989. 17. szám Vasadi Péter Engem, tudod, hatvanhárom éve készítettek. Higany szálamat testüveggel öntötték körül. ZENE Olykor a Mester belemárt az időbe, ebbe a tóba ám leolvasni a hőt a korra Mircea Dinescunak bízta, barátra s ellenfeleimre. Cseppenként csordul a Mester­ a kehelybe s kenyérré tördeli magát, de a szellem mágikumát végleg nekem adta: pszicho-matematikai elragadtatásban élek. Napról napra állítom össze szó­fizikámat, verseimet, hogy a nép tapogassa le lázát, ne csak tudjon róla és lássa a lét meg az imádás egységét, ne csak érintgesse. Nekem nem az újság hozza a megváltást, itt hordom a hírt szívem alatt, mint egy bedöfött kést. Titkos szó van a pengére vésve, hogy tudjam, mi, nem olvashatom el. Élek vad szomorúságban, egyik szavam Simon, Garfunkel a másik, egymást tartják bennem ölelve, térdig ásva a lélekben, honnan magam is szívom előm. Tiszta arany mögöttük az ég. Görbülete egybeesik vállam vonalával. Énekelünk a világ dél-afrikáiért, arcunkon s szájunk körül patakzik a szabadság, rázza a várost, ingünket tépi zenéje, mely föltorlódik a történetben s — megdübögtetve tenyérrel a bőrdobokon — elszabadul, mondván: nem az erőszak erős, hanem a lélegzet. Hunyadi Mátyás PAPÍR-KRISZTUS NÁD­KERESZTEN Zudor Jánosnak Nagyváradra barátom hát itt vagyok salétrom korom: halszálkákkal fölverve vissza se térni nádkereszten itt se maradni otthoni viharok el se bujdosni dárdáival verten ki se maradni — de mégsem egyedül — immáron semmiből barátom hát itt itt tajtékzó hitek között támolyogva fegyverek nélkül mezítelen szívvel vérben forogva — de már egyedül — — már végképp barátom itt ~~ már végképp csonka látóhatárral szememben csak egyedül — kábulva napra tisztulva éjre 89’ április 26. Bicske csontjaim mélyén Magyarország

Next