Hitel, 1989. június-november (2. évfolyam, 13-24. szám)
1989 / 17. szám - Vasadi Péter: Zene - Hunyadi Mátyás: Papír-krisztus nád-kereszten
MAGÁNTÖRTÉNELEM kiadványában, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben Kolozsvárott, illetve egyet a budapesti Irodalomtörténet című folyóiratban, az MTA 1981-ben egyéves ösztöndíjat ajánlott föl számomra. Mivel semmilyen utánajárással nem sikerült a bukaresti hatóságoktól szolgálati útlevelet kapnom, tanulmányutam elmaradt. (Egyébként az elmúlt négy esztendőben turista útlevelet sem kaptam.) Az említett két szakkiadványon kívül nagyobb terjedelmű írásaimat többek között a budapesti Ars Hungarica, Magyar Nyelv, Színház, Újvidéken az Új Symposion, Kolozsváron a Korunk, Korunk Évkönyv, Ütünk, Marosvásárhelyen az Igaz Szó, Bukarestben pedig a Művelődés és A Hét hasábjain közöltem. Publicisztikai megnyilvánulásaimnak a romániai magyar napi- és hetilapok adtak teret. (Román fordításban is megjelent néhány írásom, köztük művelődéstörténeti vonatkozásban.) Szerkesztettem, előszavaztam és jegyzetekkel elláttam a Kriterion Könyvkiadó számára Platón, Kemény Zsigmond, Kodály Zoltán, Fülep Lajos, Veres Péter műveit, az Albatrosz Kiadónál pedig Kányádi Sándor legszebb verseit 1972 és 1979 között. A Kriterion fölkérésére 1981-ben összeállítottam magyar művelődéstörténeti tanulmánykötetemet, az Erdélyi nézőt. Kéziratom megszerkesztése és elfogadása után a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó 1983 őszén 1500 példányt rendelt az akkor nyomdába küldött kötetemből. Nem sokkal utóbb azonban minden hasonló témájú magyar könyv kiadását betiltották Romániában, az én tanulmánykötetem sem jelenhetett meg. Művelődéstörténészi munkásságomat tekintem életem fő céljának. Több száz lapnyi elkezdett kéziratomat szeretném minél előbb befejezni. Két kiadványomnak a közeljövőben kellene megjelennie a Kriterionnál: az első egy kottás könyv, az Udvarhely környéki (és jórészt elfeledett) székely folklórkincs régi stílusú dallamainak javát tartalmazza, a másik, amelyet az ősz folyamán kellene befejeznem, egy mellőzött erdélyi költő, Bárd Oszkár kéziratos hagyatékából válogatott gyűjteményes kötet( (Ez az 1988-as kiadói tervben szerepel.) Egyre nehezebb körülmények között keresem meg a kenyeremet, és egyre nehezebb feladat 91 esztendős Édesanyám eltartása. Publicisztikai, illetve tudományos munkával — teljesen elszakítva könyvtártól, levéltártól, szabadidő nélkül — alig van lehetőségem foglalkozni. Feltételezem, hogy a fentiekből kiderül, nem olyan ember vagyok, aki a magasabb életszínvonal reményében mond búcsút szülőföldjének. Tamásival vallom: „Akármelyik dombon áll is a pásztor, ugyanazon nyáron a szeme”. (Budapest, 1987. augusztus 20.) KATONA ADAM Székelyudvarhely 38 HITEL • 1989. 17. szám Vasadi Péter Engem, tudod, hatvanhárom éve készítettek. Higany szálamat testüveggel öntötték körül. ZENE Olykor a Mester belemárt az időbe, ebbe a tóba ám leolvasni a hőt a korra Mircea Dinescunak bízta, barátra s ellenfeleimre. Cseppenként csordul a Mester a kehelybe s kenyérré tördeli magát, de a szellem mágikumát végleg nekem adta: pszicho-matematikai elragadtatásban élek. Napról napra állítom össze szófizikámat, verseimet, hogy a nép tapogassa le lázát, ne csak tudjon róla és lássa a lét meg az imádás egységét, ne csak érintgesse. Nekem nem az újság hozza a megváltást, itt hordom a hírt szívem alatt, mint egy bedöfött kést. Titkos szó van a pengére vésve, hogy tudjam, mi, nem olvashatom el. Élek vad szomorúságban, egyik szavam Simon, Garfunkel a másik, egymást tartják bennem ölelve, térdig ásva a lélekben, honnan magam is szívom előm. Tiszta arany mögöttük az ég. Görbülete egybeesik vállam vonalával. Énekelünk a világ dél-afrikáiért, arcunkon s szájunk körül patakzik a szabadság, rázza a várost, ingünket tépi zenéje, mely föltorlódik a történetben s — megdübögtetve tenyérrel a bőrdobokon — elszabadul, mondván: nem az erőszak erős, hanem a lélegzet. Hunyadi Mátyás PAPÍR-KRISZTUS NÁDKERESZTEN Zudor Jánosnak Nagyváradra barátom hát itt vagyok salétrom korom: halszálkákkal fölverve vissza se térni nádkereszten itt se maradni otthoni viharok el se bujdosni dárdáival verten ki se maradni — de mégsem egyedül — immáron semmiből barátom hát itt itt tajtékzó hitek között támolyogva fegyverek nélkül mezítelen szívvel vérben forogva — de már egyedül — — már végképp barátom itt ~~ már végképp csonka látóhatárral szememben csak egyedül — kábulva napra tisztulva éjre 89’ április 26. Bicske csontjaim mélyén Magyarország