Hitel, 1992. szeptember-december (5. évfolyam, 1-4. szám)

1992 / 3. szám - NEMZET ÉS HAGYOMÁNY - Tófalvi Zoltán: Romániai emigránsok, kivándorlók, letelepedők

NEMZET HAGYOMÁN­Y Tófalvi Zoltán Romániai emigránsok, kivándorlók, letelepedők A politikai menekültek nem azért vándorolnak el, mert valamelyik ország meghatá­rozó módon vonzza őket. Életüket, szabadságukat látják végveszélyben, s ezért választják a kivándorlást, mint egyetlen lehetséges alternatívát. A kivándorlás rendszerint válsághelyzetekben erősödik fel. Napjaink román társadalma ismét válságos helyzetben van, s ez újabb és újabb hullámokat indít el a nyugati határok felé. Ebben az összefüggésben igen fontos kiindulási pontnak tartom Magyari Nándor László dolgozatát, amelyet a Magyar Szociológiai Társaság 1990. október 25-26-i gödöllői konferenciáján olvasott fel A kivándorlás mint a társadalom komplex válságára adott válasz a romániai magyar kisebbség példáján címmel. A vándorlást, az emigrációt kiváltó okok sohasem egyneműen és vegytisztán hatnak. Az elmenés, a kivándorlás valójában egy perspektíva-kép. Hogyha én nem is jutok révbe, de legalább a gyerekeim, unokáim jövője biztosítva legyen. A kivándorlással kapcsolatosan is le kell bontanunk bizonyos mítoszokat, de vigyáznunk kell arra, hogy ne emeljünk másokat helyettük. A kivándorlás kérdését nem lehet a gazdasági, társadalmi, kulturális helyzettől függetlenül tárgyalni. Az egyén mindig el fog menni, ha pillanatnyi helyzetét, megélhetését nem látja biztonságban. Az utóbbi 45 évben - különösen az utóbbi 25 esztendő - túlélési stratégiája nemcsak a kisebbségeket, hanem a románság egy részét is defenzívvé változtatta. A román társa­dalom javának is egyik legnagyobb gondja a kivándorlás, hiszen 1989 decembere után - egészen pontosan: 1990 februárjától, márciusától! - az az értelmiségi, vállalkozó réteg ment és megy el, amelyik azt remélte, hogy az átépítés folyamatában, ha nem is szánnak neki vezető szerepet, de mindenképpen számítanak rá. Mivel a régió és a román társa­dalom egészének válságáról van szó, egyetlen kivándorlási kutatást sem lehet csupán egyetlen népcsoportra, nemzetiségre, kisebbségre korlátozni. A vizsgálódást ki kell terjesz­teni a román társadalom, gazdasági helyzet egészére. Még akkor is, ha a romániai kisebb­ségek valóban peremhelyzetbe kerültek, amikor bizonyos státushelyzetek, érvényesülési lehetőségek elzáródtak előttük. Igazat adok mindazoknak, akik a kivándorlással kapcsolatos, a sajtó által is továbbger­­jesztett tabuk ellen hadakoznak. Az itthonmaradás elvét hirdető ráolvasások, meggyőzések eddig sem, s a jövőben sem hoznak semmilyen kézzelfogható eredményt! Hamis mítosz az az állítás is, hogy a legnagyobb számban az értelmiség vándorolt ki. A statisztikák épp az ellenkezőjét bizonyítják: a szakmunkások azok, akik a legnagyobb számban hagyják el az országot. Jogos tehát a kérdés: az az intézményrendszer, kultúra, amelyet magunkénak vallunk, elég megtartó erőt jelent-e? Ha nem, akkor milyen válságkezelő stratégiát lehet kidolgozni? Már a bevezetőben hangsúlyoznunk kell: a romániai magyarságnak sem a kivándorlást, sem a gazdasági kibontakozást illetően nincs megfelelő stratégiája! A Ceau­­sescu-diktatúra idején alkalmazott túlélési stratégia mára már túlhaladott. Az elvándorlás

Next