Hitel, 1992. szeptember-december (5. évfolyam, 1-4. szám)

1992 / 3. szám - NEMZET ÉS HAGYOMÁNY - Szabó A. Ferenc: Kitántorgott a világba 200 000 emberünk (Beszélgetés Juhász Lászlóval)

NEMZET ÉS HAGYOMÁ­NY magyar vásárol hazájában ingatlant, mint ha egy német gyáros vagy egy amerikai üzlet­ember vesz telket a Balaton partján. A magyar jog a tulajdonszerzés területén nem tesz különbséget külföldi magyar és külföldi idegen között. Mi a véleménye a magyar szellemi életbe való bekapcsolódásukról? Számítottunk arra, hogy az emigráns szervezetek magyar politikai változások hatására, egy idő után elvesztik létjogosultságukat. Ez az emigráns újságokra is vonatkozik, hiszen ha jó hazai lapokat járathatok, amelyek friss eseményekről számolnak be, akkor nem fogom azokról az eseményekről egy hónap múlva elolvasni a Nemzetőrt, a Bécsi Naplót, vagy az amerikai magyar újságokat. Arra is számítani lehet, hogy az emigráns lapok megszüntetésével számos nyugati tapasztalatokkal és nyelvtudással rendelkező magyar újságíró szabadul fel és írhat a magyar lapokban. Egyelőre azonban semmi jele sincs annak, hogy a nyugati magyar újságírókra otthon igényt tartanak. Benedek István pro­fesszor egy cikkében kifejtette: nem kell a magyarországiakat demokráciára tanítani, nincs szükség ilyenfajta emigráns segítségére, a külföldi magyarság csak úgy szolgálhatja hazáját, ha a szellemi elit összefog és egy csúcsszervben egyesül. Vagyis az egyszerű emigráns nem tehet semmit, mert csak a Teller Edékre, Fejtő Ferencekre, és a hozzájuk hasonló kapacitásokra van szüksége az országnak. Ezt igazságtalanságnak tartom, és úgy érzem, hogy nemcsak az emigránsok, hanem az ország szempontjából sem helyes ez az álláspont. Akkor, amikor Magyarország népessége fogy, a hazatérés elősegítése is kedvezően befo­lyásolhatná ezt a problémát. Itt természetesen nem a nyugdíjasokra gondolok, rájuk csak anyagi szempontból utaltam, hanem azokra a több nyelven beszélő fiatal magyar szakem­berekre, akik sokat tehetnének a piacgazdálkodás megvalósításáért. Ezeknek a fiataloknak a hazahívásával csökkenteni lehetne azt a demográfiai veszteséget, amit az 1956-os me­nekülési hullám okozott az országnak. Veszteség persze nemcsak az országot, hanem a 200 ezer „kitántorgót” is érte, azokat az 56-os menekülteket, akik csak fizikailag távoztak hazulról, de lélekben otthon maradtak, és életüket bár szabadságban és viszonylagos jólétben, de gyökértelenül élték le. Csoóri Sándor szerint, az emigráció olyan természetes jelenség, amely mindig volt és lesz. Mint folyamat valóban természetes, de az egyén életében semmi esetre sem az. Ahogy nem természetes az alpesi fenyőt áttelepíteni a Nagyalföldre, ugyanúgy nem tekinthető termé­szetesnek a környezetéből kiragadott ember beillesztése egy idegen nyelvű, kultúrájú, idegen éghajlatú és hagyományú közegbe. Tollas Tibor üzente 30 évi emigráció után az otthoni költő-barátnak, Lezsák Sándornak: „Csak el ne költözz, mint a madarak, / ha fogcsikorgató is a jelen. Mit ér a szó idegen ég alatt, / szabad lehet tán, de fészektelen.” Ez a fészektelen, gyökértelen 56-os politikai emigráció, amely nem délibábot kergetve, hanem életét, szabadságát mentve tántorgott ki a forradalom eltiprása után nyugatra, 34 évvel később elérte azt, amiért küzdött: hazája szabad, független állam lett. Ennél nagyobb kitüntetésben egyetlen emigráció sem részesült. Köszönöm a beszélgetést. Lejegyezte Szabó A. Ferenc 46 HITEL 1992 NOVEMBER

Next