Hitel, 1995. július-december (8. évfolyam, 7-12. szám)
1995 / 12. szám - MŰHELY - Bertha Zoltán: (Székely)magyarok - romló időben
kell mindenáron betölteni a tisztségeket. De ennyi alakoskodás, gerinctelen, „csúszómászó” szolgálattevés is kevés, ha mögötte mégis föléled akár a legtitkosabb ellenállás: a terror kideríti, és lecsap erre a láthatatlan összeesküvési tervre is. Nemcsak a nyílt, a félszívű, az alig látható erkölcsi szembefordulás, hanem annak a rejtett gondolata is martalékául, áldozatául esik a pusztító erőszaknak. S a kör így bezárul: több kiút a csapdából már végképp elképzelhetetlen. Ezek az erkölcsileg végül váratlanul megemelkedő emberek az 1848-49-es szabadságharc leverése utáni megtorlás időszakában, a Bach-korszakban Marosvásárhelyen fungáló városi magisztrátus tagjai, akik az 1851 és 54 között szervezett Habsburgellenes mozgalomban, a Makk-féle székelyföldi összeesküvésben való részvételük miatt állnak golyó elé. A vértanúság, a mártírium az addigi halálosztókat is eléri, a „felségárulás felett ítélkező, bőrüket mentő felségárulók” is megbűnhődnek (a császári komiszszár szava szerint), a „párhuzamosok az akasztófán találkoznak” (a Bolyaiak városában). Akit pedig ezek a magyar vezetők legutoljára is halálra ítéltek, az Bodor Péter székely ezermester, „szobrász-műszerész-építész-geometra” (aki hosszú fahidat épített a Maros fölött és zenélőkutat Vásárhelyen). Hiteles és legendás történelmi alak átköltött, életrajzi mozzanataiban több ponton módosított drámai változata. Bodor valóságosan is részt vállalt a szabadságharcból, gyutacsgyárat létesített; a drámában börtönbe vetik, s a haláltól úgy szabadul meg, hogy Rhédey Claudia grófnő hamis iratokkal elhiteti: a fogva tartott személy a már elhunyt Bodor Péternek ikertestvére, tehát ártatlan és fölmentendő. Bodor azonban hiába igyekszik a privát élet menedékében alkotni, a tudomány, a művészet, a szerelem (a házasság és az eljövendő gyermek) igézetében tevékenykedni s a közügytől (a „szabadságát kivéve”) tartózkodni, önérzete visszavezérli az életveszélyes cselekvések terepére. A titkon búsmagyarkodó — a „Székely Bömböldében”, kockázatmentesen, a „magyar nemzetre jellemző királyhűség, a Kossuth által megtagadott monarchia védelmének jegyében” működő „Közbátorléti Nemzeti Védegylet” keretében duhajkodó elöljárók is sértegetik, hazafiságra oktatják (a zenélőkútra a feleségéről mintázandó Vénusz helyett Árpád vezér kifaragását követelik tőle). Makk József szintén a „csigaházba” húzódásáért, a „magánközönyben”, a „magánélet örömeiben” elmerülő „dőzsöléséért”, „elgyávulásáért” kárhoztatja, s egy jelképes koporsót is küldenek neki, amellyel „erkölcsi halálára” figyelmeztetik. A kétségbe vont hazafiság újra felhorgad Bodorban, s vakmerőn a titkos szervezkedést segítő bankóhamisításba kezd. A megbolygatott magánazíliumból kitörő lázadás olyan, mint Kolhaasé, csak annál is keserűbb: Bodor már nem hisz, nem hihet semmiféle törvényben, hatalomban s a küzdelem eredményességében sem igazán. Tudja, hogy a „janicsár” szellemű magisztrátus emberei az „önkény szolgálatában mocskolódott pofájukat” szeretnék vele, a nevével és a becsületével „a város népe előtt tisztára terülni”, hogy elleneznek mindent, amire csak titokban vágynak, „ha már lehetetlen a véghezvitele”, s az ábrándozásból kiábrándulva cáfolja Makk József vakreményeit Európa és a környező népek támogatását illetően („Akik ellenünk voltak, együtt indulnak a segítségünkre!”; „Ha nincs elsöprő túlerő a magyarral szemben, orcája pirul a szégyentől. A veszély fölmérése, meg egy kis matematika a kirohanásban jeleskedő magyarhoz