Hitel, 2000. január-június (13. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 6. szám - SZEMLE - Kápolnai Iván: "Átpillantását vágyjuk az egésznek" (Perjés Géza: Seregszemle. Hadtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok)
SZEMLE űzetéséből felszabadulva, az 1950-es évek derekától tanulmányaival, cikkeivel, köteteivel több mint négy évtizede jól ismert szereplője a társadalomtudományi szakirodalomnak és tudományos publicisztikának. Seregszemle címmel 1999-ben kötetbe gyűjtött válogatott hadtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányaihoz írt magvas bevezetésében Várkonyi Ágnes, a jeles történetíró megállapítja, hogy Perjés Géza gazdag életművének eredetiségével sok tekintetben előtte járt tudományának - legalábbis a hazainak (tehetjük hozzá). Ennek egyik magyarázatául szolgálhat, hogy Perjés Géza jól ismerte az évtizedeken át oly nehezen hozzáférhető nemzetközi szakirodalmat. Hozzájárult ehhez lényeglátó, különleges problémaérzékenysége és a problémák megoldásában alkalmazott komplex - más tudományágak eredményeit is felhasználó, interdiszciplináris kutatói módszere, ami napjainkban, a tudományok (túlzott) szakosodásának korában kivételesen ritka jelenségnek számít. Ismeretes, hogy az 1920-as évek végén Franciaországban megindult Annales folyóirat köré csoportosult kutatók megújították az európai történettudományt azzal, hogy a levéltári forrásokból kiolvasható „tényekkel” és „eseményekkel” szemben a gazdasági, népességi, társadalmi folyamatok hullámzásaira irányították a figyelmet. Az Annales-„iskolával” csaknem egy időben, Perjés Géza az 1950-es években a gabonatermelés és a népességszám, illetve a járványok összefüggéseinek, a malmok teljesítőképességének és - a kalóriaszükséglet figyelembevételével - a katonaság ellátásának kérdéseit vizsgálta a XVII. század második felének viszonyai között. Több mint három és fél évtizednek kellett eltelnie, hogy - mintegy ennek a munkának a folytatásaként - 1999-ben megfogalmazódjék kutatócsoportok feladataként a hazai végvárrendszer ellátásának a tanulmányozása. A gazdasági-társadalmi folyamatok megismerésére irányuló vizsgálódás nélkülözhetetlenné teszi az úgynevezett kvantitatív szemléletet, számadatok nagy tömegű alkalmazását a történeti kutatásban. A számok többé nem(csak) az eseményeket elbeszélő történetírás stiláris színezését szolgálják, hanem konstitutív elemei a társadalmi összefüggések megértését elősegítő matematikai modelleknek. A kvantitatív történeti vizsgálatokhoz nagyon jó környezetet talált Perjés Géza, a Magyar Tudományos Akadémia állományába tartozó kutató a Központi Statisztikai Hivatal szervezeti keretei között, ahol Kovacsics József könyvtárigazgató (később statisztikai professzor) kezdeményezésére és utódjának, Dányi Dezsőnek tevékeny támogatásával - többek között bizonyára éppen a történettudományban új csapásokat vágó Annales-iskola hatására - az 1950-es évek derekától Történeti Statisztikai Kutatócsoport működött. Termékenyítő hatású lehetett a csoport munkájára Bibó István fizikai közelsége is - aki a börtönből való szabadulása után ugyancsak a könyvtár személyi állományához tartozott. A műhely egyik kiemelkedő eredménye volt Dávid Zoltánnak, a csoport vezetőjének munkája, aki statisztikai módszerekkel bizonyította, hogy Magyarország népessége a török uralom után is megmaradt a négymillió körülire becsült korábbi szinten, és nem csökkent két és fél millióra, amint a történeti köztudatban - a nemzeti önsajnáltatás egyik fontos elemeként - ma is él. Perjés Géza a kutatócsoport munkájában többek között az 1728. évi adóösszeírás adatainak feldolgozásával vett részt. Az a javaslata, hogy elemző összehasonlításokat kellene készíteni a gabonatermelő, állattartó és szőlőművelő paraszti üzemek gazdálkodásáról, ma is időszerű, és évtizedek óta várja a megvalósítást, a számok iránt nem érzéketlen történeti kutatók szorgos aprómunkáját. A kvantitatív történeti szemlélet természetes jellemzője a hosszabb távú folyamatok, évszázados (szekuláris) trendek vizsgálata. Gazdag számszerű adatanyagra, valamint a hazai és külföldi szakirodalomra támaszkodva, egyik jelentős tanulmányában Perjés Géza arra a megállapításra jut, hogy az Oszmán Birodalom európai háborúiban a hadszervezet és a hadviselés három és fél évszázadon át lényegében nem változott: az első rigómezei csata megnyerésétől, Gallipoli elfoglalásától (1354) a hadsereg alig különbözött attól a seregtől, amely a zentai csatában 1699-ben vereséget szenvedett - miközben a nemzetközi szakirodalom tanúsága szerint a XVI. század derekától a hadügyben valóságos forradalom zajlott le, amire csak megkésve reagáltak a hazai kutatások is. Mindez egyben szükségessé tette a hadtörténeti és társadalomtörténeti vizsgálódások összekapcsolását is. Fontos jellemzője Perjés Géza tudományos munkásságának, hogy az élet teljessége érdek- 110 HITEL 2000. JUNIUS