Hitel, 2000. január-június (13. évfolyam, 1-6. szám)

2000 / 6. szám - SZEMLE - Kápolnai Iván: "Átpillantását vágyjuk az egésznek" (Perjés Géza: Seregszemle. Hadtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok)

SZEMLE űzetéséből felszabadulva, az 1950-es évek dere­kától tanulmányaival, cikkeivel, köteteivel több mint négy évtizede jól ismert szereplője a tár­sadalomtudományi szakirodalomnak és tudo­mányos publicisztikának. Seregszemle címmel 1999-ben kötetbe gyűjtött válogatott hadtörté­neti és művelődéstörténeti tanulmányaihoz írt magvas bevezetésében Várkonyi Ágnes, a jeles történetíró megállapítja, hogy Perjés Géza gaz­dag életművének eredetiségével sok tekintet­ben előtte járt tudományának - legalábbis a hazainak (tehetjük hozzá). Ennek egyik ma­gyarázatául szolgálhat, hogy Perjés Géza jól is­merte az évtizedeken át oly nehezen hozzáfér­hető nemzetközi szakirodalmat. Hozzájárult ehhez lényeglátó, különleges problémaérzé­kenysége és a problémák megoldásában alkal­mazott komplex - más tudományágak eredmé­nyeit is felhasználó, interdiszciplináris­­ kutatói módszere, ami napjainkban, a tudomá­nyok (túlzott) szakosodásának korában kivéte­lesen ritka jelenségnek számít. Ismeretes, hogy az 1920-as évek végén Fran­ciaországban megindult Annales folyóirat köré csoportosult kutatók megújították az európai történettudományt azzal, hogy a levéltári forrá­sokból kiolvasható „tényekkel” és „események­kel” szemben a gazdasági, népességi, társadalmi folyamatok hullámzásaira irányították a figyel­met. Az Annales-„iskolával” csaknem egy idő­ben, Perjés Géza az 1950-es években a gabona­­termelés és a népességszám, illetve a járványok összefüggéseinek, a malmok teljesítőképesség­ének és - a kalóriaszükséglet figyelembevételé­vel - a katonaság ellátásának kérdéseit vizsgálta a XVII. század második felének viszonyai kö­zött. Több mint három és fél évtizednek kellett eltelnie, hogy - mintegy ennek a munkának a folytatásaként - 1999-ben megfogalmazódjék kutatócsoportok feladataként a hazai végvár­­rendszer ellátásának a tanulmányozása. A gazdasági-társadalmi folyamatok megis­merésére irányuló vizsgálódás nélkülözhetet­lenné teszi az úgynevezett kvantitatív szemléle­tet, számadatok nagy tömegű alkalmazását a történeti kutatásban. A számok többé nem(csak) az eseményeket elbeszélő történet­­írás stiláris színezését szolgálják, hanem kons­titutív elemei a társadalmi összefüggések meg­értését elősegítő matematikai modelleknek. A kvantitatív történeti vizsgálatokhoz na­gyon jó környezetet talált Perjés Géza, a Ma­gyar Tudományos Akadémia állományába tar­tozó kutató a Központi Statisztikai Hivatal szervezeti keretei között, ahol­­ Kovacsics Jó­zsef könyvtárigazgató (később statisztikai pro­fesszor) kezdeményezésére és utódjának, Dányi Dezsőnek tevékeny támogatásával - többek kö­zött bizonyára éppen a történettudományban új csapásokat vágó Annales-iskola hatására - az 1950-es évek derekától Történeti Statisztikai Kutatócsoport működött. Termékenyítő hatású lehetett a csoport munkájára Bibó István fizikai közelsége is - aki a börtönből való szabadulása után ugyancsak a könyvtár személyi állományá­hoz tartozott. A műhely egyik kiemelkedő ered­ménye volt Dávid Zoltánnak, a csoport vezető­jének munkája, aki statisztikai módszerekkel bizonyította, hogy Magyarország népessége a török uralom után is megmaradt a négymillió körülire becsült korábbi szinten, és nem csök­kent két és fél millióra, amint a történeti köztu­datban - a nemzeti önsajnáltatás egyik fontos elemeként - ma is él. Perjés Géza a kutatócso­port munkájában többek között az 1728. évi adóösszeírás adatainak feldolgozásával vett részt. Az a javaslata, hogy elemző összehasonlí­tásokat kellene készíteni a gabonatermelő, állat­tartó és szőlőművelő paraszti üzemek gazdálko­dásáról, ma is időszerű, és évtizedek óta várja a megvalósítást, a számok iránt nem érzéketlen történeti kutatók szorgos aprómunkáját. A kvantitatív történeti szemlélet természe­tes jellemzője a hosszabb távú folyamatok, év­százados (szekuláris) trendek vizsgálata. Gaz­dag számszerű adatanyagra, valamint a hazai és külföldi szakirodalomra támaszkodva, egyik jelentős tanulmányában Perjés Géza arra a megállapításra jut, hogy az Oszmán Birodalom európai háborúiban a hadszervezet és a hadvi­selés három és fél évszázadon át lényegében nem változott: az első rigómezei csata megnye­résétől, Gallipoli elfoglalásától (1354) a hadse­reg alig különbözött attól a seregtől, amely a zentai csatában 1699-ben vereséget szenvedett - miközben a nemzetközi szakirodalom tanúsá­ga szerint a XVI. század derekától a hadügyben valóságos forradalom zajlott le, amire csak megkésve reagáltak a hazai kutatások is. Mind­ez egyben szükségessé tette a hadtörténeti és társadalomtörténeti vizsgálódások összekap­csolását is. Fontos jellemzője Perjés Géza tudományos munkásságának, hogy az élet teljessége érdek- 110 HITEL 2000. JUNIUS

Next