Hitel, 2005. július-december (18. évfolyam, 7-12. szám)
2005 / 12. szám - Pelle János: Vissza a gyökerekhez (Spiró György: Fogság)
SZEMLE 1981-ben, amikor Spiró György Ikszek című regénye megjelent, egyöntetű, megérdemelt elismerés fogadta, szerzője berobbant vele az irodalmi köztudatba. Akkor nem írtam róla, de utólag is úgy látom, sikerének titka az volt, hogy ez a mű megújította a történelmi regény műfaját. Hasonló feladatra vállalkozott, mint Móricz Zsigmond az azóta klasszikussá vált, de sajnos manapság kevéssé forgatott Erdély-trilógiában: óriási tudásanyag birtokában, nagy tehetséggel és beleérzéssel úgy beszélt a múltról, hogy annak izzó aktualitása volt a jelenben, konfliktusait az olvasó magáénak érezte. Spiró egy XIX. századi színházi rendező és a cári cenzúra konfliktusát jelenítette meg az orosz uralom alatt álló Lengyelországban, s a magyar közönség által szinte egyáltalán nem is ismert világban bemutatta a fokozatosan gyöngülő, de még mindig félelmetes erejű kommunizmus és a fellazításán munkálkodó kelet-közép-európai értelmiség konfliktusokkal terhes viszonyát, állandó kötélhúzását. Az út, melyen Spiró ekkor elindult, s ahová Fogság című új regényével a közben teljesen átalakult társadalmi viszonyok között megérkezett, alapvetően eltér attól, melyet a mai magyar irodalom a történelem ábrázolásában bejárt. Nálunk a múlt ábrázolásában évtizedeken át s a lektűrökben napjainkban is az a szemlélet érvényesül, mely az általános műveltség részét képező nemzeti história egyegy nevezetes epizódját „kiszínezi”, és átlátszóan szimplifikáló, a legkisebb szellemi izgalmat sem jelentő ideológiák illusztrálására használja fel. Ez a „modern” eljárást az írók a magyar múlt legendás alakjainak felvonultatásánál használják, a honfoglalástól az 1848-49-es szabadság- harcig bezárólag, és a nemzeti romantika, különösen Jókai Mór hagyományait követve jókra és gonoszokra osztják az univerzumot. (Az utóbbiak sorába természetesen azok tartoznak, akik a nemzeti függetlenségre törnek, illetve a hódító idegenek „szekértolói”.) Ugyanakkor már a nyolcvanas évek közepétől kezdve hódít, ha nem is a közönség, de az irodalomkritikusok körében a „posztmodern” regény. E műfaj szerzői a történelmet Hayden White amerikai filozófus nyomán sematikus narratívák tömegének tekintik, melyek közül az idők folyamán, az aktuális érdekeknek megfelelően valamelyik dominánssá válik. Ez a szemlélet feljogosítja az írókat, hogy a sztori elmondása során a lehető legönkényesebben bánjanak a valójában soha nem létezett „történelmi valósággal”. Műveikből demonstratíven hiányoznak az egyéniségek, mind a pozitív, mind a negatív hősök, hiszen ezzel is provokálni szeretnék a hagyományos történelmi regényeken felnőtt olvasót. Múltábrázolásukban nincs semmi heroikus, viszont lélektelen, zavaros, és előtérbe helyezi mindenféle deviancia öncélú ábrázolását. Összességében csak arra törekszenek, hogy kétségbe vonják az általuk megjelenített korszakról kialakult történelmi közhelyeket és sematikus értékítéleteket. DE GUBERNATIONE DEI Spiró Fogság című monumentális regénye nem kötődik sem a nemzeti romantika múltszemléletéhez, de nem követi az egyébként kifulladóban levő posztmodern Vissza a gyökerekhez Spiró György: Fogság MAGVETŐ, 2005