Hitel, 2007. január-június (20. évfolyam, 1-6. szám)
2007 / 2. szám - Cs. Nagy Ibolya: Egy vita margójára Sütő András és a Hét
Sütő András írói-emberi teljesítményének kisebbítéséhez, meghazudtolásához , a „feltétlen ténytisztelet” örve alatt, nem más, mint a történeti tények fetisizálása, dogmatizmus, Hayden White szavával régiségkereskedői mentalitás. „A ténytisztelettel való kérkedés, a tényimádat köntösében tetszelgés nem hübrisz?” A „szelektált tényekre való hivatkozás” kényszere azt a célt szolgálja, hogy „abszolút érvényű igazsággá” tegye Sütő lefokozását, megkisebbítését, semmibevételét, megvádolását, denunciálását. Bertha Zoltán szerint „ténynek tekinthetjük azt, hogy Sütő András munkái hangsúlyos részét képezik az irodalomtörténeti, oktatási stb. kánonnak, ami persze változhat, de az a mindenkit megillető plurális szabadságjogok és hermeneutikai lehetőségek keretei közé tartozik, hogy bátran állíthassuk: van olyan jelentékeny irodalomkritikai értelmezői közösség, amely ezt a munkásságot az újabb magyar irodalom egyik kiemelkedő fejezetének tartja. Tény maga a szubjektív megítélés vállalása és vállalhatósága, s ebből következően az az értékelési lehetőség, amely Sütő András írásművészetének kiteljesedését különleges esztétikai rangú művek (sőt remekművek) sorának fogja fel. Tény, hogy vannak, akik érzékenyen rezonálnak a Sütő András prózájának, drámáinak, esszéinek stb. mondataiban rejlő különös nyelvi-stiláris erőre, arra a szuggesztív, varázslatos mondatalakító művésziségre, artisztikumra, amely a szavak ritmusát, dallamát, menetét úgy hajlítja és formálja, hogy abba a bölcseleti sejtelemtől a lírai vallomásosságon át a fogalmi árnyalásig annyi minden belesűrűsödik. (Igaz, senkit nem lehet kötelezni a finom hangzásárnyalatok meghallására, a stiláris értékek észre- vagy figyelembevételére.) Tény továbbá, hogy százezrek számára jelentettek és jelentenek ma is ezek a művek hiteles helyzettudósítást és helyzettudatosítást a magyarság nemzeti és kisebbségi sorsát illetően, megragadó művészi látomást a történelmi sors lényegvalóságairól, a magyar és az egyetemes emberi szellem tükrében. Százezrek nemzeti öntudata és lélekjelenléte erősödött általuk, s a megmaradásba vethető reményt táplálták évtizedeken át. Mert voltak és vannak, akiknek fáj a folyamatos »hungarocidia« (az író találó fogalma ez), a magyarság Kárpát-medencei fizikai-lelki térvesztése, sorvadása, pusztulása - miközben vannak, akik ezt el sem ismerik. (A világ már csak ilyen, s ez utóbbiak is belenyugodhatnának az előbbiek érzésvilágának létezésébe.) Tény, hogy erőteljesebb érzelmi hatást keltenek a Sütőművek még ma is, mint más, »posztmodern« sztárszerzőkéi, például egyetemisták köreiben is; legalábbis személyes tapasztalatom, hogy (minden reklám, média- és divatráhatás ellenére) többen és szívesebben olvassák az ő könyveit, mint a »szövegirodalom« agyondicsért, de szignifikáns mértékben olvashatatlannak minősített darabjait. Őszinte, felszabadult, elfogulatlan és a karriervágytól még meg nem szédült, még nem helyezkedő diákok számára egyszerűen élmény olyat olvasni, amiből lelki melegséget árasztó emberi jelentés, üzenet, értéktudat sugárzik, erkölcsi értelemben is felfogható és követhető gondolatisággal együtt.” A vita ezen a ponton lényegileg kifulladt. Mert Székely Csaba Nem a ruha teszi című írása 2005. július 19-én reagál ugyan a Bertha Zoltánéra, de főképp a posztmodern meg a White-féle történetszemlélet fogalomértelmezése dolgában bonyolódik vitába a cikkíróval, akit úgy képzel el, hogy: „szerző sétálgat a Nemzetféltés utcán vagy a Megmaradás-soron, s egyszer csak megpillant egy csinos, divatos öltönyt”. Ez volna a posztmoder: magára veszi, sétálgat [ 205 ] FEBRUAR 2007.