Hitel, 2007. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)

2007 / 11. szám - Taxner-Tóth Ernő: A valóságígéret valótlansága

[ Kérdez az idő ] II. A szó elhangzik, és ha megőrzi az emlékezet, abban többé vagy kevésbé módo­sul. Aki újramondja, másként fogalmaz. Az írás rögzíti a szóban elhangzottakat, s lehetővé teszi a változatlan másolást. Gutenberg nyomtatási technikája alkalmassá vált arra, hogy minden rögzített emberi megnyilatkozásról elvileg korlátlan számú másolatot készülhessen. Függetlenül a beszélő hitelességétől, szándékától, a jóhoz vagy a rosszhoz, az „igazsághoz”, a „valósághoz” fűződő viszonyától. Mindez megsokszorozta a tapasztalat, a megismerés, a gondolkodás, az emlékezés rögzített formájú fölhalmozásának a lehetőségét. Az egymást követő nemzedékek újra­hasznosíthatták a különféle fölfedező szándékok (egymástól időben és térben tá­vol keletkezett) eredményeit. Fölgyorsult a világ tudományos megismerése, és e megismerő folyamat ugrásszerűen javított az emberi megélhetés (és életben maradás) körülményein. (A természetben végzett pusztítás következményeire most döbben rá az emberiség, s gondol egyre többet lehetőségeinek korlátaira.) Alapvetően a gondolatsokszorosítás tette lehetővé a fogyasztási javak tömegter­melését, amit az ipari forradalom eredményének szokás tekinteni. A kérdés filozó­fiai és szociológiai kifejtése helyett hadd idézzek egy kedves irodalmi példát. Kazinczy Ferenc, aki megpróbáltatásnak fogta föl, hogy elő kellett teremtenie a maga és családja megélhetésének a feltételeit, a szépirodalom emelkedett világát idéző önéletrajzi művében diadalmasan lerajzolt egy külföldi folyóiratban látott új ekét, mert tudta, segítségével meg lehetett „sokszorozni” földjének a termését. Az egyéntől távol fölfedezett és kitalált technika így lehetett a mindennapi élet hasznos segítője, az életminőség megváltoztatója és az életben maradó népesség számának növelője. Az írás föltételezi az olvasást. Olvasásra sokáig csak azoknak volt szükségük, akik Isten - vagy a hatalom - üzeneteit tolmácsolták. Műveletében figyelmünk a betű, a szó, a mondat, a szöveg befogadására irányult. A (Szent)írás - majd a költészet - olvasója az egyes szavakat is értelmezte, és fölfogta összetett utalásrendszerüket. A XIX. század első felében az „irodalmi” befogadás uralkodó formája még a fölolvasás volt, ami egyúttal a mű esztétikai üzenetének az értelmezését jelentette. (Goethe örökítette meg, Herder fölolvasásában hogyan hatott rá Goldsmith A wackfieldi lelkész című népszerű regénye.) Az óriásivá nőtt kínálat hatására a­­ magányosan végzett - olvasási művelet fölgyorsult, felületesebbé vált. A terjedelmes újságok, folyóiratok, hosszú híradások és elbeszélések (benne a regényirodalom) föloldotta a szavanként értelmező olvasás kényszerét. A nyomtatásban sokszorosított szöveg a világ megismerhetőségét és magyará­zatát ígéri, akár a tudomány, akár a tájékoztatás-hírközlés, akár az irodalom-művé­szet nyelvét beszélőkhöz szól. A sokszorosított szövegek (nyomtatott vagy elektro­nikus formában) híreket hoznak távoli dolgokról, ismeretekről, gondolatokról, je­lenségek és összefüggések új értelmezéséről, múltról, jelenről, jövőről, megállapításokról, elképzelésekről, művészi alkotásokról, tudományos eredmények­ről, technikai újdonságokról, s ezzel kitágítják a világot, illetve más távlatot adnak 2007. NOVEMBER

Next