Hitel, 2007. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)

2007 / 11. szám - Taxner-Tóth Ernő: A valóságígéret valótlansága

[ Kérdez az idő ] vid­­ történelmi időszakában játszódik. Anna véres bosszúja a lélektanilag túlfű­tött helyzet következménye is. A történet pedig, hogy egy fiú elcsábít és elhagy egy tapasztalatlan lányt, akiben a csalódás gyilkos indulatokat ébreszt, előfordul főurak, jómódú családok és parasztok világában játszódó elbeszélésekben is. Ma­gyar történelmi legendáink közül igen mély gyökeret eresztetett a „nemességről” és a „dzsentriről” szóló, amelynek alapját a XIX. század elbeszélői vetették meg olyan művekben, amelyek „valóságára” történetírók a mai napig szívesen hivat­koznak, noha a kutatások nem minden elemüket igazolják. Jókai életképeit „ro­mantikusnak”, Mikszáth Noszty­ fiúját vagy a Buttler-házat viszont „jellegzetes­nek” tartják, ámbár ezek mögött sincs valóban megtörtént esemény. Az emberiség történetében aránylag rövid időszak az, amelyben az írók és művé­szek fő törekvése volt, hogy műveik Arisztotelész és követői esztétikai fölfogá­sában legyenek a „való” vagy a „valószerű” közvetítői. Az irodalom és a művé­szetek erős hatása alatt alakult ki a magyar közvélemény képzete a többnyire elítélő szándékkal ábrázolt „dzsentri életformáról”, amely túlélte a származással örökölhető vagyonokat­­ s olyanok utánozzák, akik „eredeti” körülményeit nem ismerhették. (Jellegzetes példája Medgyessy Péternek a médiából ismert élet­vitele.) A filozófia, noha sokszor figyelmeztet a valóság és igazság különbözésére, Homérosz eposzaiból mégis fontos következtetéseket von le. Anonimus történet­­írásunk alapvető forrása, ámbár évszázadok távlatából gyűjtötte össze a maga ko­rában - az ő helyzetéből - még megismerhető hagyományt. Azt állítja, hogy „iratok biztos előadásából” ismeri a „dolgok igazságát”, nem a parasztok hamis meséiből és a regösök csacsogó énekéből. Nyilván igaz, hogy „Álmos vezér [...], miután világra született, nagy örömére szolgált Ügyeknek és rokonainak...”, hi­szen az apák többnyire örülnek fiúk születésének, de igen valószínűtlen, hogy ezt az örömet (azóta elveszett) „iratok” tanúsították. Macperson Ossian énekei­ről tudjuk, hogy hamisítványok (akárcsak Thaly Kálmán „kuruc dalai”), annak ellenére, hogy a skót népköltészet kutatói találtak hasonló történeteket (és a ku­ruc korból is maradtak fenn dalok). Anélkül jegyzem meg, hogy Hayden White történelemfölfogásának vitájába bonyolódnék: múltunkat annak megfelelően is­merjük, mit hagyott ránk a véletlen vagy tudatos válogatás és az alkotó kép­zelet. Mindent megkérdőjelező korunk a nagy tekintélyű Arisztotelész igazát is csak részben fogadja el: múltat ugyan valóban csak az istenek tudják megváltoztatni, de az, amit tudhatunk róla, emberi tényezők függvénye. Bizonyos események megtörténte nem vonható kétségbe, és következményeik hosszan tartóak. Ilyen a születés és a halál, az építés és rombolás, a győzelem és a vereség. A mag­yarok államot alapítottak a Kárpát-medencében, ahol ma is magyarul beszélünk, s közös hagyományaink alapvetően meghatározzák világképünket (még ha egye­sek tagadják is). A magyar nép túlélte a tatárokat, törököket, a Habsburg- és szovjeturalmat, a besúgórendszert; közben számos szabadságharcot vívott, hősöket szült, és sok vereséget szenvedett. Ez valóság.

Next