Hitel, 2011. július-december (24. évfolyam, 7-12. szám)

2011-12-01 / 12. szám

[ Műhely ] diplináris” kutatása, a hungarológia kapcsán írt 1939-ben: „aminthogy a származás és a táj, mai formájában kifejezve: a vér és a föld még nem tett magyarrá senkit, ugyanúgy nem le­hetett ezt soha elérni a nyelv elsajátítása, a megfelelő szokások és az uralkodó életforma fel­vétele által sem.” Ezek az egyértelmű utalások a náci „Blut und Boden"-elméletre a német ex­panzió korában mindenképpen bátor kiállásnak tekinthetők. Ujszászy szerint a „magyarság nem adottság, hanem feladat”, így „a magyarságot, éppen azért, mert nem adat, hanem feladat, csak tenni lehet”. Megkapó hasonlatában a magyarság küzdelme a célért - vagyis a nemzeti létért - a csodaszarvast űző ősmagyarok képeként jelenik meg. A közös cél ugyanakkor nem jelent uniformizáltságot, hiszen az űzött vadban mindenki mást lát - ám mindenki ugyanabban az egyben (csodaszarvas - nemzet) lát mást. Nézete szerint „magyarságunk az az akciónk, amellyel a természetiből ki és a szellemibe be akarunk kapcsolódni, az a csodálatos, százszor szent folyamat, ami akkor történik bennünk, amikor fajból nemzetté leszünk”. A fajiság tehát egy alsóbbrendű állapot, melyből örök­mozgásban folyamatosan formálódik a nemzet. Ha viszont „magyarságunk csak abban a feladatban van, hogy fajból nemzetté legyünk, akkor magyarságkutatás alatt elsősorban ennek a feladatnak a kutatását értjük”. Vagyis: a „magyar cél” megállapítása a magyarságkutatás „legmagasabb rendű feladata”. Míg tehát többnyire egyértelműnek tekinthetjük Ujszászy Kálmán markáns és több he­lyen kifejtett elhatárolódását a náci fajelmélet egynémely ideológiai talpkövétől (völkisch­­gondolat, Vér és Rög mítosza), az is látható, hogy a kor általános diskurzusában bevett mó­don, a rasszokat nem „fajtá”-nak, hanem „faj”-nak nevezi. Szerinte viszont „faj és nemzet, faj és magyarság között nincs származási kötelék”, továbbá - a náci ideológiával szemben - nem feltételez e „fajok” között értékkülönbséget, sőt a „különböző fajoktól” eredeztethető nemzeti sokszínűség lehetőségét, tehát az „egy nemzet­­ több faj(ta)” gondolatát szegezi a sovinizmus ellen. Kimutatható ugyanakkor szövegeiben a kortárs magyar jobboldali (kor­mánypárti) retorikának néhány meghatározó eleme (nemzeti öncélúság, csodaszarvas) is, bár ezek nem töltődtek fel konkrét politikai tartalommal. Az is egyértelmű, hogy alapvető koncepcionális antagonizmusuk ellenére nem a népiek, hanem a Turul Szövetség volt számára az „elrettentő” hazai példa, hiszen a népiek mérvadó munkáit a szerdai összejöveteleken rendszeresen tárgyalták a szeminaristák, e kötetekből több a szeminárium mozgókönyvtárát gazdagította. (A bajtársi szövetség harmincas évekbeli útkeresései mindazonáltal érintkeztek a népiekkel, ugyanakkor a kapcsolat meglehetősen disszonáns jellege mellett fontos hangsúlyozni, hogy a Turul - a régebbi megítélésekkel szemben - korántsem volt homogén, csupán szélsőjobboldali fiatalokat tömörítő, minden frakciójában jobboldali szervezet.) Ujszászy nyilván nem láthatott rá a Turul belharcaiba, ám a szövetség főideológiája iránti kitapintható ellenszenve többször megnyilvánult, például a patakival szinte egy időben életre hívott Turul-munkatábornál. Ám nemcsak a munkatábor, hanem a falukutatás kapcsán is komoly rivalizálás folyt a szövet­ség és Sárospatak között, ahogyan az alábbi Turul-ellenes Újszászy-megjegyzések is mutatják: „mindezek a (falukutató - B. A.) mozgalmak az ifjúság kebeléből, minden utánzási tendencia és felső irányítás nélkül (bajtársi szövetségek, leventék!), csupán a most megnyilvánuló koreszmék kényszerítő hatása alatt keletkeztek.” A faluorientáció gyökere nála „az a magyar ifjúság, amely nem a húszas évek uralkodó ifjúsági szervezeteiben, az akkor importált és a magyar sorskérdések iránt valójában csak napjainkban fogékonnyá váló bajtársi egyesületekben élt, hanem az ifjúság­nak az a rétege, amely életének súlypontját a bajtársi egyesületeken kívül álló ifjúsági mozgal­makba, főleg a cserkészmunkára és az evangéliumi jellegű vagy az evangéliumi mozgalmakkal szoros összeköttetést tartó diákegyesületek, ifjúsági tömörülések munkájára helyezte”. Ezzel az értékeléssel nemcsak a faji gondolatra fogékonyabb, „import koreszméket” követő bajtársi szer­vezetek kritikáját kapjuk (nyilvánvaló utalással a Harmadik Birodalomra), hanem bepillan­ 2011. DECEMBER [ 103 ]

Next