Hitel, 2016. január-június (29. évfolyam, 1-6. szám)
2016 / 3. szám - Szakolczay Lajos: Levelezés - emlékezés
Cs. Szabó László, Határ Győző, Faludy György, Vitéz György, Tollas Tibor, Domahidy András, Ferdinandy Mihály, Szépfalusi István, különösen a luganói konferencián elmondott tanulmányom (A nyugati magyar irodalomkritika) keltett nagy visszhangot. Volt író, aki közben a rám pazarolt jó szavakat visszavonta, és a pokolba kívánt azért, mert az 1956-os magyar forradalom a nyugati magyar irodalomban lajstromából a nevét kihagytam?, kifelejtettem?. Ma sem tudom, honnan vettem a bátorságot ahhoz, hogy a kint és bent nagysikerű regényt, Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című művét - talán ez volt az első levelem a marosvásárhelyi íróhoz - bírálni merészeltem. A művet lezáró „vörös farkon" akadtam fönn, s miért, miért nem, meglátásomat azonnal közölni akartam a szerzővel. (Ő levele szerint „azt nem értette, mit nem értettem a befejezésben".) Az egyik ausztráliai magyar költő szép verset ajánlott személyemnek, amiért nem győztem hálálkodni, ám amikor - nyilván később - neki nem tetsző szót is szóltam lírájáról, haraggal visszavonta az ajánlást. Csokits János, a visszahúzódó, csöndes, szűkszavú költő alaptermészetét meghazudtolva filológiai ügyekben vérre ment, és miközben ő is kapott, halálos sebeket osztogatott. Sok évtized után kellett megtudnom, minthogy nem emlékeztem rá, hogy kérését - Arany János egyik versében a sor végére vesszőt tett-e, vagy pontosvesszőt? - a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában kutakodva miként teljesítettem. A sepsiszentgyörgyi esszéíró, Veress Dániel hosszan fejtegette - ezek a levelek a legizgalmasabbak -, hogy miben ért velem egyet, és miben nem. Végül is a kedvencéről írott tanulmányommal (Cs. Szabó László, az esszéíró) többé-kevésbé megbarátkozott. Nagy Gazsi, szívbéli barátom, egyszer - levél helyett - verset küldött. Drámai ítélkezés, drámai sors. Csíki Laci pedig - ne feledjük, mennyire kiváló író volt - a Hervay Gizella-esszém olvastán (valójában a költő hosszabb elsiratása volt) kinyilvánította: ezen túl mesternek fog szólítani. Még ma is beleborzongok az idős hölgy, név szerint Radnóti Miklósné tollai ragadásába: megköszönte - hihetetlenül finom gesztus -, hogy barátnője, a Párizsban élő kitűnő költő, Tóth Judit - vajon forgatja-e még a tollat? - verseskönyvét (Kortárs Kiadó) milyen figyelmesen gondoztam. Akarva-akaratlan a nagykanizsai Rózsás János révén a nagy orosz író, Alekszandr Szolzsenyicin is beröpült hozzám (együtt voltak foglyok a GULAGon), és nem csupán irodalmi munkásságával és gondolataival, de szinte testi valójában is jelen volt. Jelen is lehetett, hiszen a Kanizsáról küldött száz levél között talán egy sem akadt, amely nem idézte volna föl a neki kézírásos szótárat író sőt az orosz nyelv bűvkörébe bevezető barátját. Még ma is őrzöm az Iván Gyenyiszovics egy napja és a többi remekmű szerzőjének Rózsástól kapott kézírását. Mint ahogyan a zseniális színházrendező, Harag György egymondatos, ceruzával írt levélfecnije is becses emlék - „Ha lesz hely az új lakásban a falon.. (fogalmam sincs a kolozsvári halhatatlan mű - bokályt, tányért - ajándékozott nekem), hiszen fölidézi mindazon előadásokat (Sütő-ciklus - Kolozsvár, Csehov-ciklus - Újvidék, stb.), amelynek lelkendező kritikusa voltam. 24 HITEL szakolczay lajos 75 éves