Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 6. szám - Féja Géza: Móricz Zsigmond útja
Móricz Zsigmond útja »Kismadár« c. darabját, legjobb színpadi művét. Megdöbbenve hagytuk el a bemutatót, bár a félreértések hona vagyunk, de enynyire még nem értettek félre magyar írót. Utóbb már napilap sem állott Móricz Zsigmond rendelkezésére, átvette a »Kelet Népé«-t, írta, szerkesztette és — nem az ő szégyene! — ügynökölte. Két ízben rásujtott a betegség, az agyvérzés s közben meg kellett érnie, hogy az utána következő nemzedék egy-két tagja máris halottként kezeli. A könyvnapon jelent meg Illyés Gyula »Mint a darvak« c. kis munkája, melyben érthetetlenül elfogult ítéletet mond Móricz Zsigmond népszemlélete felett. Azt írja Illyés, hogy Móricz csak hatvanesztendős korában bírt érzőszívű parasztot ábrázolni, egyben heves és elhamarkodott ítéletet mond újabb irodalmunk népszemlélete felett is; mélységesen elítéli, egyoldalúnak minősíti; sötétenlátónak, túlzottan naturalistának, Zola-epigonságnak bélyegzi és csattanóul, pálcát tör Móricz Zsigmond felett is. Augusztus elején, Borszéken olvastam Illyés könyvét, onnét írtam cikket a »Híd«-nak tévedéséről, ez az írásom utolsó tisztelgésem az élő Móricz Zsigmond előtt. Illyés megfeledkezett Justh Zsigmond, Tömörkény István, Gozsdu Elek s a századforduló annyi és annyi kitűnő írójának népszemléletéről, melyben éppen elegendő bensőség és »érző szív« akad. Kortársairól is igaztalanul ítél, mert nem vette figyelembe a »sötétlátású« Kodolányinak »Feketevíz« c. kitűnő regényét többek között. Legigazságtalanabb mégis Móricz Zsigmonddal szemben, akinek első novellája a »Hét krajcár« ugyancsak »érzőszívű« népet ábrázol, életműve pedig a népiségnek utolérhetetlenül gazdag tárháza. Megírta a »Sárarany«-t, de a »Pillangó« bűbájos idilljét is. Elbeszéléseiben megtaláljuk a magyar népegyéniségnek minden villanását. Móricz realista gazdagságához egyedül Jókai mesebeli gazdagsága fogható s mégis őt érte az egyoldalúság vádja, még pedig a saját oldaláról s egy kitűnő elméről. A kritika tévedései és fontoskodásai sohasem érintették mélyebben Móricz Zsigmondot, az ilyen ténybeli »elírások« azonban fájtak neki, mert elárulták, hogy műveinek jelentékeny részét azok feledték el, akiknek legjobban kellett volna emlékezniük és olyanok rajzoltak elfogult torzképet róla, akiktől elvárhatta az igazság hűségét. »RÓZSA SÁNDOR« ELLEN Illyés elsietett megállapításával párhuzamosan indult meg a hadjárat. A front megdöbbentő volt: kik találkoztak a magyar igazmondó ellen! Milyen »áthidalhatatlan« politikai, faji és társadalmi ellentétek lettek egyszerre áthidalhatóvá. Elkeseredett ellenfelek szövetkeztek Móricz Zsigmond vádolására és elítélésére. Hol volt a nemzedék, az utódok, akiknek zárt sorokban melléje kellett volna állatiok? A kezüket mosták valahol, mintha valamennyien Pilátusok lennének. Móricz ismét egyedül volt és ismét a teremtésbe menekült, nem sokkal halála előtt mesélte nekem nyugodtan, mosolyogva, hogy milyen lesz a Rózsa Sándor-trilógia harmadik kötete. Nem vett tudomást arról, hogy máris görgetik az akadályokat a harmadik kötet megjelenése elé. Nem fülelt a »szellemi harc« elfajulására, beletemetkezett a terem