Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)

1942 / 6. szám - Féja Géza: Móricz Zsigmond útja

Móricz Zsigmond útja »Kismadár« c. darabját, legjobb színpadi művét. Megdöbbenve hagytuk el a bemutatót, bár a félreértések hona vagyunk, de eny­­nyire még nem értettek félre magyar írót. Utóbb már napilap sem állott Móricz Zsigmond rendelkezésére, átvette a »Kelet Népé«-t, írta, szerkesztette és — nem az ő szégyene! — ügynökölte. Két íz­­ben rásujtott a betegség, az agyvérzés s közben meg kellett érnie, hogy az utána következő nemzedék egy-két tagja máris halottként kezeli. A könyvnapon jelent meg Illyés Gyula »Mint a darvak« c. kis munkája, melyben érthetetlenül elfogult ítéletet mond Móricz Zsigmond népszemlélete felett. Azt írja Illyés, hogy Móricz csak hatvanesztendős korában bírt érzőszívű parasztot ábrázolni, egy­ben heves és elhamarkodott ítéletet mond újabb irodalmunk nép­szemlélete felett is; mélységesen elítéli, egyoldalúnak minősíti; sö­­tétenlátónak, túlzottan naturalistának, Zola-epigonságnak bélyegzi és csattanóul, pálcát tör Móricz Zsigmond felett is. Augusztus ele­jén, Borszéken olvastam Illyés könyvét, onnét írtam cikket a »Híd«-nak tévedéséről, ez az írásom utolsó tisztelgésem az élő Móricz Zsigmond előtt. Illyés megfeledkezett Justh Zsigmond, Tö­mörkény István, Gozsdu Elek s a századforduló annyi és annyi kitűnő írójának népszemléletéről, melyben éppen elegendő benső­­ség és »érző szív« akad. Kortársairól is igaztalanul ítél, mert nem vette figyelembe a »sötétlátású« Kodolányinak »Feketevíz« c. ki­tűnő regényét többek között. Legigazságtalanabb mégis Móricz Zsigmonddal szemben, akinek első novellája a »Hét krajcár« ugyancsak »érzőszí­vű« népet ábrázol, életműve pedig a népiségnek utolérhetetlenül gazdag tárháza. Megírta a »Sárarany«-t, de a »Pillangó« bűbájos idilljét is. Elbeszéléseiben megtaláljuk a magyar népegyéniségnek minden villanását. Móricz realista gazdagságához egyedül Jókai mesebeli gazdagsága fogható s mégis őt érte az egy­oldalúság vádja, még pedig a saját oldaláról s egy kitűnő elméről. A kritika tévedései és fontoskodásai sohasem érintették mélyebben Móricz Zsigmondot, az ilyen ténybeli »elírások« azonban fájtak neki, mert elárulták, hogy műveinek jelentékeny részét azok feled­ték el, akiknek legjobban kellett volna emlékezniük és olyanok raj­zoltak elfogult torzképet róla, akiktől elvárhatta az igazság hű­ségét. »RÓZSA SÁNDOR« ELLEN Illyés elsietett megállapításával pár­huzamosan indult meg a hadjárat. A front megdöbbentő volt: kik találkoztak a magyar igazmondó ellen! Milyen »áthidalhatat­lan« politikai, faji és társadalmi ellentétek lettek egyszerre áthi­dalhatóvá. Elkeseredett ellenfelek szövetkeztek Móricz Zsigmond vádolására és elítélésére. Hol volt a nemzedék, az utódok, akiknek zárt sorokban melléje kellett volna állatiok? A kezüket mosták va­lahol, mintha valamennyien Pilátusok lennének. Móricz ismét egye­dül volt és ismét a teremtésbe menekült, nem sokkal halála előtt mesélte nekem nyugodtan, mosolyogva, hogy­ milyen lesz a Rózsa Sándor-trilógia harmadik kötete. Nem vett tudomást arról, hogy máris görgetik az akadályokat a harmadik kötet megjelenése elé. Nem fülelt a »szellemi harc« elfajulására, beletemetkezett a terem­

Next