Hivatalos Közlöny, 1942 (50. évfolyam, 1-24.szám)

1942-12-01 / 23. szám

712. HIVATALOS KÖZLÖNY 50. ÉVF. DEBRECEN református Dóczi-leánynevelőintézetének igazgatótanácsa pályázatot hirdet a leánylíceumnál és tanítóképzőnél lemondás folytán megüresedett ének- és zenetanári állásra. Az igazgatótanács a megürült tanszé­ket olyan református vallású férfi- vagy nőtanárral óhajtja "betölteni, a­kinek tanítóképzőintézeti ének-zenetanári ok­levele van. Javadalmazás a nem állami tanszemélyzet ré­szére megállapított javadalmazással azonos. Közszolgálat­ban nem állóknál a zsidótörvény alá nem esés okmányok­kal igazolandó. A szabályszerűe­n felszerelt pályázati kér­vényeket ez év dec. 30-ig a Dóczi-leánynevelőintézet­ igaz­gatótanácsához címezve a debreceni ref. Dóczi-leánylíceum és tanítóképző igazgatóságához kell beküldeni. (3796.) ENDRŐD katolikus polgári fiúiskola mennyiségtan­fizika, vagy bármely más szakos helyettes tanári állásbra pályázatot hirdetek. Nőtanárok, illetve középiskolai férfi-és nőtanárok is pályázhatnak. Pályázati határidő a meg­jelenéstől számított 8 nap. Fizetés az államival egyenlő. Egyházközségi elnök, Endrőd. (3797.) ENYING társulati polgári fiú- és leányiskolája pályá­zatot hirdet magyar-német és természetrajz szakos tanári állásokra, őskeresztény származás igazolandó. Fizetés az állami tanárokéval azonos.. Pályázati határidő a megjele­néstől számított 15 nap. (3798.) KISKUNFÉLEGYHÁZA áll. segélyezett városi kar. Szt. László­ gimnáziumánál egy elhalálozás folytán meg­üresedett, rendszeresített, miniszteri kinevezés alá eső történelem-földrajz szakos tanszékre pályázatot hirdetünk. Az állás kellő szolgálati idő esetén rendes, kezdő fokon pedig helyettes tanárral nyer betöltést. A javadalmazás és előléptetés az állami tanárokéval azonos. A helyettes tanár a törvényes illetményeken kívül havi 50 pengő taní­tási pótdíjban is régezesül. Pályázhatnak középiskolai ké­pesítésű tanárok. A pályázati kérvényhez csatolandók: születési anyakönyvi kivonat, nősöknél a családi állapot igazolására szolgáló okmányok, tanári oklevél, magyar állampolgársági (illetőségi) bizonyítvány, katonai szolgá­latra vonatkozó okmányok, esetleges működési bizonyít­ványok. Közszolgálatban­­nem álló pályázóknak a 7720/ 1939. M. E. számú rendelet 1., 3. és 9. §-aiban foglalt rendelkezések szerint igazolniok kell azt is, hogy nem­­esnek a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának kor­látozásáról szóló 1939 : IV. t.-c. 1. és 5. §-aiban meghatá­rozott korlátozások alá (lásd: „Hivatalos Közlöny" 1940. évi 7. szám­ában megjelent 1172/1940. évi. számú rende­letet). A közszolgálatban nem álló pályázók újkeletű hatósági bizonyítványt és erkölcsi bizonyítványt is köte­lesek csatolni. A szabályszerűen felszerelt kérvényeket a fenntartó Kiskunfélegyháza megyei város polgármesteré­hez címezve 1942. évi december hó 16-ig kell benyújtani. Az elkésve beérkez­ett, vagy kellően fel nem szerelt pályá­zati kérelmek nem vétetnek figyelembe. Kiskunfélegyháza, 1942. november hó 5-én. Polgármester: (3800.) ROZSNYÓ evangélikus polgári iskolája pályázatot hirdet 1. két mennyiségtan-fizika szakos tanári állásra, 2 bármilyen szakra (természetrajz szakos előnyben). Pá­lyázhatnak protestáns polgári- és középiskolai tanárok. Fizetés az állami tanárokéval azonos. Pályázati határidő: a megjelenéstől számított 8 nap. Igazgatóság. (3801.) BIZONYÍTVÁNYMÁSODLATOK. Az e rovatban közölt hirdetményekért szavanként és számcsoportonként 14 fillért számítunk! A nevek kétszeresen számítanak. Csornai Ivánnak (Veszprém, 1903.) a 10/1918/19. IV. osztályú bizonyítványáról a veszprémi polg. fiúiskola igazgatója másodlatot állított ki. Eredeti érvénytelen. (1956.) Czibere Tibor (szüli Géros, Szatmár vm. 1925. szept. 26.) állítólag elveszett gimnáziumi Tanulmányi Értesítője helyett a szatmárnémeti ref. gimnázium igazgatósága má­sodlatot állított ki. Eredeti érvénytelen. (3954.) Szarvadi Ernő (szül. Récz, Bihar vm. 1927. dec. 6.) állítólag elveszett Tanulmányi Értesítője helyett a szat­márnémeti ref. gimnázium igazgatósága másodlatot állí­tott ki. Eredeti érénytelen. (3955.) Szabó Etelka (Szerencs, 1911. november 19. ref.) 19£6. június 18-án kelt 12/1945/26. sorszámú állítólag elveszett IV. osztályos bizonyítványa helyett a szerencsi állami polgári fiú- és leányiskola 327/2/1942. szám alatt másod­latot állított ki. Eredeti érvénytelen. (1952.) A somorjai áll. polgári iskola igazgatósága Fekete Márta 1930—31. évi 3. oszt. bizonyítv­ánya helyett má­sodlatot adott ki. Eredeti érvénytelen. (1951.) A sárvári áll. polgári fiú- és leányiskola igazgatósága Németh Károly (Gérce, 1912. aug. 28., róm. kat.) állító­lag elveszett IV. osztályú bizonyítványa helyett 2913— 1942. sz. a.­­másodlatot állított ki. Az eredeti érvényte­len. (3950.) Somi Sándor (Bihartorda, 1922. jún. 11., ref.) állítólag elveszett 30/936/37. ak. sz. a. kiadott IV. osztályos bizo­nyítványa helyett 34/1942/43. sz. a. a püspökladányi áll. polg. isk. igazgatósága másodlatot állított ki. Eredeti ér­vénytelen. (3949.) Ilingi Mária (Paks, 1919. III. 19.) állítólag elveszett IV. osztályos bizonyítványa helyett a paksi áll. polgári fiú- és leányiskola igazgatósága másodlatot adott ki. Ere­deti érvénytelen. (3948.) Csabai József (szül. Oltszem, 1920. nov. 8.) az ura­lomváltozás alkalmával elt­eszett anyakönyvek hiányában a IV. (négy) elemi osztály elvégzéséről az oltszemi állami népiskolától ideiglenes bizonyítványt kapott. (3947.) Német Zsuzsanna 8/1931—32. sz. elveszett I. polg. osztályos bizonyítványa helyett a szentendrei ref. polgári iskola igazgatósága másodlatot állított ki. Eredeti ér­vénytelen. (1902.) Gyalog Ferenc (szül. Moson, 1903. márc. 22.) 1920. június 29-én kiállított IV. oszt. bizonyítványa helyett másodlatot állított ki a mosonmagyaróvári kegyesrendi gimnázium igazgatósága. Az eredeti érvénytelen. (3945.) Koczor Dezsőnek (Magyarbarnag, 1907.) a 23/1918/19. I. osztályú bizonyítványáról a veszprémi polg. fiúiskola igazgatósága másodlatot állított ki. Eredeti érvénytelen. (1944.) Mitro Mihály (Garany, 1909. febr. 3.) a kassai cseh­szlovák reálgimnáziumtól kiállított 1921. június 28-iki 5. számú első, 1922. június 28-iki 35. számú második, 1923. június 28 iki 34. számú harmadik, 1924. június 28-iki 38. számú negyedik osztályos bizonyítványait el­vesztette. Helyettük a kassai premontrei gimnázium má­sodlatokat állított ki. Eredetiek érvénytelenek. (3939.)

Next