Református Bethlen gimnázium, Hódmezővásárhely, 1938
ami a nagy költő tollából kijött. Legalább nincs semmi jel, semmi adat, ami tőle későbbi irat létezésére mutatna meg. S már e tekintetből is oly ereklyéül tekinthetők e levelek, melyeket nem nézhetünk kegyelet, s nem olvashatunk megindulás nélkül. Petőfi neje e két levelet „mint legbecsesebb örökséget hagyta fiára, Zoltánra. Én e leveleket másolatban még 1869. elején kapván Zoltántól, hitelességükért jót állhatok. Hogy Petőfi többi levelei, melyek két nejéhez még ennek leánykorában s később is írt, hova lettek, nem tudom. A szerkesztő a következő megjegyzést fűzte * alatt a közleményhez, melyből Török Károly puritán jelleme tündöklik ki: Hogy az itt közölt levelek az eredetiből másoltattak, Gyulai Pál is bizonyítja, akinek e leveleket megmutattuk. Ugyancsak tőle értesültünk arról is, hogy Petőfi neje halála előtt, férjének hozzá írt más leveleit megsemmisítette s csak az itt közlötteket hagyta fiára. Nem sokára Petőfinek Bemhez írt levelei közül is közleni fogunk egy párt, melyeknek első fogalmazványa megmaradt Petőfi iratai között s testvére Petőfi István beküldte Gyulainak, hogy közölje s az érték járó tiszteletdíjat adja be az író segély»egylet pénztárába. Török Károly úr is az írói segély»egylet pénztárába adta be az e közleményért fizetett tiszteletdijat.“* Ebből az időből szépirodalmi munkássága is van. A Vasárnapi Újság 1868 évfolyamában „Az ingyenes halott“ genrekép és „A Tónainé leánya“ elbeszélés. Az előbbiből megtudjuk, hogy Török Károly nagydiák korában stipendista volt, azaz kántorhelyettes. Saját szavaival „Mint aféle szegény fiú, az egyháztól évenként négy szromban bizonyos segélydíjat kaptam. Az ily segélydíjasoknak több teendőjük volt, ezek között legnevezetesebb az, hogy kántorok nem érkeztében a temetésekre jártak, kapván azért bizonyos meghatározott pénzösszeget. Azonkívül az a kiváltságuk is volt, hogy azon szegénysorsú halottakat, * Az életrajzi anyaggyűjtés és a megszövegezés lezárta után jutottam az alábbi cikkhez, mely a Fővárosi Lapok 1873. évfolyama 1274. lapján van leközölve, amelyet szükségesnek tartok teljes egészében leközölni. Ez a ma már nagyon nehezen hozzáférhető közlemény elsőrangú fontosságú Petőfi adatok egész sorozatát adja, de amellett rávilágít Török Károly életének némely eddig ismeretlen körülményeire is és bemutatja azt a szerepet, amelyet a Petőfi relikviák megtartása terén betöltött. „ Néhány nap előtt több lap felemlítette, hogy Petőfi forradalmi költeményeit 1850-ben Emích Gusztáv kiadta, de a rendőrség, mielőtt azok könyvárusi forgalomba kerültek volna, a példányokat lefoglalta és elkobozta; találgatták, hogy az elkobzott munkából kinél vannak teljes példányok. A tény egyszerűen az, hogy Emích Petőfi „ufjabb költeményei„-t az ötvenes évek elején, a szerzővel 1848-ban kötött egyezség alapján, mint tulajdonos két kötetben kinyomatta. Ahhoz a példányhoz, melyet én láttam sem címlap, sem tartalom nem volt nyomva, s némi kihagyásokkal, melyeket alább felsorolok, teljesen hasonló a most közkézen forgó példányokhoz. (Petőfi Sándor újabb költeménye 1847 —1849 I., II. kötet. Harmadik, javított kiadás. Pest. Az Atheneum sajátja. 1871.) Az első kötet az „elbeszélő költemények“ foglalja magában, azonban „Szécsi Mária“ után az 59—188. lapokon következik „Az apostol 1848. kivált az utója felé tetemes törlésekkel. Ezután „Lehel vezér“-ből épen csak az van felvéve, ami a későbbi kiadásokban is feltalálható. A kisebb költemények sorát a „Dalaim“ című költemény nyitja meg s a végső stroripa hiányzik ott is, mint a későbbi kiadásokban. Az egész első kötet 368. lap, utolsó költemény benne az „Alkony.“ A második kötet 313. lapra terjed, kezdődik a „Tompa Mihályhoz* című költeménnyel s utolsó benne a „Szüleim halálára* írt