Szent Domonkos Rendi Katolikus Leánynevelő, Hódmezővásárhely, 1934

iikiláli évn­­vein 1234-1134 Elhangzott a polg. isk. önképzőkörének január havi díszgyülésén, Sz. Domonkos szenttéavatásának 700. évfordulója és B. Margit ünneplése alkalmából. Előadta: Czethofer M. Engelberta nővér. Kedves Gyermekek ! Folyó iskolaévünk történetében beteljesedett rajtunk, hogy ember tér® ver, Isten végez. Önképzőkörünk 1934 decemberére díszgyűlést tervezett, meg akartuk ünnepelni Sz. Domonkos Atyánk szenttéavatásának 700. évfor®­dulóját. Mivel az egészségi állapotban egy kis baleset történt, az ünnepet elhalasztottuk, de kedves gondolatunkat őrizgettük és csak kedvező alka®­zomra vártunk, hogy meg is valósíthassuk. A kedvező alkalom itt van. Azt hiszem, hogy a leány tisztelete nem zárja ki az atyáét és viszont. Azért mikor B. Margítot ünnepeljük, ugyanakkor ünnepelhetjük Sz. Domonkos Atyánkat is. Többes számban mondtam, hogy Atyánk. Tudni illik, ha mi nővérek Sz. Domonkosnak lelkileg leányai vagyunk, akkor ti Kedves Gyér® mekek, Sz. Domonkosnak lelkileg növendékei vagytok. Illő, hogy részt vegyetek az örömben, amelyet az 1934. év hozott nekünk. Jubileumi évünk volt! IX. Gergely pápa 1234-ben, tehát éppen 700 évvel ezelőtt Rendala®­pítónkről kimondta, hogy szent. A szentmiésében a misézőpappal így imádkozunk: Szent, szent, szent a seregek Ura Istene ! Az oltárra lelépő Isten köszöntésére nincs különb szó a szótárban s amikor a hivatalos egyház közülünk valakit erkölcsileg tökéletesnek minősít, szintén ezt a jelzőt hasz® nálja, hogy szent. Nagy öröm egy testület életében, ha a tagok az atyáról, a fejről nyíltan hirdethetik az életszentséget. A mi örömünk már 700 éves, az idő múlása nem változtatott rajta semmit, a mai nappal csak felfrissíteni szeretném és az örömbe titeket is. Kedves Gyermekek, mint hozzánk közel® állókat bevonlak. Tartsatok velem pár percig és elmélkedjünk Sz. Domonkos Atyánknak Krisztus és az Egyház iránti nagy szeretetéről. Akit szeretünk, annak jelenléte és közelsége kedves nekünk. Törek® vésünk fő célja, hogy minél jobban hasonuljunk hozzá. Sz. Domonkos sze® retetének tárgya kezdettől fogva Krisztus volt. Mint tanuló szorgalomból megtakarított idejét az oltár zsámolyán és a feszület tövében töltötte el. 2

Next