Hód-Mező-Vásárhely, 1873. január-szeptember (3. évfolyam, 1-38. szám)
1873-09-21 / 38. szám
Hód-Mező-Vásárhely. Illásk évfolyam. — 38. sz Vasárnap, szeptember 21. 1873. Közérdekű társadalmi hetilap. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnap reggel. A lap szellemi részét illető mindennemű közlemények, úgy a hirdetések is a szerkesztőnek küldendők. Előfizetési feltételek: Vidékre postán is helyben házhoz hordva, egész évre.....................................................4 frt. fél évre..........................................................2 ., negyed évre.......................................... . 1 „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetések 3 hasábos petit sora, vagy annak helye, egyszeri hirdetésnél 5 kr, többszörinél 4 kr. — Bélyegdíj minden beiktatásért 30 kr. — A Nyilt térben 3 hasábos petit sor iktatási díja 15 kr. — Az előfizetési pénzek Fekete László úrhoz a ref. nagyiskola épületében a lap szétküldését illető felszólalások Dús Imre könyvkötő úrhoz utasítandók hol a lap egyes számjai is kaphatók. Előfizetési fölhívás a „HÓD-MEZŐ-VÁSÁRHELY“ 1873. évi okt-dec. folyamára. Az uj évnegyed közeledtével ismét megújítjuk előfizetési felhívásunkat, bizalommal fölkérvén azont. előfizetőinket, kiknek előfizetésük e hó végével lejár, hogy megrendeléseiket mielőbb megújítani, és ügybarátainkat, hogy lapunkat körükben terjeszteni szíveskedjenek. Előfizetési föltételek: Egész évre..............................4 frt. Félévre....................................2 frt. Negyedévre..............................1 frt. Az előfizetési díjak Fekete László pénztárnok úrhoz, vagy Traub B. ur könyvkereskedésébe intézendők. Ugyan e helyeken hirdetések is fölvétetnek. H.-M.-Vásárhely, szept. 16. 1873. A közönség ellenszere. Ezeknek a szigorú és anyagilag mostoha esztendőknek , melyek újabban bennünket sújtanak, igen nagy hasznát lehetne venni, ha megtanítnának azok minket arra, hogyan kell minden körülmények közt nyugodtan élni és kiadásainkat tisztességesen fedezni ? Mert a bőségben elégedetteknek lenni és költségünkkel jól kijőni: ez nem érdem és nem mesterség. Hanem hogy a szükségben hogyan élünk meg? ez a tudomány már ér valamit, sőt igen sokat, mert társadalmi legnagyobb bajainktól megszabadíthat bennünket. Hajdan a köznyomor enyhítésére úgyszólván semmi társadalmi intézmény sem állott fenn s a sors által sújtott ember előtt legigézőbb hangja volt egy néplázító Dózsa Györgynek, ki a vagyontalanokat a vagyonosak ellen vezette, vagy egy kegyes szívű miserikordiánus barátnak, ki az eléhezett utast jó ebéddel ellátta. Ezen a módon azonban a baj nemcsak hogy megorvosolható nem volt, hanem még veszedelmesebbé változott. Nem szólunk a vagyon elleni sérelmekről, mert ezekről a büntetőtörvény is elég érthetően emlékezik, hanem lehetetlen az irgalmas szívű adakozásra, mint a köznyomor egyik enyhítőjére, egy tekintetet nem vetnünk. Abban a nézetben vagyunk, hogy az adakozási készség nálunk igen csekély fokon áll még s hogy azt mindenesetre fejleszteni és rendszeresíteni kellene. Másfelől azonban valljuk azt is, hogy a könyöradomány a tehetetleneknek való és nem az erőseknek, betegeknek és aggoknak, elhagyatottaknak és gyermekeknek, de korántsem az éptestű nőknek és nem munkabíró férfiaknak. Mert az irgalomkenyér, ha mindig készen áll, koldussá teszi azt, ki hozzá folyamodik. Egy egész néposztályt a vagyonosak asztala hulladékával eltartani akarni annyit tesz, mint azt a legnagyobb mérvben lealacsonyítani. • Tunyaságra szokik az ily módon kitartott nép, mert minek iparkodjék ? holott tudja, hogy úgy is lesz kenyere a máséból. Elveszti önállóságát, mert azoktól fog függni, kik táplálják, megvesztegethetővé válik a nagyok és kortesek kezében, s a többet ígérőnek el fogja adni jogát, becsületét és szabadságát. Az ilyen nép lehet eszménye az absolut kormányoknak és a hierarchiának, a minthogy absolut és papi államban legtöbbet költenek alamizsnára, kegyadományokra és koldusokra. Itt a tömeg, ha éhségét kielégítették, azontúl nem sokat törődik a közügyekkel és a felvilágosodással. A nép, mely szabadságra és önállóságra van hivatva, olyan mint a nap; fényt és melegséget önmagából merít. Idegen segítségre nincs szüksége; gyámoszlop nélkül is erős; magában bírja minden bajának kútfejét és gyógyszerét; nagy és dicső egymagában. Több különféle tényezők hatnak oda, hogy valamely nép ilyenné legyen; ezek közt elsőrendű szerepet játszik az újabb korban a társulás. Ez gondoskodik a gyöngékről és azokról, kik elszigeteltségükben kitéve lennének a romlásnak, s nem annyira megorvosolni, mint inkább megelőzni törekszik a nyomort. Elsimítja a társadalmi egyenetlenségeket; fejleszti a szorgalmat, hitelt és takarékosságot; táplálja az értelmiséget és a közművelődést ; ápolja a családi hűséget és szeretetet; lemondásra és erőkifejtésre szoktatja az egyéneket; önbecsülésre és benső értéküknek felismerésére vezeti a honpolgárokat; elvonja azok eszét és kedélyét az eldorádók és ábrándképek vizsgálásától, a szenynyes indulatok követésétől, és a mindenben kotnyeleskedő és felhőkben járó politizálástól. A legnagyobb lelki örömmel teszünk bizonyságot afelől, hogy városunk a társulás erejét az utóbbi évek alatt szintén fölismerte, s e téren oly próbalépéseket tett, melyek bár a kezdet gyarlóságaitól nem menttek, de a legszebb reményekre jogosítnak. A szabadság. (Bölcseleti tanulmány.) (Folytatás.) Világos tehát a szabály, hogy a polgár szabadsága ott, hol a polgári társaság viszonyai, törvényei a polgárok (intensív) erősebb részének összehatásából, vagy belenyugvásával állanak fenn, de az ő egyéni fölfogása szerint roszak, helytelenek, oda korlátoltatik, hogy ama törvények, megtartása reá nézve társasági rendeltetésénél, szabályszerű megváltoztatására irányzott küzdeleme emberi rendeltetésénél fogva kötelessége. Ott azonban, hol a társasági viszonyok nem a polgárok többsége, vagy erősebb részének akarata, belenyugvása , — hanem külerőszak által tartatnak fenn; — miután itt a törvények meg nem tartása a polgári társaság szabadságának s céljának nem kárára, de javára történik; s miután itt a törvények meg nem tartása másokat hasonlóan korlátozott cselekvési szabadságukban emberi s társasági rendeltetésük betöltésénél nem akadályoz , elvileg semmi módon nem lehet kötelező ama társaságra nézve föntartott törvény, rendelet, intézkedés. Nagy kérdésül marad tehát fent, mi legyen itt a polgár szabadságának korlátja, midőn ez a törvény nem lehet? Annál nehezebbé lesz pedig a megfejtés, mert itt a külviszonyok, s az ember rendeltetéséhez vezető út ellentétesek, — amennyiben egyrészről a társaság nélkülözi a rendeltetéséhez szükséges erkölcsi alapot, másrészről az embernek hivatásához törekvő szabadsága nem tűrheti azon láncokat, melyek a társaságot az anyagi erő részéről kötve tartják. A feladat: a társasági törvény megalkotása, tehát előbb a létező akadálynak — erőszaknak — szétrombolása. Ez elv alkalmazása sok veszélyt rejt mellében, de azért az, mint elv , meg nem támadható. Amaz elv alkalmazásánál előálló helyzet egyike a polgárra, nézve a legsúlyosabb helyzeteknek, annálfogva is, mert határozott szabályival nem körülírható... Átalánosságban azonban irányadó a már előbb megjelölt szempont: vájjon a társasági viszonyok veszélyeztetik-e, vagy csak akadályozzák a polgárt emberi rendeltetése betöltésében ? Ha a polgári társaság viszonyai olyanok, hogy csak súlyosbítják az akadályokat, melyek az ember összhangzatos fejlődésének, tehát szabadságának útjában állanak, úgy azon viszonyok megváltoztatására kötelezett törekvés a lehető óvatossággal,eszélyességgel összekötve tartozik lenni, miután a rohamos,eszélytelen támadás az eltávolítani szándéklott gonosznál nagyobbat idézne elő, magát a léteit veszélyeztetné, aminek veszélyeztetése a támadást intézőre nem volna indokolva, mások ellenében pedig a szabadság korlátainak áttörése, tehát bűn lenne. Ha azonban a társasági viszonyok oly gonoszak, hogy a polgárnak emberi hivatása betöltését lehetetlenítik , már itt indokolttá, sőt kötelességgé lesz a legnagyobb jónak, tehát az életnek veszélyeztetésével is törni ama gonosz ellen. De még itt is többnemű tekintetek lépnek föl szabályozókul az öntudatos erkölcsi lény cselekvőségét illetőleg. Ilyenek: Mi arányban áll az egyes ember ereje a feladat nagyságával ? Ehez képest melyik a leghihetőbben célhoz vezető út? Ha egyátalán lehető a cél elérésére számítani, miként lehet azt a társaság erőinek legnagyobb megkímélésével eszközölni? — És végre: Az ember az eszméért küzdelmében nem tagadhatja meg erkölcsi lényegét anélkül, hogy egyszersi mind küzdelmének erkölcsi alapját meg ne semmisítené. Ha az öntudatos lény a polgári Szabadság teljes hiánya mellett ama tekintetek combinatiójával állapítja is meg életelvét, úgy a legsúlyosabb akadályok között is, lehet szabad erkölcsi hivatásának betöltésében. Nem lehet a polgári társaságot odahagynunk a nélkül, hogy legalább röviden ne reflectáljunk azon illemi más szokás-szabályzatokra, melyek annak társadalmi életében átalában, vagy részben elfogadtattak, s azt a megszokás erejénél fogva szabályozzák. Bár azon oknál fogva, mert ezen szabályzatok többnyire a társas együttlétnek nem lényeges, hanem inkább alárendelt értékű cselekményeit szabályozzák, miit nem a közmegállapodás által emeltettek törvénynyé, mint inkább a közszokás által hallgatag fogadtattak el szabályzatul; ennélfogva a polgári szabadságnak elvileg kötelező korlátozását nem képezhetik, mégsem oldhatja föl magát az ember azon tekintetek alól, melyeket az összes társaság, avagy csak nagy részének is legalább fölfogása, megállapodása és szokásai iránt kíméletre kötelezik. Egyenesen nem korlátozható tehát a társasági szabadság aféle alárendelt értékű szabályzatok által, de létezésük számításon kívül se hagyható, mert azoknak durva, vagy kíméletlen megsértése a társaságban jogosan nyilatkozó közérzületet támadná meg. A társaság azon tagjára nézve, ki ama szokásszabályzatokat nem tudja harmonikus fejlődésébe beilleszteni, azoknak mellőzése, illetőleg megtámadásánál