Hódmező-Vásárhely, 1890. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1890-07-06 / 27. szám

nemzet legszerényebb napszámosaitól segítő kezeiket, midőn azok a nemzet népoktatás­­ügyének emelése czéljából gyűlnek össze a haza fővárosában. Most, midőn hosszú, nehéz évek után ismét összegyűlünk, hogy új életet teremtsünk a már-már zsibbadozó tanítói közszellem mű­ködési terein, nem habozva, nem aggodal­maskodva, de teljes bizalommal nyújtjuk ki támaszt kereső kezeinket Önök felé, mélyen tisztelt Polgártársak, kik értik és érzik, hogy a közoktatásügy s a nemzeti népnevelés nem egyedül a tanítók munkája. Az egyetemes­ gyűlés napirendjében benn foglaltatnak többek közt azok a pontok is, melyek a nemzeti szellemnek ápolására, a nép­iskolák berendezésére s a tanító közszellem fejlesztésére vonatkoznak. Ezen az egyetemes gyűlésen fognak tanácskozni a kisdedóvók s a nőnevelés hivatott munkásai oly kérdésekről, melyekhez minden hazafinak, akár tanító, akár nem, van szava, s melyek iránt érdek­lődnie kell mindenkinek, a ki magyar s a ki hazája javát előmozdítani igyekszik. Sokat, nagyon sokat kell még dolgoznia Magyarország tanítóinak a nemzetlét érdeké­ben is, s e munkában a legnagyobb ösztön az, ha érezzük, hogy nem vagyunk magunk, nem lehetünk elhagyatva, mellettünk van a magyar nemzet lelkes polgársága s buzdít, lelkesít bennünket a további küzdelemre. Mélyen tisztelt Polgártársak ! Hazánk legtávolabb vidékein lakó polgár és tanítótársaink nem sajnálják sem az ide­jövetel költségeit, sem az utazás fáradalmait, hogy Magyarország tanügyén erejükhöz képest lendíthessenek. Csak egy körülmény tarthatná vissza még a legbuzgóbbat is, t. á. az, hogy csekély költséggel rendelkezvén, nem lenne képes a gyűlés tartama alatt vendéglőben szállásbért fizetni. Egész bizalommal járulunk azért Önök­höz, mélyen tisztelt Polgártársak: vegyék tő­lünk szívesen e gyűjtő­ivet s bármily csekély adománynyal is, járuljanak az egyetemes ta­­nitógyűlés költségeinek fedezéséhez, s tegyék lehetővé, hogy a Budapestre érkező tanitótár­­sainknak, ha mást nem, legalább éji szállást adhassunk. Bizton reméljük, hogy a jó ügy érdekében — miként a múlt években tartott ilynemű egyetemes tanitógyűléseink alkalmával tenni szíveskedtek — most is támogatni fognak s nem vonják meg tőlünk segedelmüket, minél­fogva az aluljegyzett rovatokba becses nevei­ket, lakásukat, valamint a kegyadomány ösz­­szegét feljegyezni s e gyűjtő­ivet, legkésőbb f. évi augusztus hó 1-ig, Kurz Sámuel pénztáro­sunkhoz (Budapest, IV. ker., Deák tér 4. sz.) beküldeni méltóztassanak. Kérelmünket ismételve, kiváló tisztelettel s hazafias üdvözlettel vagyunk Budapesten, 1890. évi junius hó 23-án, a ///. egyetemes tanit­­őgyülés végrehajtó bi­zottsága nevében: Lakits Vendel elnök stb. stb. — A Szárazér szabályozása. A Szárazér szabályozó és belvíz levezető társulat ártér­fejlesztési munkálatai bejektetvén, azok az 1885. vi XXIII. t.-cz. 105 §-a értelmében i. é. junius 20-tól julius 20-ig terjedő 30 napra Makón a társulat helyiségében közszemlére ki vannak téve. Erről Dr. Kállay Zoltán mi­niszteri biztos azon felhívással értesítette vá­rosunkat és egyes birtokosokat, hogy az ár­tér fejlesztési munkálatokat az említett időben bárki megtekintheti s az ártérbevonás ellen felszólamlását a 30 napon belül írásban hozzá benyújthatja, később érkező felszólamlások fi­gyelembe nem vétetnek. Ezen ártérfejlesztési munkálatokat már számosan megtekintették, megnézette küldöttség által a város­hatóság is. A társulat összes ártere 76 ezer hold, mely­ből 49 ezer mint vízterület, 17 ezer pedig mint szigetterület van felvéve, vagyis az utóbbi azért van érdekbe vonva, mert eset­leg a birtokosok a víz miatt e magasabb, sziget természetű birtokaikra közlekedni nem tudná­nak. Városunk határából mintegy 7800 hold terület szándékoltatik bevonatni és pedig viz­terület : 3800 hold,­­ sziget terület 3500 hold és az aranyad völgy a pusztán mintegy 500 holddal. Beleesnek az ártérbe a gorzsai 10 öles úttól a házaszárító töltésig és a Pallavicini határáig terjedő földterület, vagyis batida, ré­páshát, sziget, kopáncs, hódtó stb. Az érde­keltségi járulék a következőkép van véve: a vízterület alá eső birtokok után minden egye­nes állami adó forintra 20 kr,­­ a sziget te­rület után pedig 10 kr rovatnék ki. Egy újabb teher szándékoltatik tehát birtokosaink egy jelentékeny részére rovatni. Igazságos alapon-e ? ezt mi a jelen alkalommal nem vitatjuk, de mégis megemlítjük, hogy a szárazév lefolyása nem erre a mi birtokaink felé van s a kitünte­tett területnek csak egy igen jelentéktelen ré­szét érdekli. De ezt majd elintézi amaz érde­keltségi gyűlés, mely ma délelőtt 10 óra­kor a városháza tanácstermében tartatik. Mi csak azt említjük még fel, hogy ha ez így mehet, hova jutnak a birtokosok a terhek vi­selésével. Tönkre, mert a terhek már­is a va­gyon állagát támadják meg. Fizet most a birtokos réti földbirtoka után állami, községi, egyházi és útadót, fizet a körös-tisza-marosi ár­­mentesítési társulat költségeihez és most szárazér szabályozási költséget. Ez­úttal nem vehettünk magunknak fáradságot, hogy egy hold föld terheiről tájékozást szerezhettünk volna, de jövő számunkban kimutatjuk, a­mikor a ma tartandó érdekeltségi gyűlés eredményét is kö­zölni fogjuk. Kívánatos, hogy a mai gyűlésen minél számosabban vegyenek részt. — A városi adóhivatal hátraléka. Garzó Imre biz. tag elnöklete mellett kiküldött bzott­­ság már megtartotta a szemlét a városi adó­hivatalnál. Azon hátralevő munkálatokat, me­lyeket a személyzet ereje a folyó adókirovási munkák mellett el nem bír, jegyzékbe vette. Nincs a jelentésében semmi újabb; már a köz­gyűlés előtt is ismeretesek azok a hátralékok abból az alkalomból, midőn a jelenlegi mun­kalétszám és munkabeosztás m­egállapittatott. Egy dolognan egyet ken értenünk a szott­ag­sággal s ez az, hogy a hátralékok minél ha­marább feldolgoztassanak, hogy ez az év a rendezkedés éve legyen. Jövőben azonban a személyzet lássa el a folyó munkát.­­ A bizottság beterjesztése alapján a tanács teg­napi ülésében úgy intézkedett, hogy a munká­latot kétfelé osztja és pedig az 1886—1889. évi városi adó-főkönyvekben szükséges mun-­­kálatok teljesítése képezi az egyik csoportot, — a másikat pedig az 1887—89. évi köz­­munkakönyvekben és az 1879—84. évi had­­mentességi dijmunkálatok képezik és mivel ezek teljesítésére időközben egy ajánlat érke­zett b­e, a tanács felkéri Fári Antal ta­­karéktári főkönyvelő, Török Jenő és Schlemmer Ferenczet, hogy bármelyik mun­kacsoport elvégzésére nézve levélben tudassák a polgármesterrel a vállalati díjat, kiköttetvén az összes munkák bevégzésére a folyó év szep­tember hó vége. állat­betegségek. A szarvasmarhák között ismét kiütött a ragályos száj- és köröm­fájás. Csongrádm­egyében, Szegeden, Földeákon, Makón, B.-Gyulán, Tót-Komlóson nagy mérv­ben lépett fel e járványos betegség s e miatt a jószág­forgalom be van szüntetve. Hatósá­gunk mindent megtesz, hogy e baj városunkba be ne hurczoltassék. Ez a baj épen most ara­tás idején különösen roppant kárára van a közönségnek.­­ A gazdasági egyesület választmánya ma vasárnap délután 2 órakor saját helyiségé­ben ülést tart, melynek tárgyai: a városi ta­nácshoz beterjesztett folyamodvány az iránt, hogy a vásártéren a szarvasmarhák korlátján belül alkalmas helyen a kocsik is helyet fog­lalhassanak ; a szárazér ártérfejlesztésének ügye, egyéb folyó ügyek. Fehér lobogó. A héten fehér lobogót lengetett a szél a kir. járásbíróságnál. A lobo­gó ezúttal nem a börtön­épületen díszlett, ha­nem a telekkönyvi hivatal helyiségén s nem azt jelentette, hogy a börtönök üresek, hanem azt, hogy a telekkönyvi ügyeknél nincs restan­­czia. Dr. Solti Károly albiró, ki legutóbb a telekkönyvi ügyeket is átvette, az évek óta felhalmozódott s összesen 634 hátralékos ügyet 10 nap alatt feldolgozta. — Aj­tay Jánost, a helybeli unitárius le­ány egyház segédlelkészét Homoród-Almás uni­tárius egyháza, mely Erdélyben ezen egyházak között jövedelemre­ nézve a második helyen áll, szavazattöbbséggel rendes lelkészének válasz­totta meg. Utóda Vásárhelyen egy most még külföldön tartózkodó ifjú lelkészjelölt leend. — Julián S. Gserba Ferencz járásbiró in­dítványára a helybeli bírói és ügyvédi kar f. hó 10-én a körtvélyesben mulatságot rendez. A kiindulás a Tiszára a nevezett nap regelén 5 órakor lesz. Délben halpaprikás, este pörkölt lesz feltálalva. — A polgári leányiskolában az évi vizs­gálatot összhagzatos énekléssel és szavalással s a zongorázást tanult növendékek vizsgájával fejezték be múlt vasárnap délután. Az évzáró ünnepélyen igen számmal vettek részt szülők és tanügybarátok s örömüket találták a nö­vendékek szép dalaiban, szavalataiban és zon­gora játékaiban is megszemlélték a kézi­munka Aramlast, melyről elismeréssel nyilatkoztak. Halmi János isk. széki elnök öt növendéknek könyvet adott át jutalmul,­s el­smeréssel szólva a tanárok eredményes működéséről, különösen kiemelte Nagy Bálintné úrnőt, mint a ki a zongorázást és franczia nyelvet igen nagy szorgalommal és szép sikerrel tanította, bár ideiglenesen volt alkalmazva az intézetnél. A közönség megelégedéssel táv­ozott az ünnepélyről. — A régi egy forintos államjegyek be­vonása. A m. kir. pénzügyminiszter f. évi jan. hó 27-én kiadott körrendeletében figyelmezteti a pénzügyi hatóságokat és adóhivatalokat mi­szerint megengedi, hogy a f. hó június hó 30- án bevonni rendelt régi egy forintos államje­­gyeket a pénzügy igazgatóságok székhelyén levő adóhivatalok is elfogadhassák. A­kiknek tehát még volnának régi egy forintos államjegyeik, azokat a városunkhoz legközelebb eső szegedi m. kir. adóhivatalnál is egy forintosokkal ki­cserélhetik. — Tüzeset. F. hó 1-én, este 7 órakor Németh Józsefnek IV. tized 1270. szám alatt levő nádfedelű háza a melléképületekkel együtt leégett. — Meghívás. Az alakulóban levő 11-ik korosztályos temetkezési társulat ma délután 2 órakor a szentesi utczán levő IV-ik olvasó népkör­helyiségében értekezletet tart, melyre az érdeklődők ezennel meghivatnak. Az elnökség. — Beküldetett. Az „Orosházi Újság I­1. évi 22-ik számának „Mi újság?“ rovatában egy rövid de csípős közleményt olvastam, melyre mint orosházi illetőségű, de a kunvásárhelyi határ puszta szélen lakó, szó nélkül nem hagy­hatók. Ugyanis többek közt azt mondja, hogy mi orosháziak Vásárhelye­n se­mm­i egy­házi jogot sem élvezünk. Erre­­ : éerevem, hogy él­­tünk Orosházán, mert ha oda bemegyünk a faluba kocsival a piaczra mint orosházi illető­ségűek, azonnal helypénzt kérnek tőlünk. No ez már szép jog! s ha jószág­járlatot kérünk, az a felelet: menjetek Vásárhelyre. No hát ez is szép jog! Azután nem hívnak bennünket soha közgyűlésre s elmondhatjuk, hogy csak akkor hívtak bennünket Orosházára, mikor előbb a vásárhelyi végrehajtót megfogadták bő­rünkre jó drágán s azzal invitáltak be. No ez is szép gyűlésre való hívás! És azt mondja az „Orosházi Ujság“ czikkezője, hogy: most hív­ják össze az orosházi evang. egyházi tagokat zaggyűlésre — tanyára. No hát hívtak Oros­házára­­. évi junius hó 22-kének 11 órájára... Meg is jelentünk számosan e gyűlésen, de ott bizony nem tudtuk meg, orosháziak vagyunk-e vagy vásárhelyiek, mert mikor nt. Veres József lelkész úr elhagyta a beszédet, akkor nt. Har­­sányi lelkész úr felállott és berekesztette a gyűlést s mi pusztaiak nem szólhattunk, csak tátva maradt a szánk. Ez is szép jog. Végül még csak annyit mondok, hogy az­ urak önök is csak úgy zsákolnak, mint bárki más és mégis gyermekeink számára, annak daczára is, hogy busásan fizettünk, a nogos tanfelügyelő szigorú rendeletére sem löktek egy ágost, eV. népiskolát s nem törődnek azzal, hogy ha csak az orosházi piaczra bemegyünk, hát helypénzt kérnek tőlünk és passzust nem adnak, mégis fizessünk. Ily körülmények között kénytelenek vagyunk oda folyamodni, a hol passzust is adnak s helypénzt sem kérnek. Kelt a h.-m­.­­vásárhelyi pusztán, 1890. junius 28-án. M. J. Helyi hírek. — Szamonkérő szék. Ivanay a mert főis­pán a városházi hivatalokban a félévi rendes számonkérő széket f. hó 17-én fogja meg­tartani. ---- . --------Orr, S­tiff !• A különöd élmény. E. Nesbit után angolból fordította: Tereli Gyula. Valami gyermekes volt azon magatartás­ban melylyel kérése közben reám feltekintett, s mivel azt hittem, hogy az ellenkezés csak ingerelni fogná, erőt vettem fáradságomon és követtem őt. Izabella ezután felvette az egyik súlyos gyertyatartót s feje fölött tartván azt, keresz­tül vezetett egy sötét folyosón. A gyertya fé­nye rávetődött aranyszínű hajára, melynek csillogása be látszott világosítani az egész ko­mor épületet a mint benne végig haladt. Utunk hosszasnak tetszett. A lépcsőkön felhaladva ismét egy hosszú folyosón mentünk keresztül, melynek faláról a család őseinek arczképei komolyan néztek le ránk; aztán né­hány lépcső után oly csinos kis hálószobába értünk, melyhez hasonlót alig láttam valaha. Fel volt e szobában halmozva mind­az, a­mit az ujabbkori díszművészet kitalálhat a szem gyönyörködtetésére s ez által éles elentétet ké­pezett e szoba az épület többi részének antik berendezésével. Alig volt azonban csak annyi időm is, hogy egy futólagos pillantást vessek magam körül, mert Izabella karon fogva egy ajtón keresztül be­vezetett egy kis bondok­ba a mely ép oly ízléssel volt bútorozva mint az elhagyott szoba. Kris virágok, éneklő madarak­kal teli kalitkák, könyvek s kézi munkák vol­tak itt láthatók. Azt hittem, itt lesz az Izabella munkája is, de csalódtam, mert egy nyitott ajtón keresztül beléptünk egy háló­szobába, mely épen úgy volt berendezve, mint az a­melyiken először keresztül jöttünk. A két szoba közt csak annyi különbség volt, hogy m­íg amaz csinosan nézett ki, ez rendetlen volt, a gazdag csipkék virágok és a toilet-asz­­talon kinyitott legyező miatt; mig a másik szoba üresnek látszott ez nem; mig a másik szobának kis fehér ágya érintetlen és üres volt, ezé el vol foglalva. Izabella az ágyhoz vezetett, melyen hozzá annyira hasonló leány feküdt, hogy önkény­telenül reá tekintek, várjon mellettem van-e még, vagy előttem fekszik az ágyon. Az ágyon fekvő alakon gazdagon díszí­tett fehér latin báli ruha volt, vízi liliom és füvekből készült nagy koszorúval díszítve ; haja, mely talán szőkébb vo­lt Izabelláénál, dús fürtökben omlott alá a párnán s csaknem a földet érintő; az Izabelláéhoz hasonló szürke üveges szemei meredten tekintettek fel s aj­kai halott halványságuk mellett is hasonlítót- c­tak az Izabelláéhoz; nyaka és melle vastag fehér sállal volt lebontva. Valami folyton növekedő félelem meg­gyökereztette mintegy lábamat annyira, hogy sem mozdulni sem szólni nem voltam képes, mert megjegyzendő, hogy az előttem fekvő ar­­ezon a halál kinyomata terült el s ettől meg­borzadva félelemmel vártam, várjon mi fog történi. Ekkor Izabella lassú hangon suttog­ : „Itt van! Nemde kedves ? Nézze Gra­ham Francziska ez az én munkám.“ E sza­vakkal lerántá a nyakat és mellett elfedő sált az ágyra s egy pillanat múlva eldobva magától a gyertyatartót, a mint sötét lett fülsértő őrületes nevetésben tört ki. A sál le­rántás és a sötétség beállta közt volt egy pil­lanat, melyben határozottan láthattam, mit fed a takaró, hogy t. i. a hófehér keblen sötét vér foltok voltak és a gyöngéd nyakon egy mély vágás tátongott. A természet eretét rémitőbbé tette reám nézve e megrázkódás, mely lassanként önkí­vületbe ment át. * * * * II. H mostoha nővérek története. Ama kimondhatlan félelem után, mely­nek vége az öntudat jótékonyan ható elvesz­tése volt, az emlékező tehetség elvesztésével járó fájdalmas izgalom fogott el, — nyomasztó fúladás, szivemnek vad — csaknem őrületes verése megfidadással fenyegetett. Aztán midőn könnyebben lélekzettem­, felhagytam a gondol­kozás kísérletével s zavart gondolataim kezd­tek természetes mederbe jönni s lassanként észre vettem azt is, hol és kikkel vagyok. Levetkeztetve feküdtem egy ó divat sze­rint de csinosan bútorozott szobában: az ágy és az ablakok sötét zsályazöld szövet függö­nyökkel voltak díszítve. Mellettem üvegek, po­harak, csészék voltak; a tűzhelyen élénken lo­bogott a láng. A tűzzel szemben egy mély gyászba öltözött sovány női alak ült, fehér hajjal reménytelen , lehangolt és leirhatlan szomorúságú arc­cal. Magas támlájú hímezett széken ülve fáradtan nézett a tűzbe, arczára mély barázdákat vágott az idő és a fájdalom. E megfigyelés alatt egészen tehetetlennek éreztem magam s képtelen lettem volna moz­dulni vagy egyetlen hangot ejteni még akkor is, ha életem lett volna koczkán. Az ajtó csöndes felnyitásával egy fiata­labb kinézésű nő lépett a szobába, de gondot eláruló vonásaival, fehér hajával, s fekete kön­tösével hasonló volt a tűz előtt ülőhöz. — Adott-e már életjelt betegünk, Mária ? — kérdé az újonnan jött csendes hangon, mely­nek hullámzása, nagyon hasonlított egymás hangéhoz, melyet már ismertem (most már tu­dom hogy az Izabelláéhoz.) — Nem! Mírtha, — mondá a másik, fel­emelve bágyadt s­­cinéit a tűzről. — Már cs.kne .i három óra óta mindig ugyanazon állapotban van. — Nem jött még vissza Jane. — Épen most jött haza, különben is jó­kora távolságra kellett járni. E­ter és Dr. Ja­­kes sem volt otthon, azért ama jó hírben álló ifjú orvost hívta magával a High­ Street-ről. Úgy hiszem jó lesz őt tüstént behívni. — Lehunytam szemem, mivel éreztem, hogy még hallgatólagosan sem volnék képes részt venni a társaságban. Tüstént egy két tapintó meg­ateremet, hátrasimitá hajamat s ezt mondá: — Szegény gyermek ! mily heves ráz­kódás érte; nem gondolják önök mi idézhette elő? — Igen — szólt Mártha — felette ko­moly rázkódáson ment keresztül. — Most nem tehetek egyebet — foly­tató az orvos — mint a mit önök eddig tet­tek, legjobb lesz a természetre hagyni az ide­gek működésének rendbe hozatalát. Az alatt önök elmondhatják, mi okozta az ájulást. — Azonnal megmutatom — mondá Mártha az orvossal együtt elhagyva a szobát. Mária hozzám jött, megmosta halántéko­mat boreczettel, aztán hallottam Márthát a másik szobában beszélni az orvossal. Kevés idő múlva Mária is követé őket, félig nyitva hagyá az ajtót. Idegeim izgatottak, érzékeim épek voltak s úgy a szomszéd szobában lefolyt társalgás­nak — noha lassan beszéltek — minden sza­vát hallottam, de nem találtam meg az össze­köttetést beszédük és amaz esemény közt a mit láttam és a­min keresztül mentem, — a mennyiben a rázkódás miatt elmosódott em­lékemben mind­az, a mi velem ez estve tör­tént, csak a tagjaimat átható borzadás érzése maradt meg bennem. Valóban a látvány oly rémületes — mon­dá az orvos — hogy képes megzavarni még egy érettebb és erősebb kedélyt is mint e szegény leányé. Megbocsátanak azért ha ki­nyilvánítom, hogy nagy gondatlanság volt őt minden felvilágosítás nélkül ama szobába bo­csátani. —­ Fel akartuk mi őt kétség kívül világo­sítani — mondá .Mártha — de jóval előbb érkezett a kitűzött időnél és Jane — kire a házat bíztuk — azt hitte, hogy Izabella az emeleten van. — Nem tehetünk e még valamit? kérdé Mária. — Nem — felelt az orvos — hanem engedelnekkel itt maradok, hogy ha valami változás állana be, jelen legyek. Azt hiszem, hogy betegünk most eszméleténél van, de mi­előtt emlékezete­s hangja visszatér, gyors se­gítségre lesz szüksége. Addig is, a gyógyke­zelés megkönnyítése végett, szeretném meg­tudni ez eseménynyel egybefüggő történetet, ha ugyan annak elbeszélése nem fog önök­ben fájdalmas emlékeket felkelteni. Kevés szünet után igy szólott Mária: — Mondd el nővérem az eseményt Lloyd úrnak, legalább ha tovább időzik városunkban nem fog utána kérdezősködni. A szolgák csevegése úgy is lehetetlenné teszi a titok, vagy a történet egy részének megőrizését. Jobb is hogy tőled hallja meg dr. Lloyd az igaz történetet, mint ha a városi hírcsiná­lók előadásaiból tudja meg azt. Mártha elkezdte az elbeszélést s a­mint látszott, többször is elmondta már azt, mert nagyon folyékonyan adta elő. — Nővéremet és engem özvegyen maradt atyánk nevelt fel, a ki — midőn mi 30 és 35 évesek valánk — mindenki nagy csodál­kozására elvett egy fiatal csinos asszonyt. E házasság után egy évre atyámat ledobta a ló és halva hozták haza. Ez éjjel mostohánk két leányt szült és meghalt. A kettős veszteség által okozott fájdalomban — mert mostohán­kat is szerettük, — a kis gyermekek vigasz­taltak, kiket Editnek és Izabellának nevezünk. Minden gondunkat szeretetüinket rájuk fordí­tottuk s arra szenteltük magunkat, hogy őket felnevelhessük. A mint növekedtek, az egész házat örömmel látszottak betölteni. Kedvesek,­ szépek, kellemesek voltak s egymást szívből szerették. Edit kissé szebb volt, de Izabella szellemes és ragyogó. Tizennyolcz éves koruk­ban egy bálban találkozott Izabella Lockwood Vilmos nevű ifjúval, ki rövid ismerkedés után megkérte tőlünk kezét. Ez ifjú jó családból való volt s hozzátartozóinak tetszését meg­nyerte házasságához, mert Izabellát lehetetlen volt nem szeretni. Izabellának keresztanyja is hagyott, némi vagyont mely jegyesének tisztességes jövedelmével együtt, kényelmes életmódot biztosított volna számára. Az el­jegyzésbe mindnyájan belenyugodtunk s azt hittük, nemsokára egybekelnek és közel hoz­zánk települnek le. Ezért rémitett meg bennünk ,­két annyira Lockwood urnak azon kijelentése, hogy kész elfogadni Indiában egy fényesnek ígérkező állást. Izabella nem tudott megbarát­kozni az eltávozás gondolatával s kérte jegye­sét, hagyjon fel azzal. Egy estre E. nagy ter­mében bálba vittük a leányokat. Két óra táj­ban Izabella hozzám jött, fáradtnak mondta magát, haza kívánkozott, de mivel a fáradsá­gon kívül izgatott volt , kérdem tőle, vájjon nincs-e más baja­ ? (Folyt, köv.)

Next