Hód-Mező-Vásárhely, 1895. január-június (25. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-03 / 1. szám
HÓDMEZŐ VASÁRHELY, 1895. JANUÁR 3. 1. SZÁM. I®................................ | ELŐFIZETÉSI DIJ\ i Egész évre . . 4 írt. ! Fél évre . . 2 » | i Negyedévre . 1 » j i Egyes szám ára 5 kr. i j Előfizetéseket és hirdeté- ! i seket elfogad a kiadóhiva- t ■' tás és a „HUNGÁRIA“ . könyvnyomda. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI és SZÉPIRODALMI LAP, a „H.m.-vásárhelyi Gazdasági egyesület“ közlönye. MEGJELENIK HE IDENKINT KÉTSZER, VASÁRNAP és CSÜTÖRTÖK REGGEL HUSZONÖTÖDIK ÉVFOLYAM ................................m aSZERKESZTŐSÉG® IV. ker. Szentesi utca 28. szám. KIADÓHIVATAL Kossuth-tér Templom i bazár 6. . Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetések és nyílttéri i közlemények mérsékelt I 5f®..............................................©-"S A áron vétetnek fel. A m...............................m Visszatekintés 1894-re Az ó-évről is elmondhatjuk, hogy nem múlt el felettünk nyomtalanul, mert nyoma örökre meg fog maradni városunk történetében. És ez igen természetes. Míg a fejlődés, a tökéletesedés kora tart, addig egy rövid év is jelentőségteljes. Míg az irányelvek, eszmék forrnak, tisztulnak, addig egy rövid év alatt is folynak le oly küzdelmek, amelyek ha fájdalmasak is egyesekre nézve, de mindig tanulságosak. Az ó-év gazdag volt mentőségteljes eseményekben. Egy nagy nemzeti ünneppel kezdődött: Jókai Mór 50 éves jubileumával. Együtt örültünk az ősz költővel mi is és élveztük a dicsőség egy sugarát, amelylyel a magyar szót elárasztotta a világ. Ez évben nyitottuk meg ünnepélyesen az új székházat városunknak ezt a büszkeségét, amely egyúttal a legnagyobb gondot is okozza nekünk azon nagy anyagi áldozatok folytán, amelybe került, és azon czélnál, a jó közigazgatás megvalósításánál fogva, amelyet benne elérni akarunk. Az ünnepet mély gyász követte. Ez évben gyászoltuk meg Kossuth Lajost, hazánk nagyját, városunk díszpolgárát, az elvhű férfiút, a világ legnagyobb szónokát és szellemóriását. Heteken át gyászlobogók lengettek házainkról, soká tartott, mig az önmaga által számüzöttnek kibékült porait vissza hoztuk s elhelyeztük hazánk szent földébe örök nyugalomra ! Alig csillapodott fájdalmunk e nagy veszteség fölött, midőn más nemű izgalmak hajtottak bennünket uralmuk alá. — A munkások között mesterségesen szított elégületlenség nyilt lázadásban tört ki városunkban is; a szenvedélytől elragadt tömeg bezúzta a székház ablakait, döngette az ajtókat megtámadta a csendőröket s nem oszlott szét, mig vér nem festette a porondot, s nem figyelmeztette őket a következményekre egy haldokló áldozat. A szomorú következmények azonban igy sem maradtak el, számosan elfogattak s bebörtönöztettek s valószínűleg el is fognak ítéltetni s családjaik éveken át meg lesznek fosztva támaszuktól, mert a családfőt elvakították az izgató szavak s egy meggondolatlan pillanatban erősebb akart lenni a törvénynél. Azonban, mint minden résznak, ezen lázadásnak is meg lett az a jó következménye, hogy szőnyegre hozta rendőrségünk újraszervezését, bebizonyította rendőrségünk szellem megújításának szükségességét. S ez irányban a munka meg is indult. A sociális mozgalmak folyományaként tekinthető továbbá az az érdekes látogatás is, amelyet Gróf Festetics Andor földművelésügyi miniszter tett nálunk ez év folyamán — incognitóban. E mozgalmak csillapultával következett a nyugodtabb működés időszaka. A községi felsőbb fiú népiskola és az azzal kapcsolatos mintagazdaság nem felelvén meg feladatának helyette állami felsőbb fiú népiskola és az azzal kapcsolatos mintagazdaság helyett állami földműves iskola felállítása iránt tétetek lépések, amelyeket a kívánt siker koronázott, amennyiben az állami földműves iskola az 1895-ik évben már meg fog nyittatni. Rég óhajtott vágya teljesült városunknak az új állami polgári fiú iskola felállításával is, amely ez évben már megnyilt s nem remélt látogatottságnak örvend. Hazánk ezedéves fennállásának emlékünnepe közeledvén, városunk is megtette a szükséges lépéseket az ünnepen való képviseltetésére, különösen pedig kiállítási helyi bizottságot alakított, amely az iparosoknak az ezredéves kiállításon való részvételét fogja szervezni és előmozdítani. Az év vége felé még egyszer áldozott törvényhatóságunk Kossuth emlékének, midőn fiát Kossuth Ferenczet vendégül fogadta, aki eljött hozzánk, hogy megköszönje részvétünket családja és nemzete gyászában. Sajnos, hogy ez ünnepélybe politikai motívumok ír bele vonattak , a kegyelet és a név iránti tisztelet átérzett szavai után egetverő, de üres frázisok is hangzottak el, megrontva az összhangot, amelylyel e város minden polgára fogadta nagy nevű vendégét. Törvényhatósági életünkben a nevezetesebb események sorát a városi képviselő választások fejezték be. He nem hagytak bennünket érintetlenül a Réte... Sinyóítom korcsokdlja. Irta: VÁTZY JÁNOS. Vén Mikulás bosszúsan rázta meg szakállát s úgy röpítette a hideg északi szél a hópelyheket, mintha karácsonyje lett volna. Nem tréfált a télapó, megfagyasztotta a pocsolyákat, meg a kis tót s Lucza napjára hirdette a korcsolyapálya megnyitását az egyesület. Szépen kiczifrázott jelentést bocsátott ki az elnökség s kiküldte boldog-boldogtalannak s talán ezen a réven jutott egéhez az én piczi kis Juczikám is, anyósom egyetlen unokája, ki hat éves lévén, már betűzni tudta a meghívót. Szép anyósom ott ült a cserépkályha mellett azon kis lueraszéken, mit boszorkány-,ságának első évében, épen egy negyed század év előtt készített, hogy éjfél mise után a templom szegletén azon üldögélve, meglássa második férjét, s melyen az ottani üldögélést az idei téjféli mise után is gyakorolta volna, ha meg nem bicsaklik alatta a korcsolyája s le nem csücsül a síkos jégen. Anyósom ült s ölében tartotta Juezikát. Négy kézzel tartották a meghívót s hat szemmel vizsgálták rajta a czifra hetüket, mikor beléptem a szobába. — Apa, elmegyünk a jégre bálba ? — köszöntött a kérdéssel Juczikám. — Persze hogy él! — Nagymama, ugye te is élj ősz ? — kérdé az unoka drága grósziját. — Egyszer voltam kicsikém, akkor is elestem, — felelte anyósom egy olyan sóhajtás kíséretében, mely a nem forgó dorozsmai szélmalom vitorláját menten mozgásba hozza, hanem épen a Tisza másik felén van tőlünk Dorozsma. — Elesett mama, hogy olyan nagyot sóhajt ? — kérdem mosolyogva anyósomat. — El ám, el ám ! — volt a rövid válasz. Nem szóltam, csak gondoltam valamit. Feleségem jó korcsolyázó volt, nem esett el a jégen, vigyáztam reá s igy könnyen beleegyeztem az elmenésbe. Egy nap volt még vissza a megnyitási ünnepélyig s feleségem jónak látta az egy napot felhasználni a korcsolyázási gyakorlatra s délután kimentünk a kanálisra. Csípős szél sivitott végig a Hód medrében s igy rövid volt a gyakorlat s már négy órakor otthon voltunk. Üresen találtuk a szobát, de nekem nem volt nagy kedvem tűvé tenni a lakást, hogy anyósomat felkeressem, tudtam, hogy bizonyos elkopott négykrajczárosok nem vesznek el még Wekerle bugyellárisában sem. Fel s alá jártam a szobában s véletlenül kinéztem az ablakon. Az udvar hátulján, terült el a kút közelében a kacsák fürdőhelye s annak a szélén „ meresztette lábait a luczak s rajt iszonyú erőlködéssel nyomkodtat szép — anyósom. Jobban oda húzódta az ablaküveghez. Az anyós valamit kötözött talpához. Egyszer csak készen lett vele s neki indult a jégnek — korcsolyázott. Kétszer-háromszor végig mászott a kacsafürdő jegén s negyedszerre neki vágott s zsupsz ! szép anyósom csak hasztalan tápászkodott négykézláb, nem birt fölemelkedni. Majd hasra feküdt s jégnek vetve tenyereit emelgette magát, de a korcsolya benne lévén a svungban, szaladt tovább s szép anyósom a jeget csókolgatta. A szemfüles Zsuzsi szolgáló meghallotta a nyöszörgést s kiment a mamához. Összecsapta kezeit s akkorát nevetett, hogy hányát vágódott a jégen. Végre is ki kellett mennem segítségre, sajnáltam Zsuzsit s felemeltem. Anyósom csúnyán tekintett a megüvegesitelenített pápaszem rizkarikáján keresztül. Felemeltem őt is a bélesség okáért s le akartam ültetni a luezaszékre. De nem ült le a világért, csak tenyereit tapasztotta a tunika hátuljára s jajgatott, hanem vállamra dőlt s egyik lábát nyújtotta felém. Megértetem a néma játékot s hozzá fogtam a korcstya leoldásához. Furcsa Halifax volt híz az valóságos vasalóval, nadrágszijammal volt kötve a tyúkszemekhez. Kerek szám egy tuczat milliót sziszszentett a mama, mig a röhögéstől sikerült leoldanom a korcsolyát, de végre sikerült s bevezettem a szobába. Feleségem mitsem tunz egészből s ijedten futott anyja felé. — Hol volt mama ? Mama hallgatott s én feleltem helyette.