Hód-Mező-Vásárhely, 1896. január-június (26. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-02 / 1. szám
HYDMEZŐ VASARHELY, 1896. JANUÁR 2.1. SZÁM. HUSZONHATODIK ÉVFOLYAM. ........................................— ®# ?ELŐFIZETÉSI RTJ? Egész évre. . 4 trf ]■ el évre 2 ¡ Xogvoi tévre T . F.ijyrx xzmn ura 5 át. Kliifizi’trxi’i.rt et hiriietiseke.t eifoyad a i'iaátihn'atál a ..nUXGÁHIA tönyvnyoman. KÖZ É ÜIEK ! TÁRSAI)AL AZ 7 és SZÉP 1ROTALMI LAP. avásárhelyi Gazdasági-egyesület közlönye. I MEO.JELENIK HETENKÍNT KÉTSZER: VASÁRNAP és CSÜTÖRTÖK REGGEL m-----------------------® SZERKESZT()SPG f jt . ker. Szentesi-utca 28. szám. ; kiadóhivatal Kossuth-tér Templom- bazár fi. A Divatul: nem mint inti: '■issza 'Hirdetések ét nyílttéri közlemények mértékeit jó áron vétetnek fel A m ............................ Ezredszer boldog újesztendőt. Az elmúlt 1895-ik esztendőre általában véve nem lehet panasz. Sok üres zsákot megtöltött, sok ruhátlant felöltöztetett sok háborgó szivet megbékéltetett. Egy áldásdús esztendő sok sebet be tud kötni, sok szivet meg tud vigasztalni ; de azért maga az áldás a boldogságra nem elegendő, mert azzal úgy lehet visszaélni, hogy az még romlást is okozhat. Akiben például a bő esztendő a szorgalmat, tanulási vágyat apasztja, a a gondatlanságot elbizakodást, kényelemszeretetet növeli , attól az áldás hamar elfogy s nem lesz ereje a beállott bajokkal sikeresen megküzdeni. Isten rendeléséből örök igazság az, hogy az áldás csak azt emelje fel a ki az áldást szorgalmával belátásával állandóan a maga testi lelki gyarapodására tudja fordítani. Meg kell jegyeznünk, hogy ugyan az isten áldása az első merték nélkül minden emberi munka hiábavaló, de csak azon áldás boldogító, a mely helyes emberi munkára szállott. Minket tehát, ha javunkat akarjuk, a folytonos szorgalomtól a legnagyobb bőség sem ment fel. Boldog ember az, aki ez igazságot megérti, mert annál az áldás gyarapodásával fokozódik a szorgalom s hozzáértés is, az ilyent emelkedésében meg nem gátolják a soványabb esztendők sem : az ilyenen legfőbb isteni áldás az ő szorgalma s józan értelme, a mely mint József bölcsessége, meggyőzi az egyiptomi 7 sovány esztendőt is: mig a kinek csak akkor van eledele a mikor nagyon bő az esztendő, elfogy attól a jólét mint a Dárius kincse, hamar. Az 1894-dik év ugyancsak sok embert megszorongatott, gazdát iparost mezei munkást egyiránt. De ahol a szorgalom s értelem volt a támogató, ha szorulva is, csak ki lehetett ott várni alamizsna nélkül is az idő kinyílását. Arra kérjük a jó Istent, áldja meg bőséggel békével a ránk következő 1896-ik esztendőt is. De különösen tegyen igazán szorgalmasokká, értelmesekké, haza és emberszeretetben gazdagokká mindnyájunkat, hogy az ő áldása helyes munkáinkra szálljon. Különösen mennél vagyonosabb valaki, annál szorgalmasabb, tanultabb, értőbb legyen, mert annál több honfitársának t.ml io 1 díUít /1 tivii« •♦»'/*L f T‘»n» ko+ •' , . J 1 -V V V . «■' *- * ' * ‘ _ Csak az a haza igazán erős, ahol minden ember megtalálja becsületes munkássága terét, s rajta szorgalma és értelme után az Isten áldását. E most fennálló Magyar hazában ezredszer kívánja a magyar egymásnak a boldog új esztendőt ! Ezen ezer esztendő bizonyítja, hogy ezt szorgalma és értelme által vívta ki magának a magyar. A szorgalom szívós csüggedhetetlen ereje, akár a harczban, akár a béke munkáiban, vívott meg diadallal a támadó ellenségekkel, halálos veszedelmekkel. Az értelem józansága és ereje szerezte meg a hazafiai s minden lelki erényeket a melyek a nemzeteket halhatatlanoké teszik. A hoszszú ezer év alatt sokkal többek és hoszszabbak voltak a nyomor és pusztulás éjszakái, mint a jólét s virulás nappalai. Nem keressük most a siralom okait ; de a jólét mindég a nagyoknak erényeiből jó példaadásaiból származott! Fennállásunk ezredik évében felragyog napunk! Fennáll tehát a magyarnak szorgalma, értelme, hazaszeretete, nagyjai jó példaadása. Nem borulhat ránk az enyészet éjszakája, mert az Isten úgy rendelte, hogy a szorgalmas, értelmes, hazaszerető nép örökre fenmaradjon ! Nem vonja meg Isten az igaz szivű, kötelesség teljesítő néptől oltalmát s áldásait ha néha megpróbál is. a , ........v ' T • * 1 1 . . ti j ,1 iiii.lM limit'' i' you, cl i'» x Uliu'lV/ii népeknek Istene, olyan lelket éltessen bennünk, amely szorgalom, értelem, szeretet által Hazánkat fentartani tanítson, minket a honfiúi erények által mint testvéreket egyesítsen, hogy mi fennállásunk ezredik évében, az egész Hazában, minden nyelv, vallás, felekezeti különbség nélkül, tiszta szívvel mondjuk egymásnak : adjon Isten ezredszer boldog új esztendőt! TfUt ©1'IL A tél. Az ellentétek vonzák egymást egy régi fizikai tantétel szerint, és van e nagyobb ellentét, mint a hideg, megfagyott háborította természet, és a meleg lüktető szívű élőember. Ezért szereti oly nagyon az ember a telet, amelyben különben nem sok örömre méltó tulajdonság van. Az ablakokra tapadt vastag jégvirágok nem bocsátják az utczára a kiváncsi tekinteteket. Az utcza elburkolt alakjai vajmi csekély érdeklődést keltenek egymás iránt. Az állatvilág búvhelyére vonult, a növényvilág meg épen megsemmisült. ,És az ember mégis úgy vágyik e kietlen zord, fagyos világ után. Olyan türelmetlen, ha ennek eljövetele késik, s olyan megelégedett, mikor végre beköszönt. És mentül fiatalabb az ember, annál forróbban vonzódik a télhez, mert hát annál nagyobb köztük az ellentét............ Irén épen deczemberr elején lett 1i éves. Életvidám kedély, forró tűzvér, az alaknak leírhatatlan és megfejthetetlen kelleme s a szemeknek csodálatos kifejezés teljessége oly varázshatást gyakoroltak környezetére, amilyet az igénytelen csinos arczocska távolról sem sejtetett. Csodálatos, hogy a szép arcz sokszor hidegen hagy, míg a szemek feltétlenül hódítanak, ha azokon keresztül be lehet látni a lélekbe. Az ifjúság önfeledt boldogságával ült Irén szánkójában egy szolid decemberi alkonyon édesanyja és jegyese társaságában. A szánkó zajtalanul siklott tova a csillogó úton, s a két szerelmesnek is csak szemeik beszéltek a jelen és jövő boldogságról, a ..mama“ a járókelőkben gyönyörködött, legkevésbbé sem zavarva az összhangzatos csendet, amely ez alkalommal oly ékesszólóan beszélt. A tél teljes pompájában, keblén a nyíló virágos tavazsszal nem is olyan rideg látomány, hogy annál a gyarló emberi szóval festett gondolatképek mulattatóbbak lehetnének. Az édes ábrándozást a szánkó megállása szakította félbe: otthon voltak. Az ifjú szokatlanul erős kézszorítással, és a szokásosnál hosszabb csókkal vett búcsút menyasszonyától, nem is csoda, hiszen ez a pompás szánkó partin s az a mondhatni gyermekes túlboldogság, amit ez alatt jegyesének arczán visszatükröződni , látott, az ő vérét is sebesebb lüktetésbe hozhatta-’ ' ' A viszontlátásra holnapig! Pontosan eljöjjön ! Boldogtalan lennék, ha egy napot el kellene mulasztanom a szánkózásból, —é.* akkor magának nagyon sok fáradságába kerülne engem megvigasztalni. Istenem ! Írná, dóm a telet! és ma maga is olyan édes, olyan jó volt hozzám, szinte félek, hogy megreped a szívem a boldogságtól. Ne félj kedvesem, az angyalok tiszta boldogságra vannak teremtve, s te megérdemelnéd hogy az égben lakjál. Isten veled ! ... Álmodj felőlem .... Másnap a szokott órában csakugyan hangzottak a léptek a "Folyosón. Irén a legelsőí " lépés zaját meghallotta, — hiába, a szerelme,’ soknek nagyon éles hallásuk van, — s szivr, repesve várta az ajtónyitást. -A megnyíló ajtón azonban, nem a várt kedves, hanem szobalánya lépett be, kezében egy levelet tartva. Irén elhalványult. Egy intéssel eltávolította a leányt, s midőn a levelet feltörte már minden izében reszketett. A lélek keresztül látott a papíron. Némán olvasta végig a levél sorait, az utolsó szónál kihullt az keféből s az életvidám, tüzvérü leány megtört szívvel élettelenül esett végig a szőnyegen. Érte jövő anyja igy találta. És midőn azt anyai szeretet csodás hatalmával életre hozta, a vidám bájos rózsás arczú gyermek már olyan volt mint a tél : hófehér, s megfagyva, meghalva benne minden érzelem. . . . Találjátok ki,, mi lehetett a levélbe írva ? Censorius■