Hód-Mező-Vásárhely, 1898. július-december (28. évfolyam, 53-104. szám)

1898-07-03 / 53. szám

Vasárnap, 1898. julius hó 3. 53. szám. Huszonnyolczadik évfolyam. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI LAP. A HÓOMEZŐ-VÁSÁRHELYI GAZDASÁGI EGYESÜLET KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, Kossuth-tér, templom-bazár 7. szám, hova minden a lapra vonatkozók küldendők. Megjelen minden vasárnap és csütörtökön. Hirdetési dijak: három hasábos petit sorért 3 kr. Bélyegei is 30 kr. Nyilt tér sora 20 kr. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt -3■ Egyes szám ára 5 kr -3* Az első esztendő. Most közvetlen az aratás előtt tisz­tába jöhetünk, hogy a munkástörvény­nek a munkásigazolványokra és a szerző­dések kötésére vonatkozó rendelkezései nálunk az idén mily arányban érvénye­sültek ? Tegnap délig 4209 munkásigazolványt váltottak ki. Az aratási szerződések szám­szerűit nyilván nem tartatnak, megköze­lítő szám szerint a rendőrhatóságnál mint­egy 700 darabot mutattak be láttamo­­zás végett. Közbevetőleg itt egyet megjegyzünk. Azon miniszteri határozat, mely a köz­­igazgatási bizottság kérelme folytán meg­engedte, hogy a munkásszerződéseknek az elöljáróság előtti megkötése városunk te­rületére vonatkozólag is mellőztessék s azok az elöljáróságnak csak láttamozás végett mutattassanak be — ezen minisz­teri határozat föltűnően hangsúlyozza a jelzett kedvezménynek csupán a jelen év folyamára megadását. Pedig nem va­lószínű, hogy a különben is túlterhelt közigazgatás a szerződéskötés jelentékeny időbe kerülő körülményességeit akár ná­lunk, akár másutt megbirja s az sem valószínű, hogy a fenti kérelem év-év után ismételten meg ne nyittassék ; úgy, hogy az egy-egy évre terjedő külön en­gedély, rövid idő alatt merő formalitássá fog sülyedni. S nem is találó a gyakor­lati élet sokoldalú igényeivel szemben a munkástörvény 16-ik szakaszának azon kitétele, hogy ilyen engedély csak »ki­vételkép« adható meg. Előreláthatóan a kivétel fog szabálylyá emelkedni. A kiszolgáltatott munkásigazolványok száma, bár ha az csak mintegy 70 száza­lékát üti meg a kiváltásra kötelezett igazolványoknak, kedvezőnek mondható. Csak azok, kiknek alkalmuk nyílt a szoc­iális irányú lapok fanatikus kiroha­násait időről-időre figyelemmel kísérni, bírhatnak fogalommal az izgatásról, mely a munkásokat az igazolványok kiváltásá­nak mellőzésére ösztönözte. S hogy en­nek daczára nálunk a munkások 70 szá­zaléka megfelelt a törvény rendelkezésé­nek, mutatja, hogy bizalmuk a munkás­törvény iránt életre kelt és erősödik. A mellett a jelen év a törvény végrehajtá­sának első esztendeje, s remélhető, hogy pár év alatt megvalósul annak c­élzata és parancsa, hogy minden hivatásos me­zőgazdasági munkás és napszámos iga­zolványt szerezzen. Nagyon czélszerű az igazolvány in­tézményének megkedveltetésére azon kor­mányi intézkedés, mely a nagyobb tö­megben együtt utazó munkások számára eddig elé is nyújtott utazási díjkedvez­ményt az igazolvány fölmutatásához köti. Ez megszünteti az e czélra eddig meg­­kívántatott községi bizonyítvány mellő­zésével, az utóbbinak kiállításához kötött c­eremóniákat, melyeket bizonyos esetek­ben annyi körülményesség kísért, hogy az időveszteség kétessé tette a kedvez­mény értékét. S nem lenne fölösleges az ezen miniszteri intézkedéssel bevezetett elvet szélesebb alapra is kiterjeszteni, pél­dául beiktathatók lennének a munkás­­segély-alap szervezeti szabályrendeletébe bizonyos kedvezmények az igazolványnyal bíró munkások számára. Vagy ebben, miután a törvény az igazolvány kiváltá­sát úgy is kötelezően mondja ki, kijelen­tendő lenne, hogy segélyre csak azok formálhatnak jogot, a­kik a törvény iránti tiszteletüket annak betöltésével be­bizonyítván, igazolványukat kiváltották. Kevésbé kedvező az arány a látta­mozás végett bemutatott szerződések szá­mában. S e tekintetben nem is remél­hető változás mindaddig, míg — a­mit épen nincs okunk óhajtani — egy jó terméssel kecsegtető esztendő végered­ményei a reményekkel szemben nagy csa­lódást nem hoznak. Akkor a hirtelen megváltozott helyzet olyan bonyolulato­­kat fog hozni a hátán, melyek munka­adóval és munkással kézzel foghatóan éreztetik a szabályszerűen megkötött szer­ződés hiányát. Befogják ekkor látni, hogy a fölmerülhető vitás kérdéseknek a munkástörvény által kijelölt hatóságok előtti elintézése, mely előzményül a mun­kásszerződés írásbeli megkötését föltéte­lezi, akár a gyors eljárás, akár az eljá­rási költség tekintetében, mily előnyöket biztosít a rendes pörös úttal szemben. Idevonatkozólag triviális, de találó a ma­gyar példaszó : »Szegődött bér, osztott koncz.« A szerződéskötés iránti jóakarat aka­dályt talál azonban sok esetben abban is, hogy egy egyszerűbb gazda és mun­kásai nem képesek a szerződési minta helyes kitöltésére. A szerződési minta természetesen magában foglalja a törvény határozmányainak megfelelő elengedhet­­len és pozitív természetű feltételeket, de ép oly természetesen úgy kellett azt meg­fogalmazni, hogy az említett feltételeken kívül a helyi gyakorlatnak megfelelő kö­tések minden esetét magában foglalja. Ezzel viszont együtt jár, hogy minden adott esetben a föltételek egy része tárgy­talan s és az hozza zavarba az egyszerű embert, mi az, mit a szerződés kitölté­sével ki nem hagyhat a törvényes kel­lékek megsértése nélkül. E sorok íróját is fölkérték ily szerződési minta kitölté­sére, de a dolog természetéből folyik, hogy ilyesmit olyan egyének teljesítsenek, kik a szövegbe írásbelileg beiktatott dol­gok gazdasági jelentőségével teljesen tisz­tában vannak. S bizony sokszor a szerződni akaró felek szándéka hajótörést szenved a felek írás-olvasásbeli tudományának fogyatékos­­­­ságán is. E tekintetben a jövendőben nem lenne­­ fölösleges a szerződések megkötésének közvetítésére gondolni. Kellene lenni egy helynek, hova alkukötés után munkaadó és munkás fordulhat a szerződés meg­kötésének keresztülvitele iránt.­­ S minthogy itt a szerződő felek mindegyi­kének érdekei szóban forognak , legczél­­szerűbb mintát szolgáltatna, a munkásse­­gély-alap szervezete szerint, a segélynyújtás eszközlésével megbízott bizottság összeállí­tása. Ebben a városi tanács és törvény­­hatóság mellett a munkaadók és munkások is képviselve vannak. Megbízatása a há­rom utóbbinak bizalmi természetű. Végül e helyen kitérünk egy napi érdekű jelenségre. Bizonyos nyugtalanság észlelhető a munkások között, a­kik az aratási munkálatokra alkalmazást nem nyertek. Egyoldalúak lennénk, ha azt állítanék,­­ hogy nem voltak esetek, midőn az alku­kötést munkaadó és helybeli munkások között az előbbinek merev magatartása tette lehetetlenné. De viszont nagy szám­mal tudunk eseteket, midőn a gazda ké­szen állott arra, hogy a helybeli munká­sokat a maga jól fölfogott anyagi érde­kénél fogva is előnyösebb föltételek szerint szerződtesse, mint a vidékieket; el is ment a határig, a­melyet a mezőgazda­­sági üzem és az ehhez fűződő nemzeti érdek, a magyar földbirtok fenntartása, szabnak meg. Azonban merev vissza­utasításra talált. Hogy mennyi munkás maradt ki, az hitelesen vagy csak megközelítő megbíz­hatósággal is, ki nem mutatható. Mondják, hogy 1000, hogy 1500. Ha fölteszszük, hogy e két szám egyike vagy másika el­fogadható, egyáltalán nem valószínű, hogy ez a szám az előző évek után egyszerre

Next