Hód-Mező-Vásárhely, 1898. július-december (28. évfolyam, 53-104. szám)
1898-07-03 / 53. szám
Vasárnap, 1898. julius hó 3. 53. szám. Huszonnyolczadik évfolyam. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI LAP. A HÓOMEZŐ-VÁSÁRHELYI GAZDASÁGI EGYESÜLET KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, Kossuth-tér, templom-bazár 7. szám, hova minden a lapra vonatkozók küldendők. Megjelen minden vasárnap és csütörtökön. Hirdetési dijak: három hasábos petit sorért 3 kr. Bélyegei is 30 kr. Nyilt tér sora 20 kr. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt -3■ Egyes szám ára 5 kr -3* Az első esztendő. Most közvetlen az aratás előtt tisztába jöhetünk, hogy a munkástörvénynek a munkásigazolványokra és a szerződések kötésére vonatkozó rendelkezései nálunk az idén mily arányban érvényesültek ? Tegnap délig 4209 munkásigazolványt váltottak ki. Az aratási szerződések számszerűit nyilván nem tartatnak, megközelítő szám szerint a rendőrhatóságnál mintegy 700 darabot mutattak be láttamozás végett. Közbevetőleg itt egyet megjegyzünk. Azon miniszteri határozat, mely a közigazgatási bizottság kérelme folytán megengedte, hogy a munkásszerződéseknek az elöljáróság előtti megkötése városunk területére vonatkozólag is mellőztessék s azok az elöljáróságnak csak láttamozás végett mutattassanak be — ezen miniszteri határozat föltűnően hangsúlyozza a jelzett kedvezménynek csupán a jelen év folyamára megadását. Pedig nem valószínű, hogy a különben is túlterhelt közigazgatás a szerződéskötés jelentékeny időbe kerülő körülményességeit akár nálunk, akár másutt megbirja s az sem valószínű, hogy a fenti kérelem év-év után ismételten meg ne nyittassék ; úgy, hogy az egy-egy évre terjedő külön engedély, rövid idő alatt merő formalitássá fog sülyedni. S nem is találó a gyakorlati élet sokoldalú igényeivel szemben a munkástörvény 16-ik szakaszának azon kitétele, hogy ilyen engedély csak »kivételkép« adható meg. Előreláthatóan a kivétel fog szabálylyá emelkedni. A kiszolgáltatott munkásigazolványok száma, bár ha az csak mintegy 70 százalékát üti meg a kiváltásra kötelezett igazolványoknak, kedvezőnek mondható. Csak azok, kiknek alkalmuk nyílt a szociális irányú lapok fanatikus kirohanásait időről-időre figyelemmel kísérni, bírhatnak fogalommal az izgatásról, mely a munkásokat az igazolványok kiváltásának mellőzésére ösztönözte. S hogy ennek daczára nálunk a munkások 70 százaléka megfelelt a törvény rendelkezésének, mutatja, hogy bizalmuk a munkástörvény iránt életre kelt és erősödik. A mellett a jelen év a törvény végrehajtásának első esztendeje, s remélhető, hogy pár év alatt megvalósul annak célzata és parancsa, hogy minden hivatásos mezőgazdasági munkás és napszámos igazolványt szerezzen. Nagyon czélszerű az igazolvány intézményének megkedveltetésére azon kormányi intézkedés, mely a nagyobb tömegben együtt utazó munkások számára eddig elé is nyújtott utazási díjkedvezményt az igazolvány fölmutatásához köti. Ez megszünteti az e czélra eddig megkívántatott községi bizonyítvány mellőzésével, az utóbbinak kiállításához kötött ceremóniákat, melyeket bizonyos esetekben annyi körülményesség kísért, hogy az időveszteség kétessé tette a kedvezmény értékét. S nem lenne fölösleges az ezen miniszteri intézkedéssel bevezetett elvet szélesebb alapra is kiterjeszteni, például beiktathatók lennének a munkássegély-alap szervezeti szabályrendeletébe bizonyos kedvezmények az igazolványnyal bíró munkások számára. Vagy ebben, miután a törvény az igazolvány kiváltását úgy is kötelezően mondja ki, kijelentendő lenne, hogy segélyre csak azok formálhatnak jogot, akik a törvény iránti tiszteletüket annak betöltésével bebizonyítván, igazolványukat kiváltották. Kevésbé kedvező az arány a láttamozás végett bemutatott szerződések számában. S e tekintetben nem is remélhető változás mindaddig, míg — amit épen nincs okunk óhajtani — egy jó terméssel kecsegtető esztendő végeredményei a reményekkel szemben nagy csalódást nem hoznak. Akkor a hirtelen megváltozott helyzet olyan bonyolulatokat fog hozni a hátán, melyek munkaadóval és munkással kézzel foghatóan éreztetik a szabályszerűen megkötött szerződés hiányát. Befogják ekkor látni, hogy a fölmerülhető vitás kérdéseknek a munkástörvény által kijelölt hatóságok előtti elintézése, mely előzményül a munkásszerződés írásbeli megkötését föltételezi, akár a gyors eljárás, akár az eljárási költség tekintetében, mily előnyöket biztosít a rendes pörös úttal szemben. Idevonatkozólag triviális, de találó a magyar példaszó : »Szegődött bér, osztott koncz.« A szerződéskötés iránti jóakarat akadályt talál azonban sok esetben abban is, hogy egy egyszerűbb gazda és munkásai nem képesek a szerződési minta helyes kitöltésére. A szerződési minta természetesen magában foglalja a törvény határozmányainak megfelelő elengedhetlen és pozitív természetű feltételeket, de ép oly természetesen úgy kellett azt megfogalmazni, hogy az említett feltételeken kívül a helyi gyakorlatnak megfelelő kötések minden esetét magában foglalja. Ezzel viszont együtt jár, hogy minden adott esetben a föltételek egy része tárgytalan s és az hozza zavarba az egyszerű embert, mi az, mit a szerződés kitöltésével ki nem hagyhat a törvényes kellékek megsértése nélkül. E sorok íróját is fölkérték ily szerződési minta kitöltésére, de a dolog természetéből folyik, hogy ilyesmit olyan egyének teljesítsenek, kik a szövegbe írásbelileg beiktatott dolgok gazdasági jelentőségével teljesen tisztában vannak. S bizony sokszor a szerződni akaró felek szándéka hajótörést szenved a felek írás-olvasásbeli tudományának fogyatékosságán is. E tekintetben a jövendőben nem lenne fölösleges a szerződések megkötésének közvetítésére gondolni. Kellene lenni egy helynek, hova alkukötés után munkaadó és munkás fordulhat a szerződés megkötésének keresztülvitele iránt. S minthogy itt a szerződő felek mindegyikének érdekei szóban forognak , legczélszerűbb mintát szolgáltatna, a munkássegély-alap szervezete szerint, a segélynyújtás eszközlésével megbízott bizottság összeállítása. Ebben a városi tanács és törvényhatóság mellett a munkaadók és munkások is képviselve vannak. Megbízatása a három utóbbinak bizalmi természetű. Végül e helyen kitérünk egy napi érdekű jelenségre. Bizonyos nyugtalanság észlelhető a munkások között, akik az aratási munkálatokra alkalmazást nem nyertek. Egyoldalúak lennénk, ha azt állítanék, hogy nem voltak esetek, midőn az alkukötést munkaadó és helybeli munkások között az előbbinek merev magatartása tette lehetetlenné. De viszont nagy számmal tudunk eseteket, midőn a gazda készen állott arra, hogy a helybeli munkásokat a maga jól fölfogott anyagi érdekénél fogva is előnyösebb föltételek szerint szerződtesse, mint a vidékieket; el is ment a határig, amelyet a mezőgazdasági üzem és az ehhez fűződő nemzeti érdek, a magyar földbirtok fenntartása, szabnak meg. Azonban merev visszautasításra talált. Hogy mennyi munkás maradt ki, az hitelesen vagy csak megközelítő megbízhatósággal is, ki nem mutatható. Mondják, hogy 1000, hogy 1500. Ha fölteszszük, hogy e két szám egyike vagy másika elfogadható, egyáltalán nem valószínű, hogy ez a szám az előző évek után egyszerre