Hód-Mező-Vásárhely, 1898. július-december (28. évfolyam, 53-104. szám)

1898-07-03 / 53. szám

növekedett ily tekintélyes nagyságra. A munkástörvény alkalmazása hozza ma­gával, hogy a múlt egyes hozzáférhetlen adatai a jelen évben kezdenek kidom­borodni. Az okok behatóbb megvilágítása ma már és a jelen esztendőre nem hozna gyakorlati hasznot. Remélhető, hogy ma­gából a jelenségből az érdekeltek a jö­vőre nézve levonják a helyes következ­tetést. Ismételjük, hogy ha a jelen évben 1000 vagy 1500 munkás nem jutott rész­­szerződéshez, az előző években is jelen­tékeny számot tehetett ki azok száma, kik nyári munka nélkül maradtak. De eltekintve a rész­termésről emlékezetes esztendőktől, ez a szám válságos helyze­tet soha nem teremtett; jótermésű esz­tendőkben elpihen az emberi elégedetlen­ség, a föllendülő gazdasági, ipari és kereskedelmi élet csatornáin át szétosztód­ván istennek áldása. S a jelzett szám daczára a jelen esz­tendő sem fog hozni bonyodalmakat. Az azon­ban bizonyos, hogy az izgatás — minden eszközeivel a kimaradt munkásokra vetve magát, bennük igyekszik majd kárpótlást találni a lábai alól kiesett nagy te­rületért. Nem közönséges végzet, hogy a­kik a munkástörvény végrehajtásának első esztendejében halogatták s elvesztették a keresetszerzés alkalmának megragadását, vagy a­kiket nem önhibájuk állított a nehéz helyzet elé, azok közül a csak­ugyan támogatásra szorulóknak épen a munkástörvény által alkotott humánus intézmény , a munkás­segélyalap nyújt­hat, nem alamizsnát, hanem tisztességes támogatást a kamatnélküli kölcsönsegély alakjában. A­mennyire az az alap a kez­det­ kezdetén s későbbi fejlődésének ve­szélyeztetése nélkül igénybe vehető, ez a segély nyújthat annyi támogatást, a­mennyi a jövő évi kereset megnyílásáig a létfönn­­tartásnak bár szűkös, de elégséges esz­köze , azonban nem annyit, hogy ismét­lésre csábítson. S viszont azoknak, kik a jelen esztendő nyarán is keresni tudnak, meg lesz a jutalmuk abban, hogy a jövő nyárig nem szorulnak segélyre, a­mit — bár kamat nélkül — a segélyalapnak visszafizetniük kellene. A­mi ismét a jövő nyári kerese­tük megrövidülését jelentené. S a kölcsönnek visszafizetése nem­csak szabálykérdés; érdeke lesz az a kölcsönt nyerőnek, hogy így máskor is eldugulatlanul álljon számára a segítség forrása, s nem szorul magyarázatra, hogy érdeke a munkások egész egyetemének is. Ily körülmények mellett előrelátó gondoskodásnak bizonyul a hatóság és a törvényhatósági bizottság intézkedése, melylyel az idei országos költségvetésbe munkásczélokra fölvett összegből 5000 iztot kér a minisztériumtól, hogy ez a munkás-segélyalap magvát képezhesse. Hiszszük is, hogy kellő fölterjesztés és a fent előadottak hangsúlyozása mellett a magas kormány a kérelem fölött nem fog napirendre térni. A „Hód-Mező-Vásárhely“ tárnája. A mise. Irta: RIÓ. A­z éjszakának pihenő csendjében altatót fú a szél az álmodó falúnak. A vándor, a­ki beér az országútról, világot keres mohó tekin­tettel. Csillagnyi fény látszik a megdöbbentő feketeségben. A tél lidércze, melyet a didergő vándor űzve űz. A hol leomlik a megfagyott könycslpp szempillájáról: a meleg hajlék. Az egész faluban ezen az egy helyen vannak még ébren. A templomtérre nyiló széles utcza fa­sorában, a szürke ködön át egy fekete pont mozog előre a templom irányában. Dobogás hangja szűrődik el messze s a tér haván meg­nyúlik a közeledő fekete körvonalak árnyéka. E­gy ember, a­ki rohanva tart a templom­nak. Nem válogatja az utat. Térdig szakad a hóba, mégis fut. Vissza-visszatekint lázas fej­­forgatással. Mintha valami üldözné, mintha valamitől egyre jobban megrettenne, zihálva gázol gyorsan előre. V­alami szegény bujdosó tán, a­kit az a tél s veri a lábát futva a röghöz, hogy meg­dermedve bele ne hűljön a hóágyba. Őrületes egy futás ez! Miért tekint vissza-vissza, mit keresgél az elhagyott sötétben ? Mintha min­den pillanatban lövést várna onnét, mely le­­terítse, vagy hallaná az üldözők dobáját. A rettegés elfojtott hangja az, mely ki-kitör arasznyira emelkedő melléből. K­ülönös ember, hiszen nem hallatszik az üldözők kiáltása, a sötétből senki nem kere­kedik elő nyomába. Ő pedig már mindjárt czéljánál van, a­hova el nem ér üldöző kéz, a kilincs mögött. — Ki az ? — Szól valaki vékony hangon — Egy haldokló, néném, a­kinek az utolsó kenetre van szüksége. Csak bebocsát az irga­lom nevében ! A­z indulatos hang nagy csengésében pa­rancs is volt, könyörgés is. M­érgelődő mormogással felel a fölismert nő. — Haldokló, ebben az átkozott időben. Ki hallott ilyet? Oh, szegény főtisztelendő —­­sajnálkozik a némber, fogai közt mormolva s megfordítja a kulcsot a zárban. Nehéz lökéssel vágódik ki a kapu vasas ajtaja. A jámbor asszony a kisértettől se ren­dülne meg jobban, mint mikor a jövevény rákiáltja zordul a jó estét. Pedig az éjféli lá­togató szép, barna arczu ifjú ember. Sötét, tigris-szemei villognak olyan ijesztőn. — Uram Jézus segíts! A bolondos asszony keresztet vet magára s a lámpa fénye kísérteties tánczot jár a pad­lón, a mint a keze reszket. — Ne féljen, nem ölöm meg! Előre a lámpával a tisztelendő atyához ! — Az izmos legény indulatos szava beharsogja az öblös folyosót. Egyet lódít a sivalkodó asszonyon. — Ej, ha mondom, előre ! — Jaj, szentséges szűz, minek hát az a gyilkos szerszám a kezében ? — Ez ? A pisztoly fénye megvillan a félhomály­ban, a­mint a jövevény felemeli barna kezét. A szegény asszony csuklásba fog a félelemtől s inogva topog előre, csakhogy le nem bukik — Misét, most éjfél ? ? — M­iután ezen biráló­ bizottságban a pénz­ügyigazgatóságnak is képviselve kell lennie, az adóügyi tanácsnok levélileg megkereste ezt, m­egrogyott térdeire. Most az egyszer sehogyse tudja használni a nyelvét, a folyosó végén némán odamutat az ajtóra. — No, kiáltson be, hogy nyissa ki ! P­arancsol az éjféli látogató s az asszony m­egzörgeti a kilincset. — Ki az ? hangzik ki a lelkész szava.­rre már hangos jajjal felel a nő. E­gy kínos perez s a fegyveres ember be­ront a fiatal plébánoshoz. — Köszöntsön vissza szent atyám, ha rosz szándékú ember megérdemli azt! A fiatal lelkész elsápad s megdöbbenve tántorodik vissza. — Rossz ember vagy, hogy fegyverrel mersz betörni Isten szolgájához. Ölni akarsz ? — Nem én ! Ezt akkor használom, ha a szó nem használna. S­zakadozva zihál széles melle a betörőnek. — Na, megteszi-e szent atyám ? — Mit kívánsz ? — Azt kivánom, hogy öltözzön fel a legszebb papi köntösébe, lapozza ki a szent énekekből a legszebb imádságot, aztán mondja el azt, ahogy tudja, olyan szépen . . . E­gészen eltorzul a legény szabályos arcza s a mellére it lázasan dagadt erű öklével. — Szent atyám, misét mondjon az én lelkemért ! A fiatal plébános, a ki érző szivü­ ember, belelátott egyszerre abba a lélekbe. Nem remeg többé a pisztoly csöve előtt. Az ég felé nyúj­tott kéz nem öl. Azt hát! — Nem ilyenkor van a beteg lelkek mi­t­eljes erejéből kiáltott föl az éjféli lá­b Én úgy akarom, hogy most legyen! E­sejének ideje.­togató : A Jégverés, terméshez fűzött reményeken, betelje­sülésüknek szinte utolsó óráiban, az ország jelentékeny részében nagy csorbát ütött az országos jégverés. A Dunántúlt érte legnagyobb csapás. Sokat szenvedtek Feh­ér-, Esztergom-, Mo­­sony- és Vas megyék. Veszprém megye káro­sodása már kevésbé jelentékeny. A felvidék termésének egy része elpusztult. A magyar Alföld búzatermő földjét a fent említett részek veszedelméhez hasonló csapás nem érte. Kisebb mennyiségben a jég majd mindenütt jelentkezett, azonban az AI­A plébánia nagy kapuját teljes erejéből döngetni kezdi. Izgatottan ráveri öklét a ki­lincsre, lázzal, figyelve fekteti arczát a kapu hideg fájára, ha nem hallják-e még odabent. Egyszerre fölveti fejét. Belől lépések nesze hallatszik, föld medenczéjéből csak Nagyváradról és Kis- Jenőről jelentenek nagyobb mérvű jeget. N­álunk Péter-Pál napján délután állan­dóan borongott, de a gyenge felhőzetből a délutáni órákban a közelgő veszedelem sejt­hető sem volt, csupán azon napnak és az előző napnak forrósága és szirokkószerű szele adtak okot a nyugtalanságra. Szerdán estefelé aztán gyorsan tömörültek a haragos felhők a nyugati szemhatáron. Megeredt a zápor, a vá­ros területén aránylag kevés jéggel vegyest, 8 óra felé aztán teljes erővel zuhogott az eső. A város területéről itt-ott jelentenek jég által okozott ablakbezárásokat; a kertek növényzete keveset szenvedett. A határ külömböző részeiben a jégverés igen külömböző nyomokat hagyott hátra. A zűrzavar első óráiban rengeteg károkról be­széltek , azonban mindinkább bizonyos, hogy nagyobb károkat csak egyes keskenyebb csi­kókat képező területek szenvedtek. A jég zöme a Tisza mentén és makói útfélen vonul­hatott el. A jégverést követő napon az első magy­­art­ biztosító társaság főügynökségénél bejelentett hír megütötte a 360,000 frtot. Nagyon külön­böző az okozott kár aránya iránt a bejelen­tés; a károk 7­5 °­ C - tó­l lefelé minden elképzel­hető számmal szerepelnek. A hatóság a maga körében gyorsan in­tézkedik, hogy a kár aránya minél előbb hi­vatalosan megállapíttassék a megfelelő adó­­elengedés czéljából. Faragó Sándor adóügyi tanácsnok sürgő­sen jelezte a tanácsnak, hogy jégverés álta okozott károkat nála már jelentettek be s ké­relmezte az idevonatkozó pénzügyminiszteri rendelet alapján az ő elnöklete alatt Nagy Pál birtoknyilvántartóból, Palócz Sámuel és Hézsó Pál bizottsági tagokból álló bizottság kiküldését a károknak ehó 4-től kezdődő meg­állapítása végett.

Next