Hódmezővásárhely, 1903. január-június (33. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-01 / 1. szám

Csütörtök, 1903. január hó 1. Harminczharmadik évfolyam. POLITIKAI LAP. A Hunvásárhelyi Gazdasági Egylet közlönye. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kossuth-tér templom-bazár. Főszerkesztő : Dr. Ernyei István. Felelős szerkesztő: Szentmiklósi József. Megjelenik: minden vasárnap és csütörtökön. El­őfiz­e­t­ési dij Egész évre 8 kor. Fél évre 4 kor. Negyed évre 2 kor. Egyes szám 10 fill. Olvasóinkhoz. Minden ép lélekben él egy érzelem, mely minden másnál erősebb s mely tágabb vagy szőkébb körben, de minden­esetre nyilvánulni törekszik. Ez az érze­lem az igazságszeretete. A­mikor több­­felől megnyilatkozott óhajtásra elvállal­tam e lap főszerkesztői tisztségét, egyedül ez az igazságszeretet vezetett elhatározá­somban. Sohasem kerestem a szereplést; egyéni hajlandóságom mindig idegenke­dett a súrlódásoktól, a szenvedélyek har­­czától; tudom, hogy nincs az embernek nagyobb boldogsága a földön, mint a lélek nyugalma. De meggyőződésem sze­rint a lélek nyugalma akkor sem lehet teljes, ha az egyén minden terhesebb fel­adatot elutasít magától s önző közönyös­séggel nézi, mint küzködnek mások a közérdekek előmozdításáért s azoknak javáért, a­kiknek a legtisztább akarat mellett sincs módjukban lelküknek job­bik részét érvényre juttatni. Ha csak egy keveset tud is valaki használni pol­gártársainak, bűnt követ el, ha azt a keveset meg nem teszi. A legnagyobb sziklák is porszemekből állanak. És én lelkemnek egész erejét, népünk ügyes-bajos dolgai iránt érzett minden részvétemet és szeretetemet felajánlom e lap hasábjain. Nem szándékozom sebeket ütni, ellenkezőleg gyógyítani óhajtom tár­sadalmunk sebeit. Munkatársaimmal, szi­lárdan, mély meggyőződéssel valljuk sza­badelvű politikai meggyőződésünket s tántorithatatlanul állunk azon az alapon, a melyen Deák Ferencz, a haza bölcse a nemzetnek kezébe adta a kulcsot a szabad Magyarország jövendő nagyságá­hoz ; de tiszteletben tartjuk mindenkinek a meggyőződését s méltányolunk a város érdekében bármely oldalról kifejtett mun­kásságot. Barátként ajánljuk fel önzetlen közreműködésünket mindenkinek, a­ki tiszta szívvel és tiszta kézzel akar dol­gozni városunknak és népünknek erkölcsi, értelmi és anyagi fejlődéséért, boldogu­lásáért, de meg nem vesztegethető éber­séggel őrködünk, hogy senki a város, senki a polgárok jogos érdekeinek rová­sára ne kufárkodhassék. Erős a bizalmam, hogy ebben a küz­delmünkben megtaláljuk majd az utat polgártársaink józan értelméhez és rom­latlan szívéhez. S ezzel a rendületlen hittel kérem városunk mélyen tisztelt közönségét, so­rakozzék bizalommal lobogónk köré, a melyre ezt irtuk jelszavul : »Semmit ma­gunkért, de mindent hazánkért, városun­kért és népünkért !« Dr. Ernyei István, 1903. A „Hódmezővásárhely“ eredeti tárczája. Nem történt más — és mégis mennyi lárma. Egy számmal nőtt az esztendők sora. Uj évfolyam indult a „Vén Hazug“-ról S pezsgőbe fiát a régi mámora. Letűnt a múlt és itt a trónöröklő Tömjénezik, bár üdvöt nem hozott; Maradt minden a régi romlott lében, Mindössze csak a naptár változott! * Az évszám nőtt. De nőtt a lázárság is. A nyomorúság nem lett kevesebb, Az uj esztendő képzelt varázsától Be nem hegyed, csak úgy vérzik a seb. Nem jut kenyér ma sem az éhezőknek, Tízezrek karja zsibbad tétlenül S a türelemnek lelk­ekből szőtt húrja Bár csöndesen, de ijesztőn feszül. Javulás nincs ... A régi nóta járja, A régi rész, mely százszor átkozott; S bármint üvölt a bárdok diszbandája — Mindössze csak a naptár változott! * Vagy egyforma jog illett-e mindnyájunk ?! Vagy testvér­e várj minden ember itt?! Hol „demagóg“ az igazság szolgája És „apostol“, ki lelkeket k­erit. Hol templom harczol tejtestvére ellen, Hol minden, minden : megforditva áll S ki fent aczél, vagy légynélküli pisztoly A legdicsőbb, a legszebb ideál. Hol óczeánja van a bűnös kórnak, Az uj esztendő vájjon mit hozott ?! Ne higyjetek a jólakott gyomroknak . . . Mindössze csak a naptár változott! * Ne higyjetek! Munkára mindahányon! Elég régi a gyűlölt rendi láncz; Erős vagy nép s ha bátran összetartol Az ósdiságból mindent szertehánysz. Munkára föl! Vívjuk ki önmagunk hát, Mit annyi újév egyik sem hozott; Vagy aludjunk és örvendezzünk annak: Hogy legalább a naptár változott! Paganus. Új nevekkel, új erőkkel harminczharma­dik évfolyamát kezdjük a »Hódmezővásárhely«­­nek. Köszöntjük azt a régi, hűséges olvasó­gárdát, a mely becsülettel követi a szabad­­elvüség fehér, makulátlan zászlaját s mint jö­vőbeli munkásai e harmadszázados újságnak , tiszteletteljes üdvözletünk kapcsán, jóakaró pártfogást kérünk Hódmezővásárhely érdemes közönségétől a magunk számára is. A­mit elöljárójába mondhatunk: édes Hamadáni tanítása. Irta: Papp Viktor. A karaván estére elérte az oázist. Elő­ször az ifjak ugráltak le a tevékről, hogy se­gítsenek a leszállásban az öreg Hamadáninak, a karaván vezérének. A tevékről leszedték az árukat s a szerszámokat. Megitatták őket és egy hatalmas legyezőpálmafához kötötték éj­szakára. Az öreg Hamadáni, miután Moha­medhez imádkozott, szétnézett a tájon, rápis­­lantott a csillagok állására s mialatt fiinom szagu dohánynyal tömött csibukját friss dato­lyanedvvel megcsepegtette, leült a földre s intett a fiatalabbaknak, hogy telepedjenek köré. — Hozzád szavam van ábrándos szemű Abulala — kezdé az öreg — hozd ide azt a könyvet, a zsákból keresd elő, amit útközben forgattál! Rázd ki lapjai közül a homokot, ami a tevék lépésétől hullott rá, hadd olvas­hassam tisztán a betűket. A fiatal arab sietve teljesíté a parancsot, a többiek figyelve nézték a tudós öreget, aki megnézte a könyv belsejét s aztán kívül is, letette maga mellé s újra tömve csibukját, el­kezdett beszélni : — A nagy, sárga pusztaságon jártam, ahol az egyik homokszem éppen olyan, mint a másik. Ijesztően egyhangú az a táj. A nap égető sugarai izzásba hozzák a fövényt s per­­czegve sistereg ez a felület, mint a melegfor­rás. Lágy körvonalba veszett az egész szem­határ. A nap is inkább egy gyertyalánghoz hasonlított a poros szürkeségben. A pusztaság egy részét háromszögletű sötét folt takarta be, egy gúla, amely még nem olyan régi, hogy ott a többi porszemmel kavarogjon. Oldalt valami szikla féle tömeg látszott: a legendás arcza Sphinx. Csak sejthető, hogy ülő állathoz ha­ kevés. Nem hazudozunk frázisos ígéreteket, nem élünk nagyhangú, de alaposan lecsépelt sablonokkal, mindössze azt jelentjük, hogy munkába állottunk. Becsületes intencziókkal, tisztességes tol­lal vettük át a régi hagyományokat, a­melyek mellett megmaradunk, meg fogunk maradni tisztességgel, rendületlenül. Szabadelvű szellem, liberális levegő a közélet minden fórumán ! Íme az ideálunk! Mindent a közérdekért és semmit sem ellene : ime a jelszavunk ! Olyan programm, a­melyet el kell hogy fogadjon mindenki, a­kinek lelkét nem mételyezték még meg káros, vészes tanítások. Igazságot hirdetünk mindenkinek, bárkik­kel szemben is és igazságot szerzünk minden jogsérelemnek, önzetlen, nemes tevékenységre egyesültünk s ha velünk lesznek azok, a­kik nem ellenségei az őszinte, kemény szónak, úgy eleve is miénk a diadal. A magyar vidéki társadalom most van átalakulóban. Most kezd önállósághoz szokni, a maga lábán járni, a­mint most kapott a jobbik eszéhez is. Eddig fentről, az ország szí­vének hirdetett központból várt mindem, ta­lán a megváltást is; ma végre tudatára ébredt a maga nagykorúságának s a fölébredt vidék szellemi életének egyik-másik megnyilatkozása fényes czáfolata annak a nagyképűsködésnek, a melylyel rólunk — Mucsáról nyilatkoznak. Ennek az egészségesen fejlődő öntudatra ser­kenésnek, a vidéki központok politikai, társa­dalmi és szellemi önállóságának leszünk har­­czosai. Hazugságok ellen akarunk fegyvert fogni. Közéletünket valótlanságokkal fertőztették meg a magyarság salakjai, jelszavakkal szédítve azt az Istenadta népet, a­mely ma már minden

Next