HOLMI, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2. szám - FIGYELŐ - Tarjányi Eszter: Zengő érc és pengő cimbalom? (Somlyó György: Párizsi kettős)
220 • Figyelő NÉVONS-I IFJÚSÁG (Jouvence des Névons) A park falai között a tücsök csak azért hallgat el, hogy annál jobban rákezdje. Itt a névons-i parkban Mely mezőkkel szegett Egy parttalan patak s egy Baráttalan gyerek Bánatukat becézik Hogy jobban éljenek. Itt a névons-i parkban Lázadás ragad el Patakot, gyereket Ábrándképeivel. Halálosak lennének A névons-i nyarak, Ha nem szólna tücsökszó, Mely néha bennszakad. Fennmaradt Charnak egy margójegyzete e vers kéziratán. „A gyerek, a patak, a lázadó egy és ugyanaz az élőlény, ahogy változik a sorjázó évekkel. Hol felragyog, hol kihuny a láthatár lépcsőin.” Egyébként Névons-nak nevezték Char szüleinek a nagy városszéli parkban álló házát, ahol a költő 1907. június 14-én született. A vers pontos mértékű, megszámlálható szótagú sorokból áll, a felkeltett várakozásnak megfelelően visszatérő, laza asszonáncokkal. A kor kötött formájú, klasszicizáló verseivel vagy az Aragon által átrendezett, csupa bravúrt és akrobatikát mutató, látványos új rímeléssel szemben ezek a Char-versek mintha a rím fejlődésének szűz kezdetén születnének. S e naiv elégikusság mégsem a népköltészet ihletettje, bármilyen dalszerű. Egy dalon inneni dal. Mint jeleztem, titkos rokonságban a naiv festészettel. Az utolsó rímpár különösen varázslatosan képviseli ezt a bájt: nem keresett, mégis meglepő, nem bravúros, de ritka és szabálytalan összecsengésével (élése tart) az egész verset nem ritka drágakővel, csak egy szerény, de ritka virággal zárja le. A tücsökszó korunk állandósult gépdübörgésében újból a költészet egyik imágója lett (TÜCSÖKZENE stb.), mint a lélek szavának folytonossága. Char költészetében különösen e folytonosság hirtelen, sokkszerű, a törvényszerűség esetlegességére és az esetlegesség törvényszerűségére ráébresztő elakadásai, Arany kölcsönvett szavával „bennszakadásai”, a drámai kihagyások a döntők, a csendek, amelyek után új erőre kap és nagyobb erejű lesz az újramegszólalás. Somlyó György ZENGŐ ÉRC ÉS PENGŐ CIMBALOM? Somlyó György: Párizsi kettős Szépirodalmi, 1991. 356 oldal, 150 Ft Vallomás, napló, önéletrajz, művészetelméleti, egzisztenciálfilozófiai esszé, Donjuan-parafrázis egy kötetben - avagy regény, önálló és homogén műalkotás? Egy ráadás csak a magyar Párizs-írások sorában, művelődéstörténeti kuriózum-e, a rácsodálkozás, hogy lám, még mindig születhetnek írások Párizsról, a magyarról - vagy több ennél? Vagyis: más-e Somlyó György Párizsa, mint Justh Zsigmondé, Adyé, Szomoryé, Kuncz Aladáré, Kassáké, Illyésé, Hevesi Andrásé, vagy csak motívumaik összegyűjtése, nosztalgiájuk megismétlése, időben áthangolt utalások halmaza, a regényíróösztön automatizmusa? Azonban éppen hogy nem az ösztönösség, ellenkezőleg, a túlzott tudatosság, az állandó önreflexió az, amely nemcsak a műfaji sokszínűséget okozza, de a PÁRIZSI KETTŐS regényként való értelmezését is megnehezíti. Ez az, ami az őszinteséget, az élmény valódiságát kérdőjelezi meg azáltal, hogy az olvasó tanúja a regényíró műhelytöprengéseinek is, annak, amelynek jobb esetben az eredményét érzékeli csak. Az őszinteség furcsa módon ellenkező hatást ér el, magának az őszinteségnek a rovására megy. Feltárja azt a szégyellve ismert, de elhallgatott titkot, hogy a regény nem az élményből születik, hanem a regényíró-akarat hozza létre a szándéknak megfelelő élményt. „Egyszerre elébem állt a regény, akár egy fantom [...]. S e fantom mögött - még jelenésszerűbben - egy egész sorozat fantom, egy regénykísértet mögé sorakozó sok kísérteti igény: a már régen megírt - s részben már semmiben foszlott, megfakult írású magyar Párizs-regényes újraéle-