HOLMI, 1992 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1. szám - Szentkuthy Miklós: A tízéves Mikes Akadémia
Szentkuthy Miklós: A tízéves Mikes Akadémia • 91 komoly alapvetést Halászék kezdték: itt született meg a gondolat, hogy Justh Zsigmond NAPLÓI-t ki kellene adni, ami meg is valósult: Halász adta ki, és a hozzá írt bevezetés - akadémiai székfoglalójának kibővítése - egyik legsikerültebb tanulmánya lett. Egyébként Jékely Zoltánt is izgatta a századvég: séta közben, vendégségben mindig a századvég villái és ezüstkanalai vonzották - a haláltól nyugtalanított képzelete ezekben a házakban kísértetiesebb múltat látott, mint a kétszáz éves dolgokban. Egyszer álarcosbált rendeztünk Makkai tagtársunknál: Jékely és Tolnai mint századvégi gavallérok jelentek meg, kockás nadrágban, kályhacső hosszúságú cilinderben és a szeladonhoz illő vékony bambuszpálcával. Talán még akkor nem is tudtuk pontosan, hogy ebből a szecessziómaskarázásból fog megszületni a pompás Justh Zsigmond-kiadás vagy akár a magyar viktoriánusokról szóló Magyar Csillag-beli Halász-tanulmány. Makkai házigazda egyébként mint kínai ópiumbarlang tulajdonosa sündörgött alattomos léptekkel a vendégek közül - az egyik lány Mozart Don Juanjának jelmezébe bújt, tudva jól, hogy a Mikes Akadémia zeneszerető tagjai Mozartban látták a művészeti ideált, úgy, ahogy megtanultuk, hogy Racine szigorú formáiban több a tűz, mint a fecsegő romantikusokban, ahogy Párizs örökszürke egyforma házsoraiban valami sötétebb mágia van, mint minden tarkaságban, úgy jól tudtuk - hiszen ez volt a Mikes Akadémia esztétikájának alapja -, hogy a kecses rokokó formák mögött valami sokkal végzetesebb démonja él, mint Wagner trombitáiban. Közben az az érdekes, hogy egy álarcosbálon nem voltak olyan különbözőek az emberek, mint egy triviális szmokingos akadémiai vacsorán, majd ha valaki a tagok közül megírja emlékiratait, és véletlenül az Akadémia háború előtti évei éppolyan fontos korszakot jelentettek életében, mint nekem, akkor a szmokingok formájából és viselési módjából remek lélektani arcképeket szerkeszthet. Hunyady Sándort látom, amint az asztal fölé hajolva írja töltőtollával az ajánlást a GÉZA És Dusán című könyvébe: inge, szmokingja gyűrött, harmonikás a kényelmes, fölényes öregedő „gentlemanbohém” klasszikus mintaképe. És a szmokingtól eltekintve: nehezen tudok kedvesebbet és humánusabbat elképzelni az annyi aljassággal színezett irodalmi életben, mint mikor lényegében különböző irodalmi eszményeket követő írók meleg és lojális megértésben találkoznak. Egyformán dicséretet érdemel az öregedő, anekdotázó Sándor bácsi, hogy megértette a Halász Gáborok radikálisan értelmi magatartását, de egy kicsit magunkat is megdicsérhetjük, hogy a legnagyobb melegséggel fogadtuk egy másik irodalmi világ művészi képviselőjét. Nem akkor volt-e a Mikes Akadémia a legméltóbb önmagához, mikor Hunyady Sándor bácsi úgy tartotta meg a tiszteletbeli tagsági székfoglalóját, hogy szivarozva elmesélte - nem felolvasta - azt a novelláját, mely A VÖRÖS LÁMPÁS HÁZ címen aztán közismert lett a magyar olvasóközönség előtt. Ez volt hát az egyik szmoking. Ott a másik: Kerecsényi Dezsőé, akiről jól tudtuk, hogy hamarosan egyetemi professzor és a Protestáns Szemle szerkesztője lesz. Úgy viselte a szmokingot az Akadémiában, mint egy angol tudós az oxfordi tógát, szerényen, ünnepélyesen, mintha legalábbis Ferenc József-kabát lett volna. Megint ugyanaz a jelenség, mint a lóverseny után matematikus agyak között vendégeskedő Hunyady Sándor. Kerecsényi Dezső a maga puritán, protestáns, régi magyar, szigorúan tudós ízlésű gondolkodásával nagyszerűen össze tudta egyeztetni a legmodernebb irodalom megértését - ez a lelkiismeretes pedagógus nagyszerűen érezte magát a maskarázó bolondosok között, és az avantgárd merészebb írói nagyobb megértést találtak a Protestáns Szemle kritikai rovatában, mint esetleg magukat haladónak nevezgető lapokban. És egy harmadik szmokingváltozat? A FELLEGJÁRÓK szerzőjéé? A hideg, akarta.