HOLMI, 2001 (13. évfolyam, 1-12. szám)
3. szám - Gogolák Lajos: Romemlékek I. (Közzéteszi Nóvé Béla)
304 • Gogolák Lajos: Romemlékek (I get néhány újságírónak és konzervatív diákvezérnek is megsúgva - egyetlen „úrifiú” se volt közöttük! -, azzal nagy röhögést keltvén. [...] Pekár különben igen elegáns, kisportolt, nagydarab, teljesen kopasz úriember volt, szépen gondozott, „magyaros”, ősz bajusszal, rendkívül jó modorú és igen korrekt - ám mint író, hát istenem, teljesen jelentéktelen, bár valahogy a jelentősebbnek hitt Justh Zsigmond barátja és kortársa volt. Csak hogy tudjátok, szeretett ifjú híveim, Pekár Gyula állt modellt túlságosan is tökéletes atlétatermetével a - gondolom - Zala György alkotta Arany János-szobor Toldit ábrázoló mellékalakjához, ami az én gyermekkoromban még köztudott volt. Atyám gyakran viccelődött azon, hogy Pekár az Egységes Pártból jövet naponta megcsodálhatja tulajdon atletoid tökélyét - más úgyse maradt neki. Tehát itt, az Egységes Párt vacsoráin, a nagy, patkó alakú asztal lehető legvégén ülve láthattam teljes egyszerűségében Magyarország legkülönb államférfiját; közvetlen puritanizmusa és „úriembersége” elbűvölt és őszinte csodálatra késztetett, miközben joggal felháborodtam az őt körülvevő sok-sok marhán és buta magyaron — mert hisz tudni való, hogy nem minden magyar ember művelt, jellemes és okos... Ezek itt mind-mind konjunkturisták és korruptak voltak, s a nagy államférfi, mint már akkor is tudtuk, bőven adott alkalmat nekik a korrupcióra, üzletekre stb. (De hát oly tiszta, puritán és ragyogó volt-e Masaryk és Benes Csehszlovákiája, melyet baloldalunk úgy tisztelt, s amelyet én is, bár módjával, szintén tiszteltem?!) Egyszóval itt láttam Bethlent tavaszi és kora nyári estéken homokszín vászonruhában, hűvös barátságossággal beszélgetni, aztán magányosan, testőrök és detektívek nélkül távozni, ahogy puha szalmakalapját feltéve minden kíséret nélkül elindult fel a Várba. Milyen egyszerű volt s mégis milyen méltóságteljes, minden keltezés nélküli! Mennyire európai és mennyire magyar tudott egyszerre lenni. Csak közbevetőleg: az említett Rubinek István a korábban elhunyt Rubinek Gyulának, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) híres, hírhedt főtitkárának, majd az ellenforradalmi kormányok földmívelési miniszterének, a kiherélt kisgazdapárt megalkotójának, a földreform teljes meggátlójának öccse volt. Rubinek Gyula nem volt cseh származék, mint hitték; tót nevű, Bars megyei, szerény birtokú nemesi családból eredt, s mint agrárszakember a nagybirtok rendíthetetlen hitvallója volt, rendkívül tanult, tipikus konzervatív úriember, aki minden parasztmozgalomban, minden földreformban Magyarország végzetét látta. Igen-igen progresszív, bár teljesen passzív atyám és a progresszió s a liberális konzervativizmus közt szelíden ingadozó nagybátyám nagyra tartották kormányzati tehetségét. Nagybátyám kiváltképp sajnálta - talán opportunista okokból is, hiszen a két Rubinek testvér rokona volt -, hogy utóbb az ingatag lelkű gr. Teleki Pál, nem pedig Rubinek Gyula lett Magyarország miniszterelnöke, mert hát Rubinek nélkül nem lehetett volna a középbirtokos kisgazdák antiszocialista tömegéből az 1919 utáni rendszer alapépítménye. [...] De most, az asszociációk kataraktáiból felmerülve, legfőbb ideje visszatérnünk a Hungária-beli vacsoraestélyre!... Tehát ott állott Bethlen István a márványkandalló előtt, kezében hosszú, sajátos cigarettaszipkával. Körötte ott álltak az 1919 utáni Magyarország régi-új elitjeinek választottjai, a régiből nem teljes értékkel előnövő új uralkodó osztály tagjai, akiket irigykedve úgy utált Erzsébet kávéházi emigrációjából Vámbéry Rusztem, messziről Jászi Oszkár, maguk is egy régi-új elit fároszaiként kezdvén megtört pályájukat. [...] Most megjelent a maître d’hotel, egy kb. hatvanéves, komoly és előkelő férfiú, őszes, elválasztott hajjal, kis angolbajusszal, aranygombos, aranysujtásos frakkban - általa-