HOLMI, 2008 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1. szám - Bolgár Dániel: Gazdasági mesék a Nyugatban

Bolgár Dániel: Gazdasági mesék a Nyugatban • 129 sen vagy rendszeresen, írásommal e cikkek felfedezésére kívánom ösztönözni, felfe­dezésük közben pedig kalauzolni az olvasót. Tévedésünk oka világos: a Nyugat az irodalomtörténeti kánonban betöltött szerepe miatt terpeszkedik emlékezetünkben, és - épp a kánonban elfoglalt pozíció sajátságai miatt - a folyóiratnak legfeljebb politikai jelentést­ tulajdonítunk a „szűk” szépiro­­dalmin kívül, Így a Nyugat a köznapi emlékező tudatában egyértelműen a szellemi ol­dalra került, és eltávolodott az anyagitól, sőt az erről való gondolkodástól, az ökonó­miától is. Ennek ellenére nem kell feltétlenül úgy gondolnunk a vizsgálandó szövegekre, mint apró idegen testekre a folyóirat túlnyomó, irodalmi korpuszában. A Nyugatban pub­likált ökonómiai és irodalmi alkotások közötti távolság nemcsak lapozással küzdhető le, de nyelvileg, sőt tartalmilag is meglehetősen közel hozhatók egymáshoz. Először is a XX. század első felének közgazdaságtudománya kevéssé hasonlít a mai­hoz. Az ökonometria csak a Nyugat megszűnése után vált mellékágból a tudományszak fősodrává.­ Addig a közgazdászok jóval egyszerűbb mérési módszereket alkalmaztak, illetve a kvantifikációval legalábbis egyenrangú szerepet játszottak a narratív eljárá­sok. Sőt az elméletektől ódzkodó hazai kvantitatív társadalomtudomány - amint azt mindenekelőtt Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalának különben nagyszerű kiadványaiban felfedezhetjük - a statisztikát nem a magyarázat, hanem pusztán a le­írás eszközeként használta. Ennek megfelelően a Nyugat gazdasági cikkei is úgyszól­ván teljesen mellőzték a matematikát. Másodszor: ha a gazdaságtudományi szövegekre irodalmi alkotásként tekintünk, vagy pontosabban relativizáljuk tudomány (valóság) és művészet (fikció) régimódi el­különítését, akkor ma már nem kell félnünk attól, hogy magunkra maradunk. Hayden White még csak a történettudományi munkák fikciós és poétikus vonásaira hívta fel a figyelmet,s a mellesleg gazdaságtörténészként is magasan jegyzett D. McCloskey már a közgazdászatiakkal tette ugyanezt. McCloskey szerint az ökonómiai szövegek mint retorikai teljesítmények ugyanúgy építenek a metaforákra és az elbeszélésekre (tehát arra, amit irodalomnak szokás gondolni), mint a tényekre és a logikára (amit viszont rendesen a tudománnyal hozunk összefüggésbe). Ráadásul e retorikai négyes egyide­jű használata szerinte korántsem csak a közgazdászokra, de nem is csak a tudósokra jellemző: „a tudomány irodalmi [...], az irodalom pedig tudományos”.­ Harmadszor: a szövegek több esetben kifejezetten irodalom és gazdaság kapcsolódá­si pontjairól értekeznek. A Nyugat körül feltűnő alkotókat kiváltképpen foglalkoztatták a két szféra összekapcsolódásával keletkező távlatok, illetőleg erkölcsi buktatók. Negyedszer és legfőképp: a Nyugatban rendszerint nem szigorú szakszerűséggel megírt tanulmányok jelentek meg. A gazdasági témájú cikkeket legtöbbször nem is közgazdászok, társadalomtudósok, hanem újságírók, üzletemberek, netán szépírók publikálták. Ennek megfelelően a megszólított közönség sem egy speciális képzettsé­gű réteg volt, hanem a (viszonylag) széles nyilvánosság, és a Nyugat nem egy tudomá­nyos szemlével kiegészített irodalmi lap volt, hanem az értelmiségi disputák fóru­ma. Gyakran aktualitásokról tudósítanak az írások, amelyeket a távolságtartó megér­tés helyett a szenvedélyes vita jellemez. Nem gazdaságtudományi cikkek jelennek meg tehát a lapban, legfeljebb a szaktudományos eredmények és érvelésformák populáris változatainak használatáról van szó. Márpedig, ha így állunk, akkor e munkákat az ökonómia tudománytörténetében el­helyezve tárgyalni nem érdemes, a XX. század első fele gazdaságtörténetének problé­

Next