HOLMI, 2010 (22. évfolyam, 1-12. szám)
5. szám - FIGYELŐ - Kovács Éva: A "cigánykérdés" Magyarországon (Dupcsik Csaba: A magyarországi cigányság története. Történelem a cigánykutatások tükrében, 1890-2008)
660 FIGYELŐ A „CIGÁNYKÉRDÉS” MAGYARORSZÁGON Dupcsik Csaba: A magyarországi cigányság története. Történelem a cigánykutatások tükrében, 1890-2008 Osiris, 2009. 362 oldal, 3980 Ft Ernst Gombrich, a később világhírűvé vált művészettörténész épp befejezte bécsi egyetemi tanulmányait, amikor a nem egészen huszonöt éves fiatalember munka nélkül maradt. 1935-öt írunk. Barátja, Walter Neurath (aki, ahogy Gombrich, nem sokkal később elhagyta Bécset, és megalapította a brit Thames Mc Hudson kiadót) azzal az ötlettel állt elő, hogy mi volna, ha Gombrich angolról németre fordítana neki egy gyermekeknek szóló történelemkönyvet. Gombrich elolvasta az opuszt, és azt felelte, „én ennél jobbat tudnék írni”. Neurath hat hetet adott neki, hogy elkészüljön az Eine kurze Weltgeschichte für junge LESER-rel. Gombrich a következő tervet eszelte ki, hogy időben végezzen, minden nap kell egy fejezetet írnia. Délelőtt a családi könyvtárban fellelhető könyveket olvasta el (!), délután könyvtárba ment, esténként írt. A fejezeteket a vasárnapi kirándulásokon olvasta fel későbbi feleségének, Ilse Hellernek, és napra pontosan hat hét után leadta a 350 oldalas kéziratot. A könyvnek azonnal sikere lett, és a recenzensek azt hitték, tapasztalt történelemtanár a szerzője. Jó ideje gondolom, hogy ez volna, ez kéne legyen a történelem(tan)könyv-írás poézise. Soksok előzetesen felhalmozott tudás, aztán valami sodró vagy kikényszerített lendület, elragadtatás, amely e tudást mesévé rakja össze, posztmodern ide, Hayden White oda. Dupcsik Csaba könyve - természetesen korszerűbb layouttal-bizonyos szempontból ilyen: okos, világos, szórakoztató és lendületes. Persze nem gimnazista diákoknak szól elsősorban, mint a Gombriché, hanem inkább egyetemista fiataloknak, általános és középiskolai tanároknak, laikus érdeklődőknek. Ahogy a szerző fogalmaz: „tankönyvszerű összefoglalását [kívánja] nyújtani a magyarországi romákról az utolsó egy és egynegyed évszázadban felhalmozott társadalomtudományos ismereteknek” (12.). A történeti időrend szerinti haladás ezeknek az ismereteknek a bemutatásában sokat segíthet az általános és középiskolai történelemtanároknak, hogy a magyarországi cigányság történetét (legalábbis a XV-XVI. századtól kezdődően) a hagyományosan egyszólamú és a hazai kisebbségeket, etnikai és nyelvcsoportokat, vallási közösségeket stb. csak alig említő történelmi tananyagba beágyazza. Beágyazza - és ezt hangsúlyozni szeretném, hiszen Dupcsik Csaba maga is a magyar társadalomtörténetbe illeszti a romák történetét. Ugyancsak hasznosak, szépen válogatottak az illusztrációk, táblázatok, diagramok, keretes szövegek: látom (látnám) lelki szememmel a történelemtanárt, amint a Sarkad vidékéről származó 1929-es fotográfiáról beszélget diákjaival, mely egy, a gyermekravatalt körülvevő gyászoló családot ábrázol (122.). Látnék egy társadalomismereti órát, melyen a tanár annak a diagramnak a jelentését bontja ki az osztállyal, amely a hálapénzt fizető romák arányát és az átlagos alkalmanként fizetett paraszolvencia összegét vetíti rá a háziorvosi szinten átélt cigányellenesség nagyságára (281.). Vagy akár egy matematikaórát (!) is a 92. oldalon, Egy kis mateklecke címen bemutatott példa segítségével, amely a cigány elítéltek két világháború közötti számarányának ellentmondásait taglalja. Különösen szép az a párhuzam is a 111. oldalon, amely egy 1943-as és egy 2001-es etnográfiai leírást vet egybe a csobánkai cigányokról. Ha tanár lennék, akár egr egész éven át taníthatnék csupán a keretes példákat elemezve. De Dupcsik még ennél is több segítséget ad olvasóinak, hiszen maga is töpreng, vívódik, álláspontokat ütköztet (hol a keretes, hol a főszövegben), s az egykori szakmai vitákat is oly elevenen adja vissza, miközben analitikusan szépen szét is szálazza azokat, hogy az ember kedvet kap e viták elvagy újraolvasására - ez a kötet metahistorikus kerete. A könyvnek paradox módon a másik nagy erénye, hogy szerzője többszörösen is outsider.