HOLMI, 2014 (26. évfolyam, 1-12. szám)
4. szám - FIGYELŐ - Bazsányi Sándor–Darabos Enikő: Két bírálat egy könyvről (Tompa Andrea: Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben)
KÉT BÍRÁLAT EGY KÖNYVRŐL Tompa Andrea: Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben Kalligram, Pozsony, 2013. 486 oldal, 3200 Ft I DELECTATIO OPERATIONS „Mint mikor a kezdő fogorvos operatőri örömében minden műszerét kirakja betege előtt" - írja a párizsi tanulóévei után pályára lépő Justh Zsigmond egyik korai elbeszéléskötetéről Péterfy Jenő, a tizenkilencedik század végének talán legfinnyásabb irodalomkritikusa. Nagyon hasonló „operatőri öröm” sugárzik a szépíróként csak néhány éve bemutatkozó, korábban szakavatott színikritikáiról ismert és elismert Tompa Andrea második regényének korszakfestő szenvedélyéből, mely regény legfőbb helyszíne, miként A hóhér háza című 2010-es könyvének is, Kolozsvár. Csak éppen ezúttal nem a Ceaucescuidőszak Romániájában járunk, hanem a Trianont megelőző és követő évtizedek Erdélyében (azon belül a Párizshoz viszonyított Bécshez viszonyított Budapesthez viszonyított egyetemi városban). Továbbá már nem egy kamasz lány belülről kidolgozott látószögén át tekintünk az ábrázolt valóságra, mégpedig fejezetnyi hosszúságú mondatornamensek míves opálüveg felületei jóvoltából, hanem két, jobban mondva „kettő" huszadik század eleji orvosnövendék, majd orvos, az egyik férfi, a másik nő, erősen stilizált nyelven írt, naplószerű visszaemlékezéseit követjük, mégpedig párhuzamosan futó, ámde szabálytalan rendben váltakozó ikerfejezetek láncolatán át, közel ötszáz nagyon sűrűn tördelt oldalon keresztül. Jókora teret nyit tehát Tompa Andrea önmagának, pontosabban önnön írás- és közlésszenvedélyét képviselő hőseinek, akik így leginkább a szerzői elképzelésnek hangot adó elbeszélőkként, de még inkább szorgalmas lejegyzőkként, valamiféle általános művelődés-, mentalitás- és orvoslástörténeti szakértőkként vannak jelen könyvünkben, mintsem érző és cselekvő regényszereplőkként. Noha persze azért éreznek és cselekszenek ők - mintegy mellékesen, a regényíró szakmai lelkiismeretétől sarkallva, ám a hatalmas kutatómunkáról és formaérzékről árulkodó szövegteljesítmény még nem feltétlenül győzi meg az olvasót arról, hogy ez a - hangsúlyozom - tényleg kiváló könyv történetesen azért volna kiváló, mert a regény műfajában lett megalkotva. Mintha a műfaji elsődleges tulajdonságoknál jóval fontosabbak volnának a lényegében műfajfüggetlen másodlagos tulajdonságok, mely utóbbiak azért némiképpen, és nem is kis mértékben, átsugároznak az előbbiekre - már csak azért is, mert másképpen nem tudnának érvényesülni. Ez a könyv tényleg regényszem: a felkészült szerző tényleg a maga igényei és vágyai szerint alakítja a nagy teherbírású és tágulékony regényformát. Meg egyébként is, ki tudná megmondani Hermann Broch és Italo Calvino, Szentkuthy Miklós és Mészöly Miklós százada után, hogy mi a regény, hogy mi egy regény, hogy mi kevésbé regény, hogy mi inkább regény, hogy mi regényebb még a regénynél is... Ugyanakkor, kár volna tagadni, ismerünk úgymond regényesebb (értsd: olvasmányosabb, világszerűbb,jellemábrázolóbb, cselekményesebb, fordulatosabb, érzelmesebb, csókosabb-kardozósabb...) és kevésbé regényesebb regényeket. A Fejtől s lábtól című könyvet én az utóbbiak közé sorolnám. Vannak olyan - s engedtessék meg itt egy némileg távoli (vagy nem is olyan nagyon távoli?) szakmából vett metafora -, tehát vannak olyan dagasztású regények, amelyekben, miután kisültek, és ott illatoznak az olvasó kezében, valamelyest érződik még az elengedhetetlenül szükséges élesztő íze, az tehát, hogy a szerző milyen tudományok és ismeretek tárházában búvárok, meg hogy aztán milyen eszmepárban áztatta kitermelt nyersanyagát, és hogy végül milyen technikai eszközöket vett igénybe az elő FIGYELŐ 469